Volt már olyan érzésed, hogy menni akarsz?

2007.05.09. 21:54 - címkék: - 11 komment

Aki akarja, megfejtheti a címben szereplő filmes idézetet, húgom nem játszik, mert vele láttam az egyébként elég rossz filmet vagy húszezerszer. (Volt már olyan érzésed, hogy menni akarsz / és eközben tudtad azt, hogy maradnod kell? / Maradni vagy menni, melyik a jobb?)
Szóval már egy hete csak arra gondolok, hogy hazamegyek hamarosan, és hogy ennek örülök-e vagy inkább mégse. Körülbelül az egyik pillanatban bárcsak azonnal indulhatnék, a másikban meg legszívesebben ideláncolnám magam a biciklitárolóhoz. De aztán gondolkodtam ezen sokat, kognitív pszichoterápiáztam magam a mesterség szabályai szerint, meg kicsit dinamikusan orientáltan is, amikor a Rivotrilos receptről álmodtam, és most már mérhetetlen önismerettel ki merem mondani, hogy nos, kissé ambivalens érzésekkel viseltetem a hazamenetel iránt.
Hát mert itt biciklivel lehet járni dolgozni fél tízre, patak, gólyahír, fák mellett, mely alatt zöld az árnyék, mindennemű felelősséget nélkülöző munkát végzek, közben lehet zenét hallgatni, ráérek aerobicozni járni, szeretek egyedül lenni, nem kell takarítanom, nem kell csekkeket fizetni, érdekes emberekkel találkozom, nyomtat a nyomtató, ingyen ad kávét az automata, gyümölcsöt lehet kapni a menzán, zöldebb a fű. (Ez nem csak egy szófordulat, hanem az óceáni éghajlat miatt tényleg zöldebb a fű, kövérebbek a tehenek, jobbak a sajtok.) Otthon azért, úgy rémlik, elég nagy szívás manapság az egészségügyben dolgozni, rám pedig ez vár.
Mondjuk, azt se felejtsük el, hogy a legutolsó emlékeim otthonról olyanok, hogy február van, hétfő reggel, zuhogó jeges eső, dolgozni kell mennem, és annyi dolgom lesz, hogy nem fog beleférni négyig, ellenben muszáj lesz, mert délután még megyek egy phD kurzusra, és a kettő között még bele kell, hogy férjen egy gyökérkezelés, by the way el ne felejtsem magammal vinni a kamillateát, amivel majd öblögetek naphosszat.
Ellenbenviszont hiányzik a férjem, végülis nem azért mentem hozzá, hogy legyen kivel msn-eznem, hanem a mindennapok közös eltöltése végett, hiányoznak a barátaim (egy csomó szülinapról és esküvőről maradtam le!), a magyar nyelv (nem tehetek róla, mindennemű nacionalizmus hiányzik belőlem általában, de a nyelvnek nagy rajongója vagyok), meg az, hogy végre olyan munkát végezhessek, amelyben van felelősség és szerepelnek benne emberek is. És hogy olyan városban élhessek, ahol lejtenek az utcák, fel és le, és kiülhessek kiülős helyeken, és normális kávét adjanak. És a mozgáscsoportom. Nem beszélve arról, hogy itt éppen véget ért a másfél hónapja tartó napsütéses nyár, és rájöttem, hogy esőben biciklizni no fun at all.
És persze, voltak terveim, hogy hány helyre megyek még itt el, és hova megyek még egyszer vissza, aztán persze nyilván nem férhet bele minden. (Például az egyetem melletti zsebkendőnyi zöld területen birkák legelésznek minden reggel és délután, az időjárási viszonyoktól függetlenül, ugyanazok a birkák, ugyanabban a pózban, és sosem mozdulnak el. Vajon igaziak? Meg kell néznem őket közelebbről.)
Szóval most inkább úgy vagyok, hogy jól van, akkor induljunk már.

Azt még meg kell jegyeznem, hogy elképesztő, ahogy a glória ír.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította