2005.12.03. 23:59 - címkék: -

Következő kreatív ötletem támadt az esti vizit alatt. Öt, különböző profilú osztályból áll kórházunk, melyek között lájtosabb és nehezebb terepek is szerepelnek. Az egyiken az idős korosztály miatt pszichiáter számára ismeretlen, misztikus belgyógyászati betegségek hemzsegnek, a másikon nyafogók nyafognak altatóért-nyugtatóért, a harmadikon igazi elmebetegek hallucinálnak meg téveszméznek, és így tovább. Az ügyeletes orvos mindezeket bejárja egy-egy vizit során. Tegyük fel, hogy adott mennyiségű gyógyszert használhatsz fel, mondjuk van összesen nyolc milligram rivotrilod, tíz tabletta altatód, hat szem algopyrin, meg három ampullányi intravénásan adható haloperidol-csodafegyver. Legyen időhatáros, mondjuk, minden osztályt húsz perc alatt kell levizitelned. Milyen remek számítógépes játékot lehetne ebből csinálni! És néha egy ajtó mögül előugorna a szigorú főorvosnő valami lecseszéssel, vagy az agilis gyógyszerügynök csaj egy tálca duran szendviccsel.
Leegyszerűsítené az állásinterjúkat is, aki végigjátssza, azt felvesszük ide dolgozni.
Agyamra ment a sok geekség, nem tehetek róla.

2005.12.03. 18:59 - címkék: -
Ja, és tegnap felpróbáltam egy menyasszonyi ruhát életemben először, de túl bő volt kebeltájban, és úgy néztem ki benne, mint egy kis mellű, lestrapált doktornő, aki munkából hazafelé menet felpróbált egy menyasszonyi ruhát; valamint olyan tusfürdőt vettem a Lushban, amit úgy hívnak, Sonic Death Monkey. (Megvan? A Pop, csajok, satöbbiben a hibbant gyerek zenekarának a neve.) Kaland az élet.

2005.12.03. 18:26 - címkék: -

Anyúúúénisakarokolyancicát!!!

Nem lehet cicám, mert boldogtalan lenne a panellakásban egész nap egyedül.
Mondjuk, bárki boldogtalan lenne egész nap egyedül egy panellakásban (hacsak nem tudja kezelni a távirányítót).

2005.12.03. 13:44 - címkék: -
Igen, tehát itt van a Para-Kovács blogja is, melyben helyenként rendezett pszichéjű ember meggyőző benyomását kelti, a többi részre meg megfelelő öniróniával tekint.

Huh, jó volt végre leírni egy mondatot, amelyben nem szerepel a "sárkány" szó, akármilyen is lett.

2005.12.02. 13:51 - címkék: -
Örülök, hogy máris sikerült a "gőzgép" keresőszóval rám találni. Másik két helyezett a "norbi szaloncukor" és a "vérehulló fecskefű".
Most mégis inkább ezt olvasom.

2005.12.01. 22:40 - címkék: -
További kulturális táplálékként megnéztük a Doom filmet is. Először néhány szót magamról. Soha életemben nem játszottam semmilyen számítógépes játékkal, viszont általában szeretem az ezekből készült gagyi filmeket, mert rendszerint akciódúsak, pörgősek, és van bennük szörny és/vagy zombi és/vagy sok-sok lövöldözés. Én vagyok az, akinek tetszett a Lara Croft, a Kaptár, és a Kaptár 2. is. A Doommal kapcsolatban viszont nem értem, hogyan tudtak egy olyan filmet, amihez minden fontosabb tényező adott (szörnyek, lőfegyverek, amerikai tengerészgyalogság) így elkúrni. A film körülbelül 90 %-ában valamelyik, kidolgozott izmokkal, bár kissé kidolgozatlan karakterrel rendelkező katona pásztáz egy kihaltnak tűnő folyosót. Néha aztán felbukkan a szörny és elkapja, néha meg nem, néha kialszik a zseblámpája, néha meg nem, néha szembejön egy másik katona, néha meg nem; de a film során rengeteg folyosót, viszont elenyésző számú szörnyet és még kevesebb akciójelenetet kapunk. A film vége felé a geek kamaszfiúk nagy örömére megfordul a kamera nézőpontja, és a főszereplő jó katona szemszögéből veszi tovább az eseményeket (amik a fegyvere csövét, a többnyire kihalt folyosót, illetve az esetenként felbukkanó ellenséget jelentik), szóval teljesen úgy érezhetjük magunkat, mintha játszanánk, csak éppen beleszólásunk nincs az eseményekbe. Olyan, mintha nagyon hű akart volna lenni a játékhoz, csakhogy akkor a szörnyek eredetéhez sem ártott volna ragaszkodni (eredetileg a pokolból jöttek, a filmben viszont fantáziadús és újszerű módon genetikai kísérlet eredményei.) Bár igazából nekem édesmindegy. Nagyon unalmas film, csak néha lehet röhögni a sablon tökös-tengerészgyalogos-párbeszédeken.

2005.12.01. 22:03 - címkék: -
Önhibámon kívül elkezdtem olvasni Para-kovács Imre: Lassú fény című regényét, kérés nélkül kaptam kölcsön egy ápolónktól holmi Lovecraftekért cserébe. Nem tudom, honnan veszi, hogy aki Lovecraftet ad kölcsön, annak tetszeni fog a Para-Kovács is, különösen, hogy nem is az enyémek azok a Lovecraft könyvek, én ugyanis egy novella után elhajítottam a fenébe, az élet túl rövid ahhoz, hogy beteg könyveket olvassak - felkiáltással. A Para-Kovácsnál már az első bekezdés után tudtam, hogy rémeket fogok álmodni, akár tovább olvasom, akár nem, és azt is, hogy még pszichopatának vagy elmebetegnek sem nevezhetem az írót, mert attól tartok, nem létezik még a számára megfelelő diagnosztikai kategória. Az első néhány oldal alapján a könyv a világvégéről szól, de nem ám az üstökössel-ütközik-a-Föld-típusú gyors és dicsőséges végről, hanem afféle lassú, beteg, degenerált elrothadásról. Kénytelen voltam egy darabig olvasni, mert nagyon sokáig nem jött a villamos, szakadt az eső, úgyhogy gyalog sem indulhattam el, a túloldalon lévő buszmegállóban ott tömörült Budapest autóval nem rendelkező népességének hatvan százaléka, tehát sokáig vártam a villamosmegálló eresze alatt, és nem volt nálam másik könyv. Ráadásul a kb huszonöt perc után befutó villamosra sem szálltam fel, mert olyan kétségbeesett küzdelemben nyomult fel rá körülbelül ötszáz ember, mintha az egyes villamos valami noé bárkája lenne, az utolsó hajó, ami elvisz a sötétből, hidegből, szakadó esőből, a közönyösen lefröcskölő gépkocsik és a zombiarcú bkv-utasok lassan, de biztosan szétrohadó világából egy, csak a homályos emlékezetükben létező napsütötte tévéreklámszerű tengerpart felé.
Á, hagyjuk, nyomába sem érhetek én a mesternek. Különben kis adagokban szeretem a Para-kovácsot, de egy regénnyi a letális dózis határát súrolja.
Szóval a cselekmény egy pontján, amikor több oldalon keresztül rendkívül képszerűen és részletesen eszegetik a szereplők egy csecsemő arcát, elhajítottam a könyvet, és A gépezetet kezdtem el olvasni, ami echte igazi steampunk, már az első öt oldalon legalább tízféle gőzmeghajtású szerkezet szerepel, valamint kibontakozni látszik az igencsak kedvemrevaló alapkonfliktus, nagyon tetszik, de aztán kaptam egy lehetséges fordítást, úgyhogy A gépezetet is le kellett tennem és inkább a hipertérben ugráló sárkányokkal foglalkozni, amire a kívántnál szintén jóval kevesebb időm van.
Meg fáj a hátam is, nem tetszik a hajam, nincs időm semmire, utálom a telet, "senki sem szeret, mindenki utál, azt hiszem, kukacokat fogok enni."

2005.11.28. 13:55 - címkék: -

Véletlenül bekapcsolatuk a tévét tegnap. A VH1-on éppen a Worst Videos Ever c. műsor ment, kb a tizenkettediknél tartottak. Mit mondjak, rémisztő élmény volt. Tudtátok, hogy 1980-valahányban a kis Sarah Brightman a Sarah Brightman&The Hot Gossip nevű zenekarban ezüst aerobicdresszbe öltözve borzalmas nyolcvanas évek-diszkózenét nyomott? I lost my heart to a starship trooper volt a szám címe, ami valamelyest megmagyarázta a műfüstöt és a háttérben kanyargó fém csöveket, de arra már nem sikerült rájönnöm, miért tartanak a vokálos lányok mindkét kezükben kézisúlyzót. Élmény volt képernyőn látni Tarzan Boyt, és a Tight Fit nevű zenekar The lion sleeps tonight c klippjét, amelyben buzis fiatalember cirógat hatalmas plüssoroszlánt, miközben a női főszereplő egy gorillát üldöz a műanyag esőerdőben. Aztán volt még Geri Halliwell 2004-ből, meglehetősen dundi popsival és kissé hurkás hasikával ciklámenszínű bébidollban, esetenként duci karjai között embernagyságú műanyag banánnal; és a Village People Macho Man című száma, amelyben megcsodálhatjuk a zenekar tagjainak kidolgozott, vagy éppen kidolgozatlan felsőtestét, és kissé tüdőbajos kinézetű, de piros tollkoronát viselő sápadtarcú indiánt is láthattunk futógépen szaladva énekelni (hogy: "macho-macho man, i wanna be a macho man").
És folytathatnám.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította