Apró, cuki lények személyiségemet kilopták

2017.04.27. 09:29 - címkék: Címkék: lány fiú nyafogás -

Kicsit szétestem, vagyis igazából olyan vagyok, mint a kettőskönyvelő pszichotikusok, akiket elraboltak a marslakók, de azért be tudják adni az útlevékérelmet*. A külvilágban sikerül normális emberként viselkednem, max apró hibákból venni észre, hogy rezeg a léc, egy nappal korábbra foglaltam a családi hosszúhétvégét, mint szerettem volna, a barátnős nyaralásnál hiába láttam a szememmel, hogy ugyanakkor van a Balaton Sound, nem esett le, hogy túl közel leszünk hozzá, leejtek dolgokat, elgépelek dolgokat, elmegyek fogkrémért és mindent veszek, kivéve fogkrémet. De eddig sem voltam egy precíz ember, és azért mindenki életben van, a gyerekek kapnak enni, senkit nem felejtünk ott sehol és a munkáim is többé-kevésbé leadva. A legrosszabb az, hogy rendetlenség van az összes szekrényben: a lakás látható részein valamelyest rendet rakok, így a hozzánk látogató egy közepesen kaotikus kisgyermekes háztartást lát, de ha kinyitnál egy szekrényt vagy fiókot, a nyakadba ömlene a színtiszta pszichózis. 

Mindez annak köszönhető, hogy félórás turnusokban élek és éjjel sem alszunk és ez nem tesz jót a szellemi épségemnek. A Fiú ugyanis nappal fél órát alszik egyben (fél óra alvás, két óra ébrenlét, ez a ritmusa), fél óra alatt pedig pont nem lehet elmélyülni semmiben, megírni egy cikket vagy rendet rakni a szekrényben vagy úgy kitakarítani, hogy a sarkokból is eltűnjön a pormacska. Amikor ébren van, akkor néha eljátszik és lehet csinálni dolgokat, de akkor is úgy, hogy fél figyelemmel a dolgot, fél figyelemmel babit kell követni, mert hatalmas tehetséggel kerül bajba. Papírt és vezetéket akar enni, konnektorba nyúlni, és ha véletlenül nem öntöm ki azonnal a Lány bilijét, akkor pisibe pancsolni, tegnap meg a jó ég tudja, hogyan, kinyitotta a terasz szúnyoghálóajtaját és simán kitappancsolt volna, hogy felnyalja a követ meg lelegelje a muskátlit. Iszonyú cuki, egy kiskutya. Cipőket is rág. 

Közben van a Lány is, aki mindig kér valamit vagy meg akar mutatni valamit, és sose jut szegénynek elég figyelem. Éjszaka meg a kis Fiú egy-másfél óránként felébred, pont ugyanezt csinálta a Lány is fél évestől két éves koráig. Egy idő után átteszem magam mellé az ágyba és ott félálomban paskolgatom vagy szoptatom vagy cumiztatom. Szóval arra jutottam, hogy a koncentrációzavarom még nem a kezdődő demencia, hanem a kialvatlanságnak és az állandó figyelmi váltásnak köszönhető. Ugyanitt biztos vagyok benne, hogy a buddhizmus mellett több keresztény irányzatban is megtalálható ún. elvonulást, amikor egyedül vagy másokkal napokig csendben kell lenni, valójában kisgyerekes anyák találták fel. 

Mindehhez még betegek lettünk, először a Lány, aztán a Fiú, közben pár napig a férjem, mostanra ők nagyjából meggyógyultak, csak én köhögök és taknyozok csúnyán. Kedvem lenne azt mondani, hogy ez egy nehéz időszak, csak mindig eszembe jutnak a brennbergi nénik, akik úgy neveltek gyereket, hogy nem csak robotporszívó meg eldobható pelenka nem volt, de vezetékes víz sem, és így a büszkeségem megakadályoz abban, hogy teljes szívemből rinyáljak sanyarú sorsom miatt. Tiszta pillanataimban különben is amiatt szomorkodom jó előre, hogy mennyit fogok majd sírni harmic év múlva egy norvég idősek otthonában a soproni erdő után, de nyugalom, már elkezdődött a mindfulness-tanfolyam, úgyhogy elméleti esély van rá, hogy megtanuljak a jelenben élni. 

*"Számos pszichiátriai betegségre jellemző, hogy egymással össze nem egyeztethető, sőt, egymást kizáró gondolatok, magatartásmódok együtt fordulnak elő. Legsúlyosabb formában szkizofrén betegeknél tapasztaljuk és kettős könyvelésnek nevezzük. A beteg egyrészt közölheti velünk, hogy földöntúli lények személyiségét kilopták, másrészt szabályosan és minden feltűnés nélkül útlevélkérelmet adhat be." innen

Jaj, ez már annyira elcsépelt

2017.01.31. 16:43 - címkék: Címkék: lány feminizmus -

De azért elmesélem, hogy a Lány kitalálta, hogy doktornéninek szeretne öltözni az ovis farsangra, ezért lusta és a pénzzel bánni képtelen anyjaként elkezdtem doktornéni-jelmezt keresni neki a neten. Találtam is egy csomó webshopot, ahonnan pár ezer forintért lehet jelmezt rendelni. De hiába kutakodtam a kislányjelmezek között, egyiknél sem volt doktonéni, csak a hercegnők, tündérek, meg pár állat. 

Meg nővérke. 

Akkor eszembe jutott, hogy ááá, akkor talán a fiú jelmezek között lesz az orvos? És ott volt!

 

Amelyben a gyerekek cukik

2017.01.26. 08:46 - címkék: Címkék: lány nyafogás Fiú -

Írok a gyerekekről, mert cukik. 

A Fiú öt hónapos lesz mindjárt, hamarosan elkezdem hozzátáplálni, szembemenve a La Leche Liga és a WHO ajánlásával, mert anarchista vagyok, akit kivet magából a társadalom és ehhez van kedvem. Amúgy részben azért, mert én nem tudok fejni, ő pedig nem tud cumisüvegből enni (nem tanítottuk meg), és számomra szorongáskeltő ez a tény, hogy én vagyok az egyedüli kajája. És mi van, ha nem tudok háromóránként ott lenni, ahol ő, mondjuk baleset ér, vagy a Lány kerül kórházba? Megnyugtatna, ha legalább hírből ismerné a kanalat meg az almapürét. Ez a lelki oka, a praktikus oka meg az, hogy február második felétől kezdve heti egy napon dolgozni fogok 4 órát egyben, azaz beleesik egy étkezés, és addigra vagy kanállal kell megtanulnia enni (főzeléket), vagy cumisüvegből (tápszert), de így, hogy majdnem féléves, a kanálra és a pürére esett a választásom. 

A szuperképessége jelenleg a hátról hasra fordulás meg a nyálas berregés, iszonyú aranyosan gyakorolja mindkettőt. Ritkán nevet hangosan, és szinte kizárólag csak a Lánynak, mert imádja, de ránk is csomót mosolyog. És okosan néz, mindenre figyel. A könyv szerint az anyai hang irányába kell fordulnia, és fordul is mindenféle hang felé, beleértve Nina Simone-t is, valamint olyan puha a haja, mint a cicaszőr. A súlya kisebb a koránál, mert a hörghurut alatt hetekig kb. semmit se nőtt, de úgy döntöttem, elengedem az ezen való szorongást, miután a szoptatási tanácsadó és a védőnő szerint sem drámai a helyzet. Egy kicsi, hol komoly, hol vidám, kíváncsi, mozgékony baba. 

A Lány meg okos lett, kreatív és együttérző. Az okosság alatt azt értem, ahogyan tudományos módszerességgel tanulmányozza a világot: mondjuk az állatkertről beszélgetnek apával, és szóba kerül, hogy a tónál vannak pelikánok, egyéb madarak meg teknős. Lány: "A teknős is madár?" Apa: "Nem, az hüllő." És még mi hüllő? A szőrös állatok is hüllők? És még mik emlősök? És akkor el kell neki magyarázni a teljes rendszertant, jellemzően alvás helyett. A kreatív alatt azt értem, hogy órákig eljátszik egyedül, hatalmas sztorikban van a playmobil nyulak, a plüssök, a Fiú játékkockái, a labda és az interspar magazinból kivágott, ételeket ábrázoló fecnik segítségével. Vagy amikor a Fiút altatom, bejön ő is a hálószobába és a nagy ágyon játszik a szoptatóspárnával, ami néha egy hatalmas tavon átívelő híd, néha vonat, néha kígyó. Néha veszélyes kígyó, máskor olyan, ami a hátán plüss nyulakat visz. 

De a kedvencem mégis az, hogy bármikor bárki szomorú vagy ideges, azt észreveszi és jön vigasztalni. Mondjuk ideges vagyok, mert a Fiú aznap délután épp nem akart enni és tüsszögött - akkor elmagyarázom a Lánynak, hogy nyugi, nem vagyok rá mérges meg senkire, csak aggaszt, hogy nem eszik ez a baba - mire azonnal rajzol nekem egy "madarat" (igazából ficka), és odahozza, hogy "nézd, anya, rajzoltam neked egy madarat, hogy ne legyél ideges", meg még odaad a játékai közül kettőt, azzal, hogy ezeket nekem adja, és megölelget. Annyira kedves. De a Fiút is megvigasztalja, ha sír, orrporszívózás után elénekli neki a Jön a kocsi... kezdetű dalt, ha pedig a baba nyekereg, mint épp most, akkor rám szól, hogy "anya, ne gépezzél, sír a baba!". 

Így aztán három napba is beletelt, mire megírtam ezt a bejegyzést. 

 

Hétvégén majd felmegyünk a hegyekbe

2016.11.14. 11:46 - címkék: Címkék: lány emberek Fiú -

Hétvégén elvittem a kis Fiút társaságba - szombaton a Magyar Mozgásterápiás Egyesület Szakmai Napjára, vasárnap meg a ruhacserére. Babával menni nagyon vicces, egyben zavarbaejtő: ha csak úgy beslisszolok egy előadást követően a kérdések résznél és leülök a hátsó sorban, senki ügyet sem vet rám, nem zavarom meg az előadást, max a szünetben odajönnek az ismerőseim vagy én hozzájuk. Ugyanez hordozókendőben alvó babával: egyvalaki hátrafordul megnézni, ki jött be, meglát, olyat fejet vág, hogy azonnal még öt ember hátrafordul, míg végül mintegy húsz táncterapeuta néz minket ellágyultan, az előadót meg senki. A kedvenc részem az volt, amikor szünetben kicsit felébredt a baba és megszemlélte a magyar táncterápiás szcéna krémjét, amely körülötte gyülekezett, majd a kendőt rágcsálva vigyorgott Juditnénire, aki épp azt magyarázta neki, hogy "engem nézzél, ne a Sujtó Katit". Egyébként részben azért mentem, mert arról a külföldi konferenciáról számoltak be, ahová nagyon el szerettem volna menni, de pont szültem, részben meg azért, mert akartam egy kicsit táncterapeutákkal bandázni, és ez pont olyan társaság, amelynek a szakmai rendezvényére simán be lehet állítani babával. 

A ruhacserén meg az volt a kedvenc részem, amikor felpróbálgattam pár ruhát (köztük nagyon durva cipőket), miközben a fiú Lucia kezében volt és hosszas, komoly értekezést folytattak egymással a körülöttük zajló eseményekről, azaz ruhákról: Lucia kommentálta neki az eseményeket, ki mit próbál fel és hogy áll neki, a Fiú meg babanyelven válaszolt ("hö, heö, heö"). 

Különben semmi extra, mindenfélén aggodalmaskodom - eleget eszik-e a baba, van-e elég tejem, mikor lesznek betegek a gyerekek valami ovisvírus miatt, meg hát a klímaváltozás (de szerintem értelmes ember már aggódik a klímaváltozás miatt, főleg, ha van gyereke), mikor hagyja abba a kis Lány a folyamatos mérgelődést (legutóbb egy évet mondtak az ismerőseim). Vettem is egy könyvet a testvérek közti viszonyról, bár eleinte az volt a tervem, hogy megoldom IQ-ból, mostanra rájöttem, hogy áh, ide könyv kell. Egy darab témába vágó könyv volt az Alexandrában a kétszáz párkapcsolati önsegítő könyv és másik kétszáz gyereknevelés témájú önsegítő könyv között. Érdekes. Gondolom, a gyereknevelős könyvek egy részében található a testvérségről szóló fejezet, de még így is meglepett. 

A dolgok állása

2016.09.29. 11:46 - címkék: Címkék: lány nyafogás Fiú -

Egy hónapos a kis Fiú, úristen, mikor telt el egy hónap? Nagyon cuki, csak hát nem alszik éjjel, mert nem kap levegőt az orrán, meg néha hasfájós is. De már nem néz mindig mérgesen, hanem néha barátságosan néz. Olyan kíváncsi vagyok, mi lesz ebből, mármint miféle szerzet, milyen kisfiú meg milyen ember lesz ez a komoly csecsemő. 

Úgy különben maximálisan le vagyunk strapálva, a férjem is elkapta a betegséget, éjszaka babaorrot porszívózok, amire mindenki más is felébred, a Lány betegsége alatt kiszotott az oviból és tegnap sírt a délutáni alvás alatt, ezért azt kérték az óvónők, hogy most egy darabig (?) ne aludjon ott. Nem örültem. Pedagógiai szempontokkal magyarázták, de szerintem csak azt akarják, hogy csend legyen és eggyel kevesebb gyerek. 

Úgy különben optimista vagyok, előrefelé megyünk és kifelé ebből, mármint a gyermekágyas időszakból. Már leesett a köldökcsonk, és ma elcsomagoltam a terhesruhákat, és meggyőződésem, hogy pár hét-hónap (?) alatt lecseng a Lány haragja is, amiért hazahoztunk egy bébit és őt meg oviba vittük. Ez mondjuk eléggé aggaszt, mármint az, hogy iszonyú köcsög, én meg persze kialvatlan és türelmetlen vagyok vele, és attól ő még elviselhetetlenebb, dehát jelenleg ennyi telik tőlünk. 

Főleg betegség

2016.09.25. 19:00 - címkék: Címkék: lány nyafogás Fiú -

Egyébként nem is baj, hogy rákényszerültem a kétgyerekes létre múlt héten (mert a Lány beteg volt és nem ment oviba), mert tartottam tőle, és ha rajtam múlik, akkor inkább még elkerültem volna, hogy egyedül legyek egész nap a mérges, beteg háromévessel meg az újszülöttel. De ki lehetett bírni. Sajnos mára még tovább fokozódott a helyzet, amennyiban az újszülött is elkapta a betegséget. Kicsit de ja vu-m van, a Lány hét hetes korában volt beteg, akkor kellett párásítani meg orrot porszívózni, a Fiú még csak négy hetes, de az élmény hasonló. Mármint hasonlóan ijesztő egy ilyen pici baba betegsége (sárga takony ömlik az orrából, a sárga takony pedig bakteriális eredetet jelent, reméljük, elég lesz rá a porszívó meg az antibiotikumos orrcsepp). De az orrporszívózás például már semmiféle lelki problémát nem okoz számomra. 

Ezúttal pedig nagyon óvatos voltam és alig engedtem be látogatókat, mert - épp a Lány csecsemőkori bronchitise miatt - féltem a vírusoktól, dehát hiába. Most mondhatjuk, hogy bevonzottam, és pont azért lettek betegek a gyerekek, mert paráztam tőle, hogy betegek lesznek, de ha minden megtörtént volna, amitől az elmúlt negyven évben szorongtam, akkor már minimum megsemmisült volna az univerzum, csak szólok. 

Herr: es ist Zeit

2016.09.21. 08:56 - címkék: Címkék: lány nyafogás Fiú -

Megkezdődött az őszi szezon, vagyis a Lány elkapta a taknyot-köhögést (ovis vírusok, szevasztok), így nem megy oviba és megpróbálhatom rávenni, hogy ne puszilgassa a kis Fiút. Good luck with that. 

Így vagyunk

2016.09.19. 12:09 - címkék: Címkék: gyereknevelés lány nyafogás Fiú -

Jaj, ez a kiszámíthatatlanság. Egész éjjel nem aludt rendesen a kis Fiú, egyébként a Lány sem, de ő a férjemmel nem aludt (ő ment át hozzá és maradt ott), aztán egész reggel a mellemen akart lógni (a Kisfiú), most meg már annyi ideje alszik az ágyában, hogy zuhanyoztam, mosogattam, beindítottam a porszívót, ebédeltem, megcsináltam a duolingo adagomat és elolvastam az internetet. Mondjuk dolgozhattam volna is (kettő cikket kéne írnom a héten, az egyiket ingyen), de ne legyünk telhetetlenek. 

A Lány oviban van, ma alszik ott először, egyáltalán nem akart ott aludni és félt tőle, remélem, rájön, hogy semmi para. A bölcsiben másfél éve ott alszik, szóval nem akkora váltás. Azért kell ott aludnia, annak ellenére, hogy én itthon vagyok, mert itthon nem tudom elaltatni úgy, hogy lóg rajtam egy újszülött, egyedül meg nem alszik el. Egyébként szerintem tetszik neki az ovi, kivéve a torna, mert fel kellett mászni valamire (talán a bordásfalra?) és ő nem akar felmászni. Egyébként se mászik fel semmire, fél a magasban, ezért végül főként külső nyomásra idén augusztusban elvittem DSZIT-re (az egyensúlyérzékelést is fejlesztő terápiás torna), ahol kétszer voltunk, és ahol olyan visszajelzéseket kaptam a terapeutától, amelyekről majd egy másik bejegyzésben írok. Mindenesetre most logisztikai lehetetlenség lenne oda eljárnunk, mivel messze van és szeptembertől a villamos is más útvonalon jár. Majd meglátom egy pár hónap múlva, teszek-e újabb próbálkozást ezzel. Elég nehéz ebben jól dönteni, egyfelől mindent meg akarunk adni a gyereknek, másfelől van ez a fejlesztési kényszer, amikor a tök egészséges gyerekeket hordjuk ilyen-olyan terápiákra, hát én igyekszem normálisan gondolkodni minderről, nem könnyű. 

Múlt héten háromszor is egyedül voltam két gyerekkel 4-5 órát, az is olyan volt, hogy csütörtökön teljesen kibírható (felváltva aludtak és addig tudtam a másikkal foglalkozni), pénteken rémdráma (a Lány altatása torkollott veszekedésbe, miközben a Fiúnak sem volt jó semmi), szombaton meg hullámzó. De máris messzemenőkig megértem azokat a barátnőimet, akik kicsit megkattantak átmenetileg, amikor két gyerekkel voltak otthon. Főleg a kiszámíthatatlanság, soha nem tudhatod, hogy nyugisan vacsoráztok az egyikkel, amíg a másik alszik, vagy mindenki egyszerre visít. Ja, és két gyerek az nem két feladat, mert van még a köztük lévő dinamika is, hogy tudniillik a Lány nagyon szereti a kis Fiút, de a jelenlétében engedetlen, figyelemzavaros hisztérikává változik. Mind a gyerekorvos, mind a védőnő, mind Judit néni biztosított arról, hogy mindez teljesen normális, csak hát attól még az adott helyzetben nagyon nehéz türelmesnek lenni.

Szóval várom, hogy kicsit összeszokjon ez a két gyerek, hogy se az ovi, se a kistesó ne legyen már ekkora újdonság, én meg elmenjek a hathetes kontrollra és utána tornázhassak és attól türelmesebb legyek és strapabíróbb. Nem tudom eldönteni, hogy a Gyerünkanyukámat csináljam majd, vagy előtte csináljak végig egy harmincnapos Love Your Belly challenge-et (bár nincs szétnyílva a hasizmom, de hátfájás ellen is hatásos). Úgy emlékszem, jobb fej vagyok, amikor sportolok. Persze, még jobb fej vagyok, ha alszom éjszaka, dehát az nem tűnik túl reálisnak. 

Egyébként három hetes és már 4 kg a kis vasgyúró, emelgeti a fejét, és iszonyú komolyan, szigorúan és eltökélten néz. Vajon fog valaha mosolyogni is? 

Tudjátok, most ilyen anyukás posztok jönnek

2016.09.06. 11:55 - címkék: Címkék: lány Fiú -

Egy hetes a kis Fiú, máris elérte a születési súlyát, aludni egyre kevésbé akar, pláne nem ágyban. Gondolkodom, hogy vegyek-e majd neki cumit - a Lány nem cumizott, eleinte nem volt hajlandó, később meg már én se akartam, és tudom az összes hátrányait, ugyanakkor nem akarok élő cumi lenni hónapokig. Egyébként nagyon aranyos, kis hangokat ad meg fejeket vág, például iszonyú döbbent-lenyűgözött arcot minden alkalommal, amikor megpillantja a könyvespolcot. A Lány továbbra is nagyon szereti, simogatja, megvigasztalja, és nekem nagyon tetszik, hogy valamiért a teljes nevén szólítja, ami egy eléggé felnőttes név. Vicces. Mondjuk képzeljük el, hogy kijön reggel a kócos, pizsamás hároméves kislány, odahajol az újszülötthöz, ad egy puszit a feje búbjára és azt mondja: "Jó reggelt, Rezső*, jól aludtál?". Én féltem, hogy majd nem fogom szeretni ezt az új babát és akkor mi lesz, de mint kiderült, ilyen nincs, nem merül fel ez a kérdés, odabújik, aztán szeretem.

A Lány eközben apás lett, apa szoktatja be épp az oviba, este apa altatja, ami tök jó. Nekem persze nagyon hiányzik - tudtam előre, hogy így lesz, és így is lett. Eddig nagyon sokat voltunk kettesben és mentünk kézenfogva a világban, a kis Lány meg én, a piros busszal, meg a kertészetbe, meg elmentünk pad thai-t enni, meg a Dolcissimába villamossal, meg persze a játszóterekre, és most ez teljesen megszűnt és ez szomorú. Racionálisan tudom, hogy jó lesz hármasban meg négyesben meg mindenféle más felállásban is, és hogy lehetek még majd kettesben is a kis Lánnyal, ha egy picit nagyobb lesz ez a baba (és átszoktatom, hogy adott időpontokban egyen, amit 2-3 hetes korától tervezek, addig igény szerint szoptatok), de érzésben azért még nagyon szomorú vagyok emiatt.

Valamennyire ő is az, meg haragszik is rám, de lefoglalja az ovikezdés, meg az, hogy felfedezte az apukájában rejlő lehetőségeket is. Egyszer még télen megkérdeztem erről Judit nénit, ti. hogy mennyire szerencsétlen, hogy pontosan egybeesik a kistesó születése és az ovikezdés, és ne hagyjam-e még egy fél évet a bölcsiben, és azt mondta, annak is lennének hátrányai (a bölcsistársai mind oviba mennek, szóval ott is új gyerekek lennének, fél év múlva meg egy már összeszokott csoportban ő lenne az oviban az "új gyerek"), plusz lehet, hogy a Lány inkább olyan gyerek lesz, aki "előre menekül". Reméljük. Mindenesetre, most itt ez a nagy változás, ezt kell megugrania, de a közeljövőben egyáltalán nem tervezünk többet, mármint se oviváltást, se több gyereket, se költözést, és reméljük, beteg se lesz senki.

*Nem, nem Rezsőnek hívják.

Sose lesz már időm blogot írni

2016.09.03. 16:56 - címkék: Címkék: lány nyafogás Fiú -

Hű, nagyon nehéz két gyerekkel lenni, még így is, hogy full time itthon van a férjem és osztozunk rajtuk. Az egyik egy igény szerint szoptatott, letehetetlen újszülött, a másik egy nagyon mérges hároméves. A Lány ugyanis nagyon szereti a kistesóját, engem viszont utál, és ezt úgy összességében is nehéz elviselni - hogy elveszett az, amikor kettesben vagyunk a kis Lánnyal és ez nekem is hiányzik; és az adott szituációkban is nehéz - amikor fülsértően visít és rossz anyának nevez, mert véletlenül odébb toltam a nyulát. A baba meg nem alszik, nyűgös - valószínűleg semmi baja, de azért parázunk azon, hogy elkapja a még mindig tartó taknyot és köhögésünket. De különben nagyon cukik, a Lány megsimogatja a Fiút, és ha nem etetem meg azonnal, rám szól, hogy adjak már neki tejet. Úgyis csak a szépre fogunk emlékezni.

Életjel

2016.08.27. 10:16 - címkék: Címkék: lány nyafogás -

Mára vagyok kiírva, de még nem szültem, cserébe a hetek óta tartó és lassan csökkenő köhögés mellé taknyos is lettem. Jó, mert így még kevésbé tudok aludni. Nyűglődés!!! Tegnap meg otthagyott minket a megállóban a piros busz* (Auchan-os, épp csak lassított és konkrétan nem állt meg nekünk), aztán megszúrta a Lányt egy kaktusz**. De különben jól vagyunk. 

*Mert a Lány kitalálta, hogy szeretne a piros busszal utazni, és gondoltam, jó, miért ne, végül is bevásárolhatok ott is. A megállóban vártuk a buszt tíz percig, ami jött és nem vett fel minket, hiába kiabáltam és integettem, a Lány persze zokogott, és este azt kérdezgette, miért volt ránk mérges a sofőr bácsi, amikor nem is bántottuk és meg se löktük. Egyébként gondolom, nem vett észre, bár nem tudom, ez hogyan lehetséges. Írtam nekik felháborodott panaszlevelet, még nem válaszoltak. 

**Erről én tehetek, mert vigasztalásul elmentünk a kék busszal a kertészetbe, oda is tök szeret menni, és megmutattam neki, milyen tüskés a kaktusz, megengedtem, hogy az egyiket óvatosan megfogja, és ezért persze óvatlanul megfogott egy másik fajtát is, amin nagyon apró tüskék voltak csak, és jól belementek az ujjába. Már kiszedtük. Egy kis, piros krizantémot választott magának, azóta már kétszer megöntözte és adott neki táprudat is. Annyira cuki. 

T mínusz 4 nap

2016.08.22. 10:05 - címkék: Címkék: gyereknevelés lány Fiú -

Úgy érzem, elérkezett az az időszak, amikor mindenki azzal kezdi az emailt vagy a telefonbeszélgetést, hogy "egyben vagytok még?", és ha nem posztolok naponta, akkor biztos szülök. Kicsit idegesítő, de van egy barátnőm, aki szintén a napokban szül, és én is nehezen tudom visszafogni magam, hogy ne írjak rá minden nap, hogy mi van már, szóval megértem a dolgot. De még nem szültem, péntekre vagyok kiírva, a gyümölcsárus cigányasszony szerint pedig túl is fogom hordani. 

Semmi kedvem különben szülni, két okból. Egyrészt, most kezdődik az ovi a kis Lánynak, most szerdán lesz az első ovis szülői, és szeretnék ott lenni vagy legalább azt, ha a férjem ott lenne, rengeteg gyakorlati információt nem tudunk még és az óvónénikkel sem találkoztunk. (De legalább az ebédet megrendeltük, megjegyzem, le vagyok nyűgözve a III. kerületi ovis ebédrendeléstől, egy elképesztően felhasználóbarát online felületen történik a rendelés, a lemondás és a fizetés is, két kattintással. Le vagyok nyűgözve.) 

A kis Lány mindenki szerint jól fogja venni az ovit, hiszen már jár családi napközibe, azaz hozzá van szokva, hogy vannak szabályok, vannak más gyerekek és nem fog abban kételkedni (mint megtudtam, ovi beszoktatáskor a kezdők ebben kételkednek), hogy anya vagy apa tényleg érte jön-e, hiszen másfél éve fixen érte megyünk. Csak szerintem ugyanez nehézség is, hiszen szeret oda járni, szereti a bölcsisnéniket és a csoporttársait is, és most azoktól mind el kell válnia. Szóval igaz, hogy nem kezdőként megy az oviba, de cserébe meg kell gyászolnia pár jó kapcsolatot. A csoporttársai közül persze senki sem megy ugyanabba az oviba, szóval két új óvónénit és 24 új kispajtást kell kiismerni és megszokni a régiek helyett. Nem akarom túldramatizálni sem, dehát az ilyesmi azért nehéz időszak, pont mint a munkahelyváltás, az első hét stresszes tud lenni, amikor még nem tudod, hol a mosdó, nincs íróasztalod, nem tudod, kinek kell szólni, ha nem nyomtat a nyomtató, hol van jó kávé a környéken és egyáltalán, ki kivel van. És szomorú vagyok már előre, amiért pont ilyenkor cserben hagyom, mert lelépek szülni meg szoptatni, nyomi leszek és álmos és biztos türelmetlen is, és ahelyett, hogy sokat beszélgetnék vele az oviról meg játszanánk meg összebújnánk, egy másik bébi fog rajtam lógni. 

A másik, hogy bár minden gyerek más, bla, bla, azért most jobban tudom, mi vár rám, mint előzőleg. Az első szülés előtt azt hittem, hogy jó, hát biztos nehéz lesz, dehát volt már nehéz helyzet az életemben, máskor is dolgoztam már sokat kevés alvással, majdcsak megoldjuk valahogy, most komolyan, minden hülyének gyereke van, nem majd pont rajtam fog kifogni. A legjobban a Stern könyv foglalja össze a dolgokat, amikre nem számítottam, sajnos csak hónapokkal szülés után kaptam kölcsön, de még így is nagyon hálás voltam, és legszívesebben írtam volna Sternnek, hogy köszönöm, amiért ilyen kiválóan összeszedte és megfogalmazta az anyáváválás-krízist. Ugyanakkor tény, hogy az első gyerek születésénél már anyává változtam, nem kell még egyszer, szóval a metamorfózissal járó krízist talán már megspórolhatjuk, csak a többi rész marad. 

Annak mondjuk örülök, hogy nem szültem múlt héten, és így el tudtam menni a férjemmel a tíz éves házassági évfordulónkon grillételeket enni a Bestiába (nagyon szeretném tudni, miből van a borsókrémlevesük, amitől olyan könnyű, de a highlight persze a férjem barbecue oldalasa volt), meg fagyikat enni ezen cikk alapján -  sajnos három fagyizó után kidőltünk, azok közül nekem a legjobban a Damniczki tonkababos karamellje ízlett. És este meg elmentünk Zsuzsi 40. szülinapjára, ami szintén klassz volt, vittünk medúza alakú tortát és még mi is kaptunk ajándékot. Persze, nyafogtam, mert már nagyon terhes vagyok és nem tudok olyan sokat sétálni, mint szeretnék, és állandóan melegem van vagy pisilnem kell vagy kényelmetlen a fa padon sokáig ülni, szóval közben meg már szeretném, ha véget érne ez, és már annál a résznél tartanánk, amikor kezdi az ember visszanyerni az erőnlétét. 

Jó, akkor én vagyok a csúnya lány

2016.07.15. 22:46 - címkék: Címkék: lány emberek feminizmus -

A szépségről lesz szó, többségében női, kicsit férfi szépségről, és kezdjük máris azzal, hogy nem tudom, mi az. Ettől még feljogosítva érzem magam, hogy írjak róla, most épp erről a cikkről jutott eszembe.

Kezdjük a cikkel, összefoglalom nektek röviden. A cikkben szereplő csaj azon borong, hogy neki a szülei mindig azt mondták, hogy szép, aztán gimis korában meg az osztálytársai csúfolták, hogy ronda, és a bátyja is beszólt az orrára. Ezért sokáig azt hitte, hogy csúnya, de aztán mégis lett pasija, ráadásul jóképű, és még gyereke is lett, szóval akkor azért annyira mégse lehet csúnya! És akkor most vajon csúnya-e vagy sem, illetve milyen nagy kárt tudnak okozni a tinédzserkorban az ember külsejét ért gúnyolódások, ez a szegény nő is tök sokáig azt hitte, hogy bányarém. 

A cikkben addig jutunk, hogy nem szabad a tinilányok külsejét csúfolni, mert az fáj nekik és rombolja az önbizalmukat. Ezzel nem tudok vitatkozni, tényleg igaz, én is tudok szó szerint idézni nekem szóló kritikát harminc év távlatából, úgy is, mint akkora a seggem, mint egy tengerészhordó (akkor hordtam 36-os méretet), meg "az a nagyorrú, nagy lábú zsidó lány". Hehe. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy itt átsiklunk a nagyon fontos lényegen, az pedig az, hogy valójában kurvára mindegy, hogy úgynevezett szép vagy, vagy úgynevezett csúnya. Hogy a cikkben szereplő lánynak már a szülei elcseszték azzal, hogy nem a humorát, az intellektusát, a bátorságát, a kitartását, a szókincsét, az énekhangját, az ügyességét dicsérték, hanem a külsejét. Persze, lehet, hogy azokat is dicsérték, ez nem derül ki, másrészt én is nyilván napjában százmilliószor elmondom a Lánynak, hogy milyen gyönyörű, dehát most mit csináljak, ha egyszer az, nem tudom visszafogni magam. 

Mégis, fontos lenne valahogy súlyozni ezt a kérdést, vagyis valahogy beleverni a gyereklányok fejébe, hogy valójában hosszú távon nem annyira sokat számít az, hogy szép vagy-e vagy sem. 

Különben is mi az, hogy szép? Hogy szépségkirálynősen szimmetrikus, arányos arca van és vékony, ugyanakkor formás alakja? Szép, mint "jó ránézni", vagy szép, mint "akarok dugni vele"? Nekem személyesen például teljesen mást jelent a kettő, én nagyon szívesen elnézegetem a filmvásznon a borostás Brad Pittet, mi több, komplett, amúgy szar filmeket fel tud pontozni, ha van benne pár jó pasi (a Suits-ot az első évadot leszámítva már csak ezért nézte szerintem bárki). Ugyanakkor a való életben mindenféle külsejű pasikhoz vonzódtam, az első szerelmem túl vékony volt, magas, szemüveges, és jól definiált rés volt az első két foga között, hát totál odavoltam érte, a férjem meg szőrös és nagydarab, és az évek során ez annyira megváltoztatta az ízlésemet, hogy hozzá nem nyúlnék egy vékony pasihoz. Lehetne ezt még ragozni, a lényeg, hogy azért kicsit más az a "szép/vonzó", akit kitennék poszterre a falra, és más az, akit tapogatni akarok élőben. 

A másik kérdés, hogy egyáltalán nőként most tényleg boldogabbá teszi az embert, ha szép/vonzó? Vannak ilyen study-k, hogy könnyebben felvesznek állásinterjún, ha szép vagy, én még ezekben is kicsit kételkedem - nyilván vannak végletek, és nyilván negatívum, ha valaki büdös vagy ápolatlan, és nyilván számít, hogy statisztikust keresnek vagy dizőzt. Szerintem a statisztikus esetében a valóságban kevésbé számíthat a mellméret. Mindenesetre az biztos, hogy ha az ember nőként szép/vonzó, akkor ez inkább a külsejére irányítja a külvilág figyelmét, és ez egyáltalán nem egyértelműen pozitívum. 

Az pozitívum, ha az ember sok pasinak tetszik? Mármint maga a pasik számszerű, bruttó összege? Én mondjuk szívesebben tetszem kisebb számú, hozzám ízlésben, intellektusban közel álló pasinak, mint több száz random hímnek. Szerencsére, mint mondtam, kis mellem van és az orrom sem pisze, ezért egész tinédzserkoromban viszonylag normálisan tudtam beszélgetni és barátkozni fiúkkal. Persze némelyikkel aztán csókolóztam is, de D-kosaras barátnőmmel ellentétben nekem nem kellett nap mint nap megküzdenem azzal, hogy a velem szemben ülő fiú/férfi már húsz perce álló farokkal a dekoltázsomba bámul és semmit sem hall abból, amit mondok. Többnyire hallották, amit mondok. Olyasmivel is csak ritkán kellett megküzdenem, hogy mindenféle fiúk azt hazudják, hogy érdekli őket a személyiségem, miközben kizárólag a szexi testem érdekelte őket. Így aztán huszonéves koromra az a képem alakult ki magamról, hogy az emberek szeretnek velem beszélgetni, mert jó fej vagy értelmes vagyok és nevetnek a vicceimen. Szerintem ez jobb, mintha az a kép alakult volna ki magamról, hogy vonzó és dögös vagyok és mindenki le akar velem feküdni. Vagy nem?

Az egyik barátunk, akinek a Lánnyal egyidős a kislánya, pár éve azt mondta, hogy nem baj, ha nem lesz okos, csak szép legyen. Mármint a lánya. Én ezen kb. azóta értetlenkedem. Most ezt akkor így hogy? Mégis szerencsétlen lányra milyen sors vár, ha nem elég, hogy szép, de még nem is okos hozzá? Hogyan tűnhet ez egy jó kombinációnak? Hátha feleségül veszi a királyfi és boldogan élnek, míg meg nem halnak? Modell lesz meg szépségkirálynő és egész életében fogyókúráznia kell és hetekig hörögni fog az internet, ha retusálatlanul megy a strandra? Vagy mi lesz a szép, de buta lányokból? Ha az általános iskolai osztálytársaimból indulok ki, akkor heroinista, aztán pénztárosnőként dolgozó, egyedülálló anya, vagy pedig kiegyensúlyozottnak tűnő háztartásbeli. Utóbbi végül is nem olyan rossz, ha az ember szívesen csinálja. 

Néha az az érzésem ezzel a témával kapcsolatban egyébként, hogy én teljesen el vagyok tévedve, és nyilván tök rosszul gondolkodom erről az egészről. Annyira nyilvánvaló a legtöbb barátnőm számára, hogy azt a plusz két kilót iszonyúan fontos leadni, meg hogy sminkelnem kellene magam, én meg fel nem bírom ezt fogni. Voltam már két kilóval könnyebb (jó, tizenöttel is, de most nyolchónapos terhes vagyok) és volt olyan is, hogy minden nap sminkeltem, egyáltalán nem volt boldogabb az életem tőle. Nem éreztem a különbséget. Pláne miért kellene dögösnek kinéznem, mondjuk a strandon, milyen előny származna abból, ha sok idegen pasi gondolná azt, hogy milyen jó csaj, esetleg dugnám is? Azt értem, hogy ha szingli lennék és épp párt vagy csak szexpartnert keresnék, akkor lenne jelentősége ennek, de ha épp nem áll szándékomban sok, idegen, a strandon jelenlévő pasival lefeküdni? Akkor miért akarnám, hogy ők akarjanak?

Jézusom, máris érzem, ahogy most mindenki azt gondolja, hogy "jó ég, milyen igénytelen nő, szegény férje"! Érzem a nyomást, hogy most ide kell írnom, hogy de higgyétek el, 38-40-es a méretem, festem a hajamat, van a fiókomban csipkés fehérnemű, és fogat is szoktam mosni, én a jófajta feminista vagyok, az, amelyik rendszeresen szőrteleníti a lábát! És van valahol egy rúzsom is, mielőtt még kivet magából a társadalom!

Ha nincs kenyér, egyenek kalácsot

2016.06.16. 22:59 - címkék: Címkék: lány -

És az is annyira cuki a kis Lányban, amikor törődik velem. Sopronban egyszer, még pár hete leégtem egy picit, a dekoltázsom területén, mert nem gondoltam arra, hogy ilyen erős lesz a nap, és a gyereket bekentem ötven faktorral, de magamat nem. Azóta is mindig figyelmeztet, hogy el ne felejtsem magamat bekenni, a nyakamat is, nehogy megint leégjek! Egy másik alkalommal meg siettünk a buszra, rosszul léptem és megrántottam a bokámat*, felszisszentem, és azonnal kedvesen odafordult, hogy "mi a baj?", megsimogatta a lábamat és megpuszilta, hogy ne fájjon, valamint megnyugtatott, hogy otthon majd bekenjük gyógykenőccsel. Meg ez a problémamegoldó szemlélete is, ha valami nem stimmel (nincs itthon kenyér, tetves lett az egyik növényem, eltörött a játékbaba hajcsatja), egyből megoldási javaslatokkal áll elő (akkor együnk kalácsot**, menjünk el a kertészetbe, tegyünk bele helyette hajgumit vagy ragasszuk meg a csatot). Ezeket - az együttérzést meg a problémamegoldást - kinövik az emberek, vagy kiöli belőlük az iskolarendszer, vagy mi? Mit kell csinálni, hogy ne nője ki? 

Meg még a szókincse az örök kedvencem továbbra is, annyira kicsi még és olyan választékosan beszél, hogy csodálatos. Állítólag én is ilyen voltam, és az apja is sok szót tud, szóval annyira nem meglepő, dehát iszonyat cuki, amikor egy pici hároméves olyanokat mond, hogy "semmiképpen nem kérek uborkát". Ha nem ismer egy szót, annak a jelentésére rákérdez, és aztán magyarázhatom. Meg amúgy is mindenre rákérdez, de az "Anya, mi az?" "Kutya." "Miért?" szinten, és amikor már totál kikészültem és azt felelem, hogy NEMTUDOMMIÉRT!!!, akkor még rádobja, hogy "miért nem tudod?". 

*A terhességtől lazák lesznek az ember ízületei, és nekem most mintha túl lazák lennének. 
**Állítólag Marie Antoinette nem is mondott semmi ilyesmit. 

Anyablog

2016.06.07. 14:08 - címkék: Címkék: gyereknevelés lány -

Szobatisztaságra szoktatásról és ovis felvételiről tudnék leginkább beszámolni. Ez az oviválasztás is mekkora para! Mindenesetre eljártam a nyílt napokra, kitaláltam, melyik ovi lenne nekünk a legjobb (nem körzetes, de közel van, állami, és nem kétnyelvű meg ilyesmi, de szimpi), aztán izgultunk, hogy felvegyék a gyereket ki tudja, milyen szempontok alapján, felvették, örültünk, persze már másnap meséltek a játszótéri anyukák három rémtörténetet adott oviról. Ja, csak olyanokat, hogy látták, amint három nagycsoportos fiú vegzál egy síró kislányt és az óvónéni ezt tétlenül nézi, meg hogy nyáron mást mondanak, de igazából két hónapra bezárnak. Ez utóbbi mondjuk épp hidegen hagy, mivel a jó időzítésnek köszönhetően valószínűleg pont nem fogok dolgozni (legalábbis az állami egészségügyben nem) a következő három évben.

Viszont én utáltam az ovit és nyilván ennek köszönhetően hiába cukik meg napfényes, titkon tudom, hogy az ovi az rémes, és bármilyen negatívumra azonnal ugrok. Tudjátok, hogy van ez, ha előre félsz valamitől, akkor hamarabb összerezzensz. Igyekszem tudatosítani magamban, hogy 1. ez egy másik gyerek, a Lány nem én vagyok, hanem egy családi napköziben már szocializálódott, nálam asszertívebb kislány, 2. ez egy másik ovi. De azért félek, hogy elrontják vagy bántják a gyönyörű, okos kis Lányomat.

Meg a Lány esetében ez súlyosbítva lesz a kistestvér születésével (aug 27, ovi első nap: szept 1). Habár a múltkor a szemészeten az asszisztensnő elmesélte, hogy az ő gyerekei is pontosan így jöttek, és a nagy kb. aznap ment oviba, amikor a kicsi megszületett, és semmi baj nem volt ebből. Már érdemes volt odamennem. Mármint szemészhez. Különben azért mentem, hogy még mindig szülhetek-e természetes úton spontán retinaleválásom és több szemműtétem ellenére, azt mondták, igen. Jéj! Mármint, úgy rémlik, eléggé hosszú és fájdalmas volt szülni, de az meg tök jó volt, hogy pár órával utána már életképes voltam és nem egy hasi műtétből lábadoztam hetekig.

Különben fel nem bírom fogni, hogyan lehet valaki önszántából bölcsisdajka meg óvónő, én a múltkor már két óra játszóterezéstől totál kikészültem, pedig csak kb. 5 gyerek volt a homokozóban meg ötször annyi homokozójáték, de mindig mindenki elvette a másikét, visítás, homokot szórt a másikra, visítás, rászólhatsz-e más gyerekére, mennyire, elveheted-e a más gyerekének homokozójátékát, vagy tőle vissza a miénket, ha ott van az anyja, és ha nincs ott az anyja, szóval nem tudom, mit sírtam itt a múltkor a koktélparti-helyzeten, ez sokkal durvább és komplexebb társas szituáció.

Dolgok, amiket jó tudni

2016.02.13. 17:31 - címkék: Címkék: lány emberek nyafogás -

Van itt ez a nagyon jó lista, hogy a tanácsadó pszichológus szerint milyen készségeket kellene a gyerekeknek tanítani az iskolában - egy időben a Filozófusnak voltak is ilyen tervei, hogy pályáz valami pénzt és elmegy általános iskolákba oktatni az empatikus visszajelzést, hát ez már akkor sem tűnt túl valószínűnek. Most is hangosan röhögök a listán, ja, majd pont az iskolában fognak tanulásmódszertant meg asszertív kommunikációt tanítani, bizonyára*. Asszertív kommunikációt tanítani különben is rém idegesítő, mi is mindig megtanítottuk a munkahelyemen a betegeknek, aztán egyből elkezdték rajtunk használni, hát nem kényelmesebb volt, amíg szót fogadtak? (Viccelek.) (De nem vagyok biztos benne, hogy a mai iskolarendszer szeretné, ha a diákok túl asszertívek lennének.)

Szóval ezeket a dolgokat otthon kell megtanítani szülőként, és ha nem tudjuk, akkor először el kell menni megtanulni vagy elolvasni legalább könyvben és utána megtanítani. Elmondjam, hogy állok a kétévessel? Kb. csecsemőkora óta tanítom, hogy ha nem bír megnyugodni, akkor "sóhajtunk", azaz veszünk pár mély levegőt nagyon lassan, néha már tudja. Emellett tudja, hogy akit szeretünk, nem bántjuk, és hogy őt csak simogatni és puszilgatni szabad, ütögetni és megharapni nem, ha valaki az utóbbiakat csinálja, akkor hangosan kell kiabálni. Majd idővel árnyalni kell nyilván ezt a kérdést, mármint hogy bárki nem simogathatja és puszilgathatja, de a bölcsis társadalomban egyelőre elégnek tűnik ennyi. 

Azért is kell nagyon vigyáznom magamra, mert meggyőződésem, hogy ha én nem tanítom meg neki ezeket, akkor más nem igazán fogja. Bár a tanulásmódszertanról fogalmam sincs, én egyféleképpen tanultam mindig, de majd utánanézek, ha kell. 

*Update: kiderült, hogy Hajnalkáék iskolájában, ami egy vidéki szakközép, tanítanak relaxációt és tanulásmódszertant, szóval mégsincs minden veszve. 

Főleg intertextualitás

2016.01.24. 19:05 - címkék: Címkék: lány -

Lány (már két kockasajtot kicsomagolt és otthagyott, most nyúl a dobozba egy harmadikért). 
isolde (gyanakodva): - Minek neked az? 
Lány: - Virágoknak. 

Istenem, a kétéves gyerek popkulturális utalással* válaszol. Akkor se lennék rá büszkébb, ha értelmes magyarázatot adott volna. 

*Minek néked az a kiskert? Ingyombingyom táliber, tutáliber, máliber, virágoknak. 

Much more simply cukiság than otherwise

2015.10.29. 19:35 - címkék: Címkék: lány -

Két és fél éves lett a gyönyörű, pici Lány. Mostanában az a kedvencem, amikor nem tudom átverni, hanem megingathatatlan logikájával leérvel. Ilyenek: 

Lány: - Kérek almát!
isolde: - Jó, de előbb edd meg a tányérodból a szendvicset, hogy legyen hely benne az almának, és akkor adok. 
Lány: - Adhatod a kezembe is. 

Lány: - Nem kérek borsót. 
isolde: - Pedig a nyuszi* szereti a borsót. 
Lány: - Akkor egye meg a nyuszi. 

Én azt értem, hogy az utódok egy idő után túlszárnyalják szüleiket, de azt hittem, ez egy későbbi életkorban jön csak el, és pár évig még át tudom verni. További kedvencem, amikor udvariasan, választékosan beszél és olyanokat mond, hogy "azonnal jövök", meg "ideadnád a nyuszimat? Köszönöm szépen" meg "elálmosodtam, betakarnál?". Imádom. Jó, persze, van az is, hogy nem lehet a kedvére tenni és minden lehetséges pillanatban dacoskodik és iszonyú idegesítően visít** és nem hajlandó felvenni a cipőjét, levenni a cipőjét, elindulni a játszótérre, hazaindulni a játszótérről stb., dehát ez része az élménynek. 

*A nyuszi a kedvenc totemállata, és amit a nyuszi szeret, azt ő is. Illetve néha ő is egy nyuszi. 

**Mielőtt még rózsaszín cukormáznak tűnnék. Különben sem szeretek a gyerekemről írni, mióta pár hónapja valahol "középszerű anyablog"-nak neveztek. Mérgemben azóta kizárólag bányászatról írok, nem tudom, feltűnt-e. 

A genderkérdésről

2015.08.11. 22:34 - címkék: Címkék: lány feminizmus -

Eljöttünk Sopronba a szüleimhez, persze itt vártak a Lány új játékai, egy játék vasaló, játék takarítóeszköz-szett kis kocsival, felmosóval, játék teáskanna, edények és játék turmixgép (ceruzaelemmel megy és ha bekapcsolod, zúg). Épp elkezdtem volna szívfacsaró és gondolatébresztő szónoklatomat a patriarchális elnyomásról, amikor kiderült, hogy egy ismerős kisfiútól örököltük az összeset. 

Amúgy sohasem fogom megérteni, minek van a világon elemes, játék turmixgép. Valamint tuti, hogy a kétéves gyerek most látott életében először vasalót. Tudom, erre ne legyek büszke. 

A szabály az szabály

2015.07.22. 23:12 - címkék: Címkék: lány -

A múltkor meg a Lány egy piros lapáttal és egy homokozójáték delfinnel meregette a vizet a soproni uszoda gyermekmedencéjében (egyik játék sem volt homokos, a delfinnel eddig csak a szobában játszott amúgy is). A mellettünk lévő kisfiú megkérdezte, mik azok, mire az egyébként nagyon kedves és jószándékú apukája mindenféle rosszallás nélkül, kedvesen elmagyarázta neki, hogy azok homokozójátékok, és azokkal nem a medencében játszunk, hanem a homokozóban, mert a medencében a fürdősjátékokkal játszunk, nézd, itt a kacsa meg a vízikerék. Hát ez van, mi meg punkok vagyunk, homokozójátékkal játszunk az uszodában, fuck the system. Erről jutott eszembe. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Here comes the sun

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította