Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak

2017.10.09. 21:33 - címkék: Címkék: gyereknevelés lány nyafogás Fiú -

Valamikor úgy döntöttem, hogy na jó, akkor nevezzük ezt szülés utáni depressziónak, amim van. Amúgy nem az, nem depressziós vagyok, hanem gyesneurózisom van, ami azt jelenti, hogy agyadra ment a kisgyerekesanyaság. 

Nekem a kisgyerekesanyaság nehéz és utálom. Nem a kisgyerekeket utálom, azokat imádom, mármint az enyémeket, a Fiú kis cuki kutyus, a Lány meg maga a csoda, de őt nem is számítom kisgyereknek, mert négy éves és beszél. De a pelenkázást, a szoptatást, a betegségek miatti szorongást és a kib. alvásmegvonást azt utálom. Főleg az alvásmegvonást. És persze a Fiú sem alszik: a Lány sem aludt kétéves koráig, ott kimaxoltam a problémamegoldást, elolvastam minden könyvet és jártunk alvásambulanciára, nem használt semmi, csak az idő, úgyhogy már csak tíz és fél hónapig kell másfél óránként felébrednem, szóra sem érdemes. 

Ja, még a kishátizsákot is utálom, annyira tipikus anyukacucc, hogy szabad maradjon mindkét kezed a játszin. Ha felnőnek a gyerekek, csak funkciótlan clutch-okat fogok hordani és ha bárki azt mondja nekem, hogy "közös játszóterezés", fejbecsapom vele. 

Az alvásmegvonás meg a kisgyerekes feladatok és kommunikáció ("hol a cica? mit mond a cica? miau!") miatt meg totál elbutultam, mármint úgy racionális ésszel tudom, hogy valószínűleg ez még nem az időskori szellemi hanyatlás, de akkor is rossz butának érezni magam. 

Az sem segít, hogy a kisgyerekes anya ugye a tápláléklánc alján van, én meg régen osztályvezetőhelyettes voltam egy kórházban, nekem a nénik nem szóltak be, amiért nem férek el a babakocsival mellettük és fél méterrel odább kéne állniuk, hanem a nénik szépen köszöntek és adott esetben bonbont hoztak. És ha rendesen kommunikáltam velük, akkor a nővérek, meg a rezidensek, meg a súlyos borderline meg a full pszichotikus betegek megértették, mit szeretnék tőlük és az esetek többségében megtették, amit kérek. Jelen pillanatban a nénik kioktatnak, és nem bírok rávenni egy egyévest, hogy az étkezések alkalmával ne másszon fel az asztalra és ne kenje rám a pépet. Nem véletlenül nem lettem kutyaoktató, nekem ez a beszéd nélküli viselkedésterápia nem az erősségem. Szóval a napjaim nem a sikerélményektől hangosak. 

Egy ponton rájöttem, hogy az a bajom, hogy nem csinálok olyat, amiben kompetensnek és hatékonynak érzem magam. Mondjuk lehetne ez a házimunka, de úgy nem lehet azt sem csúcsra járatni, hogy közben húzgál egy vagy két gyerek, szóval nem most sütöm a legbonyolultabb tortákat és libacombot is régen konfitáltam. 

És volt még ez: 
D (a férje relocation manager vagy efféle volt egy orvosokat Skandináviába közvetítő cégnél): - És nagyon nehéz volt az orvosokkal, mondjuk érthető, lehet, hogy Romániában osztályvezető volt az illető, hajlongtak előtte a nővérkék és márványpadlós háza volt három kocsival, itt meg idejön a nyelvtanfolyamra, ami nehezen megy, berakjuk egy kis lakásba családostul, és nála húsz évvel fiatalabb kiscsajok akarják megmondani, mi a teendője, egy teljesen új helyzetbe kerül, a régi képességeit nem tudja használni, nem érzi magát kompetensnek semmiben...
isolde: - Várjál, te az anyaságról beszélsz. 

Úgyhogy rájöttem, hogy amellett, hogy minden lehetőséget meg kell ragadnom az alvásra és a finom sütik evésére (vettem is gyorsan somlóit a Gerbeaudban, elvitelre egyet fizet, kettőt kap, kár volt, mostantól nem ehetek máshol somlóit. meg egy sós mogyorós baracktortát, dehát az a kedvenc sütim ever, hatalmas mázli, hogy messze lakunk tőle), gyorsan csinálnom kell dolgokat, amikben kompetensnek és okosnak érzem magam és/vagy adnak érte egy zsák pénzt. Sajnos, olyan nincs, ami mindezt lefedi. Magánrendelni még nem akarok, mert nem érzem magamban azt, hogy hetente minimum egy alkalommal más emberekre akarnék figyelni. De kitaláltam, hogy jövő év elejétől már tartsunk táncterápiás csoportot, kell még szupervízió alatt tartani egyet, hogy meglegyen belőle a Végső Papír. Meg kitaláltam két különböző újságnak két izgalmas témát, amiről szeretnék nekik írni, mindkettő fogékonynak bizonyult. Mégis tovább nyafogtam. És akkor egyszercsak megvilágosodtam az esti szoptatás közben! Hogy a kutatás. Nekem az a bajom. 

Nekem az egy ilyen örök problémám, hogy nem vagyok jó kutató. Részben mert a munkahelyemen ez csak a betegellátás után következik, ezért sose leszek annyira gyakorlott és eredményes benne, mint aki egész nap ezt csinálja, mert a rendes munkája az, hogy kutató. Én csak egy orvos vagyok, aki úgy hobbiból kutatgatott, de aztán terhes lett és abbahagyta. Másrészt van egy ilyen téveszmém is, hogy a kutatók azok ilyen másmilyen emberek, mint mi, és én sose leszek az, mert buta kisvárosi lány vagyok és az IQ-m sem 150. Mindez nem akadályozott meg abban, hogy PhD-m legyen mondjuk, de erre imposztor-szindrómám van és képtelen vagyok komolyan venni. Hozzátesz az is, hogy tényleg nagyon okos emberekkel voltam körülvéve, de mondjuk nem kizárólag, és az okosak se fölényeskedtek velem sose. De mindegy, lehet, hogy régen okos voltam és tudtam kutatási projekteket tervezni és véghezvinni és belőlük cikket írni, de ma már ostoba kisgyerekesanyuka vagyok, aki még egy egyévest se bír megnevelni. Akit valamelyik nap véletlenül zoknistul tettem a fürdőkádba, hát hülye vagyok én. 

Ki is találtam, hogy postdoc ösztöndíjat kell megpályáznom az osloi egyetemen, tavaly volt is olyan, ami valamelyest a témámba vágott, de idén nem volt, meg rá is jöttem, hogy á, én ehhez már úgyis hülye vagyok, örüljek, ha meg tudok kenni egy vajaskenyeret normálisan. 

Úgyhogy gyorsan felhívtam a Kollégámat és megkértem, hogy azonnal adjon valami munkát, amit a kutatócsoportja többi tagja nem ér rá megcsinálni. Ő főként olyan témákkal foglalkozik, amikhez tényleg nem értek (eeg, neuroimaging, computational neuroscience), úgyhogy izgatottan várom, mit talál nekem. Gondolkodtam rajta, hogy a Filozófust hívjam ugyanezzel, ő is biztosan azonnal rám tudott volna dönteni egy szekrénnyi feldolgozatlan adatot és az ő témái lényegesen közelebb állnak az enyémhez, csak ő nem annyira fókuszált és asszem az engem most zavarna, konkrétumot szeretnék, mármint jól körülhatárolt feladatot konkrét céllal és végponttal. 

És még bébiszitter-keresésekbe is vagyok, eddig nem túl nagy sikerrel, vagyis nem találtam meg a bébiszitterünket, de már három barátnőm is felajánlotta, hogy vigyáz olykor a kölykökre, bár ebből csak egy ér rá munkaidőben, de az is több mint szuper. Miért nem adom bölcsibe, merül fel a kérdés, hát szerintem ahhoz még kicsi, augusztus végén volt egyéves, főként mászva közlekedik, még baba. Meg parázom a betegségektől is. Talán majd tavasszal, meglátjuk. Miért szoptatom még, merül fel a kérdés, sajnos pont a múlt héten az orvosi váróban elolvastam a Hello, baby! magazint, aminek a felét W. Ungváry Renáta írta, úgyhogy kénytelen vagyok még pár hónapig szoptatni. De már csak pár hónap, és utána járni fog meg beszélni meg ennél jobban aludni, eljön még az én időm. 

De jó így a nyár, ilyen gondtalanul

2017.08.21. 22:13 - címkék: Címkék: nyafogás Fiú Lány -

Ami az élet többi részét illeti, főleg a kis gyerekeim vannak, meg némi kis otthonvégezhetős munka, nem a szakmámban, csak, hogy legyen valami. Pont valamelyik nap hirtelen elkezdett hiányozni az intellektuális kihívás, mármint az a fajta, amikor először úristen, én ezt nem értem, és összpontosítani kell, törni a fejemet meg utánanézni, hogy akkor mit és hogyan. Nekem a munkáim közül a kutatás volt főleg ilyen, oda kellett figyelnem, ha érteni akartam. Azt nem tudom, fogok-e még kutatni, de mondjuk új dolgokat tanulni biztosan fogok a szakmámban és azon kívül is. Vagy norvégul. 

A kis gyerekek meg cukik. A Lány iszonyú okos, mindenféléről lehet vele beszélgetni és simán leérvel - de komolyan, remekül érvel és meglepően logikusan gondolkozik ahhoz képest, hogy egy kiscsoportos. Mondjuk, mindjárt középsős. A Fiú meg hamarosan egyéves lesz, most olyan, hogy már nem baba, de még nem kisfiú. Vagyis ha ébren van, akkor egészen emberforma, bútorokba kapaszkodva jár és jelbeszéddel elmagyarázza, hogy kapcsoljuk be a cd-lejátszót (anyukám a dzsungel könyvét hallgatja velük), ha alszik, akkor meg még kis, selymes, szuszogó állatka. Persze, rémesen alszik, de a Lány esetéből már tudom, hogy ez csak egy időszak és majd elmúlik. Ki hitte volna, hogy ilyen jó kis gyerekeim lesznek, én nem. 

A nyár jelentős részét Sopronban töltjük a szüleimnél, meg kicsit anyósomnál, de úgy, hogy másfél hétre jöttünk és ez volt öt hete, mindig meggondolom magamat, hogy á, maradjunk még. Úgyhogy egész nyáron egy minimál kapszularuhatárral nyomulok, nagyjából ugyanabban a farmersortban meg pár trikó. A férjem is jön néha hétvégén meg kétszer egy hétre, ja, mert a Szilvásváradra tervezett családi nyaralással kapcsolatban is úgy döntöttünk, hogy bár Szilvásvárad is szép, de inkább mondjuk le és nyaraljunk a festői, ám izgalmas Sopronban. A kicsi gyerekekkel meg úgyis ugyanazt kell csinálni mindenhol. 

Budapesten ugyan van egy szuper lakásunk, de ott állítólag állandóan hőség van, a lakásunkkal szemben a társasház új szárnyát építik, felettünk pedig falkiverős lakásfelújítás zajlik, szóval minek is mennénk oda tényleg. A pilates hiányzik, a kávéfőzőm, meg a férjem, de utóbbi sokszor meglátogat, a pilates helyett lehet erdőben sétálni meg kertészkedni, és van kedvenc kávézóm. Igen alaposan felmértük Sopron gasztronómiáját és programlehetőségeit, lehet, hogy írok majd egy Ultimate Sopron Guide-ot, addig is kérdezzetek bátran, szívesen elmondom, hol finom az országtorta.

Amelyben a gyerekek cukik

2017.01.26. 08:46 - címkék: Címkék: lány nyafogás Fiú -

Írok a gyerekekről, mert cukik. 

A Fiú öt hónapos lesz mindjárt, hamarosan elkezdem hozzátáplálni, szembemenve a La Leche Liga és a WHO ajánlásával, mert anarchista vagyok, akit kivet magából a társadalom és ehhez van kedvem. Amúgy részben azért, mert én nem tudok fejni, ő pedig nem tud cumisüvegből enni (nem tanítottuk meg), és számomra szorongáskeltő ez a tény, hogy én vagyok az egyedüli kajája. És mi van, ha nem tudok háromóránként ott lenni, ahol ő, mondjuk baleset ér, vagy a Lány kerül kórházba? Megnyugtatna, ha legalább hírből ismerné a kanalat meg az almapürét. Ez a lelki oka, a praktikus oka meg az, hogy február második felétől kezdve heti egy napon dolgozni fogok 4 órát egyben, azaz beleesik egy étkezés, és addigra vagy kanállal kell megtanulnia enni (főzeléket), vagy cumisüvegből (tápszert), de így, hogy majdnem féléves, a kanálra és a pürére esett a választásom. 

A szuperképessége jelenleg a hátról hasra fordulás meg a nyálas berregés, iszonyú aranyosan gyakorolja mindkettőt. Ritkán nevet hangosan, és szinte kizárólag csak a Lánynak, mert imádja, de ránk is csomót mosolyog. És okosan néz, mindenre figyel. A könyv szerint az anyai hang irányába kell fordulnia, és fordul is mindenféle hang felé, beleértve Nina Simone-t is, valamint olyan puha a haja, mint a cicaszőr. A súlya kisebb a koránál, mert a hörghurut alatt hetekig kb. semmit se nőtt, de úgy döntöttem, elengedem az ezen való szorongást, miután a szoptatási tanácsadó és a védőnő szerint sem drámai a helyzet. Egy kicsi, hol komoly, hol vidám, kíváncsi, mozgékony baba. 

A Lány meg okos lett, kreatív és együttérző. Az okosság alatt azt értem, ahogyan tudományos módszerességgel tanulmányozza a világot: mondjuk az állatkertről beszélgetnek apával, és szóba kerül, hogy a tónál vannak pelikánok, egyéb madarak meg teknős. Lány: "A teknős is madár?" Apa: "Nem, az hüllő." És még mi hüllő? A szőrös állatok is hüllők? És még mik emlősök? És akkor el kell neki magyarázni a teljes rendszertant, jellemzően alvás helyett. A kreatív alatt azt értem, hogy órákig eljátszik egyedül, hatalmas sztorikban van a playmobil nyulak, a plüssök, a Fiú játékkockái, a labda és az interspar magazinból kivágott, ételeket ábrázoló fecnik segítségével. Vagy amikor a Fiút altatom, bejön ő is a hálószobába és a nagy ágyon játszik a szoptatóspárnával, ami néha egy hatalmas tavon átívelő híd, néha vonat, néha kígyó. Néha veszélyes kígyó, máskor olyan, ami a hátán plüss nyulakat visz. 

De a kedvencem mégis az, hogy bármikor bárki szomorú vagy ideges, azt észreveszi és jön vigasztalni. Mondjuk ideges vagyok, mert a Fiú aznap délután épp nem akart enni és tüsszögött - akkor elmagyarázom a Lánynak, hogy nyugi, nem vagyok rá mérges meg senkire, csak aggaszt, hogy nem eszik ez a baba - mire azonnal rajzol nekem egy "madarat" (igazából ficka), és odahozza, hogy "nézd, anya, rajzoltam neked egy madarat, hogy ne legyél ideges", meg még odaad a játékai közül kettőt, azzal, hogy ezeket nekem adja, és megölelget. Annyira kedves. De a Fiút is megvigasztalja, ha sír, orrporszívózás után elénekli neki a Jön a kocsi... kezdetű dalt, ha pedig a baba nyekereg, mint épp most, akkor rám szól, hogy "anya, ne gépezzél, sír a baba!". 

Így aztán három napba is beletelt, mire megírtam ezt a bejegyzést. 

 

Így vagyunk

2016.12.20. 14:48 - címkék: Címkék: nyafogás Fiú -

Tegnap hazajöttünk a kórházból - hat napot voltunk benn úgy, hogy kb. minden nap úgy volt, hogy talán holnap hazajöhetünk, de a kisbaba tüdeje nem tisztult, míg végül vasárnapra lett valamivel jobban. Végül kétféle hörgőtágítót meg sós párát meg antibiotikumot is kapott. Szóval hazajöttünk hétfő délelőtt azzal, hogy ezeket itthon is tudom neki adni, és ez akár hetekbe fog telni, mire teljesen meggyógyul, addig meg egyrészt felesleges lenne kórházban lenni, másrészt a kórházban csak elkapnánk valamit a többiektől. 

Erre tegnap este 39 fokos láza lett, ami eddig nem volt, úgyhogy vissza is rohantam vele egyből, csináltak egy vérvételt, de nem tartottak benn éjszakára, hanem azzal engedett el az ügyeletes, hogy ma délelőtt menjek vele vissza az őt kezelő főorvosnőhöz. Közben reggel hányt egy nagyot, aztán visszamentünk, ahol a hetek óta fennálló hörgő lélegzését leszámítva ismét láztalan, jó állapotú csecsemő benyomását keltette. Így felajánlották, hogy inkább ne feküdjünk be, mert csak elkapunk még valamit, hanem ha bármi módon romlana, akkor hozzam vissza. Valószínűleg elkapott egy hányósvírust a bentfekvés során, bár azok a betegek az osztály másik végében voltak, csakhogy közben több orvos és nővér is elkapta, szóval nem volt menekvés. 

Közben elromlott az inhalátorunk is, amivel a sóspárát meg a Berodualt kell beadni, úgyhogy lezúztam a gyógyszertárba és vettem egy másikat baromi drágán, receptre olcsóbb lett volna, de akkor nem voltam a józan eszemnél éppen. Meg időközben a férjem is beteg lett, de ő már jobban van, és a szegény kis Lány is hősiesen viseli az izgalmakat. Nagyon szomorú volt, amikor múlt héten bementünk a kórházba, megijedt, amikor tegnap este én is megijedtem, és most is néha mérgelődik, dehát szerintem ez a minimum. 

Jelen pillanatban épp asszem jól van a kis Fiú, de most már nem nagyon merem kipakolni a kórházi táskát. 

Kéne biztos a karácsonyra is készülni meg azon stresszelni, ezt nem teszem, most nem mindegy? Fa lesz, díszek vannak, nagy sütés-főzés nem lesz idén, valami kaját mondjuk azért ki kéne találni arra a pár napra, az ajándékok nagy részét már kórház előtt megvettem. Meg nem is annyira izgat ez az egész, most nem mindegy, mit eszünk, csak egészség legyen :) de komolyan, én azzal nagyon boldog leszek, ha nem kórházban kell karácsonyoznunk vagy itthon méregetnem idegbajosan valamelyik gyerek lázát vagy folyadékbevitelét. 

 

Beteg

2016.12.16. 18:46 - címkék: Címkék: nyafogás Fiú -

Be is kerültünk a kórházba, mármint baba meg én. Megjegyzem, nagyon büszke vagyok rá*, hogy kibírtam és nem én rohantam vele orvoshoz, amiatt, mert a saját szorongásomat nem bírom kezelni, hanem szépen először otthon kezeltük elhúzódó hörghurutját, aztán amikor nem javult meg rosszabb lett, visszavittem a háziorvoshoz, és akkor mentem kórházba, amikor ő beutalt. Kezdődő tüdőgyulladás gyanújával, de az hálistennek nincs neki, hanem asztmatikus hörghurutja van, amire, mint itt kiderült, a hozzá hasonló lágy kötőszövetekkel (ez kb. laza ízületeket, puha porcokat jelent) rendelkező babák hajlamosak. Ezt a hajlamot majd ki fogja nőni, csak addig fogunk szívni minden vírusfertőzésnél.

Amúgy el nem tudom mondani, mennyire szuper helyen vagyunk, ami nem egy protekciós magánklinika, hanem a területileg illetékes kórház csecsemőosztálya. Szépen felújított osztály, többnyire normális nővérek, értelmesnek és hozzáértőnek tűnő, kedves orvosok. De komolyan, még a kaja is jó. És nem tudom, hivatalos-e, de találtam wifit. Már ezért megérte a III. kerületbe költözni.

A Fiú állapota kb. napszakonként változó, ugyanakkor megnyugtató, hogy jók a laborleletei és a röntgenje, és hogy van neve, diagnózisa és terápiája a bajának. Reméljük, tényleg csak pár nap, és ezalatt nem kapunk el más betegségeket, de igen keveset érintkezünk más betegekkel, a személyzet sokszor szájmaszkot visel, kesztyűt húz és kezet mos, az egyszer használatos eszközöket látom, hogy tényleg egyszer használják, stb., szóval talán megúszhatjuk.

A kis Fiú meg annyira cuki, istenem, amikor alig kap levegőt, még akkor is visszamosolyog, ha rámosolyognak.

*Ez valójában a férjem érdeme, ő képviseli a józan észt a családban, amikor rajtam úrrá lesz a para.

Szokásos

2016.12.12. 12:48 - címkék: Címkék: nyafogás Fiú -

Amúgy megvagyunk, csak azért nem írok semmit, mert a kis Fiúbabának több mint három hete hörghurutja van - először, sima, aztán a gyerekorvos helyettese szerint asztmatikus, kapott rá spray-t, de attól se lett jobb, úgyhogy ma kapott rá antibiotikumot. Reméljük, ettől már meggyógyul végre. Sajnos a gyerekorvosunk, akit kedvelek, épp szívműtétből lábadozik, a két helyettese közül az egyik egy nem túl jó hírű, közönyös asszony, aki Schüssler-sót javasolt, a másik meg a jó és lelkiismeretes néni, aki folyton és önhibáján kívül a frászt hozza rám. Mondjuk elmondja, hogy ha romlana a baba légzése az asztmaspray ellenére, akkor rögtön vigyem orvoshoz, de azonnal, este vagy hétvégén is - ami nálam azt eredményezi, hogy idegbetegen figyelem minden lélegzetvételét és összepakolom a táskámat arra az esetre, ha kórházba kellene menni. 

Én nem tudom, mi ez velem meg a csecsemőkori bronchitissel, komolyan. Jó, az összes gyerekbetegségtől szorongok, rendkívül irigylem azokat a szülőket, akiknek szemük se rebben, de nagyobb gyerek másfajta betegsége esetén kibírható vagyok azért. A pici baba légúti betegségétől viszont maximálisan beszorongok és rettegek és nagyon nehezen tudok másra gondolni, ami nem túl adaptív. De mondjuk babát a férjre hagyva lemegyek az öt percre lévő piacra és elmegy mellettünk egy szirénázó mentő, és egyből azon stresszelek, hogy úristen, mentőt kellett hívni a babához. Egy kórház mellett lakunk, napi húsz szirénázó mentő megy el az utcánkban. Szóval, értitek. 

Így aztán max arról tudnék hisztizni, hogy jaj, szegény baba így meg úgy, azt meg minek. Inkább igyekszem a buddhizmust / mindfulnesst gyakorolni. 

Hétvégén majd felmegyünk a hegyekbe

2016.11.14. 11:46 - címkék: Címkék: lány emberek Fiú -

Hétvégén elvittem a kis Fiút társaságba - szombaton a Magyar Mozgásterápiás Egyesület Szakmai Napjára, vasárnap meg a ruhacserére. Babával menni nagyon vicces, egyben zavarbaejtő: ha csak úgy beslisszolok egy előadást követően a kérdések résznél és leülök a hátsó sorban, senki ügyet sem vet rám, nem zavarom meg az előadást, max a szünetben odajönnek az ismerőseim vagy én hozzájuk. Ugyanez hordozókendőben alvó babával: egyvalaki hátrafordul megnézni, ki jött be, meglát, olyat fejet vág, hogy azonnal még öt ember hátrafordul, míg végül mintegy húsz táncterapeuta néz minket ellágyultan, az előadót meg senki. A kedvenc részem az volt, amikor szünetben kicsit felébredt a baba és megszemlélte a magyar táncterápiás szcéna krémjét, amely körülötte gyülekezett, majd a kendőt rágcsálva vigyorgott Juditnénire, aki épp azt magyarázta neki, hogy "engem nézzél, ne a Sujtó Katit". Egyébként részben azért mentem, mert arról a külföldi konferenciáról számoltak be, ahová nagyon el szerettem volna menni, de pont szültem, részben meg azért, mert akartam egy kicsit táncterapeutákkal bandázni, és ez pont olyan társaság, amelynek a szakmai rendezvényére simán be lehet állítani babával. 

A ruhacserén meg az volt a kedvenc részem, amikor felpróbálgattam pár ruhát (köztük nagyon durva cipőket), miközben a fiú Lucia kezében volt és hosszas, komoly értekezést folytattak egymással a körülöttük zajló eseményekről, azaz ruhákról: Lucia kommentálta neki az eseményeket, ki mit próbál fel és hogy áll neki, a Fiú meg babanyelven válaszolt ("hö, heö, heö"). 

Különben semmi extra, mindenfélén aggodalmaskodom - eleget eszik-e a baba, van-e elég tejem, mikor lesznek betegek a gyerekek valami ovisvírus miatt, meg hát a klímaváltozás (de szerintem értelmes ember már aggódik a klímaváltozás miatt, főleg, ha van gyereke), mikor hagyja abba a kis Lány a folyamatos mérgelődést (legutóbb egy évet mondtak az ismerőseim). Vettem is egy könyvet a testvérek közti viszonyról, bár eleinte az volt a tervem, hogy megoldom IQ-ból, mostanra rájöttem, hogy áh, ide könyv kell. Egy darab témába vágó könyv volt az Alexandrában a kétszáz párkapcsolati önsegítő könyv és másik kétszáz gyereknevelés témájú önsegítő könyv között. Érdekes. Gondolom, a gyereknevelős könyvek egy részében található a testvérségről szóló fejezet, de még így is meglepett. 

My normal approach is useless here

2016.10.09. 10:11 - címkék: Címkék: nyafogás Fiú -

Szóval a kis Fiú pár napja elromlott - egész nap idegeskedik, nyugtalan, kezével hadonászik, nyekeg, majd sír, mellre kéredzkedik, eszik, kibukja, mégis kér, húzgál, kiköpi, mégis kér, idegeskedik, ágyába téve felébred, nyűgös, ásít, de nem alszik, csak feszkózik tovább és elviselhetetlen. Kivéve azt a két alkalmat, amikor Niké és amikor Lucia kezébe nyomtam, akik lazán elaltatták, betették az ágyába és ott 2-3 órát aludt, majd miután elmentek, újrakezdte. Apa, nagymama nem volt rá hasonló hatással sajnos. 

Eddig én, a család, a védőnő, a barátok és a szoptatási tanácsadó részéről az alábbi elméletek születtek: 

1. Időjárási front vagy más időjárási jelenségek, mint pl. a szél. Megoldás: nincs teendő, majd elmúlik. 

2. Hathetes kor körül változik a tejtermelés szabályozása hormonálisról parakrinre, ettől csökken a tej túlkínálat, lassabban jön, egyes babák ettől kiborulnak és zokon veszik. Megoldás: gyakoribb szoptatás, akár óránként, és majd elmúlik. 

3. A nátha szövődényeként vagy más miatt laktózérzékeny lett a gyerek és fáj a hasa. Megoldás: ritkább szoptatás, többször ugyanarra a mellre visszatenni, laktáz csepp. 

4. A nátha szövődményeként fáj a füle és attól ideges. Megoldás: gyerekorvos. 

5. Túl gyakran etetem, ettől fáj a hasa, ettől nem tud aludni és ideges. Megoldás: ha megőrül, hogy enni kér, akkor is kivárni a 3 órát. 

6. Túl hamar felveszem, ha sír, érzi rajtam a tejszagot, ezért enni kér, amikor nem is éhes, túl gyakran etetem, attól fáj a hasa, attól ideges. Megoldás: békén hagyni. 

7. Kiborult a náthától meg a sok porszívózástól, ettől ideges, az idegesség miatt evés közben levegőt nyel, ettől fáj a hasa és bukik. Megoldás: gyakrabban felvenni, hordozókendő, puszi, felfúvódás elleni csepp. 

8. Épp tanul valamit, vagyis érik az idegrendszere, új képessége alakul és ettől nyűgös. Megoldás: majd elmúlik. 

9. Úgynevezett hasfájós a baba, ami senki nem tudja, mitől van, nem gyógyítható, de 2-3 hónapos korban magától elmúlik. 

10. Aggasztja a politikai helyzet. 

Valójában csak azt kellene eldöntenem, hogy igyekezzek inkább gyakrabban vagy inkább ritkábban szoptatni, a többi tényezőre gyakorlatilag nincs ráhatásom. 

A dolgok állása

2016.09.29. 11:46 - címkék: Címkék: lány nyafogás Fiú -

Egy hónapos a kis Fiú, úristen, mikor telt el egy hónap? Nagyon cuki, csak hát nem alszik éjjel, mert nem kap levegőt az orrán, meg néha hasfájós is. De már nem néz mindig mérgesen, hanem néha barátságosan néz. Olyan kíváncsi vagyok, mi lesz ebből, mármint miféle szerzet, milyen kisfiú meg milyen ember lesz ez a komoly csecsemő. 

Úgy különben maximálisan le vagyunk strapálva, a férjem is elkapta a betegséget, éjszaka babaorrot porszívózok, amire mindenki más is felébred, a Lány betegsége alatt kiszotott az oviból és tegnap sírt a délutáni alvás alatt, ezért azt kérték az óvónők, hogy most egy darabig (?) ne aludjon ott. Nem örültem. Pedagógiai szempontokkal magyarázták, de szerintem csak azt akarják, hogy csend legyen és eggyel kevesebb gyerek. 

Úgy különben optimista vagyok, előrefelé megyünk és kifelé ebből, mármint a gyermekágyas időszakból. Már leesett a köldökcsonk, és ma elcsomagoltam a terhesruhákat, és meggyőződésem, hogy pár hét-hónap (?) alatt lecseng a Lány haragja is, amiért hazahoztunk egy bébit és őt meg oviba vittük. Ez mondjuk eléggé aggaszt, mármint az, hogy iszonyú köcsög, én meg persze kialvatlan és türelmetlen vagyok vele, és attól ő még elviselhetetlenebb, dehát jelenleg ennyi telik tőlünk. 

Főleg betegség

2016.09.25. 19:00 - címkék: Címkék: lány nyafogás Fiú -

Egyébként nem is baj, hogy rákényszerültem a kétgyerekes létre múlt héten (mert a Lány beteg volt és nem ment oviba), mert tartottam tőle, és ha rajtam múlik, akkor inkább még elkerültem volna, hogy egyedül legyek egész nap a mérges, beteg háromévessel meg az újszülöttel. De ki lehetett bírni. Sajnos mára még tovább fokozódott a helyzet, amennyiban az újszülött is elkapta a betegséget. Kicsit de ja vu-m van, a Lány hét hetes korában volt beteg, akkor kellett párásítani meg orrot porszívózni, a Fiú még csak négy hetes, de az élmény hasonló. Mármint hasonlóan ijesztő egy ilyen pici baba betegsége (sárga takony ömlik az orrából, a sárga takony pedig bakteriális eredetet jelent, reméljük, elég lesz rá a porszívó meg az antibiotikumos orrcsepp). De az orrporszívózás például már semmiféle lelki problémát nem okoz számomra. 

Ezúttal pedig nagyon óvatos voltam és alig engedtem be látogatókat, mert - épp a Lány csecsemőkori bronchitise miatt - féltem a vírusoktól, dehát hiába. Most mondhatjuk, hogy bevonzottam, és pont azért lettek betegek a gyerekek, mert paráztam tőle, hogy betegek lesznek, de ha minden megtörtént volna, amitől az elmúlt negyven évben szorongtam, akkor már minimum megsemmisült volna az univerzum, csak szólok. 

Herr: es ist Zeit

2016.09.21. 08:56 - címkék: Címkék: lány nyafogás Fiú -

Megkezdődött az őszi szezon, vagyis a Lány elkapta a taknyot-köhögést (ovis vírusok, szevasztok), így nem megy oviba és megpróbálhatom rávenni, hogy ne puszilgassa a kis Fiút. Good luck with that. 

Így vagyunk

2016.09.19. 12:09 - címkék: Címkék: gyereknevelés lány nyafogás Fiú -

Jaj, ez a kiszámíthatatlanság. Egész éjjel nem aludt rendesen a kis Fiú, egyébként a Lány sem, de ő a férjemmel nem aludt (ő ment át hozzá és maradt ott), aztán egész reggel a mellemen akart lógni (a Kisfiú), most meg már annyi ideje alszik az ágyában, hogy zuhanyoztam, mosogattam, beindítottam a porszívót, ebédeltem, megcsináltam a duolingo adagomat és elolvastam az internetet. Mondjuk dolgozhattam volna is (kettő cikket kéne írnom a héten, az egyiket ingyen), de ne legyünk telhetetlenek. 

A Lány oviban van, ma alszik ott először, egyáltalán nem akart ott aludni és félt tőle, remélem, rájön, hogy semmi para. A bölcsiben másfél éve ott alszik, szóval nem akkora váltás. Azért kell ott aludnia, annak ellenére, hogy én itthon vagyok, mert itthon nem tudom elaltatni úgy, hogy lóg rajtam egy újszülött, egyedül meg nem alszik el. Egyébként szerintem tetszik neki az ovi, kivéve a torna, mert fel kellett mászni valamire (talán a bordásfalra?) és ő nem akar felmászni. Egyébként se mászik fel semmire, fél a magasban, ezért végül főként külső nyomásra idén augusztusban elvittem DSZIT-re (az egyensúlyérzékelést is fejlesztő terápiás torna), ahol kétszer voltunk, és ahol olyan visszajelzéseket kaptam a terapeutától, amelyekről majd egy másik bejegyzésben írok. Mindenesetre most logisztikai lehetetlenség lenne oda eljárnunk, mivel messze van és szeptembertől a villamos is más útvonalon jár. Majd meglátom egy pár hónap múlva, teszek-e újabb próbálkozást ezzel. Elég nehéz ebben jól dönteni, egyfelől mindent meg akarunk adni a gyereknek, másfelől van ez a fejlesztési kényszer, amikor a tök egészséges gyerekeket hordjuk ilyen-olyan terápiákra, hát én igyekszem normálisan gondolkodni minderről, nem könnyű. 

Múlt héten háromszor is egyedül voltam két gyerekkel 4-5 órát, az is olyan volt, hogy csütörtökön teljesen kibírható (felváltva aludtak és addig tudtam a másikkal foglalkozni), pénteken rémdráma (a Lány altatása torkollott veszekedésbe, miközben a Fiúnak sem volt jó semmi), szombaton meg hullámzó. De máris messzemenőkig megértem azokat a barátnőimet, akik kicsit megkattantak átmenetileg, amikor két gyerekkel voltak otthon. Főleg a kiszámíthatatlanság, soha nem tudhatod, hogy nyugisan vacsoráztok az egyikkel, amíg a másik alszik, vagy mindenki egyszerre visít. Ja, és két gyerek az nem két feladat, mert van még a köztük lévő dinamika is, hogy tudniillik a Lány nagyon szereti a kis Fiút, de a jelenlétében engedetlen, figyelemzavaros hisztérikává változik. Mind a gyerekorvos, mind a védőnő, mind Judit néni biztosított arról, hogy mindez teljesen normális, csak hát attól még az adott helyzetben nagyon nehéz türelmesnek lenni.

Szóval várom, hogy kicsit összeszokjon ez a két gyerek, hogy se az ovi, se a kistesó ne legyen már ekkora újdonság, én meg elmenjek a hathetes kontrollra és utána tornázhassak és attól türelmesebb legyek és strapabíróbb. Nem tudom eldönteni, hogy a Gyerünkanyukámat csináljam majd, vagy előtte csináljak végig egy harmincnapos Love Your Belly challenge-et (bár nincs szétnyílva a hasizmom, de hátfájás ellen is hatásos). Úgy emlékszem, jobb fej vagyok, amikor sportolok. Persze, még jobb fej vagyok, ha alszom éjszaka, dehát az nem tűnik túl reálisnak. 

Egyébként három hetes és már 4 kg a kis vasgyúró, emelgeti a fejét, és iszonyú komolyan, szigorúan és eltökélten néz. Vajon fog valaha mosolyogni is? 

And I said to myself: what a wonderful world

2016.09.12. 13:02 - címkék: Címkék: Fiú -

A robotporszívó elaltatta a gyereket. 

Tudjátok, most ilyen anyukás posztok jönnek

2016.09.06. 11:55 - címkék: Címkék: lány Fiú -

Egy hetes a kis Fiú, máris elérte a születési súlyát, aludni egyre kevésbé akar, pláne nem ágyban. Gondolkodom, hogy vegyek-e majd neki cumit - a Lány nem cumizott, eleinte nem volt hajlandó, később meg már én se akartam, és tudom az összes hátrányait, ugyanakkor nem akarok élő cumi lenni hónapokig. Egyébként nagyon aranyos, kis hangokat ad meg fejeket vág, például iszonyú döbbent-lenyűgözött arcot minden alkalommal, amikor megpillantja a könyvespolcot. A Lány továbbra is nagyon szereti, simogatja, megvigasztalja, és nekem nagyon tetszik, hogy valamiért a teljes nevén szólítja, ami egy eléggé felnőttes név. Vicces. Mondjuk képzeljük el, hogy kijön reggel a kócos, pizsamás hároméves kislány, odahajol az újszülötthöz, ad egy puszit a feje búbjára és azt mondja: "Jó reggelt, Rezső*, jól aludtál?". Én féltem, hogy majd nem fogom szeretni ezt az új babát és akkor mi lesz, de mint kiderült, ilyen nincs, nem merül fel ez a kérdés, odabújik, aztán szeretem.

A Lány eközben apás lett, apa szoktatja be épp az oviba, este apa altatja, ami tök jó. Nekem persze nagyon hiányzik - tudtam előre, hogy így lesz, és így is lett. Eddig nagyon sokat voltunk kettesben és mentünk kézenfogva a világban, a kis Lány meg én, a piros busszal, meg a kertészetbe, meg elmentünk pad thai-t enni, meg a Dolcissimába villamossal, meg persze a játszóterekre, és most ez teljesen megszűnt és ez szomorú. Racionálisan tudom, hogy jó lesz hármasban meg négyesben meg mindenféle más felállásban is, és hogy lehetek még majd kettesben is a kis Lánnyal, ha egy picit nagyobb lesz ez a baba (és átszoktatom, hogy adott időpontokban egyen, amit 2-3 hetes korától tervezek, addig igény szerint szoptatok), de érzésben azért még nagyon szomorú vagyok emiatt.

Valamennyire ő is az, meg haragszik is rám, de lefoglalja az ovikezdés, meg az, hogy felfedezte az apukájában rejlő lehetőségeket is. Egyszer még télen megkérdeztem erről Judit nénit, ti. hogy mennyire szerencsétlen, hogy pontosan egybeesik a kistesó születése és az ovikezdés, és ne hagyjam-e még egy fél évet a bölcsiben, és azt mondta, annak is lennének hátrányai (a bölcsistársai mind oviba mennek, szóval ott is új gyerekek lennének, fél év múlva meg egy már összeszokott csoportban ő lenne az oviban az "új gyerek"), plusz lehet, hogy a Lány inkább olyan gyerek lesz, aki "előre menekül". Reméljük. Mindenesetre, most itt ez a nagy változás, ezt kell megugrania, de a közeljövőben egyáltalán nem tervezünk többet, mármint se oviváltást, se több gyereket, se költözést, és reméljük, beteg se lesz senki.

*Nem, nem Rezsőnek hívják.

A szülésről lesz szó

2016.09.04. 14:55 - címkék: Címkék: terhesség nyafogás Fiú -

Tehát becsengettünk hétfő hajnali fél háromkor a "szülőszoba" feliratú ajtón, kijött egy kissé barátságtalan hölgy, végigmért - kilenchónapos terhes nő, apuka, bőrönd - majd barátságtalanul megkérdezte: "miben segíthetek?". Nem mondtam azt neki, hogy húsz deka párizsit kérek, mert úrinő vagyok, ehelyett azt mondtam, jöttünk szülni. Még megkérdezte a folyosón, mi a panaszom és ki a választott orvosom, majd miután ezekre helyes választ adtam, beengedett. Akkor kb. 5 órája voltak 4, majd 3 perces rendszeres fájásaim, és ezzel már be szokás menni a kórházba, pedig egyáltalán nem volt kedvem, húztam az időt, hajnali fél kettőkor még nutellás zsömlét ettem, két fájás között streak freeze-t állítottam be a duolingo-n, és sokkal szívesebben vajúdtam volna otthon, de egyrészt azt mondta a telefonban a szülésznőm, menjek, ilyenkor már illik egy CTG-t is csinálni, másrészt egy barátnőm pár hete megszült így véletlenül otthon, mire kiért a mentő.

A barátságtalan hölgy aztán behívott engem, a férjemet leültette kint, rám tette a CTG-t, később kerített egy barátságtalan ügyeletes orvost, aki megállapította, hogy zárt a méhszájam, kikérdezett, mondtam, hogy este 10 óta vannak rendszeres, 3-4 perces fájásaim, erre beleírta a kórlapomba, hogy rendszertelen fájásai vannak este 10 óta. Később a zárójelentésembe is ez került, szóval én lettem az a nő, aki rendszertelen fájásokkal és zárt méhszájjal becsenget hajnal háromkor. Whatever. Ezt követően alá kellett írnom egy háromoldalas tájékoztató és beleegyező nyilatkozat utolsó oldalát - miután aláírás helyett tanácstalanul forgattam a kezemben, keresve a szöveget, odaadta az előző három oldalt is, így a főcímeket legalább átfutottam, arról szólt, hogy mindenbe beleegyezem, amibe csak lehet.

A doktornő eközben többször is frusztrációját és csalódottságát fejezte ki irányomba, amiért nem tudtam fejből, hány kg vagyok (nem jutott eszembe, hogy megnézzük a kiskönyvemben, mert a védőnő amúgy le szokott mérni), nem találtam rögvest a hepatitis szűrésem leletét papíron (ami amúgy benne van a gépben, ami előtt épp ült), és egyébként is furcsa, nehezen vizsgálható helyen volt a méhszájam, biztos volt méhszájműtétem (nem volt). A cselekmény egy pontján rájött, hogy onnan vagyok ismerős, hogy egyetemen én oktattam pszichiátriára. Orvosi kommunikációra nem én oktattam. Úgy 40 perc után közölték, hogy akkor vegyem fel itt ezt a kórházi hálóinget, bevezettek konkrétan ugyanabba a szobába, ahol a Lányt is szültem, kikötöttek a baba szívhangját és a fájások erősségét mérő géphez, behívták a férjemet is és utasítottak, hogy számoljam és írjam a fájások hosszát és gyakoriságát - ez némiképp meglepett, mivel épp azt számolta a gép is, amire épp rákötöttek, szépen látszott a papíron, de azért számoltam egy fél óráig, aztán abbahagytam, senki sem hiányolta.

Ezen a ponton azért komolyabban felmerült bennem, hogy most hazamegyek, mégis mit keresek zárt méhszájjal kórházi hálóingben hanyattfekve gépekre kötve? A baba szívhangja tök jó, mozog is, otthon meg legalább néha felállhatok és sétálhatok a lakásban és nem csesznek le vadidegenek mindenért. Meg is kérdeztem illemtudóan, hazamehetek-e, de azt mondták, nem, és a műszerekről se vesznek le, amíg meg nem szülök, ellenben nyugodtan felállhatok és sétálhatok fél métert, ameddig enged a vezeték. Szóval csapdába estem. Nagyon szomorú voltam ezen a ponton. Le is csökkentek a fájásaim, gyakoriságban nem, csak erősségben. Idegi alapon. De legalább rájöttem, hogy innen most már csak úgy szabadulhatok, ha megszülök.

Később csodák csodája mégis tágult a méhszájam két ujjnyira, úgyhogy behívták a szülésznőmet, később az orvosomat. Pont, mint a Lánynál, reggel 5 körül megrepesztették a magzatburkot, abból kiderült, hogy mekóniumos a magzatvíz - akkor pedig záros időn belül meg kell szülni, mert annak a jele, hogy bent már nem érzi jól magát a baba. Úgyhogy rám kötöttek oxitocint, amiből alig folyt be valamennyi, máris brutál felerősödtek a fájások, időnként könyörögtem fájdalomcsillapítóért, egy ponton felvetettem, hogy megcsászározhatnának, de nem vettek komolyan, aztán egyszer csak megéreztem a fejét - az egy nagyon tipikus, égető érzés, és akkor lehet tudni hogy már nincs visszaút.

Kibújt, leszívták belőle a magzatvizet, elvitték, de aztán visszahozták és meg tudtam fogdozni meg mellre tudtam cuppantani, aztán elvitték, hogy kapjon antibiotikumot - ezt a gyerekintenzíven adják, és utána onnan lehozzák a csecsemőosztályra, ott is megvizsgálják, és utána majd onnan kihozzák nekem. Így kaptam meg a fél kilenckor született gyereket délután kettőkor. Ehhez már hozzá voltam szokva a Lánynál, nem is számítottam másra és csak kicsit bosszantott, hogy soha senki nem mond semmit azon kívül, hogy "menjen vissza a szobájába, anyuka".

Ami a szülést illeti, jé, basszus, tényleg nem emlékeztem, hogy ez ennyire fájdalmas, pedig biztos a múltkor is fájt. A szülésznőm aranyos volt, de a múltkorinál valóban fiatalabb és éreztem rajta, hogy néha elbizonytalanodik, nem volt annyira stabil pont. Az orvosom a múltkorihoz hasonló laissez faire stílust tolta - hogy mondjuk a kitolási szakasz kezdetén még kimegy valahova, aztán bejön és tök nyugisan kezdi összerakni a szívót, miközben már kilátszik a gyerek haja. Persze, valóban össze kell rakni a szívót, és mit izguljon, mégis valahogy az az érzés volt, mint amikor zuhan a repülő és a másodkapitány nekiáll ráérősen megszerelni a pohártartót - de jól vagyunk és ez a lényeg. A férjem pont úgy viselkedett, ahogy kell, biztatott és lehetett bele kapaszkodni.

Összesen hat óra telt el a kórházba érkezés és a születés között, ami valóban kevesebb idő a múltkorinál, mégis intenzívebbnek tűnt, a Lánynál volt egy hosszú pihenő az epidurál miatt, itt ilyen nem volt. A szülést követő fő érzésem most az volt, hogy végre túl vagyunk rajta, többet inkább ne csináljunk ilyet.

A kórházi tartózkodás alatt ezúttal rutinosként a csecsemős nővérek szoptatási tanácsai helyett (három óránként öt percre kell mellre tenni a pólyában lévő babát, amúgy cukros vizet kapjon) a La Leche Liga protokollt követtem (szoptassam konstans egyfolytában), így nagyon hamar lett tejem, a baba meg eszik, mint a gép, szépen lemértem nekik, mennyit eszik egy-egy alkalommal, a főnővér megítélte, hogy a pantone színskála alapján sárgasága nem haladja meg a normális szintet, így három nap után hazajöhettünk.

Egy ponton túl már inkább röhögtem a kórházi személyzet stílusán, voltak köztük teljesen normális, kedves és segítőkész nővérek, és volt az, amikor a kétágyas, fizetős szobában (tízezer/fő/éj) a szobatársammal egyetértésben fél méterrel odébb tettük az asztalt, hogy jobban el lehessen férni, és akkor bejött egy húszévesforma leány, köszönés helyett az áthelyezett asztalra mutatott és konzervatívabb kutyaidomárok stílusában rám förmedt, hogy "AZ OTT MI?!!!". Először azt hittem, kiborítottunk valamit, esetleg cserepesnövényt hozott be a szobatársam vagy élőhalat, de kiderült, hogy csak az asztalra gondol - szerintem vicces, hogy ha orvosi mivoltomban járok arra, akkor ugyanez a kiscsaj szépen köszönne és adjunktusasszonyozna, dehát, mint innen már tudjuk, "más a szakmai kapcsolat és merőben más a privát jó modor".

Itthon lenni meg szuper, a gyerekek elképesztően cukik, most például mindkettő alszik. 

Sose lesz már időm blogot írni

2016.09.03. 16:56 - címkék: Címkék: lány nyafogás Fiú -

Hű, nagyon nehéz két gyerekkel lenni, még így is, hogy full time itthon van a férjem és osztozunk rajtuk. Az egyik egy igény szerint szoptatott, letehetetlen újszülött, a másik egy nagyon mérges hároméves. A Lány ugyanis nagyon szereti a kistesóját, engem viszont utál, és ezt úgy összességében is nehéz elviselni - hogy elveszett az, amikor kettesben vagyunk a kis Lánnyal és ez nekem is hiányzik; és az adott szituációkban is nehéz - amikor fülsértően visít és rossz anyának nevez, mert véletlenül odébb toltam a nyulát. A baba meg nem alszik, nyűgös - valószínűleg semmi baja, de azért parázunk azon, hogy elkapja a még mindig tartó taknyot és köhögésünket. De különben nagyon cukik, a Lány megsimogatja a Fiút, és ha nem etetem meg azonnal, rám szól, hogy adjak már neki tejet. Úgyis csak a szépre fogunk emlékezni.

We are big damn heroes, sir

2016.08.29. 16:42 - címkék: Címkék: Fiú -

Megszületett a kis Fiú, mindenki jól van és cuki. Úgy gondolom, többet talán már inkább nem szülök.

T plusz egy nap

2016.08.28. 08:36 - címkék: Címkék: terhesség nyafogás Fiú -

Elmegyek thai kajáért, az a múltkor is bevált. 

Danger zone!

2016.08.25. 20:45 - címkék: Címkék: nyafogás Fiú -

T mínusz két nap. Elromlott a mosógép. 

T mínusz 4 nap

2016.08.22. 10:05 - címkék: Címkék: gyereknevelés lány Fiú -

Úgy érzem, elérkezett az az időszak, amikor mindenki azzal kezdi az emailt vagy a telefonbeszélgetést, hogy "egyben vagytok még?", és ha nem posztolok naponta, akkor biztos szülök. Kicsit idegesítő, de van egy barátnőm, aki szintén a napokban szül, és én is nehezen tudom visszafogni magam, hogy ne írjak rá minden nap, hogy mi van már, szóval megértem a dolgot. De még nem szültem, péntekre vagyok kiírva, a gyümölcsárus cigányasszony szerint pedig túl is fogom hordani. 

Semmi kedvem különben szülni, két okból. Egyrészt, most kezdődik az ovi a kis Lánynak, most szerdán lesz az első ovis szülői, és szeretnék ott lenni vagy legalább azt, ha a férjem ott lenne, rengeteg gyakorlati információt nem tudunk még és az óvónénikkel sem találkoztunk. (De legalább az ebédet megrendeltük, megjegyzem, le vagyok nyűgözve a III. kerületi ovis ebédrendeléstől, egy elképesztően felhasználóbarát online felületen történik a rendelés, a lemondás és a fizetés is, két kattintással. Le vagyok nyűgözve.) 

A kis Lány mindenki szerint jól fogja venni az ovit, hiszen már jár családi napközibe, azaz hozzá van szokva, hogy vannak szabályok, vannak más gyerekek és nem fog abban kételkedni (mint megtudtam, ovi beszoktatáskor a kezdők ebben kételkednek), hogy anya vagy apa tényleg érte jön-e, hiszen másfél éve fixen érte megyünk. Csak szerintem ugyanez nehézség is, hiszen szeret oda járni, szereti a bölcsisnéniket és a csoporttársait is, és most azoktól mind el kell válnia. Szóval igaz, hogy nem kezdőként megy az oviba, de cserébe meg kell gyászolnia pár jó kapcsolatot. A csoporttársai közül persze senki sem megy ugyanabba az oviba, szóval két új óvónénit és 24 új kispajtást kell kiismerni és megszokni a régiek helyett. Nem akarom túldramatizálni sem, dehát az ilyesmi azért nehéz időszak, pont mint a munkahelyváltás, az első hét stresszes tud lenni, amikor még nem tudod, hol a mosdó, nincs íróasztalod, nem tudod, kinek kell szólni, ha nem nyomtat a nyomtató, hol van jó kávé a környéken és egyáltalán, ki kivel van. És szomorú vagyok már előre, amiért pont ilyenkor cserben hagyom, mert lelépek szülni meg szoptatni, nyomi leszek és álmos és biztos türelmetlen is, és ahelyett, hogy sokat beszélgetnék vele az oviról meg játszanánk meg összebújnánk, egy másik bébi fog rajtam lógni. 

A másik, hogy bár minden gyerek más, bla, bla, azért most jobban tudom, mi vár rám, mint előzőleg. Az első szülés előtt azt hittem, hogy jó, hát biztos nehéz lesz, dehát volt már nehéz helyzet az életemben, máskor is dolgoztam már sokat kevés alvással, majdcsak megoldjuk valahogy, most komolyan, minden hülyének gyereke van, nem majd pont rajtam fog kifogni. A legjobban a Stern könyv foglalja össze a dolgokat, amikre nem számítottam, sajnos csak hónapokkal szülés után kaptam kölcsön, de még így is nagyon hálás voltam, és legszívesebben írtam volna Sternnek, hogy köszönöm, amiért ilyen kiválóan összeszedte és megfogalmazta az anyáváválás-krízist. Ugyanakkor tény, hogy az első gyerek születésénél már anyává változtam, nem kell még egyszer, szóval a metamorfózissal járó krízist talán már megspórolhatjuk, csak a többi rész marad. 

Annak mondjuk örülök, hogy nem szültem múlt héten, és így el tudtam menni a férjemmel a tíz éves házassági évfordulónkon grillételeket enni a Bestiába (nagyon szeretném tudni, miből van a borsókrémlevesük, amitől olyan könnyű, de a highlight persze a férjem barbecue oldalasa volt), meg fagyikat enni ezen cikk alapján -  sajnos három fagyizó után kidőltünk, azok közül nekem a legjobban a Damniczki tonkababos karamellje ízlett. És este meg elmentünk Zsuzsi 40. szülinapjára, ami szintén klassz volt, vittünk medúza alakú tortát és még mi is kaptunk ajándékot. Persze, nyafogtam, mert már nagyon terhes vagyok és nem tudok olyan sokat sétálni, mint szeretnék, és állandóan melegem van vagy pisilnem kell vagy kényelmetlen a fa padon sokáig ülni, szóval közben meg már szeretném, ha véget érne ez, és már annál a résznél tartanánk, amikor kezdi az ember visszanyerni az erőnlétét. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította