2004.11.09. 16:51 - címkék: -
Tegnap: belátogatok Pszichiáternénihez indexaláírás ügyén, nála töltöttem egy gyakorlatomat még tavaly, azért, mert Kollégám azt mondta róla: "Mindig jobban vagyok, miután eljöttem tőle, pedig végig másokat kezel."
Mindig kikérdez az életemről, akkora érdeklődéssel hallgatva, hogy időnként elgondolkodom rajta, vajon tényleg ennyire érdekli-e a más ember története. Elviccelődtünk ezen, meg, hogy öt példányban kapta meg Marquez: Azért élek, hogy elmeséljem... c. könyvét, majd egyszercsak elkomolyodik, közelebb hajol és a fülembe súgja, mintha ciki lenne: "De tudod, engem téllegérdekel."
Aztán elmesél egy csomó történetet, mi lett azokkal a betegekkel, akiket együtt láttunk, meg még egy párat. Olyasvalaki, akit tényleg érdekelnek a történetek. Van egy-kettő, amit simán meg kéne írni. Például a fiatal srác, aki szüleivel nyaral Rómában, ahol krisnásokkal ismerkedik meg, két nap múlva kimegy velük New Yorkba, három év múlva nyoma vész. Anyja minden létező módon keresteti, hiába. Tíz év telik el, és anyu egyszercsak bekattan: kivesz két hét szabit felelős állásából, repjegyet vesz, New Yorkba repül, elmegy a krisnásokhoz, minden embert megkeres, minden címre elmegy, ahol régebben látták a fiát - de mindenki csak régebben látta. Sehol. Anyu minden szálat felgöngyölít. Semmi. Anyu pánikba esve rohangál New Yorkban. Feltűnik neki egy, a valamelyik vasútállomáson kiflivéget majszoló koszos, szakállas hajléktalan.
A fia nem ismeri fel, pszichiátriára viszik, majd haza, kiderül, hogy időközben skizofrén lett, így kerül itthon az akkor még fiatal Pszichiáternénihez, aki azóta kezeli. Nem kamu, találkoztam vele.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította