2005.08.11. 18:08 - címkék: -
A versenyirodába HÉV-vel kell menni, azaz oda-vissza együtt utazom a szigetre igyekvőkkel, és már tegnap délután elkezdtem irigyelni őket, aztán a vártnál hamarabb végeztünk, és egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, mégiscsak kinézek. Leszálltam a Filatorigátnál, vettem egy napijegyet, bementem, odaballagtam az információhoz, kértem egy műsorfüzetet, és megnéztem, mik lesznek.
A Morcheeba végére értem oda, egyébként egyszer sem sikerült még Morcheeba koncertet végighallgatnom, először éppen egy kórházi ellátást igénylő ételmérgezést kaptam el, másodszor meg Kollégám vonszolt el onnan, mert "túl nagy a tömeg", pedig anno azért szereztem neki ingyen napijegyet, hogy együtt hallgassuk a koncertet.
Az első tíz másodpercben futottam össze ebsikkel, akivel tavaly is, aztán kicsit kódorogtam, van idén is zsidó sátor, ahol tavaly befizettem a rabbi tanácsára, pontosan azt mondta a tíz forintért, amit hallani szerettem volna, bár a döntés joga már nem adatott meg nekem, hiszen kb fél órával később ámultan hallgattam (ex)pasimtól valami drótkerítés tövében, hogy milyen egy rémisztő személyiségzavaros szörnyeteg vagyok, amiért is inkább megszabadulna tőlem, míg nem késő. Nem, nem volt késő.
Meg mindenféle régi szigeteken nosztalgiáztam közben gondolatban, amikor például egy órán keresztül üvöltöztem Görivel, mert nem volt hajlandó elhinni nekem, hogy arra kell menni a metal hammer sátorhoz, amerre mondom; vagy amikor Ex feleségül vett (aki egyébként a napokban házasodik meg igaziból). A legjobb koncert pedig, amit szigeten valaha hallottam, szerintem a Patti Smith volt.
Szóval "you and me were meant to be / walkin' free in harmony"-közben megtalálom a pasimat és vicces barátait, majd a későbbiekben barátnőimet is, akik persze többször mind elvesznek, de a szigeten ez ugye megszokott.
Még orvostanhallgató voltam, a szakdolgozatomhoz gyűjtöttem anyagot, amikor az egyik osztályon megláttam egy őrült jóképű, nagyon kedves, kissé zizzentnek tűnő, csíkos pizsamás fiút, akiről később kiderült, hogy valami zenekarban énekel. Azt hiszem, nem sértek titoktartást, hiszen háromoldalas interjút adott az esetről a Narancsnak, de ekkor hallottam először Kis Tiborról és a Quimbyről. Klassz volt, bár úgy emlékszem, régebben Líviusz nagyon vicces felkomfokat nyomott, most meg elég gyérre sikerültek, de lehet, hogy csak én öregedtem meg.
Később belehallgatok izé... valamibe a világzene színpadon, ismét felkutatom pasimat és vicces barátait, haszontalan műanyag izére váltam be a nescafé papírpoharaimat, aztán hajnali háromig táncolunk a volt sátorban. És éjféltől egy évesek vagyunk.
A sziget az olyan, kicsit, mint a szülinap vagy az újév, az embernek eszébe jut, mi történt az előző években, és idén örülök annak, hogy már egy éve olyan pasim van, akivel a Friday, I'm in love c. Cure-számra is lehet táncolni hajnalban a volt sátorban. És annak is, hogy "ami egyszer volt / újra nem jön el."

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította