I'm not sorry I met you, I'm not sorry it's over

Jó, akkor írok blogot. Az a baj, túl hideg van bármihez, a Rescue me harmadik évadhoz még nincs feliratunk, anélkül meg nincs kedvem nézni, de a férjem amúgy is dolgozik valamit a gépén, nincs kedvem filmnézéssel zavarni, de filmet nézni úgysincs kedvem, mert nincs kedvem egy filmnyi filmhosszhoz, olvasni meg túl hideg van. Szóval most vagy az lesz, hogy A. a legújabb yummie mixtape-et hallgatva kiszedem a szemöldökömet, vagy az, hogy B. a fürdőkádban olvasom lánykori naplóimat.

De előtte még elmesélek két dolgot a történeti hitelesség érdekében.

Először is volt az, hogy úton Bécs felé menet Sopronban töltöttem egy napot, ez azért érdekes, mert Sopronban éltem 18 évig, de már hónapok óta nem voltam ott, nem is tudom, milyen régóta,  most viszont véletlenül arra jártam, megcsodáltam, milyen gyönyörű, hatalmas, egészséges állattá fejlődött Figo, a Dívamacska ivadéka, valamint kaptam egy sms-t Exemtől, hogy nem vagyok-e véletlenül Sopronban. Ez nem csak azért meglepő, mert véletlenül épp ott voltam, hanem mert véletlenül ő is ott volt, róla pedig azt kell tudni, hogy: 1. Norvégiában él, 2. évek óta nem beszélünk egymással, én azt gondoltam, azért, mert én haragszom rá, de persze elképzelhető, hogy ő épp az ellenkezőjét gondolta. Szóval valami konferenciára jöttek Magyarországra és egy norvég fiúval volt, akit épp körbevezetett Sopronban városnézésileg, így csatlakoztam hozzájuk egy kávé erejéig. Igazából maximum az volt a fura, hogy egyáltalán semennyire sem volt fura, simán eldumálgattunk a munkánkról és a szabadidőnkről és a közös ismerőseinkről, kb. ugyanúgy, mint mielőtt összejöttünk volna és én kirúgtam volna aljasul egy szívdöglesztő, ám görény productmanager miatt. Halál komolyan azon gondolkodtam közben, hogy az égvilágon semmi megbánást vagy bűntudatot vagy izgalmat vagy mittudomén, mit kell érezni exekkel? Semmi, eldumáltunk, jól. Örültem neki. Exem mindenkit üdvözöl.

És még Niké bulijáról akartam mesélni, aki fél évre ösztöndíjjal idegen országba távozik, ezért volt szombaton Kollégánál egy echte-igazi Kolléga-féle házibuli, ahol például két kollégámról meglepetésszerűen kiderült, hogy régóta együtt járnak, sőt, esküvőt terveznek, és ahol három gintonic elfogyasztását követően tanácsokat osztogattam az öregebb jogán a számítógépnél dj-zni próbáló fiatalembernek, és magyaráztam neki hosszasan a házibulikon való zenekeverés mesterségét (mert régen mindig én csináltam a zenét a bulikon, szóval van tapasztalatom). Mellesleg azt is elmagyaráztam neki, milyen zenét hallgasson otthon. Később egyszer valahogy hazajutottunk, másnap pedig végülis cerucalos-torecanos infúziót kaptam az orvosi ügyeleten, mert nem bírtam abbahagyni estig sem a hányást, amit azért szerintem biztosan nem a 3 gintonic okozott, leggyanúsabb mondjuk a kínaiban vett rizses étel, de a kininallergiát sem zárhatjuk ki persze.

De most jöjjön a B-terv.