2006.05.05. 13:38 - címkék: - 1 komment

Utálok szembesülni az anyagi világ mulandóságával, például tegnap gyanútlanul elmentem a kedvenc könyvesboltomba, és nem volt ott. Nyilván hiszti az egész a részemről, hiszen találtam a helyén egy másik könyvesboltot, és az eladók is - látva elkeseredésemet - megpróbáltak rábeszélni, hogy azért jöjjek csak be, nézzek körül, nekünk is vannak akcióink, nekünk is van törzsvásárlói kártyánk, de akkor is, én az Európa Könyvesházba szerettem járni, most meg Helikon Könyvesház van a helyén. Hiába van most több könyv meg kényelmesebb székek, és hiába, hogy az Európában viszonylag kicsi volt a választék, és se fotelok, se kávé, se halk zene, se padlószőnyeg, se internet, vagyis semmi olyasmi nem volt, amit az ember egy könyvesbolttól elvárna (?), attól még: bezárták a kedvenc könyvesboltomat és duzzogok. Annyira duzzogtam, hogy meg se vettem az új Vonnegut könyvet, pedig azért indultam, hanem inkább elmentem helyette ruhákat próbálni, forduljon fel a Gutenberg-galaxis.
Három menyasszonyi ruhát próbáltam fel, amelyekben gyönyörű voltam, a nénik pedig megpróbáltak rádumálni a drótozott alsószoknyára, még nem tudom, sikerült-e. De mielőtt döntök, még el kell mennem Budapest egyik legdrágább menyasszonyiruha-szalonjába, mert sose lehet tudni. És felpróbáltam hétköznapi ruhákat is, de az M-es kicsi volt, az L-es meg nagy, és a(z egyik) kedvenc ruhaboltomban (Dolna Il), ahol mindig segítőkész szokott lenni az eladó hölgy, most egyszerűen csak vállat vont a probléma hallatán, és tovább olvasta a könyvét, nyilván annyira izgalmas volt, hogy holmi ruhavásárlási krízis nem tudta kizökkenteni. Mondtam már, hogy az emberi kultúra hanyatlását a regények, illetve a fiktív történetek fogják okozni?
Különben meg rendesen tavaszi fáradtságom van, vettem is cinkkel dúsított C-vitamint, bár a gyógyszerész sem tudta megmondani, miért jó az, ha a C-vitamint cinkkel dúsítjuk, mindegy, jól hangzott, meg allergiás is vagyok, hálistennek lakókörnyezetünkben rengeteg a zöld, és majdnem mindegyik allergén, egymást érik a nyír-, éger- és mogyorófák. Persze, amíg belvárosban benzingőzben fuldokolnak az emberek, gondolom, valahogy meg kell oldani, hogy a külsőbb kerületekben, ahol a halálos dózis alatt marad a levegő szénmonoxid-telítettsége, szintén legyen mi miatt fuldokolni.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása