A popcorn finom volt

2017.05.19. 09:37 - címkék: Címkék: kultúra nyafogás -

Megnéztük az Alien:Covenant-ot moziban, nagyon félelmetes volt, egy idő után, amikor bármelyik szereplőt mutatták, máris elkezdtem rettegni, mert tudtam, hogy mindjárt következik valami rémes párbeszéd. 

Jaj, de kár, pedig én hajlamos vagyok rossz filmeket is szeretni, de ez nem az a fajta rossz film volt. 

 

You can't take the sky from me

2016.09.09. 12:57 - címkék: Címkék: kultúra -

Tehát két gyerekünk van, a férjemnek meg határideje van a könyvére, szóval elérkezettnek láttuk az időt, hogy újranézzük. 

Főleg könyv

2015.11.21. 22:29 - címkék: Címkék: kultúra feminizmus -

Elolvastam egy nap alatt* Sofi Oksanentől a Tisztogatást, ami csodálatosan kegyetlen és lényegre törő, de legalább megjött a kedvem a befőzéshez**. Utóbbira igen nagy szükség volt, mert már befőztem egy adag fűszeres birslekvárt, egy mustban főtt birssajtot, egy ugyanazt mandulával, egy édes birslekvárt, egy citromos birssajtot és egy másik fajta fűszeres birslekvárt, meg melléktermékként két üveg birsszörpöt, és még mindig volt egy csomó birs. A birssel pedig sok meló van, nem tudom, meséltem-e már a szitán átpasszírozásról. 

Visszatérve a könyvre, van benne sok ötvenes évek szovjet elnyomás / terror, valamint sok nemi erőszak, mindkettő csodálatos természetességgel megírva, épp úgy, hogy nem unalmas, de nem hatásvadász. A legjobban azt szerettem benne, hogy tökéletesen hihető a történet és a szereplők minden cselekedete, annyira jól fel van építve az egyes karakterek lélektana, hogy amikor a legdurvább dolgokat teszik, kicsit meglepődöm, de inkább egyáltalán meg sem lepődöm. Hát persze, tőle pont azt vártam, hogy megkattanjon, tőle meg amazt, egészen nyilvánvaló, hogy ennek kellett történnie. 

Sajnos A fehér királlyal hasonlítom össze fejben, mert utoljára azt olvastam, ami az ötvenes évekről és a diktatúráról szólt, és azt untam és hatásvadásznak tartottam mind a történetet, mind az írásmódot - én kérek elnézést, igazán nagyon sajnálom - a Tisztogatás ellenben végre egy szuperul megírt, egyúttal érdekes történet. Jó, hát nem mondom, hogy nem felkavaró, mert az, de legalább befőztem a birset. 

*Van olyan betegség, hogy binge reading? A binge drinking meg a binge eating mintájára? Olyanom van.

**Mert az egyik főszereplő kb. egyfolytában befőz.

When in Rome

2015.05.24. 15:35 - címkék: Címkék: kultúra utazás kaja -

Közben voltunk Rómában, amit röviden úgy tudnék összefoglalni, hogy jaaa, már mindent értek. Mert engem különösebben nem érdekelt Róma (ezt kínos bevallani?), sem az ókori romok, sem a katolikus felhajtás, az olaszok kifejezetten idegesítenek a hangoskodásukkal meg a hatásvadászatukkal, a pizzát nem szeretem, a kávét pedig tejjel iszom. Az események bonyolult láncolata révén végül is anyukám 60. szülinapi ajándékaként mégis Rómába mentünk, az anyukám, a húgom meg én.

Róma pedig klassz. Eleve nem voltam még mediterrán nagyvárosban, és maga a hangulat is csodás, a nagyvárosnak és a macskaköves-sikátoros mediterránságnak a hangulatos keveréke, teljes természetességgel váltogatják egymást a kopott lépcsősorok, az omladozó téglafalakra több méter magasan kúszó borostyán és illatos jázmin, meg a négysávos út és a metró. Az olaszok is kevésbé idegesítettek, mint Nápolyban, kevésbé éreztem őket tolakodónak, lehet, hogy ez az észak-dél különbség, vagy náluk ilyen a nagyvárosi elidegenedés, kedvesek voltak és udvariasak. Már az a néhány, akivel találkoztunk, mert nyilván a turistaútvonalakon mozogtunk, így valószínűleg több japánt és amerikait láttam, mint olaszt.

A Pantheon, az meg csodálatos, az a kedvencem, egy kiváló építészeti ötlet és megvalósítás, mindehhez kétezer éves, és hát közhely, de mégis bele kell gondolni, hogy ezek ilyeneket építettek, amikor mi még bőven hátrafelé nyilaztunk. Fantasztikusan jól néz ki - én általában nem rajongok a túldíszítésért, nem szeretem a reneszánszt, a barokkot, inkább mérettel és formával lehet megfogni, és a Pantheon az mind méretét, mind formáját tekintve remekmű. Nyilván leírva semmit sem mond az, hogy a kupolája félgömb és a magasságának és az épület magasságának az aránya pont akkora, hogy a beltérbe beférne egy tökéletes gömb, de bemész és érzed, hogy itt valami nagyon stimmel. A közepén meg van egy 9 m átmérőjű lyuk, amin esőben beesik az eső, és egyébként szerencsére jó időnk volt végig, de ezt azért majd egyszer megnézném esőben.

További épület, amely lenyűgözött, az a Szent Péter bazilika, és most már értem, miért finnyog az IKL gyakorlatilag minden más híres templomra, ez ugyanis egyszerűen lenyűgöző. Leginkább méreteinél fogva, pedig túl is van díszítve, de mégis, hű, anyám, ezek tudtak. Monumentális. Voltam néhány templomban életem során, ahol úgy gondoltam, ha Isten lennék, itt laknék (egy nagyon egyszerű román stílusú holland templom), vagy ahol ijedtemben simán megtértem volna (a sötét, gótikus, csak pár gyertyával megvilágított reims-i dóm), a Szent Péter bazilika nem ezek közé tartozik, nem Isten, hanem az ember nagysága előtt jutott volna eszembe max leborulni. Basszus, ilyeneket tudunk építeni, akkor mi a probléma?

És akkor van még a Sixtus-kápolna, arra sajnos nem tudnám őszintén azt mondani, hogy szép, mert leginkább creepy az élmény, mi ide a jó magyar szó? Fura, már-már bizarr, kicsit ijesztő. Nyilván látta mindenki a művészettörténet tankönyvben, de az nem adja vissza a valódi élményt, amikor bemész egy terembe - vagy inkább birkaként beterelnek - ami kompletten mindenhol minden négyzetcentin ki van festve gyönyörű, arányos és nagyon színes félmeztelen emberekkel. Mindehhez kicsi a tér, legalábbis nem oszlik el úgy a tömeg, mint más, hatalmas építményekben, beszélni nem szabad, mert akkor a biztonsági személyzet hangosan rád kiabál, hogy Silencio! Quiet please! - azaz főleg ezt, és sustorgást lehet hallani, ha pedig fotózol, azonnal ott terem egy őr és kitörölteti veled a képet. Ne értsünk félre, egy percig sem mondom, hogy ez rossz, hanem nagyon érdekes élmény volt - maga a kápolna is elképesztően különleges, és az élmény furaságát csak fokozta ez a környezet.

A Colosseum is jó, meg az ókori romok, gyakran eszembe jutott Athén, ami hatalmas csalódás volt nekem annak idején, valami nagyra és szépre és bölcs ókori görögre számítottam, erre ott van egy kisváros tele a bölcsnek épp nem tűnő modern görögökkel, plusz négy oszlop egy dombon. Rómától keveset vártam, de nem csalódtam, és az is tetszett, ahogyan a műemlékeiket használják: valahogy teljesen természetes és életszerű, ahogy közlekednek köztük, ahogy a különböző korok egymásra épültek. Hogy néhány ókori templomból simán keresztényt csináltak, a Pantheon tetején is kereszt van, de megtartották hozzá az arányokat, nem ledózerolták, hanem használják. Ez is milyen közhelyesen hangzik, a különböző korok együttélése, nem? De mégis megvan annak a hangulata, ahogyan ez teljes természetességgel működik, hogy Circus Maximus nevű metrómegálló van, és a műemlékektől távol is itt-ott mindenféle egészen régi korokból származónak tűnő falmaradványok meg oszlopok bukkannak fel két ház között vagy épp a falában.

Ami a kaját illeti, a pizzát továbbra sem értem, oké, ettem pizzát, figyeltem, hogy a megfelelő fajtát egyem (a vékonytésztás a római), dehát bocs, semmi. Amitől odavoltam, azok az előételeik, a kis ilyen-olyan kenyérkék olívaolajjal meg a sajtjaikkal, és a nyers disznósonkáik, valamint a fagylalt. Hogy további közhelyeket soroljak, nyilvánvalóan az alapanyagokon múlik, hogy ekkora különbség lehet szendvics és szendvics között - a jó fajta lisztből jól megsütött mittudoménmilyen olasz nevű zsömlébe beleraksz egy kis jófajta sajtot meg bár szem napon aszalt paradicsomot, és az a szendvics. A fapadosreptéri legolcsóbb legócskább szendvics (sült padlizsán volt benne meg mozzarella) is fényévekkel jobb volt az átlag itthoni sonkás zsömlénél. Fagyit meg nem tudok többé Magyarországon enni, kész, vége, elrontották számomra ezt az élményt, sznob lettem, Közép-Európában nem lehet rendes fagylaltot kapni.

Oké, mondok negatívumokat is: drága volt, vagyis bár a szállás és a repjegy olcsó volt, az ottlétünk belépőkkel, kajával, bkv-jeggyel együtt már egészen sokba került; a turistás helyeken pedig elképesztően sok a turista. A Pantheonban nem tudom, hogy épp kevesen voltak-e vagy csak nem figyeltem, a Bazilikában sokan voltak, de az olyan hatalmas nagy, hogy szerintem akkor se lenne tömeg, ha egész Sopron odabent fotózkodna, a kisebb templomokban pedig átlagos nyüzsi volt. De mindenhez sorba kellett állni, sehol nem tudtam olyan fotót csinálni, amibe ne lógna bele kettő-kötőjel-százötven turista, a Vatikán múzeum pedig így eléggé élvezhetetlen. Bár csodás, maga az épület is, és a műkincshalmok is, amit benne tárolnak, de ha eközben úgy sodródsz a tömeggel, mint a Szigeten a nagyszínpad zárása után, akkor az sokat elvesz az élményből. A többi helyen kevésbé zavart, de itt nagyon, mondjuk biztos megvan, hogy milyen napszakban kell menni és mi csúcsidőben mentünk.

Majd mutatok fotókat is.

Nehéz manapság nerdnek lenni

2015.04.28. 16:15 - címkék: Címkék: kultúra bányászat - 3 komment

Már épp lelkesedni akartam itt, hogy milyen elképesztően szuper könyv* az Időfutár, amikor egyszer csak légszivattyúnak nevezték benne a Hell-féle vízgépet.**

*Csak viccelek, valójában nagyon tetszik, éppenséggel nem tudom letenni. Szabadkőművesek, Selmecbánya, összeesküvés! Középiskolás, skype-oló, csetelő, jófej női főhős! Kaland, izgalom! Szemlátomást megmaradtam lélekben tizenkétévesnek. 

**Tök szépen elmagyarázzák benne, hogy 1749-től kezdve volt használatban Selmecen a vízoszlopos szivattyú, előtte emberi erővel szivattyúztak. Habár valójában inkább állati erővel, tudniillik lovakkal szivattyúztak előtte, nade mindegy, lényeg, hogy nem levegőt szivattyúztak (mert a légszivattyú ezt jelenti), hanem a talajvizet a bányából, mint az közismert.***

***Igen, terveim között szerepel, hogy újságoknak hosszú, kötekedő leveleket író, okoskodó öregasszony leszek. 

Valahol máshol eközben

2015.04.05. 15:01 - címkék: Címkék: kultúra bányászat Sopron - 1 komment

Check a Központi Bányászati Múzeum vadiúj szuper Facebook-oldalát és blogját.

Nathan Fillion és Alan Tudyk

2015.03.12. 10:55 - címkék: Címkék: kultúra - 1 komment

új vígjáték-sorozata, amiben gyakorlatilag saját magukat játsszák. Közösségi finanszírozású, lehet nekik pénzt küldeni, de ha nem akartok, akkor is cuki a videó. 

Utas és holdvilág

2014.10.25. 13:17 - címkék: Címkék: kultúra - 5 komment

Tudom, hogy vannak nagyobb írók is, de ha választhatnék, én még mindig úgy szeretnék írni, mint Szerb Antal. Rajongó vagyok, elég nagy gáz, hogy kinyírták, mielőtt még több könyvet írhatott volna, így kénytelen voltam elolvasni a Világ- és a Magyar irodalom történetét is, mert annyira szeretem a stílusát és már minden mást olvastam tőle. 

Valójában úgy szeretnék írni, mint Szerb Antal és Susan Orlean, csak utóbbi angolul ír, de non-fictiont szerintem pont úgy kell írni, ahogy ő teszi, és én meg non-fictiont akarok írni, mert egy ponton rájöttem, hogy nekem az fekszik és nem a fikció. Ezért vannak megíratlan riportkönyveim, ellentétben szinte az összes barátommal, akiknek megíratlan regényeik vannak. Szóval két nem különösebben passzoló név, de majd őket fogom példaképként említeni, amikor a következő bestselleremről beszélgetünk a Mokkában. Egyébként nem tudom, Susannek bejönne-e Szerb Antal, én eleve azon is csodálkozom, hogy az amerikaiak bármit értenek belőle, hát azért az Utas és holdvilág nagyon európai szerintem. Neil Gaimannek anno megvettem A Pendragon legendát meg egy magyar népmeséket, utóbbit saját bevallása szerint olvasgatta is, a regényt szerintem max feltette a polcra, de az is tök jó, ha ezek között valahol van egy Pendragon legenda, amit én vettem. 

Beülhetnénk, ha már itt vagy, Mari

2014.08.10. 13:34 - címkék: Címkék: kultúra kaja -

És akkor még azt is kitaláltuk, hogy ezen a hétvégén jöjjön fel anyukám Budapestre és vigyázzon a Lányra napközben, és mi addig elmegyünk például a Gellért fürdőbe. Csak közben rájöttünk, hogy házassági évfordulónk lesz mindjárt, és olyankor a férjem el szokott vinni puccos étterembe, kivéve tavaly, amikor még csak négy hónapos volt a Lány és akkor csak rendeltünk szusit, az adott napon azonban nem lesz bébiszitterünk, meg a férjem is dolgozik, mert hétköznap, úgyhogy hozzuk előre, csak nem válunk el a hátralévő tíz napban, long story sort, elmentünk a Csalogány26-ba ebédelni, meg moziba. Ez már nem az a kellemesen oldott hangulatú hely volt, mint a Kistücsök, éreztem, hogy ugyan nem az angol királynőnél eszünk, de azért talán mégiscsak jobb, ha szépen ülök a széken és rendesen fogom a villát, és hát ide azért nem igazán hozhattuk volna el a Lányt érzésem szerint. Négyfogásos menüt ettünk borokkal, az én soromban minden finom, de átlagos volt, kivétel ez alól a kacsamáj, amitől dobtam egy hátast, annyira jó, puha, szájban olvadó gyönyör. A borok nem hagytak bennem mély nyomot, a desszerthez habzóbort kaptam, amit nem szerettem, a férjemmel itattam meg. 

Ami a filmet illeti, a Holnap határán c. scifi-t néztük, jó volt, nagyjából a Groundhog Day-t (Idétlen időkig) képzeljük el akció-scifiben, csápos idegenekkel, Tom Cruise-zal meg egy jócsaj katonanővel. Semmi világraszóló, de rendesen összerakott szórakoztatás, nem unatkoztam. És mivel egy plázában voltunk, vettem magamnak éjszakai krémet és akciós minitermékeket a Body Shopban, argánolajos testvaj, mmm. Az élet egy folyamatos örömforrás. És a rossz hír: az Aréna Plázában a Haagen Dazs fagyizó helyén valami frozen joghurtos cucc van, hova lett a Haagen Dazs? Bezárt az egyetlen magyarországi HD fagyizó? Kelet-Európa, basszus. 

Ma meg főztem paprikás krumplit, miután a havi kajakeretünket elköltöttük fine dining-ra az elmúlt napokban, hát szerintem így kell élni. 

What is it about men

2014.07.20. 18:12 - címkék: Címkék: kultúra emberek - 4 komment

Vaslédinél találkoztam a Bechdel-teszt kifejezéssel és nem tudtam, mi az, ezért utánanéztem, és tök érdekes, úgyhogy most nektek is elmondom. 

"A Bechdel-teszt (ejtsd: 'bɛkdəl) azt vizsgálja, hogy egy fikciós műben szerepel-e legalább két nő, akik a férfiakon kívül valami másról beszélgetnek. Sok kortárs mű nem teljesíti ennek az egyszerű nemi elfogultság-tesztnek a feltételeit. Egy elterjedt változata szerint csak azokat a szereplőket kell számításba venni, akiknek ismerjük a nevét. (...) Amit most Bechdel-tesztként ismerünk, Alison Bechdel képregényében, a Dykes to Watch Out For-ban jelent meg. Az 1985-ös, "The Rule" című képregénycsíkban egy női karakter kijelenti, hogy csak akkor néz meg egy filmet, ha az bizonyos feltételeknek eleget tesz, miszerint:1. van benne legalább két női szereplő, 2. beszélnek egymással, 3. nem (csak) férfiakról. (...) bechdeltest.com weboldal felhasználók által szerkesztett adatbázisa mintegy 4400 filmet listáz azzal, hogy átmentek-e a teszten. 2013 novemberében a filmek 56%-a teljesítette mindhárom követelményt." Forrás: wikipedia. 

Gondolataim a wiki szócikk olvasása közben:

1. Van női képregényíró?
2. Nyilván csomó film annak ellenére mérhetetlenül sztereotip, hogy tuti teljesíti a feltételt, míg nyilván olyanok is vannak, amelyek nem teljesítik, ugyanakkor a szereplők fele erős női karakter, esetünkben női űrhajós. Vagy ugyan sok férfi és csak egy nő szerepel a filmben, de a csaj, nos, nem csupán díszítőelem. 
3. 56%???????? A többi filmben mégis mi történik?

És persze ellenőrizzük le, átment-e a kedvenc filmem: 
"Tank Girl and Jet Girl live in a dystopian future. Their conversations involve escaping imprisonment, rescuing their friend, and battling the enemy to save the world." 
Hell, yeah.

Asszony, verve

2014.06.14. 11:23 - címkék: Címkék: kultúra bántalmazás nyafogás - 10 komment

Programajánló / világmegváltás rovatunkban: ez egy nagyon jó könyv, sokkal jobb, mint amilyenre az előzetesen hallottak alapján számítottam. Bántalmazott nők történetei, hát persze, fontos, de nyilván megrázó és kissé hatásvadász panaszáradat és/vagy értelmiségi gender-rinyálás, szóval élvezetes olvasmánynak nem hangzott. És képzeljétek, hogy az. Persze szörnyű, de jól van megírva, nem túl elméleti, de azért van benne háttértudás, semennyire sem nyafogós, semennyire sem vált ki szánakozást, a főhős / szerző csaj intelligens, de nem a tipikus balliberális fővárosi feminista értelmiség vagyok csapatból való (nem, nem, semmi gond nincs velük sem, ugyanakkor üdítő a változatosság), ehelyett egy értelmes, öntudatos, kisportolt, szilikonmellű, tetovált, szőke, hívő keresztény nő. Legalábbis ennyi derül ki róla a könyvből. Holnap dedikál a könyvhéten

Update: még csak a háromnegyedénél tartottam, amikor írtam az előzőeket, és a sztorik mind mennyiségben, mind nehézségben fokozatosan durvulnak, úgyhogy most kiegészíteném azzal a kérdéssel, hogy vajon ki hányadik oldalnál kezdett sírni? Én a 168.-nál álltam közel hozzá, csak épp villamoson utaztam. 

Hajszőnyeg, kutyatár

2014.04.29. 19:27 - címkék: Címkék: könyv kultúra lány nyafogás - 19 komment

A könyvfesztiválról akartam még írni, ahol tavaly még kilenchónapos terhesen voltam, most meg háton hordozott Lánnyal, aki a benti, meleggel és nagy tömeggel járó részeket leszámítva imádta. Idén nem voltam semmiféle könyvbemutatón, ellenben ugyanúgy söröztünk a napfényben és a barátaim még mindig híres írók meg fordítók meg szerkesztők, annyira jó fej vagyok, hogy ilyen barátaim vannak, ráadásul egyikük elújságolta, hogy gyereket vár. Én jegesteát ittam, mert nem volt alkoholmentes sör, már ez is elég baj, aztán Noiz még előhúzott egy rendkívül cuki mintás laposüveget házi pálinkával töltve, majd elvonultak dohányozni, félre ne értsünk, a testem egy templom, sosem mérgezném mérgekkel, a függőség gúzsba köti a lelket, kérdezze kezelőorvosát, gyógyszerészét, ugyanakkor annak a pálinkának nagyon jó illata volt. 

Eredetileg a Lánynak akartam csak egy könyvet venni a szülinapjára, ezt, csakhogy a Galaktika standon megkérdeztem, mely könyvekre vonatkozik a 45% árengedmény, mire kifaggattak az ízlésem felől és rábeszéltek, hogy vegyem meg a Hajszőnyegszövőket, pedig mondtam, hogy ennek mind a címe, mind a borítója romantikus szálat is tartalmazó fantasy-re utal hajaz, én meg inkább a klasszikus, orosz science fiction, esetleg a kissé kegyetlen cyberpunk híve vagyok, de ott tiszteletreméltó életkorú férfiak esküdöztek, hogy ez sci-fi is, kegyetlen is, és nincs benne szerelmi szál és tetszeni fog. Később összefutottunk Kislánnyal és bibliofil barátnőjével, akik idén is elképesztő részletességgel ismerték a magyar kiadók kínálatát és előkészületben lévő könyveiket, mindent olvastak már, Kislány rögtön lecseszett, hogy nem kértem ki a véleményét a Hajszőnyegszövők megvásárlása előtt, ellenben szégyelljem magam, amiért még nem olvastam A rizs és a só évét, bibliofil barátnője bőszen bólogatott, majd azon kaptam magam, hogy ismét sorban állok velük a Galaktika standnál. Én megvettem A rizs és a só évét meg rábeszéltem a sorban előttem álló húszévesforma fiúcskát a Stalkerre, Kislány addig fondorlatos kérdésekkel próbálta kiszedni a jelenlévő tudományos szerkesztőből, hogy a könyvhétre idén egész pontosan milyen akciókkal készül a kiadó. 

Másnap meg épp azon gondolkodtam, délután milyen szabadtéri programot szervezzek a Lányak, amikor írt egy smst a Költőlány, hogy Sarkady Mária dedikál háromkor, aki az ő egyik kedvenc mesekönyv-írója, jelenleg elszegényedett, aranyos öreg néni. Van is tőle egy könyvünk, hát gondoltam, jó, akkor menjünk arrafelé. Ezúttal pokrócon feküdtünk a füvön, vagyis én feküdtem, a Lány meg saját magával labdázott és idegeneket bámult rezzenéstelenül, később beszélgettünk Sarkady Máriával a lakásáról, a szülésemről meg a hordozásról, a Lány szerette volna kipakolni a táskáját, még később meg aludt a hátamon és épp hazaindultam, amikor belebotlottam az egyik asztalnál gyerekkönyveket dedikáló Kányádi Sándorba, és akkor vettem ott egy könyvet és dedikáltattam a Lánynak, azt írta bele, hogy Szép álmokat kíván Kányádi Sándor bácsi, és rájöttem, hogy dedikált gyermekkönyveket gyűjteni a Lánynak, ez egy igen csúszós lejtő, nagy mázli, hogy csak a harmadik nap délutánján jutott eszembe. 

Így van rád, akinek van, gondja

2014.04.11. 10:41 - címkék: Címkék: kultúra pszichiátria nyafogás - 3 komment

Ha már költészet napja, nyerw múltkori bejegyzéséről eszembe jutott, basszus, mennyire utálom én meg azt, amikor régmúlt művészek pszichopatológiáját elemzik pszichiáterek / pszichológusok visszamenőleg. Ez egyetlen dologra alkalmas: hogy az elemző tarthasson róla egy kongresszusi előadást, ha egyetemi hallgató, akkor írhasson szakdolgozatot, ha nagyban gondolkodik, akkor írhasson róla egy vagy több könyvet. Igen, Csontvárynak volt valami baja a pszichotikus spektrumban, talán skizofrénia, talán nem, attól függ, melyik diagnosztikai kategorizálást használjuk, a DSM IV-et vagy az V-öt vagy a leonhardi-t, vagy ha pszichoanalitikusok vagyunk, akkor látens homoszexualitásáról és anyjához fűződő szokatlan viszonyáról is lehet értekezni. Nem mindegy? Meg van Gogh meg Dosztojevszkij meg Frida Kahlo. A legdivatosabb magyar zakkant persze szerencsétlen József Attila, akiről, mármint elmeállapotáról nem tudom, hány könyvet adtak ki eddig, dehát sosem elég. Valamirevaló magyar pszichiáter ír egyet. Míg nyerwet épp az bosszantotta, hogy irodalmárok pszichológust játszanak (az idézett mondat Flóra pszichoszomatikus szívizomgyulladásáról... OMG), engem az szokott, amikor pszichiáterek fogják a szerencsétlen elhalt költő verseit és megmagyarázzák, hogy lám, a kés meg a kenyér meg az engem vigyen fel a padlásra, nyilvánvaló a borderline zavar vagy a pszichotikus zavar vagy a súlyos depresszió vagy az akármi, amivel szegény költőnket a pszichoanalitikusok félrekezelték vagy nem kezelték félre, és amely megnyilvánul zaklatott párkapcsolataiban ésatöbbi. 

Természetesen, ha az ember zakkant költő, számolnia kell vele, hogy az utókor majd könyvekben, cikkekben és kongresszusi előadásokban fogja elemezni pszichopatológiáját az aktuálisan fennálló fejlődés-pszichopatológiai eszmerendszer és/vagy pszichiátriai diagnosztikai kategóriák mentén. És akkor lehet borzongani, hogy hűű, úristen, skizofrénia meg személyiségzavar meg Flóra se tudta vele felvenni a Rorschach-tesztet. A normalitás bosszúja. 

Amúgy itt van az eddig kedvenc összefoglalóm az "őrült zseni", vagyis a kreativitás és pszichopatológia összefüggésének témakörében, tessék, így kell erről a témáról értelmesen beszélni. 

Darkness won't break through

2014.02.21. 07:59 - címkék: Címkék: zene kultúra - 10 komment

A Banshee-ben meg többek között az is jó, hogy igazán remek zenék vannak benne, mint például ez. 

(Ha esetleg rajtam kívül más is szokta keresgélni a filmekben vagy sorozatokban hallható zenéket, itt egy oldal hozzá.)

So many books, so little time

2013.12.19. 18:01 - címkék: Címkék: kultúra emberek - 1 komment

Hétköznap reggel, óbudai piac, az a rész, ahol az őstermelők árusítanak. Sárgarépát vásárolok egy ötvenöt év körüli, mellényes-csizmás férfiembertől, amikor arra jön hasonló korú és hasonlóképpen őstermelő-külsejű, bajszos ismerőse. Elhaladtában odaint emberünknek és a következő párbeszédet folytatják. 
Répaárus ember: - Na jó napot!
Bajszos ember (vigyorogva és enyhén palócos tájszólással): - Hát ma igen jó kedvem van! 
Répaárus ember: - Aztán miér'? 
Bajszos ember: - Végre találtam kiadót a könyvemnek! 

I'm a believer

2013.11.20. 18:11 - címkék: Címkék: kultúra - 9 komment

VM.jpg

The women's room

2013.11.03. 20:12 - címkék: Címkék: könyv kultúra - 24 komment

"Ettől a különös érzéstől, hogy az ember immár nem önmaga, ettől szoktak a várandós anyák sokszor olyan üres tekintettel meredni a világba. Nem engedhetik meg maguknak, hogy tudatosan végiggondolják, akkor ugyanis elviselhetetlen lenne, holott el kell viselniük, mert nincsen más választásuk. Még utólag meggondolva is rettenetesen nyomasztó gondolat. Végtére is a terhesség még csupáncsak a kezdet. A szülés után kezdődik csak az igazi szenvedés: attól fogva ott van a gyerek, aki a miénk és aki magának fog kisajátítani élete végéig. Az élete végéig: párnák között felpolcolt óriási hasára tekintve az ember maga előtt látja az egész életét. Ebből a szemszögből nézve élete cumisüveg, pelenka, sírás és etetés végtelen folyamának tetszik. Önmagától megfosztva, merő várakozássá lefokozva, jövőtlen, ám csupa fájdalom élet, melyben nincs reménység, csak unalmas robot. Nincs a terhességnél jobb fegyelmező eszköz az emberi életben. Hozzá képest a katonaság szerény próbálkozás csupán az egyén megtörésére, hogy személytelenül betagozódjék a sorba és attól fogva gépezetként működjön. A katona néha elmehet szabadságra, visszabújhat az identitásába; ha van hozzá bátorsága, akár vissza is feleselhet a felettesének, sőt, meg is szökhet végső soron. Esténként, az ágyában fekve pókert játszhat a bajtársaival, levelet írhat, emlékezhet vagy álmodozhat arról a napról, amikor majd le fog szerelni."

Hehe, nem mondhatjuk, hogy Marilyn French sokat szépítené az anyaságot könyvében. Durva. 

"Mirának csak most kezdett derengeni, hogy alkalmasint a szülés közben tanúsított magatartása miatt elmebajosnak nézték és attól féltek, hogy esetleg kárt tehet a gyerekben. Később az egyik ápolónő megerősítette, hogy valóban vannak ilyen esetek. Néha öngyilkosok lesznek szülés után, vagy legalábbis öngyilkossági kísérletet követnek el. Neve is van a dolognak: depressio post-partum. Mira keserűen elmosolyodott. Elmebaj - hát persze, mi más is lehetne? A normális nőnek ugyanis gyönyörűség a terhesség, imádnak vajúdni és mindent elkövetnek, amennyire csak gyönge erejükből telik, hogy segítség a jó doktor bácsit. Mert a normális nők mind jó kislányok, és igenis mindig nagyon boldogok, amikor megszületik a picike! Ölelgetik, csókolgatják a kis drágaságot és turbékolnak a fülecskéjébe. Hát persze. aki pedig nem így viselkedik, az nyilván bolond." 

Gratulál

2013.10.08. 11:10 - címkék: Címkék: kultúra Sopron - 5 komment

Soproniak, akikre büszkék vagyunk rovatunkban: Terezia Mora kapta idén a Német Könyvdíjat, A szörny című regényéért. Terezia ugyan Berlinben él és németül ír, de eredetileg Móra Teréziának Bögi Teréziának hívják és a soproni Széchenyi István Gimnáziumban végzett (aztán egyből lelépett egy német pasival, egyetemre már ott járt). Korábban már más díjakat is kapott, valamint Esterházy Péter német fordítója. A díjnyertes regénye még nem jelent meg magyarul, másik, Nap mint nap című regénye viszont igen, és ez egy Sopronhoz hasonlító városban játszódik, szóval egyből kíváncsi lettem rá. Olvasta valaki? Jó? 

Könyvek

2013.09.27. 15:33 - címkék: Címkék: kultúra - 4 komment

Na, bepótoltam az olvasónaplómban az elmúlt néhány hónapot. Az eddigi szakmai, főként pszichoterápiás könyvek és a regények mellett nyilván megjelent itt is a babásmamás vonal, hát most ne akarjátok, hogy mentegetőzzek emiatt. 

A cica, aki szerette a Holdat

2013.09.09. 09:04 - címkék: Címkék: kultúra jó ügy -

Én nem tudok elmenni erre a könyvbemutatóra, mert messze van és délután, plusz valószínűleg pont elmenekülünk Sopronba, mert itt nálunk ablakot cserélnek, de ti menjetek, aranyos lesz. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Here comes the sun

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította