Failure is not an option

2007.11.23. 16:29 - címkék: - 5 komment

Elfogadták az indexemet, azaz vettem a szakvizsga felé vezető első akadályt, ami klassz. Megmagyarázom.

Tegnap délután van, ülök a megfelelő Hivatal folyosóján és látszatra teljesen nyugodtan olvasom a blúzom színével tökéletesen megegyező türkizkék borítójú könyvet (komolyan, cipőt-táskát-körömlakkot bárki össze tud passzítani, de ezt csináljátok utánam). A Magasabbra a tetőt, ácsok egyébként a könyv, lassan több, mint egy hónapja olvasom, mert közbeszóltak a szakvizsgatesztek. Semmi külső jele a lelkemben dúló rettegésnek, míg bent a Néni ellenőrzi azt az indexemet, amelybe 5 éve gyűjtöm az aláírásokat különféle professzoroktól és osztályvezetőktől különféle gyakorlati helyeken és tanfolyamokon. Az index ellenőrzéséről eddig csupán rémtörténetet hallottam ezeret, hogyan lovagoltak elírásokon és zavartak vissza embereket hússzor, mert nem a pecsét volt benne, hogyan derült ki túl későn, hogy dátumok jóvátehetetlenül nem egyeznek, és egyéb Kafkát megszégyenítő nyomasztó bürokratikus kalandok, még Sziporkát is halálra szívatták hülyeségekkel, pedig ő jóval precízebb nálam. Tehát olvasok, várom, hogy a néni átnézze az indexemet, kijöjjön és közölje, mely aláírásokat kell pótolnom, amelyeket ha záros időn belül nem sikerül elintézni, akkor nem mehetek vizsgára. Az iroda ajtaja nyitva van, és nagy a csend, ezért remekül hallom, mi zajlik odabent. Kb. húsz percig Néni: (sóhaj) (sóhaj) "Cö--cccö-cccö-cccö. Hajjaj." "Te Katikám, figyelj, szerinted ez most így..?" és hasonlók.

Miközben a könyvemben Muriel nyoszolyóasszonya analitikusan elemzi a szökött vőlegény schizoid személyiségét és latens homoszexualitását, én lassan belenyugszom, hogy az elkövetkezendő hónapokat régen letöltött gyakorlataim és rég megszerzett aláírásaim újrapótolgatásával fogom tölteni, öt éve nem látott kórházakba fogok rohangálni hisztérikusan, hogy aztán kiderüljön, hogy az osztály, ahol én gyakorlaton voltam, az egészségügyi reformnak köszönhetően már nem is létezik. Látom magam szakvizsgám előtt három nappal a szakadó februári esőben zokogva térdre zuhanni a valahavolt kórház helyén azóta felépült bevásárlóközpont parkolójában, ahol aztán eszembe jutnak hasonlóképpen elbukott bajtársaim, és rádöbbenek, hogy ez már nem az én harcom, hanem sokkal több annál, ha veszítek, úgy személyemben a mindenkori halálra szívatott szakorvosjelölt veszít a Bürokrácia ellen, így felállok végül és Veronica Mars-i leleményességgel kutatom fel az engem valaha oktató ex-főorvos nyomát, aki miután eladták feje fölül a kórházat, a magyar egészségügytől megcsömörlötten kopaszra borotváltatta a fejét és belépett az idegenlégióba, azonban három kemény év, négy maláriás roham és egy szenvedélyes, ám rosszul végződő homoszexuális kapcsolatot követően a légiót otthagyva spirituális válaszok keresésére indult és jelenleg valamely nepáli buddhista kolostorban negyvenhét egyforma narancssárga társa körében várja a megvilágosodást, és akkor valamelyest megnyugszom, hiszen Charles épp Nepálban van, majd megkérem, hogy ugorjon már fel és kérjen nekem egy igazolást.

Aztán kijön a néni és közli, hogy rendben vagyunk.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította