2006.03.10. 22:27 - címkék: -

Feltettem a thaiföldi képeket. Többnyire növények, tigrisek és naplementék.

       

2006.03.10. 15:33 - címkék: -

A Dire Straits: Money for nothing pl. az a szám, amiről azonnal eszembe jut az egész 17 éves korom, versírással, Barnival, cigányszoknyával, soproni Deák térrel. Most volt a rádióban.

2006.03.10. 14:55 - címkék: -
Ha már visszajelzésekről van szó, az is tök érdekes számomra, hogy élőben soha nem váltok ki erős, ellentmondásos érzelmeket a környezetemből. Nincs az, hogy egyesek nagyon szeretnek, mások nagyon utálnak vagy dühösek rám, hanem vannak, akik szeretnek, nagyon sokan pedig közömbösen viseltetnek irántam vagy elsiklanak fölöttem, vagy nyugisan egymás mellett élünk. Az isoldét meg rajongástól a megvetésig és felháborodásig minden övezte már. Szóval fura, hogy az életben teljesen máshogy reagálnak rám az emberek, mint az interneten. Mintha offline normális lennék és az isolde lenne a bordi* alteregóm.

* A borderline személyiségzavarban szenvedők általában szélsőséges reakciókat váltanak ki a környezetükből.

2006.03.10. 14:32 - címkék: -

Azon különben elgondolkodtam, vajon hogyan sikerült kialakítanom magamról azt az imidzset, hogy "csak fitnessről, diétáról és vizitekről" szólnak a bejegyzéseim, amikor igazából vizitekről szinte soha nem írok, a betegeimről pláne nem és fitnessről/diétáról is elég ritkán. Most nem akarom visszanézni és megszámlálni, de két hónapja semmit sem edzettem, úgyhogy nem hiszem, hogy sok mesélnivaló lett volna a témában. Ha viszont nem azért mondják rólam többen (!), hogy mindig vizitekről és fitnessről írok, mert vizitekről és fitnessről szólnak a bejegyzéseim, akkor vajon hogyan sikerül mégis ezt az imidzset sugallnom?
Egyébként van koncepcióm, én azt hiszem, hogy régen sokkal jobban a szórakoztatás volt a blogom célja, és intimebb dolgokat is elmondtam magamról az olvasók kedvéért, most pedig már nem annyira izgat, hogy mindenki jól szórakozik-e, ezért megengedem magamnak, hogy titkolódzó vagy unalmas legyek, ha éppen nem akarom megosztani a személyes problémáimat vagy nincsenek. Régebben, ha halál unalom volt az életem, akkor is kötelességtudóan kitaláltam valami jó sztorit, most meg már nem. Nem is hiszem, hogy valaha annyira szeretni fognak az olvasóim, mint amikor még a zichyben laktam és a Kollégámba voltam szerelmes, és akkor szükségem is volt erre, és nagyon élveztem a népszerűséget, és tök jó volt tanácsokat meg vigasztalást kapni emailben meg első lenni a statcenterben. De most már másik korszak van, nem olyan fontos, hogy népszerű legyek és hogy szórakoztassak, és valóban nem is teszek ezért annyit. Nem állítom, hogy "leszarom" a véleményeket, mert tudom magamról, hogy mennyire befolyásolnak, csak változtak kicsit a hangsúlyok. Bocs, hogy már nem vagyok olyan szórakoztató, de ez most ilyen. Eszem ágában sincs abbahagyni, mert szeretek blogot írni, és azt gondolom, hogy aki másmilyen olvasmányra vágyik, úgyis talál magának másutt a neten, aki meg olvas, annak köszi. Hát így megy ez.*

* 97 %-kal több köcsög tagboard-beszólás. 74 %-kal alacsonyabb látogatottság. 59 %-kal több fitnessről szóló post. Rosszabbul élünk, mint 4 éve.

2006.03.08. 15:01 - címkék: -
Valami nincs rendben velem, már harmadik napja nem lehet felidegesíteni, pedig eddig megvolt ez a képességem. A melóban pontosan ugyanazok a dolgok történnek, az osztály strukturális és interperszonális problémáit inkább nem részletezem, és véletlenül negyvenezer forintot lefelejtettek a fizetésemből. (Bruttó.) Viszont kicsit szétszórt vagyok, az előbb a csukott ajtón akartam kimenni. Csak arra tudok gondolni, hogy kollégáim, megunva a hónapok óta tartó nyafogásomat és hisztimet, tetrahidrocannabinolt kevernek a kávémba vagy az orrcseppembe.
Kell egy ház, lenn az óceán partán, majd ha végleg visszavonultam.

2006.03.08. 11:32 - címkék: -
És jé, ki a sesblog vendégmunkása.

2006.03.08. 11:13 - címkék: -
Máris az ajánlóban? Hát, köszönöm.

2006.03.07. 23:20 - címkék: -
Nna, csináltam magamnak olvasónaplót itt. Mert kitaláltam, hogy fel kellene írnom, milyen könyveket olvasok el, és elhatároztam, hogy idén írni fogom, aztán rájöttem, hogy nem muszáj papírra írni. De attól, hogy a neten van, ez még nem könykritika vagy könyvismertetők, hanem az olvasó listája/élménybeszámolója. Csak szólok.

2006.03.07. 18:09 - címkék: -
Ha már a vásárlásnál tartunk, örömmel jelentem, hogy számos könyvesbolt meglátogatása után levadásztam Zafón: A szél árnyékának valószínűleg egyetlen kereskedelmi forgalomban még megtalálható példányát az Oktogonnál a Millenium Könyvesházban. Az egyébként egy egész jó könyvesbolt, csendes, nem zsúfolt, és sok a normális könyvük. Mondjuk a pszichológia polcon főleg ezoterikus műveket tartanak, meg a Férfiak a Marsról, nők a Vénuszról... -t, de az idegennyelvű könyvespolc meglepően hosszú, változatos, és több nyelvet is jelent. Az eladók pedig meglepően tájékozottak az átlag könyvesbolti eladóhoz képest, vagy legalábbis nem néznek hülyén, ha megkérdezed, megvan-e nekik ez-vagy-az a könyv. Ha már itt tartunk, a másik kedvencem az Írók Boltja az Andrássyn, igazi irodalomsznob könyvesbolt, könyvbemutatókkal és irodalmi folyóiratok százával. Cserébe itt van a város leghosszabb "szépirodalom" polca, amelyen Paul Austerek, Iain Banksek, Audrey Niffenegger és Coelhok sorakoznak békésen a Bulgakovok és Nádas Péterek mellett; valamint "képregény" polc is létezik, bár nem nagy, de nagyjából elférnek rajta a manapság megjelent képregénykönyvek Sin citytől a Mausig. És persze nem zavarnak ki, ha leülsz olvasni, csak sajnos hatkor bezár. Valahogy így képzelem el a könyvesboltot, csak az én álmaimban fotelok vannak és kávé, és nem ilyen drágák a könyvek.

2006.03.07. 17:47 - címkék: -
És még azt is el szeretném mondani, hogy nem, nem az orvosi fizetésemből és nem is a hálapénzből mentem Thaiföldre, és a pasim sem milliomos. A mellékállásaimból gyűjtöttem össze a pénzt: augusztusban beugrottam egy tréningcég egyik tréningjét megtartani angol nyelven, valamint leteszteltem/interjúztam jó pár hajózni vágyó delikvens elmeállapotát, majd a szabim alatt tolmács voltam a Budapest Rallin, és ebből a háromból megvettem a repülőjegyet (nyaralni úgysem voltam sehol). Azután lefordítottam egy könyvet, majd teszteltem még egy csomót, és kaptam 13. havi fizetést is (kb. 70 ezer), és az utóbbi kettőből tevődött össze a költőpénzem. Persze kint kivettem még egy keveset az amúgy is mínuszokba nyúló hitelkártyámról, amit majd visszateszek, ha megkaptam a pénzt a fordításért. Nagyjából 300.000 volt az út mindösszesen. Csak azért mondom el ezeket, mert mindenki furán néz rám, amikor kiderül, hogy Thaiföldön voltam, és irigykedik, hogy ennyi pénzem van, vagy azt hiszi, hogy biztos a sok paraszolvencia. Én pedig azt gondolom, hogy sokat dolgoztam érte. Választhattam volna azt is, hogy a mellékállások helyett otthon tévézek, vagy hogy félreteszem a pénzt*, de én azt választottam, hogy utazásra költöm, mert most vagyok fiatal. Vagy gyűjthettem volna autóra is, már majdnem az összes barátnőmnek van kocsija, nekem meg se kocsim, se bankbetétem, csak egy csomó tigrises fénykép meg egy gyönyörű hamis Gucci karóra, de én így szeretem.

* Ezt nem választhattam volna, mert képtelen vagyok pénzt gyűjteni, és biztosan sokat kell még önismeretbe járnom ahhoz, hogy megtanuljam. Nem vagyok tisztában a pénz értékével, csak a megszerzett tárgyakat és az élményeket tartom értékesnek, és csak behatárolt ideig tudom meggyőzni magam arról, hogy össze kell gyűjteni a pénzt, ha később tárgyakat/élményeket akarok.

2006.03.07. 17:18 - címkék: - 2 komment

Második munkanap és máris ügyeletben rágcsálom a zellerszárat (nincs jobb a krémsajtba tunkolt zellerszárnál). Nem érzem magam szörnyen a munkahelyemen, pedig az utóbbi időben már kezdtem. Ebből arra a következtetésre jutottam, hogy tulajdonképpen szeretek itt dolgozni, csak gyakrabban kellene szabadságra mennem dél-kelet-ázsiai országba.
Mindenki azt hiszi, hogy szörnyű hazajönni a hóesésbe és sajnál, én meg titkon azt gondolom, hogy: jó hazajönni. Szó se róla, klassz Thaiföldön lenni februárban, tengerpart, napsütés, harminc fok, függőágy, kalandok és tétlenség, békés thai emberek, jó kaják, watermelone shake, tigrissimogatás, thai masszázs kétnaponta, amíg a többiek a sötét hétfő reggelekkel küzdenek itthon. És aztán meg jó hazajönni a barátaim, a húgom, a kedvenc sorozatom, a kedvenc csokoládéboltom közelébe. Mert ugyan itthon hideg van és vicces választási kampány, de a taxis oda visz, ahová mondod neki, az ételek íze megszokott, le lehet húzni a vécét, nagy pelyhekben hull a hó, de egyébként meg mindjárt itt a tavasz, értem a feliratokat, el tudom olvasni az újság betűit, értem a dalszövegeket, lehet kapni zellerszárat, fel tudok egyenesedni a buszon, anélkül, hogy beverném a fejem a plafonba, nem kell levenni a cipőmet a boltokban, nem kell alkudni az árakon. Nem a konkrét Magyarországról van szó, mert amikor Londonból/Amszerdamból/Turkuból jöttem haza, sosem éreztem "hazajövetelt". Azok akármennyire is más helyek, azért annyira nem különböznek tőlünk. Szerintem arról van szó, hogy bármennyire szeretek utazni, és bármennyire jól érzem magam messze innen, azért az otthonom Európa marad - nem az a típus vagyok, aki kint ragad Thaiföldön örökre és magyar éttermet nyit, valljuk be. És az a fura, hogy kint cseppet sem zavart a kulturális különbség, a másfajta mentalitás, az érthetetlen utcatáblák vagy a guggolós vécé, és imádom a thai kaját és vendégszeretetet; és remélem, hogy egész életemben minden februárt Ko Phanghanon tölthetek. Csak amikor hazaértünk, akkor úgy éreztem, hogy: hazaértünk. Persze, tudom ám, hogy a nyaralásnak meg a thaioknak köszönhetem, hogy mindenen elnézően mosolygok, és értékelem az itthoni dolgokat, és hogy nem fog nagyon sokáig tartani ez az állapot, mert pár hét múlva ugyanolyan frusztrált leszek, és ugyanannyira fogom utálni a telet meg a hétköznapokat, mint annakelőtte.
De annyian sajnáltak, amiért haza kellett jönnöm, hogy szerettem volna elmondani, hogy jó volt hazajönni a koszos kis Európába.
Na jó, Varga Miklóst azért nem idézek.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította