2006.04.29. 14:47 - címkék: -

És még: Beszélgetések húgommal.

isolde: - Holnap megyek bejelentkezni a templomba.
h: - Ja, ott van egy tök jó fej pap. Bár amikor a múltkor gyóntam, közben végig mobilozott.
i: - Mi?
h: - Jó, nem végig. Amikor a feloldozásnál tartott, akkor letette.

húg: - És képzeld, kivel jött össze Noémi! (neveket megváltoztattuk)
i: - Ki az a Noémi?
h: - Hát a Zsuzsi (vidéki unokatestvérünk és egyben húgom barátnője) barátnője. A múltkor Zsuzsi mutatott egy képet Noémi pasijáról a wiwen, hát mondom ez valahonnan ismerős! A Boardos Fiú.

Szerintem a világ egy hatalmas Melrose Place, valamint mindenképpen szükség lenne a wiw "ki kivel dugott" - verziójára. Vajon akkor is eljuthatok hat lépésben az amerikai elnökhöz meg a pápához? Bele sem akarok gondolni... olyan emberek vannak meg 2-3 lépésből, hogy az egészen ijesztő.

2006.04.29. 14:28 - címkék: -

Elfelejtettem magammal hozni a pluszmunkámat, úgyhogy most nem tudom csinálni, milyen kár. Ehelyett nosztalgiázom itt a régi időkön. Múlt héten például összefutottam Emesével a körúton, aki a fodrászom volt, de azóta már óvónőként dolgozik, és akinek ezt a felismerést is köszönhetjük. Megkérdezte, hogy vagyok, mire elmeséltem, hogy jól, csak azóta nincs fodrászom, legutóbb is egy thai transzvesztita vágta le a hajamat (Koh Phanghanon a Sexy Scissors nevű helyen, kb 500 forintért, 8 perc alatt). A pszichoterápiában is így van egyébként: csak akkor fogja "meghallani" a páciens a remek észrevételeidet, ha éppen valahol ott tart ő maga is - esetünkben én a Pöffeszkedő Családossá válás hajnalán. Egyébként tényleg meglepő, milyen sokan állítják, hogy ők hoztak össze minket, nem tudom, ez miért jó. (Ha valakit érdekel, amikor netán az idegeimre megy a pasim, én susie-t szoktam szidni magamban, esetleg basszust, aki leitatott minket 2004. április 23-án a Szódában, bár erre ő sem emlékszik.)

2006.04.29. 11:29 - címkék: -
Megnéztük a Silent Hillt, ami képi világát tekintve bizarr, szürreális, horrorisztikus és hátborzongató, vagyis minden elvárásnak megfelel, a sztori viszont kissé zagyva, meg néhány logikai buktatón sem sikerült túltennem magam, hogy pl. most akkor a kislány Alessa lánya-e vagy sem, és ha igen, akkor hogyan, vagy én értettem félre valamit, és mi történt ebből nemrég és mi harminc évvel ezelőtt, és egyáltalán mikor lett Silent Hillből szellemváros. A párbeszédek meg annyira gázosak, hogy ahelyett, hogy a szörnyektől komolyan borzongtam volna, azokon röhögtem. Nem sokat javított a helyzeten a mellettem ülő pasim sem, aki pl. amikor kiabál a tömeg, hogy "égessük meg", beszólt az East Park rajzfilmek modorában, hogy "tüntetés!"; meg a feliratok se, amikor pl. azt mondja a vagány rendőrnő, hogy "come on!", akkor azt úgy feliratozták, hogy "gyerünk, vazze!". Kár, hogy nem írtak neki normálisabb forgatókönyvet, de így is érdemes volt megnézni, feltéve, ha valaki szereti a groteszk, szem nélküli, csúnyán hörgő lényeket.

2006.04.28. 15:28 - címkék: -
Vettünk pszichológusunknak szülinapjára pokrócot, merthogy betöltötte a harmincat, meg terhes is, és valamiért azt gondoltuk, hogy a terhes nőknek szükségük van pokrócra. Tegnap adtuk oda, valamint meghívtuk egymást egymás esküvőjére J-val... ő az a kollégám, akit Újkolléga néven emlegettem, amikor egy osztályon kezdtünk dolgozni, de azóta már nem annyira új, másrészt azóta már nem dolgozunk egy helyen, úgyhogy gondban vagyok a nómenklatúrát illetően, na mindegy, lényeg, hogy öregszünk, szülünk, házasodunk, meg ilyesmik történnek. Mindenféle dolog történt a héten is, amitől dühöng foglalkoztat, például Főnökünk kétórás rendezvény keretében ismételten részletesen és érthetően előadta, mennyire hülyék vagyunk és tájékozatlanok, és el is kezdtem félni, hogy ha az önéletrajzos átka fogott rajtam a múltkor, akkor majd ez is fog, és akkor képtelen leszek uptodate-en és evidence based-en gyógyszerelni és a szakcikkek olvasás előtt szétporladnak az ujjaim között. Vagy kigyulladnak vagy felrobbannak, amennyiben elektronikus formátumról lenne szó. Meg még a két nőismerősömmel kapcsolatos sztori is düh sokat jár az eszemben, de azok nempublikusak.
Az elmúlt két napban meg annyi neuropszichológiai tesztet vettem fel, amennyi egy neuropszichológusnak is dicséretére válna, az meg nem vagyok. És olyan érdekes például a betűfluencia feladat, amikor 's' betűvel kezdődő szavakat kell sorolnia a betegnek, és azt mérjük, hogy adott idő alatt hányat tud mondani (a Dr. House-ban is volt ilyen), és a skizofrének pl. rendre olyanokat mondanak, hogy "segítség, sajnálom, sikoly, siralomház, sír, sokk". Most viszont hazamegyek, úgyis jövök holnap is.

2006.04.26. 18:43 - címkék: -
Meg még az volt, hogy amikor már a sokadik emailt írták a szerkesztőségtől, hogy azonnal küldjem el nekik az önéletrajzot, meg hogy mit jelent számomra az írás, és akkor eszembe jutott, amit a pszichológusom mondott*, és addig hisztiztem, amíg a pasim gyakorlatilag megírta helyettem. Talán különösnek tűnik, hogy valaki, akinek nemcsakhogy megjelenik a novellája puccos kötetben, valamint 3 éve blogol, képtelen egy nyamvadt önéletrajzot megírni, szerintem az lehetett, hogy amikor Főnökünk azt mondta, kérdezzem meg valakitől, hogyan kell önéletrajzot írni, abban a pillanatban fogott rajtam az átok, és most már mindörökre képtelen leszek rá. És fotó is lesz rólam a kötetben, amelyen művésznősen kilóg a melltartópántom.

* Hogy az a baj velem, hogy nem tudok jól támaszkodni a más emberekre, hanem egyedül akarom vinni a terheket.

2006.04.26. 18:30 - címkék: -
Mostanában meg sorra kapom az ismeretségi köröm nőtagjaival kapcsolatos sokkoló híreket. És az ide kapcsolódó szóvicc: "rossz keblen melengeti a kígyóját."

2006.04.24. 19:34 - címkék: - 2 komment
Megnéztük a V, mint vérbosszú c. filmet - egyszer meg lehet nézni végülis, csak végig az járt a fejemben, hogy basszus, pedig milyen jó kis filmet lehetett volna ebből csinálni. Ha mondjuk a készítők megnézték volna előtte a Dark City-t, a From Hellt, meg olvastak volna valamit a politikai diktatúrákról, legalább ezt a verset, biztos lefordították angolra. Mert az a baj a filmmel, hogy nem elég nyomasztó. Diktatúra van, az emberek félelemben élnek, meg kell őket menteni... de közben boldog angol családok összebújva nézik a nagyképernyős plazmatévét a kanapén, kislány kezében plüssmackó, odakint ragyogó napsütés, meg mosolygós, egészséges öregemberek az idősek otthonában. Idill. Oké, megértem, hogy vidám amerikaiak nem tudnak sokat a zsarnokságról, meg, hogy ez a film nem társadalomkritika akart lenni, de annyi nyomasztó film készült már, nem igaz, hogy nem lehetett volna egy kicsit lejjebb venni a cukormázból. És akkor nézzük csak, mi is történik: az álarcos (álarca alatt torz arcú), vörösrózsás, szeretni bizonyosan képtelen hős gondjaiba veszi a naiv, árva, ám annál bátrabb/tehetségesebb leánykát, tanítja, beleszeret, végül romantikus, ám rosszul végződő jelenet föld alatti labirintusban? Ezt a filmet láttuk már, sőt, színpadon is, zenével, csak akkor Az Operaház fantomja volt a címe.
Következő csalódásként aztán megnéztük a Mirror maskot. Biztos voltam benne, hogy tetszeni fog nekem, mint Neil Gaiman-rajongónak, és voltak is jó párbeszédek, amiken fel lehetett ismerni Gaiman humorát, és az jó volt, de a látvány olcsó, gagyi és idegesítő. Vagy legalábbis engem valamiért idegesít, ha valódi emberek botorkálnak szemmel láthatóan rajzolt vagy számítógéppel animált hátterek között. A főszereplő kislány ugyanis, mint ahogy azt egy Neil Gaiman-féle főszereplő kislánytól megszokhattuk, fantáziavilágba kerül, ahol kalandokba keveredik. A fantáziavilág az, ami mindvégig ordítóan mű, pedig nagyon szürreális akar lenni, és időnként hihetetlenül gagyi, de a szfinxektől egyenesen sírhatnékom támadt. Dalí végképp becsavarodik és újraforgatja a Végtelen történetet kevés pénzből, de hollywoodi producerekkel.
És egyiknek sem olvastam az eredetijét, de érezni lehet a filmekből, hogy valami klassz eredetit rontottak el. Ezentúl csak olvasni fogok, ígérem.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította