Álomfejtés és az igazság a majmokról

2007.04.25. 16:04 - címkék: - 2 komment
Ma meg azt álmodtam, hogy az indexnek dolgozom, vagyis nem álltam náluk alkalmazásban, csak ezt az egy megbízatást kaptam, mégpedig, hogy írjak egy külföldre szakadt hazánkfia legújabb fellépéséről. A pasas 56-ban disszidált az USÁba, most pedig hazajött, hogy egy afféle talkshow-szerű emlékműsort adjon elő a forradalom ikszedik évfordulóján, mindehhez tavasz volt. Kicsit elkéstem (negyed órát), de nem volt baj, mert a pasas is elkésett, egyébként pedig iszonyú unszimpatikus volt, kikezdett velem, majd a műsorában az általa forgalmazott csoda gyógynövényitalról sokkal többet beszélt, mint az 56-ról. Ősz, napbarnított fickó volt, akcentussal beszélte a magyart. A műsorban vendégszereplők is voltak, pl Joan Jett, aki már öreg volt és elhízott, de még ő mondta a legértelmesebb dolgokat. Mindez Budapesten történt, de a soproni Liszt Ferenc Művelődési Központ épületében, még az átépítés előtt. A műsor előtt bementem a szerkesztőségbe papírokért, ahol összefutottam egy létező indexes újságíróval, akit sosem láttam egyébként. Kissé molett lány volt, hosszú, világosbarna hajjal, rózsaszín, kötött, belebújós pulcsit viselt, aminek feltűrte az ujját, ez elég hülyén nézett ki, de egyébként nagyon kedves volt, mondta, hogy ne izguljak. A szerkesztőség leginkább egy osztályteremre emlékeztetett. Öööö... vajon mit akart ezzel üzenni a tudatalattim? Legközelebb lehetne egy kicsit konkrétabb.

Valamint azt a szép hasonlatot hallottam (már ébren, a férjemtől), hogy "esik, mint az OEP-támogatás". Honnan vesz ilyeneket, amikor nem is egészségügyben dolgozik, ki tudja.

Majmok, nyelv, genetika iránt érdeklődők pedig kérem, csatlakozzanak hozzám és kövessenek az alábbi oldalra, ahol nagyrabecsült biológus barátaink remek összefoglalóval szolgálnak.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította