2005.09.05. 17:18 - címkék: -

Remek írástechnikai tematikus bloggal gyarapodott a hazai tematikusblog-szcéna. (Nem tehetek róla, kedvelem a hülye, összetett szavakat, amiket nem tudok helyesen leírni.)
Én meg pont válságba kerültem a Bartis Attila miatt. A kéklő pára c. novelláskötetét és A séta c. regényét olvastam, éshát pontosan úgy ír, ahogyan én soha nem fogok tudni írni. Nem azért, mert nem fogok jól írni, hanem, mert ehhez a fajta íráshoz, amit a Bartis Attila művel, kell egy bizonyos, megkockáztatom, nem is egészséges személyiség. Először is, helyt adok annak a véleménynek, miszerint a férfiak máshogy írnak, mint a nők - általánosságban a férfiak tényszerűbbek, objektívebbek, világosabbak, jobban szerkesztettek, a nők meg jobban ábrázolnak hangulatokat, érzelmeket, és jobban odafigyelnek olyan apróságokra, hogy mondjuk nyújtogatja-e a szereplő a kardigánja ujját vagy sem. A Bartis Attila férfi, ráadásul annyira bátor, amilyen én sosem leszek: én sosem mernék olyat keírni, hogy valaki krízishelyzetben az anyjával pettingel vagy kisfiúként kibelez egy élő csirkét, hogy megnézze, milyen belül. Nyersen és szókimondóan ábrázol szexet és erőszakot, és mindezt a megszokott hétköznapjainkba helyezve. Úgy, hogy a szexualitás és az erőszak még csak megközelítőleg sem hollywoodi, izgalmas, vagy kielégítő, hanem pontosan olyan nyomorúságos és hétköznapi, amilyennek a mindennapokban láthatjuk. Utoljára Csáth Gézánál olvastam ilyesmit, csak mindehhez a Bartis Attila remek, cinikus humorral rendelkezik.
És rengeteg könyv van a világon, egyre több, sőt, így is túl sok, és minek írjak még egy középszerűt; tökéleteset meg - ami emberek életét változtatja meg - nem fogok úgyse.
De aztán elmúlt, és az igazság az, hogy szeretek írni, akkor meg úgysem fogom abbahagyni ilyenek miatt.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította