Műanyag dinó és más hiábavalóságok

2007.07.01. 11:20 - címkék: - 9 komment
Az van egyébként, hogy az elmúlt hónap(ok)ban, nem is tudom, mióta nem volt szabad hétvégém, (szabad alatt az olyat értjük, amelyre nem voltak előre betáblázva sem kötelező, sem általam választott munka-, tanulás-, vagy szabadidős programok) mert vagy ügyeltem, vagy a mozgáscsoport-hétvége volt, vagy ügyeltem, vagy Svájcban voltam, vagy ügyeltem, vagy vidéken voltunk esküvőn, vagy ügyeltem. Ennek megfelelően megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni ebből a mostaniból, és azon élvezkedem, hogy: 1. szombat délután hirtelen ötlettől vezérelve a Balettcipőben ülök a barátaimmal akármeddig (akik időnként váratlan, ám annál viccesebb hangfrekvenciájú örömkitörésekkel szórakoztatnak, mivel kedvenc írójukkal találkoztak személyesen néhány órával azelőtt), 2. vasárnap fél tizenkettőkor pizsamában blogot írok, 3. filmeket nézek mozikban, 4. teljes Simpsons-évadokat nézek itthon (updatelni kell magunkat, mire jön a film) (és feltétlenül nézzük meg ezt a teasert, vicces), 5. unatkozom, és bár rengeteg tennivalóm lenne (amiket el kellene olvasni, már rég meg kellett volna írni, ki kellene vasalni, stb.) úgy teszek, mintha jódolgomban nem tudnám, mihez kezdjek az időmmel.

A Vaskabátok (Hot Fuzz) tehát remek film, ugyanazok csinálták, akik a Shaun of the Dead-et. Ez utóbbi nagyon vicces, nagyon beteg, és meglehetősen angol zombihorror-paródia, kötelező. A Hot Fuzz talán ennyire nem feszíti túl a húrt... bár, ha jobban belegondolok, talán mégis. Szóval a Hot Fuzz ugyanez, csak zsarukkal, nagyon vicces, nagyon beteg angol rendőrös akciófilm-paródia. Nagyszerű, ahogy elindul egy normális filmnek, eleinte csak mosolyog az ember, és arra gondol, hű, ez egy kicsit bizarr, aztán szép fokozatosan végül south park-i magasságokba szárnyalunk meg még azon is túl. Csomó filmes utalás is van benne persze, amiket én nem veszek észre, mivel vajmi kevés Bad Boyst meg Chuck Norrist láttam, de attól még vicces; és imádom vígjátékban a brit akcentust.



Miközben e sorokat írom, a férjem (egyébként komoly, tiszteletreméltó, diplomás ember) a Növő Állatokkal folytatott természettudományos kísérletét készíti elő. Úgy kezdődött, hogy egy pár héttel ezelőtt Kislány fedőnevű kolléganőmmel elmentünk a papírboltba: én mappákat meg egyéb irodaszert akartam venni folyamatban lévő kutatásunkhoz, ő pedig olyan tollat, aminek a végén kis, dülledő szemű műanyagfigura van. Ugyanis korábban a medikusoktól kapott egy kis, dülledő szemű műanyagfigurás (emlékeim szerint bárányos) tollat, amit kölcsönkért tőle a Főnökünk (nemzetközileg elismert kutató mellesleg), és túszul ejtette, amíg nem kap ő is egy hasonlót.
Szóval megvettem a mappákat, megkérdeztük a pult mögött szomorkodó fiatalembert, vajon tartanak-e dülledő szemű műanyagfigurás tollat, persze nem, és már éppen indultunk volna kifelé csalódottan és dolgavégezetlenül, amikor megpillantottam a pulton a Növö Állatot. Ezt annyira nem értettem, hogy meg kellett állnom megfejteni a feliratot, kiderült, hogy valójában Növő Állatról van szó, vagyis kb. 1x1x2 cm nagyságű színes műanyag dinoszauruszokról, amik vízbe helyezve 72 óra alatt méretük hatszáz százalékára nőnek meg. Mondanom sem kell, hogy lelkesedtünk.
isolde: - Akkor ezt a lila Növő Állatot kérem!
Kislány: - Én meg ezt a zöldet!
isolde: - Te kinek vetted?
Kislány: - Én a Főnökömnek, te?
isolde: - Én a férjemnek.
Szóval (dobpergés) az e percekben kezdődő kísérletből 2x72 óra múlva kiderül, vajóban képes-e testmérete hatszáz százalékára megnőni, illetve vízből kivéve ismét összezsugorodni a lila műanyag dinoszaurusz, made in China.

Breaking news

2007.06.30. 16:27 - címkék: - 1 komment
Neil Gaimannel szerdán este találkozhatuk a Deltavision könyvesboltjában.
Ma jó napom van.
Különös tekintettel a délelőtti küldetésemre, amelynek során olyasvalakinek kellett magyar népmeséket vásárolnom, akinek sosem gondoltam volna, hogy az életben valaha könyvet veszek.
Ennyit szerettem volna mondani.

No sacrifice - no victory

2007.06.30. 13:02 - címkék: - 6 komment
Transformers film basszus.... Atyaúristen. Eleve mondjuk hogy kerülök én a moziba, ugye, aki csak annyit tudok a Transformersről, hogy autóvá és vice versa alakítható robotok, és hogy gyermekkoromban vasárnap délutánonként reklámozták őket a Walt Disney-mesék, konkrétan valahol a Kacsamesék, a Benji meg a Csipet Csapat között, együtt a Görkori Sindyvel és az Én Kicsi Pónimmal. Na mindegy, elég sokáig nagyon untam a filmet, aztán a cselekmény egy pontján rádöbbentem, hogy paródiának kell nézni és akkor nagyon vicces, úgyhogy onnantól nyüszítve röhögtem körülbelül a hős amerikai katonáktól a leginkább legóra hasonlító robotokon át az ajkait mindvégig szexisen szétnyitó dögös csajig mindenen. De komolyan, tényleg maximum két alkalommal csukja be a száját, nagyon dögös. Meg romantikus naplemente, meg a hős katona újszülött kislánya, meg hogy miért olyan fontos a robotoknak a lúzergyerek ükapjának a szemüvege.... Istenem, de régen láttam ennyire debil filmet. Iszonyatosan, szédítően debil volt, amivel engem nagyon szórakoztatott. Kék szeme volt a jó robotoknak, és piros a gonoszoknak, és pislogtak is. Nagyon vicces.

Amiért érdemes volt valójában bemenni a moziba, az a Stardust trailere volt egyébként.

A kedvenc párbeszédem pedig, miután rábeszéltem a kíséretemül szolgáló fiatalembert, hogy várjuk meg a stáblista utáni jelenetet (nincs egyébként jelenet a stáblista után):
isolde: - Öööö... szerinted az egyetlen nő voltam ezen a filmen, vagy csak aközül a tizenöt ember közül vagyok az egyetlen nő, akik megvárták a Transformers-film után a stáblista utáni jelenetet?
Bright: - Én a helyedben ezen elgondolkodnék...





Hoppá! Döbbenet!

2007.06.27. 23:22 - címkék: - 6 komment
Ha jól számolom, az elmúlt héten összesen négy gyerek született baráti körünkben, kettőt láttam (az ikreket, élőben sokkal cukibbak, kis, cuki kezekkel és fülekkel), egy harmadik örömére pedig söröztem tegnap délután. Szóval most éppen rám is átragadt a lelkesedés, és kis, nyüszítő, félig-Bright-félig-isolde lényeket szeretnék nevelgetni tizedik emeleti panellakásban, de erre feltehetően majd csak a következő fejezetben kerül sor. A kedd este megkoronázásaképpen pedig a barátnőimmel találkoztam a Balettcipőben, ahol is úgy kilenc óra tájban gyanúsan véletlenül megjelent egy régebbről ismert soproni fiatalember, majd gyanús természetességgel foglalt helyet asztalunknál, és amikor tréfásan megkérdeztem, hogy a jelenlévő barátnőim közül tulajdonképpen melyiknek a pasija, akkor kiderült, hogy az egyiknek tényleg. Na, mindegy, lényeg, hogy a barátnőim még ennyi idős fejjel is képesek olyan mértékű meglepetést okozni, amelynek hatására visszafogott-intellektuális imidzsemmel kevéssé összeegyeztethető módon visítva hívom fel mit sem sejtő férjem mobiltelefonját, hogy "Képzeld, mennyire cuuuuukiiiik az alie gyerekei és nem fogod elhinni, hogy a Dóri kivel jött össze!!!!!!!"

Ezenkívül pedig még annyit szeretnék elmondani, miszerint (szipog, szipog, zsepivel szemhéját nyomogatja drámaian) mélységesen lesújtott, hogy nem szerepelek idén a goldenblog jelöltek listáján, pedig már olyan szépen elterveztem, ahogy majd minden évben csak jelölnek de sosem nyerem meg és olyan leszek, mint azok a hollywoodi színésznők, akiket már huszadszorra jelölnek és minden alkalommal izgatottan ülnek a jelöltek sorában az Oscar-átadón, egyre híresebb divattervező által saját kezűleg készített, egyre kínosabb estélyikben, de hiába, sosem viszik el a szobrocskát, csak a mosolyuk lesz egyre feszesebb, meg a szilikon térfogatszázaléka nő meg valamelyest a testükben. És igen, számomra is világos, hogy a goldenblogon nyavajogni körülbelül pont annyira vagány és/vagy trendi, mint mondjuk csecsemőket több alkalommal cukinak nevezni az ember internetes naplójában, de kérem, uraim, kinek tartozom én elszámolással, szóval: borzasztó, borzasztó, hová tart ez a világ, az én időmben bezzeg még volt az embereknek ízlése. Nem mellesleg, csomó kedvenc blogom hiányzik a listákról szintén, botrány, botrány, már az internet sem a régi.

Speaking of régi szép idők, ezekben a percekben épp több, feltehetően ittas fiatalember ordítozik az ablakunk alatt minősíthetetlen és a késői órához nem illő hangnemben (a faszszopó geci kurva volt talán a legszalonképesebb szófordulatuk eddig), remekül visszhangzik az égig érő betontömbökről oda meg vissza, egyébként az elmúlt napokban minden reggel hatalmas kátrányfelhőt reggeliztem, mivel böhöm munkagépek bontják az utat, a villamos az imént épp nem járt megint, az óriáscsótányokról pedig már meséltem. Azt hiszem, egy posztapokaliptikus vízióban lakom.

From hell

2007.06.26. 13:17 - címkék: -
Szóval bejöttem dolgozni vasárnap reggel, hazamentem hétfő délután, amikor is lefeküdtem aludni, majd a kórházzal meg betegfelvétellel álmodtam, egészen amig be nem jöttem ma reggel, durva, idézném ellenben az alábbi párbeszédet.
Vasárnap reggel nyolc, kórház. Kollégámat váltom, aki szombaton volt ügyeletes. Előveszi az előző este rendelt pizzát, és nekiáll a tegnapi, hideg pizzaszeletet majszolni reggelire. Tányérról, késsel-villával.
isolde: - Wow, késsel, villával?
Kolléga (kihúzza magát): - Az úr a pokolban is úr!
Ugye-ugye.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította