És még

2015.08.19. 10:08 - címkék: Címkék: könyv emberek bányászat Sopron -

A folytatásban már nincs túl sok izgalom: úgy döntök, nem várom meg a buszt, mert nagyon sokára jön, inkább elgyalogolok az erdőn keresztül a szomszédos Görbehalomig és addigra pont odaér a busz, ami majd visszavisz Sopronba. Az erdő klassz. Amúgy nem tudom, mi ez nálam, én a rendes hétköznapokon nagyjából ateista vagyok, ráadásul sok szép tájat láttam már Kanada partjaitól a Koh Phi Phi sziklákon át az Angkor-i napfelkeltéig, a Brennberg-völgyben mégis mindig meghatottan rájövök, hogy Isten egészen biztosan nagyon szeret minket, ha ezt a szépséget teremtette. Most mit csináljak, nem tehetek róla.

Eszem finom erdei szedret bokorról, majd eljátszom a gondolattal, hogy eltávolítsak élőhelyéről néhány fenyőfacsemetét és az anyukámtól kölcsönzött Fila márkájú hátizsákba rejtsem. A fenyőfalopás gondolata pár hete akkor ütött szöget a fejembe, amikor az egyik, Tatabányán élő volt brennbergi bányásznál jártam és megmutatta a botanikuskertszerű kertjében a kínai meg szicíliai ciprusok és cédrusok mellett a két Brennbergből hozott fenyőt. Vagy az agyamra ment az Orchideatolvaj, amiben John Laroche és társai folyton orchideákat csempésznek ki a vadonból. Mondjuk sejtem, hogy a Brennberg-völgy fenyői nem díjaznák különösebben a szállítást, sem az óbudai teraszt intersparos virágfölddel.

A továbbiakban még virágzó ciklámeneket látok kritikátlan mennyiségben és többféle színárnyalatban - én manapság épp arra törekszem, hogy rohanó világunkban csupán a szavak leíró erejével képes legyek elképzelhetővé tenni dolgokat és okostelefonom sincs, de a ciklámeneknél már erősen vágyni kezdek wifire és instagram-fiókra. A cikláment nem akarom kiásni, mert az védett, meg különben is, rendes ember nem húzgál ki növényeket az erdőben. 

A ciklámencsodálásnak, szederevésnek, fenyőszemlélésnek és vallásos áhítatnak köszönhetően persze mintegy három perccel lekésem az óránként járó buszt, úgyhogy kénytelen vagyok stoppolni, illetve még egy kicsit gyalogolni. Úristen, az a hegyoldal, azok a hatalmas fenyők, annyira gyönyörűek. "Kedvező feltételek mellett a jegenyefenyő akár 60 méter magasra is megnő. Törzsének átmérője elérheti az egy métert, életkora az ötszáz évet". Bár szerintem ezek inkább lucfenyők. Aztán felvesz egy középkorú pár, akik a Tómalomra tartanak és egész úton fogják egymás kezét. 

Mindeközben a vadregényes Nyugaton

2015.08.18. 16:21 - címkék: Címkék: könyv emberek bányászat -

A brennbergbányai templom előtt ülök egy padon és épp egy helyi arcot próbálok lebeszélni róla, hogy alkoholos italokra hívjon meg. Ezt megelőzően útbaigazítottam egy rendkívül jól felszerelt, németül beszélő bringást Sopron irányába - ugyan Brennbergbányán véget ér az aszfaltozott út, amelyen kizárólag Sopronba lehet eljutni az úgynevezett Soproni úton, azért a biztonság kedvéért megkérdezte, hogy Sopron, diese Richtung? Hát igen. Más Richtung nem nagyon van ugyanis. 

Úgy kerültem ide, hogy bátran besétáltam Karcsi bácsihoz Görbehalmon, mert egy Marika néni azt mondta, ő idős, régen a bányánál dolgozott brennbergi, hátha beszél velem, kopogjak be hozzá, meg fogom ismerni a házát, itt és itt van, házszám nincs, de csak ott van napernyő. Sajnos Karcsi bácsi hallókészüléke ellenére nagyothallott, valamint esze ágában sem volt velem szóba állni, hasztalanul hivatkoztam Marika nénire, így mérgemben bementem a Görbehalmi Bányászmúzeumba a Sanyihoz, hátha ad egy kávét. A Sanyi épp a Tippmixét töltötte nem biztos, hogy teljesen józan haverjaival, megkínált kávéval, cigarettával, elmesélte a Bányásznap szervezésének anyagi és transzperszonális nehézségeit, belém töltött egy jégert, adott az útra egy féldecis üveg pálinkát a sajátjából és egy fél literes mentes vizet, majd vintage Trabant márkájú gépkocsijával elhozott Brennbergig, mivel ő egy született vendéglátó és az itteni postán úgyis fel akarta adni a Tippmixet.

Brennbergben odaadtam Marika néninek a képeslapot, amit ígértem neki, meg elmeséltem, hogy Karcsi bácsi lepattintott, majd bemásztam a jelenleg üres és lepukkant egykori Bányászkaszinó, később Ruhagyár épületébe, ahol nincs semmi, csupán a színpadon heverő elhagyatott piros melltartó és pár üres doboz Bomba és sör jelezte, hogy bár jazz-zenekar már nem játszik, azért örömteli események ma is történnek errefelé. 

Ezt követően egy üveg soproni sört vásároltam és kiültem a templommal egybeépült kocsma elé a padra, ahol vagy nagyon furcsa vagyok, vagy még farmerban és fekete Martensban is egy MILF, mivel a kocsma ügyfelei közül eddig majdnem mindegyik igen kedvesen köszöntött, ami Brennbergben egyáltalán nem szokás. A legutolsó éppenséggel megkérdezte, megismerem-e, majd üveges tekintetem láttán felvilágosított, hogy az előbb a Sanyinál töltötte a Tippmixet, onnan az ismeretség, és szívesen meghív valamire, amennyiben könyvem írását ez előrelendíti. 

A genderkérdésről

2015.08.11. 22:34 - címkék: Címkék: lány feminizmus -

Eljöttünk Sopronba a szüleimhez, persze itt vártak a Lány új játékai, egy játék vasaló, játék takarítóeszköz-szett kis kocsival, felmosóval, játék teáskanna, edények és játék turmixgép (ceruzaelemmel megy és ha bekapcsolod, zúg). Épp elkezdtem volna szívfacsaró és gondolatébresztő szónoklatomat a patriarchális elnyomásról, amikor kiderült, hogy egy ismerős kisfiútól örököltük az összeset. 

Amúgy sohasem fogom megérteni, minek van a világon elemes, játék turmixgép. Valamint tuti, hogy a kétéves gyerek most látott életében először vasalót. Tudom, erre ne legyek büszke. 

Amelyben mégsem Meryl Streep játszik engem

2015.08.06. 22:51 - címkék: Címkék: könyv emberek nyafogás bányászat -

Addig elmesélem, mi van a könyvemmel: rájöttem, hogy úristen, ez sokkal nehezebb lesz, mint gondoltam, valamint, hogy úúúúú, sokkal érdekesebb, mint gondoltam*. Ez végtére is mindkettő borítékolható volt, szóval nagy meglepetés nem ért. 

Beszélgettem nem Brennbergben élő exbrennbergiekkel, akik részben elképesztően kedvesek és segítőkészek voltak, részben húzódozva ugyan, de segítőkészek voltak; és felkutattam Brennbergben élő idős brennbergieket, akik vagy pont a múlt hónapban hunytak el, vagy nem álltak velem szóba, mert ismeretlen vagyok. Egy ponton kezdtem úgy érezni, hogy inkább egy mexikói drogkartell elmúlt száz évének történetéről és jelenkori viszonyairól kellene könyvet írnom, mert ahhoz sokkal könnyebben találnék szép kort megélt és diktafon társaságában életükről szívesen mesélő riportalanyokat. Ezen a ponton arra is rájöttem, hogy csakúgy, mint a drogkartellek esetében, itt is a személyes ismeretségek révén juthatok dűlőre és elkezdtem a szociális hálómmal behálózni őket. Ennek tartunk az elején, és szerintem működni fog, csak rengeteg utánajárást és rohangálást követel meg, és nem tudom, hogyan szorítok rá időt a gyermeknevelés, a magánrendelés, a bérújságírás/bérbloggerkedés, a sématerápiás nemzetközi akkreditáció megszerzése, az európai mozgás- és táncterápiás egyesület budapesti közgyűlésének szervezése, a soproni bányászati múzeum blogjának és FB-oldalának szerkesztése, a hátralévő lakberendezési teendők, valamint húgom lakásának megvásárlása és felújítása mellett úgy, hogy egy másik városban élek.  

Az is volt, amikor rájöttem, hogy úristen, nem tudok ilyet csinálni, nem tudom, hogy kell, és akkor együtt ebédeltem a szerkesztőmmel**, és azt a tanácsot adta, amit azóta is követek, hogy tudniillik egyelőre a következő lépéssel foglalkozzak és ne a végső koncepcióval, mert amíg nincsenek interjúk, szöveg, tartalom, addig feleslegesen aggódok azon, hogy hogyan és mivé fogom majd formálni a még nemlétező tartalmat. Azaz ne azzal törődjek, hogy majd ki fog játszani engem a könyvből készült filmben***, hanem interjúzzak. Ezt követően megbeszéltük, hogy Summer Glau fog játszani engem a könyvből készült filmben, és ennek megfelelően a filmbéli főszereplőnek nálam jóval furábbnak és zaklatottabbnak kell lennie, mert ő abban jó, és amikor az amúgy klausztrofóbiás főhősnő beikszeli az űrlapon, hogy nem klausztrofóbiás, majd lemegy a Márkushegyi szénbányába (true story), akkor ott nem flangálhat hozzám hasonlóan rezzenéstelenül, hanem pánikrohamot kell kapnia, de legalábbis véresre harapdálnia az ajkát.  

*Akárcsak a gyereknevelés. Vagy maga az Élet. 

**Ezt le kellett írnom, mert jól hangzik - a valóságban ebédidőtájt meglátogattam D.-t és elképesztően cuki csecsemőkorú gyermekét, aki egyszer rábólintott, hogy jó, ha valaha írok valamit, akkor szerkeszti. Nem, nem, nem a gyerek, hanem D. Úristen, hogy akarok így könyvet írni? 

***Mert olyan könyvet akarok írni, mint Susan Orlean Orchideatolvaja, és az abból készült filmben Meryl Streep játssza Susant, csak hát ő már túl öreg meg nem is hasonlít rám. 

Kieg. a munkahely-témához

2015.07.22. 23:22 - címkék: Címkék: munka pszichiátria nyafogás -

Még van az az érv is, ami az egészségügyön kívül dolgozó honfitársaink körében fel szokott időként merülni,hogy tudniillik én felesküdtem meg Hippokratesz meg ingyen tanított az állam és ezért kötelességem a népet szolgálni halálomig. Ez így érvelésszinten szerintem valamelyest érthető, végül is tényleg nem fizettem tandíjat, illetve de, volt egy év, amikor volt tandíj, emlékeztek? Nem volt lényeges összeg, kijött az ösztöndíjból. Na mindegy, arra akarok kilyukadni, hogy hat évig jártam egyetemre, majd 11 évig dolgoztam az állami egészségügyben, ezalatt már csak a saját pénzemből szabadidőmben tanultam, szóval szerintem legalábbis kvittek vagyunk. Az eskü meg arról szól, hogy ne árts, képezd magad, meg a titoktartásról. Illetve az eredeti verzióban benne van az is, hogy nem távolítasz el hólyagkövet, erre a borbélymaffia miatt volt szükség, a hólyagkő-eltávolítás ugyanis anno az ő kiváltságuk volt. Egyébként itt van az eredeti meg (kicsit lejjebb) a mai magyar orvosi eskü is, érdekes összehasonlítani a kettőt. 

Amúgy beszéltem az intézetvezetőnkkel (asszem - kissé kaotikusak manapság a hatalmi viszonyok), tisztáztam vele mindenféle esetleges félreértést a visszatérésemet illetően, és vettem az orchideámnak pajzstetű elleni spray-t a szomszédos kertészetben. A munkahelyem felé vezető úton összefutottam egy kolléganővel, akivel sosem voltunk szorosabb munkakapcsolatban és aki szinte mindig vidám, optimista és lendületes (vagy annak tűnik). Most megállított és nem kevésbé vidáman figyelmeztetett, hogy vissza ne jöjjek dolgozni, amíg nem muszáj. 

A szabály az szabály

2015.07.22. 23:12 - címkék: Címkék: lány -

A múltkor meg a Lány egy piros lapáttal és egy homokozójáték delfinnel meregette a vizet a soproni uszoda gyermekmedencéjében (egyik játék sem volt homokos, a delfinnel eddig csak a szobában játszott amúgy is). A mellettünk lévő kisfiú megkérdezte, mik azok, mire az egyébként nagyon kedves és jószándékú apukája mindenféle rosszallás nélkül, kedvesen elmagyarázta neki, hogy azok homokozójátékok, és azokkal nem a medencében játszunk, hanem a homokozóban, mert a medencében a fürdősjátékokkal játszunk, nézd, itt a kacsa meg a vízikerék. Hát ez van, mi meg punkok vagyunk, homokozójátékkal játszunk az uszodában, fuck the system. Erről jutott eszembe. 

Amikor már azt hittem, nem lehet ennél cukibb

2015.07.22. 15:58 - címkék: Címkék: lány -

Lány (megölel): - Anya, megvédelek, nehogy bántson valaki. Ha bántanak, kiabálj hangosan, hogy: Kati, Kati!*

*A valódi nevét használta, ami nem ez. Egyébként én tanítottam neki még régebben, hogy ha bántják, akkor kiabáljon hangosan - gyermekönvédelem 1.0. 

Anya, én kövér vagyok?

2015.07.19. 18:59 - címkék: Címkék: lány feminizmus -

Komolyan azt hittem, hogy a fenti kérdésre mintegy tizenkét évvel később kell majd csak számítanom, de úgy látszik, "egy nő kétévesen is nő". 

Egyébként nem, nem mosta még ki az agyát a média által sugallt szépségideál, illetve annyiban, hogy a Micimackó beszorult a Nyuszi házába, mert túl sok mézet evett, és ennek kapcsán merült fel a kérdés. 

Át kell gondolnom az életemet

2015.07.18. 17:13 - címkék: Címkék: pszichiátria nyafogás -

Kaptam némi, ööö, híreket a munkahelyemről, amelyeket anarchista hevületemmel hajlamos vagyok részben a kisstílű intrika, részben a nagystílű hatalmi harc kategóriájába sorolni, mindenesetre ennek kapcsán ismét el kellett gondolkodnom a visszatérésem kérdésén. Jelenleg épp ott tartok, hogy 1. elrohanok a gyógyszertárba ovulációs tesztért, bejelentkezem a meddőségi ambulanciára és/vagy örökbefogadok egy szekérderéknyi cigánypurdét, csak hogy elodázhassam a döntést, 2. felhívom a pszichoterapeutámat, hogy krízisintervenció keretében segítsen nekem gondolkodni. 

A csodálatosan cuki Lány 2016 április végén lesz hároméves, szóval addig kapok haladékot a sorstól / a magyar jogrendszertől. Mármint azzal kapcsolatban, hogy visszamenjek-e dolgozni az eredeti munkahelyemre. Mert dolgozni most is dolgozom, heti egy napon magánrendelek, néha cikkeket írok, és ezzel körülbelül annyit keresek, mint amennyit a munkahelyemen kerestem teljes munkaidőben, ügyeletekkel, életemmel és véremmel szolgálva a magyar egészségügyet. 

Nyilván lehetne írni listát pozitívumokról és negatívumokról, de nem tudom, van-e ennek bármi értelme. A döntéseinket úgyis érzelmi alapon hozzuk meg, és az idegtudósok szerint ez így van rendjén, felesleges ellene küzdeni. A szívem mélyén én mindig tudtam, hogy bár nagy a szám, a végén úgyis visszamegyek, nem volt kérdés. Meg tudom ideologizálni olyasmivel, hogy szeretek tanítani, hogy jó sok szabink van és hogy a közalkalmazotti lét nyújt egyfajta biztonságot. Nem kell istenigazából félteni az állásodat, nem rúgnak ki, ha a munkaidő végeztével tényleg hazajössz. Kicsit több lelkizéssel még hozzátehetjük azt is, hogy a munkahelyem végül is egyfajta presztízs, jól hangzik, én meg egy nárcisztikus vagyok, szeretem, ha valami jól hangzik. Meg hát: még mindig ott dolgoznak a barátaim. Szeretek a barátaimmal dolgozni. 

És a munkavégzés részleteiben elég nagy szabadságot kaptunk mindig, talán ezt is lehetne értékelni: úgy istenigazából senki nem szólt bele, kinek milyen gyógyszert adok, melyik órán mit tanítok, akkor tartottam táncterápiás csoportokat, amikor épp kedvem szottyant. Anno a Merényi Mártának évekbe telt kiharcolnia a Lipóton, hogy csoportokat tarthasson. Dániában csak protokoll szerint gyógyszerelhetsz és olanzapint kell adni a pánikbetegeknek és nem adhatsz litiumot bipoláris zavarban. Nonszensz. 

Csak most rájöttem, hogy ha visszamegyek, akkor ez az Utolsó Szabad Nyár. Nem "szabad", mert tök sokat dolgozom, de mégis lényegesen rugalmasabb, mint egy teljes munkaidős munka, ami, ne legyünk naivak, munkaidőn kívül is megeszi az agyamat. Nem olyan, hogy hatkor lelépsz és másnap este nyolcig nem gondolsz a munkádra. Meg ügyelni is kell, én világéletemben utáltam a munkahelyemen aludni, és néha csótányok is voltak. Az intrikát is utáltam, meg a hatékonyság ellentétét. Ezek nem fognak változni. Amit szerettem, az az, hogy nálam okosabb emberekkel voltam körülvéve, és nekem ez fontos, engem ez inspirál, én magamra hagyva intellektuálisan ellustulok. Vagy lehet, hogy nem is, de tartok tőle. Bár a nálam okosabb emberek száma kissé megcsappant az utóbbi időben, még mindig vannak annyian, hogy érdemes legyen velük számolni. Mind az idősebb, mind a fiatalabb generációból. Az okos fiatalokat is szeretem, meg lehet őket tanítani dolgokra, és valamiért kifejezetten örülök annak is, amikor túlszárnyalnak, ennyire jó arc vagyok. Semmilyen magánrendelésen nem lesz meg ez a nyomás az intellektuális teljesítmény irányába. De őszintén szólva, nem tudom, mennyire jön ez belőlem és mennyire van meg még egyáltalán a munkahelyemen. Lehet, hogy az egész egy illúzió. 

És a pénz. 

Szóval sajnos erre a kérdésre - hogy ott jobb nekem vagy máshol - nincs egyértelmű válasz, nem én nem tudom, hanem nem létezik. Ha visszamegyek, az is vezet valahová, ha nem, az is. Tök más ember leszek tíz év múlva, attól függően, hogy melyik utat választom. Nagyon para. 

Eutanázia pszichés zavarokban, na jól van már

2015.07.07. 14:11 - címkék: Címkék: pszichiátria -

Klassz és okos dolgokat mond az Unoka Zsolt ebben a cikkben. Igen hasonlóan gondolom én is. 

Úgy különben jól vagyunk

2015.07.05. 16:02 - címkék: Címkék: lány nyafogás -

Jó, hát kicsit túlvállaltam magam, és mindig egyszerre van az összes területen valami kudarc vagy bosszúság, aztán náthás lett a Lány (= nem alszik, nyűgös*), aztán elkaptam én is meg a férjem is (én nem tudom, ezek a bölcsis vírusok honnan jönnek, azt hittem, legenda, de esküszöm, rég fájt ennyire a torkom), aztán hőségriadó lett, aztán elromlott a sütő. De legalább nem a klíma romlott el. 

*Ez jelen pillanatban azt jelenti, hogy a legsötétebb dackorszaknál leírt félórás földönfetrengős hisztirohamot produkálja, ha valami épp nem a kedvére való módon történik, nagyon remélem, hogy a torokgyulladás lezajlásával a hangulat is javulni fog, mert én ezt nem bírom ki évekig, az tutifix. 

Főleg bányajárás

2015.06.18. 17:43 - címkék: Címkék: bányászat -

És klausztrofóbiám nem akadályozott meg abban, hogy lemenjek egy igazi, mélyművelésű szénbányába. Konkrétan ide ebbe. Utaztam a személyszállító szalagon is. Sajnos a videóhoz képest ma már sokkal kihaltabb, amennyiben nincs működő fejtési front, hiszen a bánya bezárt - a következő két évben már csak felhozzák azt a rengeteg vasat, amit az elmúlt negyven évben beépítettek oda. Így aztán nem volt folytonos, hatalmas zaj és nem volt akkora por sem, mintha dolgoznának, de azért így is hatalmas élmény volt. És így is mosolyogtam magamnak azokon a barátainkon, akik folyvást panaszkodnak, hogy egész nap be vannak zárva egy irodába és nem pontosan a számukra megfelelő hőmérsékletre van beállítva a légkondi. 

Még mindig vadnyugat

2015.06.13. 15:46 - címkék: Címkék: könyv emberek bányászat -

A folytatásban iszom egy nullaszázalékos soproni radlert a kocsmában, valamint megkérdezem, bedughatnám-e lemerült netbookomat a konnektorba. Kati mama helytelenítő arckifejezéssel hallgat, amire a szőke rendőrcsaj és tetovált barátnője röhögni kezdenek, ezen a pultosnéni megenyhül és felcsatlakozhatok az elektromosságra. A pultnál iszogató németajkú törzsközönség eközben tovább kínálgatja alkoholos italokkal a lányokat, a rendőrcsaj ellenáll, bár már nincs szolgálatban, de még az egyenruha van rajta, ezért nem iszik ("te, ezek még mindig nem értik. Hogy van németül a büntetésvégrehajtás?"), a tetkós az ölelgetésnek áll ellen. Egy kóbor kutyáról beszélgetnek, aki valahogy a kocsma tulajdonában ragadt, valamint a múltkor elvitt sörökről, hogy tudniillik kifizették-e az üvegbetétet vagy majd hozzák vissza az üvegeket. 

Később elmegyek a bányász emlékházba, ez az ország első gőzgép-meghajtású szivattyújának szivattyúházában van, három szobából áll, bányászati eszközöket, dokumentumokat, egy berendezett lakószobát és Goldmann Hugó bányaorvosnak az ankylostomiasisról szóló könyvét tartalmazza (trópusi féregbetegség, amely a trópusokon kívül csak a brennbergi bányákban kapható el). Ide is kapcsolatépítési céllal jövök, régebben egy idős brennbergi volt itt a teremőr, hátha most is az, vagy legalábbis ismer párat, de nem. A mostani teremőr egy nagyon lelkes, ugyanakkor benyomásom szerint átlag alatti intellektussal élő fiatalember, Sopronból jár be dolgozni és nem tud sem jegyet nyomtatni, sem visszaadni az ezresemből (ötszáz forint a jegy). Közben érkezik egy középkorú pár is, kiderül, hogy a fogatlan hölgy itt töltötte gyermekkorának nyarait brennbergi nagynénjénél. A többi gyerekkel mindig bejártak a határsávba szedret meg szamócát szedni, de a határőrök ismerték őket, ezért nem lőttek rájuk. 

A teremőr körbevezet minket, elmondja, hogy a brennbergi temetőt egy bányaszerencsétlenség kapcsán alapították, addig a közeli Ágfalván temetkeztek a brennbergiek. Ez sajnos tévedés, de nem akarom kekeckedéssel elrontania hangulatot. Sajnos több dolgot is lelkesen, de hibásan mesél, ellenállok a kísértésnek, hogy kijavítgassam, mivel nem látom értelmét. "Az nem karbidlámpa, fiacskám, hanem bányamécses" - morogta az orra alatt a rózsamintás nyáriruhájában és vastagkeretes szemüvegében leginkább szabadnapos nevelőnőre emlékeztető fiatalasszony. - "A karbidlámpa ez itt, a másik vitrinben. És ha már itt tartunk, abban a bányamentő készülékben sem két oxigénpalack van. Ez egy légújítós Draeger, a kék valóban oxigénpalack, a másik a kálipatron, amely a kilélegzett levegőből kiszűrve a széndioxidot, ismét belélegezhetővé teszi azt. A brennbergi temetőt pedig nem bányaszerencsétlenség, hanem kolerajárvány miatt alapították, de mindegy."

Mindeközben a vadregényes Nyugaton

2015.06.12. 14:12 - címkék: Címkék: könyv emberek bányászat Sopron -

A brennbergi Madisz-tó partján ülök egy rönkasztal melletti padon rózsamintás nyáriruhában, és egy kis, fehér netbookon gépelem ezt a bejegyzést. A kis tóban fehér és ciklámenrózsaszín tavirózsák virágoznak, valamint aranyhalak úsznak olyan lassan, hogy már azt hittem, döglöttek, de nem. A víz felett óriási, kék szitakötők, körben pedig hatalmas, loncsos, öreg fenyők és fiatal rózsabokrok. Szerintem megérnénk egy akvarellt, most nem azért. Tóparton blogoló hölgy. 

Úgy kerültem ide, hogy először kibuszoztam a bánfalvi könyvtárba, mert ott találkoztam neve elhallgatását kérő kontaktommal, aki jelenleg brennbergi hagyományőrzéssel is foglalkozik, és ígérete szerint összeismertet idős, visszaemlékezni diktafon társaságában is hajlandó brennbergiekkel. Miután megbeszéltünk mindent, megtekintettük a bánfalvi hímzőkör csipkekiállítását és összehaverkodtunk, ő elment a Lidl-be halat venni az ebédhez, én pedig konstatáltam, hogy most ment el a brennbergi busz, ezért kiálltam stoppolni a falu szélére. Egy bácsi vett fel, megkérdezte, hova tartok és miért, így elmondtam neki, hogy a görbehalmi bányászmúzeumba, mivel az alapító pasas majd terveim szerint szociális csomópontként funkcionálva további idős brennbergiekkel hoz össze könyvem számára. A bácsi elmesélte, hogy ő is bányász volt Oroszlányban, konkrétan frontvillanyszerelő, de csak egy pár évig, utána váltott. Beszélgettünk a bányászatról, a sztahanovista mozgalomról, valamint frissen diagnosztizált betegségéről. Kitartást és gyógyulást kívántam neki, majd kitett Görbehalomban. 

A görbehalmi bányászmúzeum alapítója, elnöke, gondnoka és a múzeum maga az egy jelenség, ezt a részt nem fejtem ki bővebben, mindenesetre átlapoztam a Szent István vágat falazásának 1943-as, ceruzával kockás füzetbe vezetett jelenléti könyvét, megittam egy szódát és egy kávét, majd indulás előtt még kaptam a kezembe egy darab frissen sült szalonnát kenyéren, tormával. Erre a néhány percre felfüggesztettem tíz napja tartó vegetarianizmusomat. Ezután tovább stoppoltam Brennberg irányába, két dögös csaj vett fel, akik a kedvemért átrendezték a hátsó ülésen a nagybevásárlást. A kocsiban hangos popzene szólt, az anyósülésen ülő miniruhás, tetovált, pilótaszemüveges csaj pedig bacardi breezer-ezett, délben. Reménykedtem, hogy a szőke sofőrcsaj nem iszik. A brennbergi kocsma előtt szálltunk ki, a csajok is beugrottak Kati mamához egy almafröccsre. Ekkor láttam, hogy a szőke csaj büntetésvégrehajtás feliratú rövidujjú inget visel a hozzá tartozó nadrággal, vissza is utasította a pultnál addig német nyelvű társalgást folytató törzsközönség meghívását egy jégerre, mivel ahhoz még át kell öltöznie. 

Név, telefon

2015.06.09. 15:31 - címkék: Címkék: emberek nyafogás -

Felhívtam a munkahelyemen a titkárságot, mert új telefonra van szükségem*, és az új titkárnőt ugyanúgy hívják, mint engem**. Durva. 

*A hat éves nyomógombos nemokos Nokiámat, amelynek leesik a hátlapja, szeretném kicserélni egy ugyanolyanra, mert a technika fejlődése ellen lázadó luddita vagyok és nincs kedvem most pénzt áldozni telefonra. De mivel flottás előfizetés, kell a munkahelyem engedélye a "vásárláshoz" (nulla forintba kerül a csomagunkhoz ez a típus). 

**Nem egy gyakori névösszetétel, még sose találkoztam vele másnál. Most kénytelen leszek bemenni a munkahelyemre megnézni. 

Asszem jó úton haladunk

2015.06.04. 15:04 - címkék: Címkék: lány feminizmus -

A Lány tegnap azt mondta, hogy "üvegplafon". 

Borzongjon régi elmeosztályok fotóin!

2015.06.03. 12:56 - címkék: Címkék: pszichiátria -

Témánknál maradva: nem kicsit démonizálja a pszichiátriát ez a bejegyzés, ugyanakkor tényleg nagyon jók a fotók. Meg a falanszterblog amúgy is klassz, olvassátok. 

Hisztizek

2015.06.03. 09:39 - címkék: Címkék: nyafogás -

Olyan mérges vagyok, hogy ennyi választ el tőle, hogy bezárjam a blogomat a pi csudába. Azért vagyok mérges, mert valószínűleg (bár nem biztos, nem teljesen értem) az előző posztomra való reakcióként kaptam egy levelet, hogy abban én valakivel (egy olvasóval) személyesen fölényeskedem.  

Tehát akkor tisztázzunk pár dolgot. 

A blogomban sosem írok valós történeteket. A két példa, amit beleírtam, tudniillik a bántalmazó kapcsolatban élő és az ezotériában vagy a pszichiátriai szerekben vigaszt kereső nő, valamint a hiányos problémamegoldó készségekkel rendelkező depressziós személy két olyan tipikus toposz, amiből körülbelül százat láttam az elmúlt 11 évben. De lehet, hogy több százat. Részben azért is velük példálóztam, mert annyira nem egyedi esetek. 

Az előző bejegyzést a pszichiátriai gyógyszerek hasznáról írtam, nem szántam fölényeskedésnek. Aki szerint fölényeskedés, az kérem, hogy soha többé ne olvasson engem, mert egészen biztosan más dolgokkal is akaratlanul meg fogom bántani vagy félre fog érteni, és azzal csak a baj van. 

Különben az is mélységesen felháborít - kis feminista kitérő - hogy a sok öreg fasznak a mérhetetlen fölényeskedését meg annyira kajálják a népek. Ha ugyanezt, csak sokkal durvábban leírja a Feldmár, a Csernus, a Szendi Gábor  vagy a Müller Péter (hogy ne a gyógyszert kapkodd, hanem igyekezz változtatni az életeden), akkor azokat áhítattal hallgatják és rajongótáboruk lesz. Ezt abból gondolom, hogy mindegyik több könyvet is írt már erről, és szemlátomást nagy sikerük van, és számomra érthetetlen módon senki se mondja azt, hogy "de mit fölényeskedik velem ez a nárcisztikus köcsög, hát kapja már be". Láttam pár olyan tenyérbemászóan nárcisztikus megmondóember férfi pszichoterapeutát, hogy azt hittem, ott fogja meglincselni a terápiás csoport, erre itták minden szavát. Az őszülő halánték, az. De azt hiszem, az őszülő férfi Mesterekről és a férfi pszichoterapeuták körében mintegy kötelező nárcizmusról majd írnom kell egy másik bejegyzést, mert ez egy nagy téma. Amúgy vannak erre kutatások is, ha ugyanazt a mondatot egy nő mondja, akkor kevésbé hiszed el, mint ha egy férfi mondja. Tök gáz. 

Harmadrészt, számomra nagyon fájdalmas probléma, hogy pszichiáterként, illetve pszichoterapeutaként ennyire lehetetlen blogot írni, a sok marketinges meg cipőbolti eladó meg szoláriumrecepciós meg azt ír, amit akar. Annyira behatárol ez, annyira kell vigyáznom, mit írok le, őrizni az inkognitómat, mert minden véleményem egyrészt "a pszichiáterek" véleményeként tükröződhet, másrészt ugye etikeileg kifogásolható és a gyakorlatban is nehézségeket vet fel, ha a páciensem olvassa a blogomat. Ehhez jön meg száz tanácskérő levél, amire mindig válaszolok, és amikhez még utána is szoktam olvasni dolgoknak, és amihez annyit kértem, hogy aki tanácsot szeretne kérni tőlem levélben, az adja az adója 1%-át a Múzeumnak, és még arra is írt valaki, hogy bocs, de ő nem fogja odaadni, de azért köszi a tanácsot. 

Nekem ez mind nagyon nehéz és dühít és rosszul esik és igazságtalanságnak tartom. Függöny. 

A pszichiátriai gyógyszerekről

2015.06.02. 09:55 - címkék: Címkék: pszichiátria -

Pszichiátria iránt érdeklődő olvasóink figyelmébe ajánlom, hogy egy dán pasas szerint majdnem az összes pszichiátriai gyógyszer szedését abba kéne hagyni, mert többet ártanak, mint használnak. Persze eddig ebben semmi pláne nincs, csomó mindenféle ember mondta már ezt számtalan fórumon, csakhogy ez a fickó egyrészt a British Medical Journalben mondja, másrészt a Cochrane-nél dolgozik, a dán centrum főnöke, a Cochrane pedig egyrészt független, másrészt statisztikailag helytálló és tudományosan megalapozott összefoglaló tanulmányokat ír. Általában hinni szoktunk nekik. Cikkében keményen kritizálja a pszichiátriai gyógyszerek hatékonyságát és biztonságosságát értékelő kutatásokat, és arra a következtetésre jut, hogy a káros hatásaikat alulértékeljük, így valójában nem éri meg szedni őket.

Illetve de: csak épp nem hosszú távon, hanem rövid távon. A legtöbb pszichiátriai gyógyszer szerinte elsősorban rövid távú kezelésre alkalmas, különös tekintettel az antipszichotikumokra és a benzodiazepin típusú nyugtatókra, ennek ellenére sok országban sok beteg évekig szedi ezeket. Az antipszichotikumokkal egyébként megengedőbb, szerinte azokat nem kell teljesen eltörölni a föld színéről, mert valóban van hasznuk (például megszüntetik a pszichotikus tüneteket). Az antidepresszánsokat és az ADHD-ellenes szereket mind dobná a kukába, a nyugtatók szedését pedig max átmenetileg javasolná. Ez utóbbit szeretném itt leginkább kihangsúlyozni, mivel a személyes véleményem az, hogy nem kizárólag a gonosz gyógyszercégek és a még náluk is sokkal gonoszabb pszichiáterek műve az agyongyógyszereltség, hanem legalább ugyanekkora részben felelős maga a lakosság is, konkrétan fél Magyarország benzodiezapin típusú nyugtatón él (Xanax, Frontin, Rivotril, Seduxen) és én esküszöm, sose beszéltem rá egy embert se ezek szedésére, mindig csak lebeszélni igyekszem (kevés sikerrel). Szóval azt jegyezzük meg, hogy jó cucc a Rivotril, de átmeneti kezelésre való, max 2 hónapig kéne szedni, nem évtizedekig. 

Ami a többi részét illeti, kicsit valóban túlzás, amit gondol ez a dán szakértő, és egy válaszcikkben fel is róják neki a válaszolók, ugyanakkor van benne igazság. És szerintem nem baj, ha túloz, legalább felhívja a figyelmet egy problémára, tudniillik arra, hogy idegrendszerre ható gyógyszereket kapkodni nem feltétlenül veszélytelen. Kiemeli egyébként az idős kort, amikor még inkább csínján kellene bánni a nyugtatókkal és antipszichotikumokkal, mivel hirtelen halált okozhatnak, de ezt valójában eddig is tudtuk. 

További személyes véleményem egyébként, hogy nehéz időszakok esetén az emberek hajlamosak a könnyű utat választani, azaz nem megnézni a problémát és változtatni, hanem inkább valami látszatmegoldást választani. Az ezoterikus tanok közül például nagyon sok ilyen: a boldogtalan házasságban, mondjuk szóbeli bántalmazó férj mellett élő asszony megveszi a feng shui-könyvet, piros függönyt rak a szerelem-sarokra, ingázik a vízerek felett, mantrázik, csakrát tisztít, vagy mittudomén, ma épp mi a divat, le vagyok maradva asszem. Az ilyen diéták? Akkor mondjuk paleózik. Lehet, hogy némelyiktől kicsit jobban érzi magát, de egyiktől sem fog rendbejönni a házassága, mert annak nehézségeit nem a csí blokkja okozta és nem is a táplálékkal bevitt glutén. Az elvet illetően nagyon kevéssé különbözik ettől az, ha inkább a pszichiátriai gondozóba megy és Xanaxot írat fel, vagy akár antidepresszánst: mindegyik arra jó, hogy esetleg könnyebben el bírja viselni a rossz helyzetet, de meg nem oldja a helyzetet egyik sem. A férje ugyanúgy kritizálja és lekicsinyli minden nap és ettől ugyanúgy szarul fogja érezni magát. 

A depresszió és a szorongás egyik leghatásosabb ellenszere a mozgás, vagyis a sport. Ezt az elmúlt évtizedekben számtalan tanulmány kimutatta, de sajátélményről is be tudok számolni. Tudjátok, hány szorongóval és depresszióssal találkoztam életemben? Nem tudom. És abból hánynak mondtam el ugyanezt? Mindnek. És abból hány volt hajlandó legalább megpróbálni lemenni a házuk aljában lévő edzőterembe / jógastúdióba vagy futni a parkba, vagy az isten szerelmére, legalább sétálni? Most így kettőt tudok felidézni konkrétan (és nagyon büszke vagyok rájuk). Visszatérve az idézett cikkre: oké, igen, szerintem is túl sok gyógyszert írunk, de mi az alternatíva? Nincs mindenkinek pénze / ideje pszichoterápiára járni és egy csomó ember ráadásul az ezotéria világába sorolja azt is. Nem tudunk minden bolyongó, demens idős mellé két gondozónőt és egy aranyos terápiás kutyát tenni, akik művészet- és mozgásterápiával kötik le, hogy kevesebb gyógyszer is elég legyen. Nem fognak elmenni a szorongók és a depressziósok futni, és nem fognak elválni és elköltözni a rossz házasságban élő nők. Inkább gyógyszert kérnek. Mélységes tiszteletem a kivételeknek. 

Amúgy alapvetően nem vagyok gyógyszerellenes, ha esetleg ebből ez tűnne ki. Megvan a szerepe a pszichiátriai gyógyszereknek. Lehet antidepresszánst szedni egy-egy nehéz időszakban, adhat egy lendületet a változtatáshoz. Van egy csomó olyan betegség, ami szuperul kezelhető gyógyszerrel, anélkül meg tragikus véget érne. szülés utáni depressziók, pszichózisok például. Ugyanakkor ellenzem azt, amikor emberek évtizedekig gyógyszer szednek félmegoldásnak, amikor a problémamegoldás helyett szedik a gyógyszert. És igen, ez rettenetesen nehéz, és én is szedtem három hónapig antidepresszánst mintegy tíz évvel ezelőtt, mert nem volt jobb ötletem. Könnyű azt mondani, hogy dobd el a gyógyszert / ezotériát és inkább oldd meg az életedet. 

A macskákról

2015.06.01. 08:52 - címkék: Címkék: lány -

A Lánynak Sopronban az anyukám macskájáról kellett mesélnem lefekvés előtt, az pedig így hangzik: régen az anya barátnője, a Montag egy kis lakásban lakott Budapesten, és volt egy macskája, a Dívamacska. A Dívamacskának egyszer kiscicái születtek, de mivel olyan sok cica nem fért volna el ott, ezért a Montag az egyik kiscicát nekünk adta. Anya beletette a kiscicát egy nagy dobozba és vonattal elhozta Sopronba. A kiscica egész úton nyávogott a vonaton a dobozban. Aztán anya odaadta a dobozt a mamának és azt mondta: tessék, mama, hoztam neked egy kismacskát. A mama pedig megetette a kiscicát, megitatta és játszott vele. A kiscica a legjobban szaladgálni meg bújócskázni szeretett. Aztán a cica megnőtt, és most már jobban szeret a fotelban aludni. 

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította