Főleg Norvégia

2018.05.20. 22:43 - címkék: Címkék: utazás -

Előzmények: szétparáztam magam, hogy amíg Norvégiában vagyunk (4 éjszaka), betegek lesznek a gyerekek, és azok is lettek szép sorban. De a nagymamák menedzselték a helyzetet és mindenki túlélte. Mit akar ezzel tanítani nekem az univerzum. 

Szóval kibékávéztunk szépen a reptérre kishátizsákkal és pár zacskó nescafé 3in1-nal, csokival meg zacskóslevessel, pénzváltás és útikönyvolvasás meg egyéb úti előkészületek nélkül, és elrepültünk Osloba. Olyan meleg volt, hogy máris hiányoltam a szoknyámat és a pántos pólómat, valamint úgy másfél hónappal kerültünk korábbra, virágoztak a nárciszok, tulipánok és cseresznyefák. Olsoban mindenhol park van, és a park mellett másik park, a jó norvégok pedig napszaktól függően kisgyerekekkel vagy dobozos sörökkel hömbölögnek a fűben. Állítólag Norvégiában nem egyfolytában huszonhárom fok van és napsütés, de az 5 napunk alatt szinte mindvégig ez volt, szóval személyes élményem csak erről van. Egyszer esett az eső 10 percig. További csodálatos dolog Osloban az autók hiánya és az üvöltözés hiánya, hogy ilyen csend és nyugalom van. Nem túl nagy csend, mert mégiscsak egy nagyváros, villamosok, emberek, csak pont annyira, hogy lehet az utcán beszélgetni és hallod, mit mond a másik. 

Néztünk pár nevezetességet, a botanikus kert elképesztően gyönyörű volt, a viking hajós múzeum és a Kon Tiki-múzeum klassz, az operaházuk meg hát, érdekes. Ettünk medvecukor-ízű fagyit, amit utoljára 2002 nyarán ettem Turkuban (Finnország), amikor egy hónapig ott voltam ösztöndíjjal és többrendbeli szerelmi bánatomat medvecukros édességekkel és -vodkával enyhítettem. Szerettünk volna sört is inni, ami elég hamar egy bohózatba fordult, melynek során gyanútlan magyar házaspár alkoholizálni próbál Norvégiában, a kulturális és társadalmi különbségek azonban.* 

Két éjszakát voltunk Osloban, egy menő környéken béreltünk airbnb-szobát, a lakás többi részében a megdöbbentően rendetlen spanyol csaj és a gyönyörű macskái éltek, így pár napra teljesen jó volt. Ezután elvonatoztunk Bergenbe, ami 6 óra hosszú vonatút és híresen szép, Európa legszebb vonatútja meg ilyenek, és tényleg, valahol itt kezdődött a lenyűgöződésem. Amikor van wifi és mégsem tudsz a képernyőre figyelni, mert a szemed nézni akarja a tájat. Amúgy semmi extra, fenyőerdők, hegyek, tengerpart, de Oslotól (ami kb. tengerszint) pár óra alatt felérünk egy 1000 m tengerszint feletti magasságon lévő fennsíkra, ami természetesen tiszta hó. A legmagasabb ponton lévő állomás 1222 m-en van és itt játszódik ez a könyv. Aztán a havas fennsíkról lassan lejutunk megint tengerszintbe, fenyők, hegyek, fjordok. Imádtam, plusz ingyen kávé. 

Bergenben is két éjszakát töltöttünk, itt airbnb lakást béreltünk, kicsit távolabb a központtól, de nagyon szép helyen. Főként a Móni által javasolt zacskós norvég thai leveseket ettük és az otthonról hozott smack tésztát, de azért persze a halpiacon ettünk hallevest meg bálnasteaket. A bálna nagyon érdekes, állagra olyan, mint az emlős, mondjuk disznóhús, az íze viszont inkább halíz. Vettünk bálnaszalámit is szuvenírbe, a Lány imádja. Egyébként, ha már furcsa dolgok evésénél tartunk, ma ettem életemben először éticsigát, ráadásul tintahaltintán futtatott kézműves csipetkével, mely utóbbit echte falusi nénik szaggattak - egyrészt finom volt, másrészt sajna én szétröhögtem magam ezen az egészen. Konkrétan azt mondta a csávó a Gourmet-fesztiválon a Bori mami standnál, hogy a csipetkében benne van a nénik energiája. De ez mellékszál. 

Bergen arról híres, hogy mindig esik az eső, hoztunk is szélálló vízálló mindent, persze egy csepp sem esett, ragyogó napsütés volt és cseresznyevirágzás. Bergen elképesztően gyönyörű és még annál is szebb. Felmentünk mindkét hegyre, amelyikre szokás, meg voltunk fjordtúrán, abból van hosszú és drága, meg rövid és szintén drága, de nem annyira, mint a hosszú, mi a röviden voltunk. Ittam vizet a vízesésből. A kisebbik hegyre gyalog mentünk fel, a nagyobbikra felvonóval. Itt volt egy kis maradék hó is a 23 fok napsütéshez, építettem belőle egy kisméretű Totoro-t, egy csapat közelkeleti turista azonnal megkérdezte, fotózkodhatnak-e vele. 

Nyilván Bergen nem így néz ki süvítő szélben és szakadó havasesőben, de nem tudom, mondtam-e már, hogy elképesztően gyönyörű. Istennek jó napja volt, amikor Norvégiát teremtette. Oslo-hoz képest Bergen sokkal lazábbnak, szabálytalanabbnak tűnt, mondjuk úgy, hogy azon a skálán, amin Stockholm nulla és Amszterdam 10, ott Bergen több pontot ér el, mint Oslo. Dumálok úgy, hogy másfél-másfél napot töltöttem összesen mindkét helyen, szóval természetesen fogalmam sincs. Ezt a könyvet olvastam az utazás alatt, sajnos kiderült, hogy teljes egészében Magyarországról szól, és hát, odabasz. 

A legjobb pedig az volt, amikor ültünk fenn a hegyen, alattunk csillogó víztükrök. 


20180512_165213_2.jpg

*Első nap bementünk a boltba sörért, mert láttuk, hogy mindenki sörösdobozokkal fetreng a parkban a füvön, és mi is akartunk. Sajnos mindez este 8.05-kor történt, és nyolc után nem adnak el alkoholt. Jó, vettünk alkoholmentes sört. Másnap szemfülesen már sokkal korábban bementünk a boltba sörért, kiderült, hogy valami vallási ünnep van, ma egész nap nem adnak el alkoholt. Azért az Operaház kávézójában már csak lázadásból is venni akartam egy sört, de kb. 4000 Ft volt egy pohár, az alkoholmentes meg sokkal olcsóbb, ezért végül azt vettem. Ugyanitt a férjem pár másodpercig a széken ülve behunyt szemmel hátradőlt, mire azonnal megjelent egy gyanakvó biztonsági őr, hogy jól van-e az úr? Valszeg arra gondolt, hogy ugye nem részeg? LOL. Itt aztán fel is adtuk az alkoholizálást** és áttértünk a fagylaltra, mígnem hazafelé a reptéren a vámmentes boltban megláttam egy dobozos, rebarbarás cidert kb. 500 Ft-ért, hű, még sose ittam ilyet és szeretem a rebarbarát, meg kell kóstolnom. Megvettem, meg is ittam majdnem a felét, mire az eladónő odajött, hogy ezen a reptéren nem szabad alkoholt fogyasztani és kritikátlan összegű bírsággal sújtanak, ha lebukom. Mondom, jó, és elindultam a legközelebbi kuka felé, gondolván, hogy az odavezető 6 méteren még megiszom, ami a dobozban van, aztán kidobom. "Nemnem, el kell vennem Öntől!" - mondta a nő, és elvette! Ezek aztán nem viccelnek basszus. 

**Jogos, azért azt örömmel fogadtuk, amikor a Móni meghívott az ún. "romkocsmában" egy sörre. 

Képek

2015.05.25. 19:14 - címkék: Címkék: utazás -

043a.JPG051a.JPG

055a.JPG

038a.JPG098a.JPG

065.JPG

121a.JPG041a.JPG

080.JPG

When in Rome

2015.05.24. 15:35 - címkék: Címkék: kultúra utazás kaja -

Közben voltunk Rómában, amit röviden úgy tudnék összefoglalni, hogy jaaa, már mindent értek. Mert engem különösebben nem érdekelt Róma (ezt kínos bevallani?), sem az ókori romok, sem a katolikus felhajtás, az olaszok kifejezetten idegesítenek a hangoskodásukkal meg a hatásvadászatukkal, a pizzát nem szeretem, a kávét pedig tejjel iszom. Az események bonyolult láncolata révén végül is anyukám 60. szülinapi ajándékaként mégis Rómába mentünk, az anyukám, a húgom meg én.

Róma pedig klassz. Eleve nem voltam még mediterrán nagyvárosban, és maga a hangulat is csodás, a nagyvárosnak és a macskaköves-sikátoros mediterránságnak a hangulatos keveréke, teljes természetességgel váltogatják egymást a kopott lépcsősorok, az omladozó téglafalakra több méter magasan kúszó borostyán és illatos jázmin, meg a négysávos út és a metró. Az olaszok is kevésbé idegesítettek, mint Nápolyban, kevésbé éreztem őket tolakodónak, lehet, hogy ez az észak-dél különbség, vagy náluk ilyen a nagyvárosi elidegenedés, kedvesek voltak és udvariasak. Már az a néhány, akivel találkoztunk, mert nyilván a turistaútvonalakon mozogtunk, így valószínűleg több japánt és amerikait láttam, mint olaszt.

A Pantheon, az meg csodálatos, az a kedvencem, egy kiváló építészeti ötlet és megvalósítás, mindehhez kétezer éves, és hát közhely, de mégis bele kell gondolni, hogy ezek ilyeneket építettek, amikor mi még bőven hátrafelé nyilaztunk. Fantasztikusan jól néz ki - én általában nem rajongok a túldíszítésért, nem szeretem a reneszánszt, a barokkot, inkább mérettel és formával lehet megfogni, és a Pantheon az mind méretét, mind formáját tekintve remekmű. Nyilván leírva semmit sem mond az, hogy a kupolája félgömb és a magasságának és az épület magasságának az aránya pont akkora, hogy a beltérbe beférne egy tökéletes gömb, de bemész és érzed, hogy itt valami nagyon stimmel. A közepén meg van egy 9 m átmérőjű lyuk, amin esőben beesik az eső, és egyébként szerencsére jó időnk volt végig, de ezt azért majd egyszer megnézném esőben.

További épület, amely lenyűgözött, az a Szent Péter bazilika, és most már értem, miért finnyog az IKL gyakorlatilag minden más híres templomra, ez ugyanis egyszerűen lenyűgöző. Leginkább méreteinél fogva, pedig túl is van díszítve, de mégis, hű, anyám, ezek tudtak. Monumentális. Voltam néhány templomban életem során, ahol úgy gondoltam, ha Isten lennék, itt laknék (egy nagyon egyszerű román stílusú holland templom), vagy ahol ijedtemben simán megtértem volna (a sötét, gótikus, csak pár gyertyával megvilágított reims-i dóm), a Szent Péter bazilika nem ezek közé tartozik, nem Isten, hanem az ember nagysága előtt jutott volna eszembe max leborulni. Basszus, ilyeneket tudunk építeni, akkor mi a probléma?

És akkor van még a Sixtus-kápolna, arra sajnos nem tudnám őszintén azt mondani, hogy szép, mert leginkább creepy az élmény, mi ide a jó magyar szó? Fura, már-már bizarr, kicsit ijesztő. Nyilván látta mindenki a művészettörténet tankönyvben, de az nem adja vissza a valódi élményt, amikor bemész egy terembe - vagy inkább birkaként beterelnek - ami kompletten mindenhol minden négyzetcentin ki van festve gyönyörű, arányos és nagyon színes félmeztelen emberekkel. Mindehhez kicsi a tér, legalábbis nem oszlik el úgy a tömeg, mint más, hatalmas építményekben, beszélni nem szabad, mert akkor a biztonsági személyzet hangosan rád kiabál, hogy Silencio! Quiet please! - azaz főleg ezt, és sustorgást lehet hallani, ha pedig fotózol, azonnal ott terem egy őr és kitörölteti veled a képet. Ne értsünk félre, egy percig sem mondom, hogy ez rossz, hanem nagyon érdekes élmény volt - maga a kápolna is elképesztően különleges, és az élmény furaságát csak fokozta ez a környezet.

A Colosseum is jó, meg az ókori romok, gyakran eszembe jutott Athén, ami hatalmas csalódás volt nekem annak idején, valami nagyra és szépre és bölcs ókori görögre számítottam, erre ott van egy kisváros tele a bölcsnek épp nem tűnő modern görögökkel, plusz négy oszlop egy dombon. Rómától keveset vártam, de nem csalódtam, és az is tetszett, ahogyan a műemlékeiket használják: valahogy teljesen természetes és életszerű, ahogy közlekednek köztük, ahogy a különböző korok egymásra épültek. Hogy néhány ókori templomból simán keresztényt csináltak, a Pantheon tetején is kereszt van, de megtartották hozzá az arányokat, nem ledózerolták, hanem használják. Ez is milyen közhelyesen hangzik, a különböző korok együttélése, nem? De mégis megvan annak a hangulata, ahogyan ez teljes természetességgel működik, hogy Circus Maximus nevű metrómegálló van, és a műemlékektől távol is itt-ott mindenféle egészen régi korokból származónak tűnő falmaradványok meg oszlopok bukkannak fel két ház között vagy épp a falában.

Ami a kaját illeti, a pizzát továbbra sem értem, oké, ettem pizzát, figyeltem, hogy a megfelelő fajtát egyem (a vékonytésztás a római), dehát bocs, semmi. Amitől odavoltam, azok az előételeik, a kis ilyen-olyan kenyérkék olívaolajjal meg a sajtjaikkal, és a nyers disznósonkáik, valamint a fagylalt. Hogy további közhelyeket soroljak, nyilvánvalóan az alapanyagokon múlik, hogy ekkora különbség lehet szendvics és szendvics között - a jó fajta lisztből jól megsütött mittudoménmilyen olasz nevű zsömlébe beleraksz egy kis jófajta sajtot meg bár szem napon aszalt paradicsomot, és az a szendvics. A fapadosreptéri legolcsóbb legócskább szendvics (sült padlizsán volt benne meg mozzarella) is fényévekkel jobb volt az átlag itthoni sonkás zsömlénél. Fagyit meg nem tudok többé Magyarországon enni, kész, vége, elrontották számomra ezt az élményt, sznob lettem, Közép-Európában nem lehet rendes fagylaltot kapni.

Oké, mondok negatívumokat is: drága volt, vagyis bár a szállás és a repjegy olcsó volt, az ottlétünk belépőkkel, kajával, bkv-jeggyel együtt már egészen sokba került; a turistás helyeken pedig elképesztően sok a turista. A Pantheonban nem tudom, hogy épp kevesen voltak-e vagy csak nem figyeltem, a Bazilikában sokan voltak, de az olyan hatalmas nagy, hogy szerintem akkor se lenne tömeg, ha egész Sopron odabent fotózkodna, a kisebb templomokban pedig átlagos nyüzsi volt. De mindenhez sorba kellett állni, sehol nem tudtam olyan fotót csinálni, amibe ne lógna bele kettő-kötőjel-százötven turista, a Vatikán múzeum pedig így eléggé élvezhetetlen. Bár csodás, maga az épület is, és a műkincshalmok is, amit benne tárolnak, de ha eközben úgy sodródsz a tömeggel, mint a Szigeten a nagyszínpad zárása után, akkor az sokat elvesz az élményből. A többi helyen kevésbé zavart, de itt nagyon, mondjuk biztos megvan, hogy milyen napszakban kell menni és mi csúcsidőben mentünk.

Majd mutatok fotókat is.

Bruges képekkel

2015.03.04. 15:35 - címkék: Címkék: utazás - 12 komment

Bruges egy középkori kisváros, aminek a középkori része szinte teljes egészében épen maradt. Első pillantásra úgy néz ki, mint valami tündérmese, kis házikók mindenütt ablakocskákkal, tornyocskákkal, csipkével és csokoládéboltokkal. Macskakő, hidacskák, hattyúk. Emellett így, hogy viszonylag hűvös, nedves, szeles idő volt (ami az óceán partján gondolom, mindennapos) és több múzeumba meg templomba is bementünk, számomra nagyon jelen volt a középkori ember kínkeserves élete, szóval a mesebeli csipkék mögötti szenvedés és nyomorúság.

csatorna.jpg

Arra gondolok, hogy nem volt orvostudomány, ha megbetegedtél, csak isten kegyelmében bízhattál, Bruges közel van a tengerparthoz, így volt kikötője is hajósokkal, hajósként meg halászként nagyjából isten kegyelmében bízhattál, plusz az egész Belgium egy hatalmas síkság, amin mindig fúj a szél, esik az eső és köd van, az aprócska házacskák közül sehol sem emelkedik ki egy domb vagy hegy, egyedül a templomtornyok, de azok aztán iszonyú magasak és masszívak. Az összes korabeli festő vallási témákat festett, és nem annyira a vidámabb részeket, hanem vérző Jézust, démonokkal harcoló szenteket meg apokalipszis lovasait. A kórházul szolgáló kolostorokban (kettőben is voltunk) kezdetleges öntöttvas kínzóeszközökkel, érvágással és beöntéssel próbáltak gyógyítani, meg imádkoztak érted. És nem volt meleg víz, sem eldobható pelenka, sem antibiotikumok. Az élet egy siralomvölgy volt, és csak abban reménykedhettél, hogy a végén nem a pokol tüzén fogsz elégni. Egyébként minden magyar betegnek el kellene időnként látogatnia egy-egy, a középkort bemutató orvostörténeti múzeumba, mindjárt sokkal elégedettebbek lennének az egészségüggyel. 

És ez így együtt nagyon érdekes hangulatot kölcsönöz, a sötét középkori szenvedés árnyai meg a csipkés-hattyús mesebeliség. 

kolostorudvar.jpg

Az egyik legszebb ez a kolostorudvar (fent, Begijnhof), ahol még pont nem nyíltak ki a nárciszok, de már nem sok hiányzott. Csodálatosan nyugodt hangulata van. Alább pedig a Markt, piactér, ahol a nagy torony is van. Tornyokról lehetetlen átlagos géppel jó képet csinálni, bocs, nézzétek meg itt. 

foter.jpg

Vajon az alábbi két Szűz Mária közül melyik Michelangelo műve és melyik a csodatévő? 

csodatevo.jpgmichelangelo.jpg

A hattyúkhoz kötődik monda is, a Bruges-iek kivégezték a német-római császár Hosszúnyak gúnynevű tanácsadóját, és bosszúból a császár hattyúk tartására kötelezte a várost. A lovak tartására az idegenforgalom kötelezi őket. 

hattyuk.jpglo.jpg

A továbbiakban kilátás a toronyból, valamint sajtok.  

kilatas_a_toronybol.jpg

Meggyőződésem, hogy Isten a sajtokkal és a sörökkel próbálja kompenzálni derék protestáns katolikus híveit a zord időjárásért és a hegyek hiányáért. 

sajtok.jpg

Egyébként nem tudom, laknék-e Bruges-ben. Talán inkább nem. Kicsit olyan lenne, mint valami mesefilm díszletében lakni, plusz biztos, hogy azok a kis házak sötétek és penészesek belül. És sohasem vehetsz fel tűsarkút. 

"And I realized, fuck man, maybe that's what hell is: the entire rest of eternity spent in fuckin' Bruges."

In Bruges

2015.02.27. 16:00 - címkék: Címkék: utazás lány - 7 komment

Biztos valami fantáziadúsabb címet kellene adni ennek a bejegyzésnek, de nem jut eszembe olyan. Szóval elmentünk Bruges-be egy barátnőmmel ketten - ez úgy jött, hogy valamikor november-december környékén épp nagyon rajtam volt a wanderlust, ezer éve nem utaztam sehová, és valahogy belefutottam ebbe a bejegyzésbe a fapadosblogon, és akkor rájöttem, hogy basszus, egy napra is elmehetek Bruges-be, reggel megyek, este jövök, kaland, izgalom, és a Lányt sem kell sokáig itthon hagyni. Először a férjemmel akartam menni, de ő nem lelkesedett az egynapos utazásért, mert szerinte keveset látnánk a városból és túl fárasztó, és akkor már menjen az ember több napra. Aztán megnéztem tüzetesebben a menetrendeket, és kiderült, hogy bár valóban reggel 6-kor indul a wizzair Budapestről Brüsszel Charleroi reptérre és este fél nyolckor indul vissza, és valóban 5 euro a buszjegy onnan Bruges-be, ha online foglalod időben, csakhogy a gép menetrend szerint 8.10-re ér oda, a busz meg 8.00-kor és 10.40-kor indul. Vagyis tényleg nem éri meg egy napra menni, mert annak a felét a reptéren töltöd a buszra várva. Egyébként a valóságban pont valamivel előbb ért be a gép és később indult a busz, futva talán elérhettük volna a 8.00-ast is, dehát erre nem érdemes apellálni. Az online vásárolt buszjegy pedig csak adott járatra érvényes. 

Szóval akkor gondoltam, hogy jó, hát akkor legyen két nap, egyszer élünk, és akkor az egyik barátnőm épp arra panaszkodott, hogy szeretne utazni, de nincs rá lehetősége, úgyhogy megkérdeztem, jön-e Bruges-be. Eredetileg decemberben akartam, mert a karácsonyi időszak biztos nagyon cuki ott, de aztán február lett, és sokkal jobb is volt így, a költözés után menni. És decemberben még nem álltam volna készen arra, hogy két nap - egy éjszaka hosszára elváljak a Lánytól, és most szólok, hogy rohadtul idegesít, aki ezen rugózik, hogy a hülye anyák miért nem passzolják le gyakrabban a gyerekeiket, nem lesz annak semmi baja: ez egy evolúciós parancs, hogy maradjak a szaporulat mellett, amíg az nem önállóan életképes, ez van, fogadjuk el. Egyébként tényleg nem lett semmi baja, dehát a férjem vigyázott rá, akire nyugodt lélekkel rá merem hagyni. Azt nem tudom, mikor fogunk a férjemmel kettesben utazgatni, pedig jó lenne. 

Bruges az meg pont olyan, mint a filmben, ha valaki nem látta, ez egy kiváló, meglehetősen fekete humorú lövöldözős akciófilm (vagy mittudomén, manapság nem vagyok tisztában a filmes műfajokkal asszem), senkit ne riasszon el a magyar címe. A részletekről majd beszámolok egy másik bejegyzésben fotókkal, ha több időm lesz (lol). Ami a gyakorlati részét illeti: repjegy a wizzairnél 12 ezer volt oda-vissza, szállás a történelmi belvárosban lévő 3 csillagos hotelban 46 euro/fő volt (lehetett volna valamivel olcsóbban is lakni hotelban, vagy lényegesen olcsóbban többágyas hosztelban, de nekünk ez tetszett). Reggelit adtak a hotelban, és mi elég sok pénzt elvertünk belépőkre, kajára meg szuvenírra, és vettem magamnak egy sálat is (minden utazásomról hoznom kell magamnak valami ruhadarabot sajnos, hogy emlékeztessen az utazásra), de ha az ember spórolni akar, akkor csomó helyen eheti olcsón nemzeti ételüket, a sültkrumplit majonézzel, vagy hoz szendvicset otthonról, vagy vesz kaját az élelmiszerboltban. Utazzatok sokat. Én most épp válságban vagyok, mert nem tudom, mire gyűjtsek, a Transzkanada vasútra, Fijire, kanapéra vagy a Lány tandíjára meg a temetésünkre, mint a normális emberek. Mondjuk májustól véget ér a gyed és csak gyest fogok kapni (a témában kevésbé tájékozottak kedvéért: 100 ezer ft helyett 28-at), szóval ott asszem meg is szűnik majd ez az egyébkét is inkább elméleti probléma. 

Az ösvényen fénylő napfoltok közt, én s a többiek

2014.08.29. 22:06 - címkék: Címkék: utazás lány - 7 komment

Voltunk egy hetet Szilvásváradon, ez volt a nyaralás, a férjem, a Lány meg én. Csodás idő volt, lehetett napozni is néha, de kiránduláshoz sem volt túl meleg, svédasztalos reggelit és ebédet kaptunk, volt a hotelban szauna és jakuzzi és kinti medence, valamint játszótér és játszószoba. Láttunk kutyákat és lovakat, ültem életemben először lovon, egy szép, nagy, fehér ló volt, sajna hamar lejöttem róla, mert a Lány teljesen kiborult és sírt és kiabált, meg volt rémülve, mit csinál anyával az a ló, hova viszi. Nahát, én eddig sose értettem, mit vannak úgy oda az emberek a lovaglástól, de tényleg klassz volt. Kirándultunk a vízeséshez meg a barlanghoz, ettünk frissen sült, ropogós pisztrángot a tisztáson a büfében (kétszer, mert olyan finom volt, hogy egy másik napon is visszamentünk), kirándultunk a kilátóhoz, ahol kitettem kekszdarabkákat a padra és egy széncinege elvitte a Lány szeme láttára, nagyon örült neki. Láttunk fürjet is, ami egyáltalán nem félt tőlünk, az fura volt. 

A Lány, bár épp jön a foga, magához képest csodálatosan jól aludt, élvezte a programokat és legtöbbször az étkezéseket is végigülte, csak néha kiabált, én meg iszonyúan élveztem, hogy nem nekem kell összeszedni, amit ledobál a földre. A legjobb az volt, amikor délelőtt kirándultunk a csodálatos Bükkben, de komolyan, az végre egy erdő, én mindig hülyét kapok attól, amikor a fővárosi emberek minden bozótost képesek erdőnek nevezni, szóval ez tényleg az, ettünk pisztrángot, délután meg felváltva vigyáztunk a Lányra, én szaunáztam meg bikiniben napoztam a hegy-völgyre néző medence partján, és hallgattam, ahogy a Lány nevetgél és labdázik a férjemmel a medencében.

Utolsó nap mesélte a hotel egyik alkalmazottja, hogy be szokott jönni egy róka a hotel kertjébe, már szóltak a vadásznak, ugyanis a Bükk-fennsíkon idén nagyon elszaporodtak a farkasok, három család van, és kiszorították a rókákat, ezért azok lejjebb jöttek. 

Sokkal jobban imádom a gyönyörű, pici Lányt, mint valaha, nem tudom, azért-e, mert viszonylag jól aludtam és napi két órát babamentesen töltöttem és sokat voltam erdőben. Mindenkit jobban szeretek, ha eleget alszom és ha napi két órát nélküle tölthetek. Sokak szerint ez a másfél éves kor körüli kor a legjobb, mert ilyenkor már okosak-ügyesek, de még nem tört ki rajtuk a dackorszak, és tényleg csodálatosan cuki, átölel a kis kezével és azt mondja, hogy "nya", a férjemnek meg "pa", és minden gyereket megfélemlít a játszószobában. Egyedül az elektromosan záródó bukóablakoktól félt a tetőtéri szobában, még a hetedik napon is gyanakodva méregette őket. 

Most kéne jajongani, hogy vége a nyárnak, de igazából nagyon jó nyár volt, nincs kedvem jajongani.

Bár nem volt vitorláshajó

2014.08.10. 11:04 - címkék: Címkék: utazás kaja -

A balatoni hétvége pedig elég durva volt, bár korábban is nyaraltam már a barátnőimmel (soproni barátnőim, öten plusz férjek), és kisgyerekesekkel is, de a hat pár, hét gyerek, akik közül 5 db egy és két éves közötti, hát az azért már hard fokozat. Első nap mindjárt a rossz strandra mentünk, ahol elviselhetetlen tömeg volt és Király Linda-koncert, aztán másnap megtaláltuk a szabadstrandot, a Lány imádott a Balatonban pancsolni és a többi babával bandázni, de a nyaralás fénypontja mégiscsak a Kistücsök volt - a férjem rájött ugyanis, hogy itt van a szomszédos településen és egyébként soha az életben nem fogunk ideutazni enni, most viszont adott a lehetőség. Már a szörpöknél lehetett tudni, hogy jó helyen vagyunk, a kovászos uborka-levessel pedig végleg megvettek. Nyamm. Ettem még csülköt, meg a többiek ételeit is végigkóstoltam, a férjem vaddisznós tésztája és az Anikó tökfőzelék-salátája hagyott még bennem mély nyomot, pedig a tökfőzeléket amúgy utálom. emellett csodásan gyerekbarát, adtak etetőszéket, vannak játékok, nem néztek csúnyán - bár nem vittük mind a 7 gyereket, csak négy felnőtt plusz a Lány volt jelen, a Lány pedig annál jobban viselkedik, minél jobb étterembe visszük, többnyire jólnevelten ette a padlizsánkrémet kukoricakenyérrel. Negatívumok: a pelenkázó túl kicsi és ilyen nagy babát már lehetetlen rendesen átpelenkázni rajta; a sült csülökhöz kapott késem nem volt elég éles, ezért a keményre sült bőrrel küszködnöm kellett; a kávé pedig rossz volt. Egyedül ezt az utóbbit érzem valós problémának. Ezt leszámítva mind az ételek, mind a kiszolgálás és a hely hangulata pontosan olyan, amilyet én szeretek, azaz úgy színvonalas és igényes, hogy közben nem sznob és nem karótnyelt. Kár, hogy ilyen messze van. 

Házak közt rések, azon kilépnek

2014.08.09. 19:53 - címkék: Címkék: utazás nyafogás - 18 komment

Egy hónapos turnénk végére értünk, egyrészt szuper volt ennyit nyaralni, másrészt meg már rettenetesen untam, hogy egy bőröndből öltözködöm, amely bőrönd tartalmának 70 százalékát a Lány ruhái teszik ki, szóval ugyanazt a két rövidgatyát és öt pólót hordom egy hónapja (néha kimostam őket, nyugi). 

Ebből két hétig Sopronban voltunk a szüleimnél, arról már írtam, volt benne erdőjárás meg esküvő, aztán két hétig ismerősök házában Pesthidegkúton, amelyet megszakítottunk egy hétvégényi Balatonnal. 

Szóval végre kipróbálhattuk, milyen a külvárosban, kertes házban élni, hát rettentő ambivalens. Mert bár csomót esett az eső, de még így is mindennél jobb egy kert, hogy nem kell felcihelődni és kimenni a betondzsungel közepén szögesdróttal elkerített és ostoba arcokkal teli homokozóba fetrengeni, hanem fű van meg virág. Többnyire buborékfújással ütöttük el az időt. További előny a nagy belső tér, ehhez persze elég lenne nagy lakásba költözni, mindenesetre a Lány rengeteget fejlődött járás és szaladgálás terén, valamint megtanult lépcsőn egyedül fel- és lefele menni (lefele azért elég para, mindig egy lépcsőfokkal alatta ültem, hogy elkaphassam). Ráadásul az a környék is szép, tó kacsákkal, normális játszótér, ilyesmi. A hátrány, hogy naponta két és fél órával kevesebbet találkozom a férjemmel és ő a Lánnyal. Mivel most a munkahelyétől öt percre lakunk, ott meg egy óra húsz percre laktunk, és ezen nem segít az autó sem, mivel pont reggel és délután közlekedik arra mindenki más is - gondolom, valamivel kevesebb, de azért számottevő idő így is. Napi két és fél óra az havonta két nap, vagyis mínusz havi két nap férj/apa. Cserébe kert. És tudom, hogy sokaknak az ingázás a normál életvitel normál velejárója, és most, gyönyörű időben a 61-es villamossal utazgatni még csak lehangoló sem volt, hanem direkt kellemes. De ugyanez télen, hóban, latyakban, meg amikor már mindkét szülő dolgozik, minden egyes nap? Reggel fél hatkor kelni, fél hétre beadni a gyereket az oviba, hogy nyolcra beérjek? És amikor gimis lesz, akkor meg utálni fog, amiért sokkal kevesebbet tud eljárni a haverjaival meg bulizni, mint a nem-bejárósok. Vagy tévedek? Ez nem így van? Sose voltam bejárós életvitelszerűen, de mindig sajnáltam őket, a középiskola és az egyetem alatt is. Cserébe viszont kert, erdőszél, házikó. Hajaj. 

És még egy dolog, ami eddig nem aggasztott, de most eszembe jutott: egy ilyen nagy házat én tuti nem tudnék rendben és tisztán tartani, pedig csak egy gyerekem van. Nagyanyáink meg ötöt felneveltek plusz még a ház meg a kert meg az állatok, dehát most mit csináljunk, elkényeztetett városi úriasszony vagyok, és megijedtem, hogy megenné az életemet egy nagy ház és a rabszolgájává válnék. Pedig nagyon szeretem a tisztaságot meg a frissen vasalt ágyneműt, csak hát rémesen lusta vagyok, sajnálom. Az ilyesmire születni kell. 

A külvilágtól elzárva nem éreztem magam, a kisgyerekes barátnőim pont olyan frekvenciával látogattak, mint egyébként, és a kisgyerekek remekül érezték magukat a nagy térben meg a kertben. Hát szóval nem lettem okosabb. 

Wow. Such wellness.

2014.01.14. 21:13 - címkék: Címkék: utazás kaja nyafogás - 9 komment

Hát ha van valami, ami még álmatlan éjszakák mellett is képes felvidítani, az asszem lávaköves masszázs, vörösboros meggyfagylalt és cuki macskamedvék. 

Azt találtam ki, hogy mindenekelőtt élményekre vágyom, és megőrülök, ha nem utazhatok valahova hamarosan*, ezért ne adjunk egymásnak karácsonyi ajándékokat a férjemmel, hanem menjünk wellnesshétvégére. Mivel autóban nem vagyunk erősek (van az autóm, amit két hónapja vettem és azóta gyakorlom vezetni, de vidékre még nem indulnék vele, plusz a Lány minden autóutat végigüvölt, vonaton meg tök jól elvan) olyat kerestem, ami vonattal elérhető távolságban van, és ez Veszprém. Hárman, a férjem, a kis Lány, meg én. 

A Villa Medicibe mentünk, mert a két veszprémi wellnesshotel közül ennek volt szimpatikusabb a neve és kedvesebben és hosszabban válaszoltak a bababarátságot, illetve tejallergia-barátságot firtató emailjeimre. De jó volt! Félpanziót kértünk, a kaja fantasztikus volt, szarvascomb, mangalicaérme, nyami, a desszertek közül a burgonyafánkban reménykedtem, hátha tejmentes, de kiderült, hogy nem az, és épp elszomorodtam, de a felszolgáló mondata úgy folytatódott, hogy "...ajánlhatom helyette házi készítésű fagylaltunkat", amiben nincs tejtermék. A vörösboros meggy, kókusz, zöldalma, banán, és fahéj fagyijaikért pedig már önmagában megérte odautazni. A wellness-részleg kicsi, de nagyon szép, és rajtunk kívül kb. senki nem volt az egész hotelben (nagyon ritkán talákoztunk egy-egy emberrel, de komolyan, totál üres volt). A Lányt bevittük a jacuzziba (35 C-os víz), először kikapcsolt állapotban (mármint a buborék volt kikapcsolva, nem a Lány), persze megijedt és bújt pár percig, aztán felbátorodott, vígan csapkodott és fröcskölt, úgyhogy próbaképpen bekapcsoltuk a pezsgőfürdőt, attól pedig hangosan röhögött. Vennünk kell egy jacuzzit itthonra is asszem. 

Találkoztunk a veszprémi barátnőimmel és cuki gyerekeikkel is, sétáltunk az állatkertben, ami nagyon klassz, pont a hotel mellett van, fás-bokros, természetközeli állatkert, és egy csomó érdekes állat van benne, úgy is, mint vörös panda (macskamedve, ilyen aranyos), mindenféle kis majmok, fura kistermetű patás állatok, hópárduc, lajhár, ecsetfülű disznó, nimfomániás oroszlánok, meg állítólag tapír is, de a tapírt nem láttuk. Csomót röhögtünk azon, hogy a "Böbe Majom Tanodája" nevű épületre ki volt írva, hogy "zártkörű rendezvény" és vajon milyen zártkörű workshopot tarthatnak a majmok. Mint megtudtuk, a név nem azt jelenti, hogy Böbe majom itt tanul, mert Böbe majom a hatvanas években csimpánzkodott és festőművészkedett a veszprémi állatkertben, és később, sok évvel halála után róla nevezték el a tanodát, in memoriam Böbemajom. 

Lávaköves masszázson meg eddig még csak egyszer voltam, Chiang Mai-ban, akkor még nem tudtam, mi ez, csak ki volt írva egy helyen, hogy massage with hot stone, gondoltuk, próbáljuk ki, és elképesztően jó volt, a top 10 testi élményem között van az a masszázs. Nem gondoltam, hogy holmi wellnesshotelé a nyomába érhet, de azért nagyon finom volt ez is. Egy kör szauna fért még bele, az is extrém jól esett. 

Sétáltunk patakparton szép völgyben, meg a városban, és sütött a nap. A veszprémiek amúgy gondolom, vagy busszal járnak vagy nagyon jó seggük van, én minden egyes alkalommal elcsodálkozom, hogy létezhet egy város ilyen domborzati viszonyokkal, nagyon klassz. 

A babázást úgy oldottuk meg, hogy néha hármasban voltunk, máskor meg beosztottuk a férjemmel, kinek mikor jut babamentes wellness- vagy olvasásidő. Reggelinél és vacsoránál betettük az etetőszékbe és onnan dobált le tárgyakat, aztán amikor már nem bírta tovább és benyűgösödött (fél óra), akkor felváltva fogtuk. Összességében egyszerre frusztráló volt a nyaralás, mert mindig eszembe jutott, mennyivel nyugisabb lenne baba nélkül, például nem kellene negyed hétkor kelni, meg a tejmentességen rugózni (tudom, minek szül az ilyen), másrészt meg klassz volt, mert végre kimozdultunk és nagyon jó volt megtapasztalni, hogy babával is lehet kikapcsolódni, meglepően jól bírja a sok élményt, csomó mindent élvez és extrém cuki. 

*A magyar nyelvben nincs is erre kifejezés? Hogy wanderlust, meg bitten by the travel bug? Szomorú. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította