Láncfűrész, sós karamell, szóbeli bántalmazás

2014.07.28. 18:02 - címkék: Címkék: emberek nyafogás Sopron - Szólj hozzá!

És képzeljétek, vágtam láncfűrésszel (Sopronban, a kertben, vékony, kiszáradt fatörzseket), hát annál nincsen jobb. Egymás kezéből kapkodtuk ki a férjemmel, hadd én, hadd én. 

Soproni tartózkodásunk további legjobb élményei: úsztam a Fertő-tóban és a Lány is, nagyon jó volt; kirándultunk az Asztalfőhöz, ott kicsit túl meleg volt, dehát két éve nem túráztam erdőben, úgyhogy be kellett pótolni - ide nem vittünk Lányt, anyukám vigyázott rá. Vettem fel interjúkat B. könyvéhez, ettem sós karamell, karamellás füge és málnás Sacher fagylaltot a Dömötöriben és rengeteg eper-málna-citromot a Balogh cukrászdában. 

Negatívumok: nagymamám jászmája azzal kapcsolatban, hogy rám és a húgomra is hagy-e valamit ingatlantulajdonából vagy sem. Nyilván nem illik, hogy engem ez érdekeljen, hiszen akkor én vagyok a gonosz, pénzsóvár unoka, dehát halálra idegesít vele mégis, és minden nap, esetenként naponta többször is szóba hozza. A másik nehezen emészthető esemény a rokoni esküvő volt, nyilván az agyamra ment a feminista irodalom, de rettenetesen szomorúnak találom, amikor a tahó, részeges hatvanas rokon bácsi a huszonéves csajok seggét fogdozza és közben kicsit leül néha alázni hatvanas néni feleségét (velük szemben ültük a vacsoránál, elég komolyan kimerítette a verbális erőszak kategóriát), majd besértődik valamin és balhézik, és akkor a hatvanas néni nyolcvanas anyukája azt mondja a néninek, hogy ugyan, hagyd, minek szólsz, hallgass inkább, akkor nincs baj, és a komplett rokonság a bácsit békítgeti. Hogy mondhatja azt egy anya a lányának, hogy kislányom, hagyd, hogy a férjed rosszul bánjon veled, hallgass inkább? Mióta van Lányom, ezt egyszerűen el sem tudom képzelni.

Most meg Hidegkúton vagyunk, ahol ismerősök házában nyaralunk, amíg ők máshol nyaralnak, izguljunk, hogy ne zuhogjon mindvégig. 

Nyírfák a határon/2.

2014.07.26. 08:52 - címkék: Címkék: Sopron - Szólj hozzá!

Szóval a nyírfákat vélhetőleg mégsem a fehér törzsük miatt ültethették, hanem inkább a gyors növekedési képességük miatt: a vasfüggöny mellett ugyanis volt pár méter irtás, nem az erdőben haladt a kerítés, és ezt telepíthették be utólag nyírfákkal. 

Forrás 1.: egy olvasónk nyugalmazott vadászpilóta rokona szerint: "Vicces lehet pár ezer méter magasban, több száz km/h sebességnél fehér törzsű fák alapján tájékozódni...amikor max. azt tudod,hogy ott van egy erdő vagy fasor. Főleg,hogy a lombkorona tavasztól őszig mindent eltakar. Szerintem egyszerűen gyorsan növő fákat akartak akkoriban ültetni, de az tuti, hogy nem a repülőgépek miatt. Egyébként a települések elhelyezkedése, alakja, egyéb jellemzői alapján megy a vizuális tájékozódás....plusz műszerek,mert felhőben vagy felettük ugye semmit sem látsz a tájból." 

Forrás 2.: Innen: "Az egykori műszaki zár és nyomsáv helyén fehértörzsű nyírfák sokasága sorakozik, kijelölve a gyászos emlékű határzár helyét. (...) A határsértők nyomainak azonosítására egy növényzettől megtisztított, elegyengetett, elgereblyézett több méter széles földsáv szolgált az osztrák-magyar határ innenső oldalán, a nyomsáv. Mikor a vasfüggöny „széjjelszakadt”, akkor ez a műszaki zárral együtt felszámolásra került.(...) A nyírfák „r-stratégista” növények, ami azt jelenti, hogy a rendelkezésükre álló élőhelyet (legyen az akár egykori határőrizeti nyomsáv), igen gyorsan meghódítják viszonylag egynemű állományukkal, s majd a nyírek elpusztulása után alakulhat csak ki idővel, a helyi környezeti adottságoknak megfelelő, hosszabb távon fennmaradó úgynevezett zárótársulás (klimax)."

Ezek szerint a nyírfák még a határ innenső oldalán vannak, pedig látszólag (a határkövekből ítélve) inkább az osztrák oldalon - valószínűleg átlógnak oda is. 

Nyírfák a határon, kérdőjel

2014.07.23. 15:40 - címkék: Címkék: Sopron - 3 komment

A következő kérdést szeretném crowdsource-olni: igaz, hogy a határra azért ültetnek nyírfát, hogy látszódjon az égből? Itt Sopron környékén az a trivia, hogy az országhatár mellé régen fehér törzsű fákat volt szokás telepíteni, hogy a repülőgépről könnyen, szabad szemmel is látni lehessen, hol a határ. Nem tudom, ez úgy általánosságban országhatárral kapcsolatos, vagy kifejezetten az osztrák-magyar határra jellemző. Mindenesetre a határ mentén itt tényleg végig nyírfák vannak. Az osztrák oldalon, vagyis a szomszédok ültették, nem mi. Ez igaz? Hogy azért ültették, hogy látsszon a levegőből? Csak ide ültették, vagy ez egy bevett szokás volt a műholdak korszaka előtt? A neten semmit sem találtam erről. 

The old hometown looks the same

2014.07.23. 10:30 - címkék: Címkék: nyafogás - 6 komment

Apukám szerint a Lány kicsi és sápadt - rászólok, akkor helyesbít, jó, jó, nem túl kicsi, csak ő nagyobbra számított -, nőkről szóló könyvet pedig ne írjanak nők, mert úgysem tudnak, hanem először is talán kérdezzük meg a férfiakat a dologról. A nagymamám szerint biztos azért nem jött át tegnap az anyósom (aki egyébként minden nap átjön), mert összevesztem vele, pedig ő nagyon kedves velem mindig, tehát az én hibám. Az anyósom élettársa figyelmeztet délután ötkor, amikor egy szendvicset készülök enni, hogy ilyen késői órán már ne egyek szendvicset, mert meg fog ártani az alakomnak. A nagymamám naponta leküld a boltba vagy a postára, vagy elmondja, hogy elfogyott a gyógyszere és nem tud elmenni a gyógyszertárba kiváltani, de ne menjek, mert az elfogyottak közül csak az egyik szívgyógyszer és maximum felfordul a hétvégén, egyébként nem hoztam a boltból kenyeret, ami ugyan nem szerepelt a listán, de most nem fog vacsorázni, vagy csak egy kis tejet iszik magában, és a visszajáró összeg sem stimmel. 

Én szeretem a családomat, de ha nagycsaládban élnénk, már egészen biztosan megkattantam volna, efelől semmi kétségem. 

What is it about men

2014.07.20. 18:12 - címkék: Címkék: kultúra emberek - 1 komment

Vaslédinél találkoztam a Bechdel-teszt kifejezéssel és nem tudtam, mi az, ezért utánanéztem, és tök érdekes, úgyhogy most nektek is elmondom. 

"A Bechdel-teszt (ejtsd: 'bɛkdəl) azt vizsgálja, hogy egy fikciós műben szerepel-e legalább két nő, akik a férfiakon kívül valami másról beszélgetnek. Sok kortárs mű nem teljesíti ennek az egyszerű nemi elfogultság-tesztnek a feltételeit. Egy elterjedt változata szerint csak azokat a szereplőket kell számításba venni, akiknek ismerjük a nevét. (...) Amit most Bechdel-tesztként ismerünk, Alison Bechdel képregényében, a Dykes to Watch Out For-ban jelent meg. Az 1985-ös, "The Rule" című képregénycsíkban egy női karakter kijelenti, hogy csak akkor néz meg egy filmet, ha az bizonyos feltételeknek eleget tesz, miszerint:1. van benne legalább két női szereplő, 2. beszélnek egymással, 3. nem (csak) férfiakról. (...) bechdeltest.com weboldal felhasználók által szerkesztett adatbázisa mintegy 4400 filmet listáz azzal, hogy átmentek-e a teszten. 2013 novemberében a filmek 56%-a teljesítette mindhárom követelményt." Forrás: wikipedia. 

Gondolataim a wiki szócikk olvasása közben:

1. Van női képregényíró?
2. Nyilván csomó film annak ellenére mérhetetlenül sztereotip, hogy tuti teljesíti a feltételt, míg nyilván olyanok is vannak, amelyek nem teljesítik, ugyanakkor a szereplők fele erős női karakter, esetünkben női űrhajós. Vagy ugyan sok férfi és csak egy nő szerepel a filmben, de a csaj, nos, nem csupán díszítőelem. 
3. 56%???????? A többi filmben mégis mi történik?

És persze ellenőrizzük le, átment-e a kedvenc filmem: 
"Tank Girl and Jet Girl live in a dystopian future. Their conversations involve escaping imprisonment, rescuing their friend, and battling the enemy to save the world." 
Hell, yeah.

Give me five minutes

2014.07.17. 14:21 - címkék: Címkék: emberek nyafogás - 8 komment

Tudjátok, mi hiányzik még? Az alváson kívül. Az elmélyült beszélgetés. Az osztatlan figyelem.

Két dologról jutott eszembe mindez, részben az alább részletezett álmomról, ugyanis az álmomban szereplő fiúkkal, különösen a legidősebbel hosszú, mély beszélgetések sorát folytattam tinédzserkoromban, tudja isten, miről. Volt persze az is, amikor én panaszkodtam neki a családomról, ő meg okoskodott, meg ajánlott könyveket, a Száz év magányt például ezért olvastam el, de volt az is, amikor ő hívott fel, hogy elhagyta a csaja és beszéljek vele erről, ez nekem persze imponált, egy nálam évekkel idősebb fiú értékelte a véleményemet, vagy legalábbis a hallgatásra való képességemet. Ilyesmik. 

A másik meg az volt, hogy felhívott egy kedves volt osztálytársam, akivel nagyon ritkán beszélek, most is csak egy gyakorlati kérdés miatt telefonáltunk, de felmerült, hogy majd egyszer menjünk el kávézni, és erről eszembe jutott, hogy tényleg de jó lenne, meg hogy ó, hát mikor lesz vajon ilyen az életemben, soha. Persze, meg tudnám szervezni, hogy eljussak kávézni, a férjem, vagy Sopronban az anyukám vigyázna addig a Lányra, nyilván mindent meg lehet oldani, csakhogy közben azon gondolkodnék, hogy vajon jól van-e a kis Lány, meg hogy haza kell érni nyolcra, vagy ha esti szoptatás után szabadultam el, akkor azon, hogy ez most az alvásidőmből ketyeg, haza kell érni időben, hogy alhassak. Hirtelen nagyon értékessé vált a gyermektelen idő, akkor gyorsan zuhanyozni kell, hajat mosni, cikkeket írni, főzni, epilálni, takarítani, rendet rakni, emailekre válaszolni, másik helyre cikkeket írni, tornázni, pihenni, mosogatni, befőzni, piacra menni, olvasni, gyorsan, gyorsan. Nem lehetetlen, csak épp nem igazán életszerű, hogy csak úgy elüldögélek valahol egy kávézó teraszán. Vagy volt az, amikor pár éve sétáltam egy barátommal a városban, és nem tudtuk eldönteni, merre menjünk tovább és akkor feldobott egy pénzt, hogy eldöntse, merre - semmi extra, de az ilyesmi mérhetetlen szabadságnak tűnik innen nézve. És ez egy kicsit azért nyomasztó. 

Megváltozik ettől az emberekhez való viszonyom? Máshogy beszélgetsz akkor, ha tudod, hogy nincs idő szépen kicsomagolni és kifejteni a témákat. Máshogy beszélgetek a férjemmel este tizenegykor a kanapén, másik szobában a rosszul alvó babával. Lényegretörőbben és türelmetlenebbül. Ezért jó kisgyerekes anyukákkal beszélgetni, mivel nekik is ez a normális, a csapongás és lényegretörés furcsa együttese és a megosztott figyelem, így nem tűnik szokatlannak. 

Tegnap ebédeltem Gabóval, és egyúttal felvettem vele az interjút B. könyvéhez, és egyúttal beszélgettem vele a gyereknevelési problémáinkról, és közben ettem. Ő beszélt a diktafonba, én ettem a sonkás rántottát, gyorsan megbeszéltük, kinek hogyan nem engedelmeskedik a gyereke, és aztán ő ment vissza a munkahelyére, én meg a Rossmann-ba bevásárolni, és útközben még gyorsan megbeszéltük, közös barátainkkal mi van, meg hogy az unokatesója Brennbergbe ment férjhez és én találkoztam is vele anno a kóruspróbán. És akkor még nincs is okostelefonom, képzeljétek el, akkor mi lenne, ha még a kajámat is fotóznom kellett volna közben meg a facebook-statusomat frissítgetni meg a foursquare-en becsekkolni, vagy mit szokás. 

Szóval egyáltalán nem az hiányzik nekem, hogy rám figyeljen valaki, hanem az a fajta beszélgetés, amikor figyelhetek a másikra, ráhangolódhatok a beszélgetőpartneremre. És tényleg megtudom a beszélgetésből, hogy ő hogy van. Nem csak ilyen felszínes hogy vagy, jól köszi, hanem igazából. És nem kell az órát sem nézni egyfolytában. Én ebben régen jó voltam és szerettem is csinálni, érdekelnek az emberek. Vagy amelyik nem, azzal úgyse megyek a kocsmába. Ez hiányzik, az interszubjektivitás. 

Vagy ez nem is a gyermekvállalás miatt múlik el, hanem a felnőttkor része? Kinövi az ember az ilyesmit? Mai rohanó világunk? Már az első két filmnél feltűnt, hogy a Before sunrise-ban Jesse és Celine sokkal mélyebb és komolyabb beszélgetést folytatnak. A Before sunsetben is komoly témákról beszélnek ugyan, de ott már kapkodnak meg rohannak meg csaponganak meg feleslegesen humorizálnak. Harminc felett már nincs az, hogy leülsz valakivel és csak rá figyelsz? Úgyis mindenki hülye egyforma? 

25.jpg

Most azzal ne érveljünk, hogy pszichoterapeutaként épp ez a feladatom, mert persze, nyilván azért választottam ezt a szakmát, mert szívesen csinálom, és igen, ott is figyelek a kliensre és interszubjektív vagyok mint a fene, egészen ritkán szoktam azon gondolkodni, hogy vajon befizettem-e a csekkeket, de ott egyrészt időhatár van ugyanúgy, másrészt a beszélgetés célja az ő épülése és nem az én kíváncsiságom kielégítése, tehát oda kell figyelnem, miről és hogyan esik szó, és az más. Aki csak úgy hobbiból beszélget, az nem jó pszichoterapeuta.

Micsoda keserűség mondatta vele, hogy múlik az idő!

2014.07.17. 09:06 - címkék: Címkék: nosztalgia Sopron - Szólj hozzá!

Nagyjából húsz év után most megint végigsétáltam a soproni Templom utcán hosszúszoknyában*, erre másnap egyből azt álmodtam, hogy régi középiskolánkban összefutottam a Kovács-testvérekkel**. Hogy milyen viccesen van huzalozva az emberi agy.***

*A Templom utcán rendszeresen végigsétálok, de hosszú szoknyát tipikusan tizenhét éves koromban viseltem és még egy pár évig egyetem alatt, aztán megváltozott a stílusom meg pont annyit híztam, hogy karcsú leány helyett már túlságosan asszonyosan néztem ki bennük, most viszont vettem egyet hirtelen felindulásból, mivel nagyon le volt árazva és most épp nem vagyok dagadt. 

**Tényleg, mi lehet velük vajon? Az álmomban a Bendegúz színházban volt rendező és épp megsérült a lába, de asszem a valóságban inkább filmes területen dolgozik. 

***Cím innen. 

 

Főleg túlélők

2014.07.14. 15:45 - címkék: Címkék: emberek - 2 komment

Ezen most nagyon röhögök, meg az jutott eszembe, amikor nagyon régen ültünk a kocsmában és a military-be öltözött és magánál vadászkést hordó férfias férfi, az enyhén túlsúlyos nerd bürokratafiú, a rövid, vörös hajú vagány biológuslány és a hipszterszemüveges programozócsaj már épp megegyeztek abban, hogy zombiapokalipszis idején először kocsit szerzünk, betörünk egy vadászboltba és fegyvereket zsákmányolunk, majd azonnal vidékre, valamelyik középhegység felé vesszük az irányt, és akkor egyszercsak azt vettem észre, hogy üvöltözve vitatkoznak azon a hipotetikus etikai kérdésen, hogy ha lenne egy véznaujjú makink, azt magunkkal vinnénk-e vagy itthagynánk. 

Főleg fodrászokról

2014.07.14. 14:04 - címkék: - 12 komment

Voltam ma fodrásznál így fél év után, most csak a szomszéd plázában, de ugyanolyan jól levágta az ismeretlen csaj, mint a szokásos menő fodrászom. Aki (az utóbbi) egyébként is olyan, hogy néha szuperul eltalálja, amit mondok, még jobb is, mint gondoltam, néha meg pont ugyanazt mondom, de mégse olyan lesz. Létezik egyébként olyan ember, akinek ez nem okoz gondot, elmagyarázni a fodrásznak, milyen hajat szeretne? Én már mindenfélével próbálkoztam, vittem magamról régi fotót, vittem újságból kivágott képet, de ezekre meg mindig azt mondják, nem látszik rajtuk elég jól a frizura. Nyilván könnyebb lenne, ha havonta járnék ugyanahhoz az emberhez vágatni, egy idő után csak összehangolódnánk, de én sose jártam havonta fodrászhoz, mert szerintem az hülyeség, és unalmas is, akkor mindig egyforma az ember feje, így meg néha hosszú hajam van, néha rövid. 

Van néhány kiemelkedően rossz élményem is, egyszer még általános iskolás koromban Sopronban volt olyan hajam, ami felül rövid, alul hosszú, ne kérdezzétek, a nyolcvanas évek vége-kilencvenes évek eleje volt, akkoriban ez menőnek számított, konkrétan egy fodrász javasolta, hogy mi lenne, ha ilyet vágna. Legközelebb már nem dolgozott ott ugyanaz a nő ugyanabban a szalonban, ezért egy kolléganőjének próbáltam elmagyarázni, aki totál hülyére vett, fölényeskedett velem és lesajnált és közölte, hogy olyan frizura nem létezik, olyat nem lehet csinálni, ő nem érti, mit beszélek, és kizárt, hogy fodrász nekem valaha ilyet vágott volna. Megalázó volt, hülye kiskamasznak éreztem magam a profi fodrásznéni felsőbbrendűségével szemben. Már nem emlékszem, milyen hajat vágott végül nagy kelletlenül. 

A másik a hajón volt, az a Petőfi-híd pesti hídfőjénél egy fodrászat, nem tudom, megvan-e még, ahol megmondtam a kreatívnak és spontánnak tűnő, jóképű mesterfodrász fiatalembernek, hogy nem szeretnék lépcsőzetes frizurát, mivel utálom, idegesít és nem tetszik. Ő győzködött, hogy de nekem az jól állna és higgyem el, én meg mondtam, hogy csináljon, amit akar, csak lépcsőt ne. Erre magabiztosan vágott egy lépcsőzetes frizurát, nagyon meg volt vele elégedve, jól is állt nekem, és minden kollégám agyondicsérte, csak egyedül én utáltam, mert én utáltam, az én hajamba nem való a lépcsőzet, mert nem göndör, de nem is egyenes, és ha lépcsőket vágnak bele, az egyik kifelé áll, a másik befelé, és idiótán néz ki, hacsak nem töltök minden reggel egy órát a beállításával, szerintem pedig ehhez túl rövid az élet. 

Egyébként azt is utálom, hogy kivétel nélkül minden fodrász akkor kérdezi meg, mit szeretnél, amikor már megmosta a hajadat, rád rakta a köntöst, és beültél a székbe. Azaz a tükörnek beszélek, a fodrászt csak a tükörben látom magam mögött, rosszabb esetben még rakosgat is ezt-azt, miközben beszélek. Szerintem ez olyan, mint amikor a nőgyógyásznál levetkőzöl, beülsz a székbe, a doki kesztyűben a lábad közé kuporodik, és csak akkor kérdezi meg, mi a panaszod. Vagy mint amikor a fogorvos beültet a székbe, rád adja a zacskót, a szádba tolja a nyálszívót és csak akkor kérdezi meg, mid fáj (szerencsére sem a nőgyógyászom, sem a fogorvosom nem ilyen, de ismerem a szitut.) Vagy mint amikor belépsz a pszichiátriára, beadnak intravénásan két-két ampulla Haloperidolt és Rivotrilt, és csak utána köszönnek. Szóval nem lehetne, hogy úgy magyarázhassam el a fodrásznak az elképzelésemet, hogy arccal egymás felé fordulunk és ő rám figyel? És nem a tükörnek magyarázok? Sose találkoztam még ilyen fodrásszal. 

További kérdésem: a fodrásznak adunk borravalót? Én kisvárosból jöttem, ott mindig mindenkinek adunk, a régi szalonokban a nagyszüleim és a szüleim külön hátrasétáltak a hajmosólányhoz és adtak neki is kétszáz forintot. De Sopronban az ember szendvicseket csinál a szobafestőnek, sört vesz a tetőfedőknek, anyósom a mosógépszerelőt is komplett ebéddel várja. Itt a fővárosban mi a helyzet? A kozmetikusomnak például egy ideig adtam borravalót, de nagyon hülyén és csodálkozva nézett mindig, és nem értette, mit akarok. Mondjuk ő az Yves Rocherben van, ahol a boltban, a pultnál fizetsz utána. A pláza fodrászatban meg ugye levágja a hajadat Kata, ad egy papírt, azzal elmész a recepcióhoz, ahol Ritának fizetsz. Ha ilyenkor felkerekítem az összeget mondjuk 4100 Ft-ról 4500-ra, akkor a 400-at Kata kapja? Vagy elosszák? Vagy a cég? Vagy ilyenkor nem szokás az ilyesmi? Világosítsatok már fel ennyi év után. 

Esetleg felmerülhet még a kérdés, hogy miért váltogatom a fodrászaimat, hát mert hűtlen vagyok és bizonytalanul kötődő, és ezt a fodrászokon élem ki. Volt egy pár jó, a rövid, vörös hajú, kétméteres ex-tőrvívóbajnoknőt azért hagytam ott, mert túl messze volt akkori lakhelyemtől, az Emese, akit nagyon kedveltem, szakmát váltott és elment óvónéninek, a többieket meg vagy meguntam, vagy nem tudom. A jelenlegi, menő fodrászomat konkrétan azért nem szeretem, mert túl menő, de komolyan, amikor a lehető leglazábban vagyok felöltözve és épp a kortárs művészmoziból jövök és a legújabb hülyenevű romkocsmába indulok, akkor is nevetségesen kispolgárinak érzem magam a helyen, és ez idegesít. A hajmosólány a múltkor úgy volt felöltözve, hogy fekete, acélbetétes bakancs, szanaszét-tépett, felfutott testszínű nejlonharisnya, fekete, szatén rövidnadrág, pántos trikó graffitiszerű felirattal, felette hosszú, bézs, horgolt mellény, amilyet a nagymamám visel, ha hideg van a templomban, fején hosszú, itt-ott tépett, sötétszőke haj és ezüst, RayBan (-utánzat) napszemüveg, kezében egy doboz energiaital és egy doboz piros Marlboro. Aztán már azért is rosszul éreztem magam, hogy rosszul érzem magam, most milyen égő már, hatszáz óra önismeret után betesznek valami dubstepet a magnóba meg bejön egy hipszter hajmosólány és ettől máris nem érzem magam elég vagánynak, aztán úgy döntöttem, felnőtt vagyok, miért mennék olyan helyre, ahol nem szeretek lenni. Ja, hát mert érdekes, tök jó ott nézelődni, érdekes figurák vannak, jó a zene, meg mert általában jól sikerül a hajam, és egyáltalán nem vészesen drága. Mindegy, ezt még nem döntöttem el, végleg szakítok-e velük vagy csak szünetet tartunk. 

Dolgok

2014.07.13. 20:00 - címkék: Címkék: lány emberek nyafogás - 3 komment

Remélem, az van, hogy a napokban véget ér(t) a nyár azon része, amikor Budapesten vagyunk és beteg a Lány vagy más baja van, és elkezdődik az a része, amikor Sopronban meg Pesthidegkúton meg Balatonlellén meg negyedik, még el nem tervezett helyszínen nyaralunk. Különben meg nem tudom, mit írjak ide, mert mostanában csak az történik velem, hogy beteg a gyerek meg megtanult járni a gyerek meg elképesztően cuki dolgokat mond és nagyon szeretem, dehát az ilyesmit unják az olvasók, meg különben is. 

Mindenesetre az elveimet, miszerint a Lány nem láthat tévét, feladtam a betegség alatt - először egy seb volt a bokáján, ami miatt nem mehetett homokozóba, majd lázas lett, majd kiütéses, ami miatt nem mehetett napra, és/vagy szakadt az eső, szóval sokat voltunk a lakásban és egy ponton betettem a Frakk, a macskák réme c. dvd-t és azóta a Lány eddigi ugatása (sima va-va) rengeteget fejlődött, most hosszú, halk morgással indul, amelyet a végén egy felívelő, jól elkülönülő vakkantás követ. Amúgy elég vicces. Irma néni: "Károlykám? Ugye, tudod, hogy ma mozijegyünk van?" Károly bácsi (kelletlenül leengedi az újságot): "Ó, de kár." Hát erre tanítjuk a fiainkat? 

Tündértánc, lepkehimlő

2014.07.07. 12:37 - címkék: Címkék: munka lány - 11 komment

Mostanában meg táncterápiás szakirodalmat olvasok néha, a konferencia óta kedvet kaptam hozzá megint. Tök érdekes, és nagyon nekem való, mert annyira jól ötvözi az idegtudományok legújabb, kézzelfogható eredményeit és a totál elszállt virágosnadrágos módosult-tudatállapotos hippiséget, hogy csuda. 

Van egy csomó érdekes, új csoport is, például "tündértánc" gyerekeknek (jó, ez nem új, csak nemrég mesélt róla egy ismerősöm, de milyen aranyos lehet már), önismeret csak nőknek; terápia teherbe esési nehézségekkel küzdő nőknek, és szokott lenni mozgásterápiás hétvége pároknak is, ide még tavalyelőtt vagy mikor megpróbáltam elhívni a férjemet, dehát kiröhögött sajnos, pedig nagyon kíváncsi vagyok rá, hogyan csinálják ezt párterápiában. Fel kéne bérelnem valami pasit, aki eljön velem, csak sajnos ezt meg etikailag enyhén kifogásolhatónak tartanám. 

A Lánynak meg lepkehimlője van (milyen szép név), hát így jártunk, de legalább ezt csak egyszer lehet elkapni, és ebben már nem fog megbetegedni máskor, így is marad még kétszáz másik gyerekvírus. 

Miért, miért miért

2014.06.28. 21:15 - címkék: Címkék: emberek bántalmazás - 14 komment

Tessék, találtam egy jó ábrát a bántalmazós kérdésre, kattintva ott a nagyobb. Meg még az az érdekes szerintem, a múltkor megint szóba jött és mindig bebizonyosodik, hogy így van: hogy teljességgel hihetetlen, hogy az ember ismerősei közül minden ötödik nőt megvert legalább egyszer a pasija, és ez azért hihetetlen, mert nem kérdezzük meg az ismerőseinket és maguktól miért is mesélnék el. Onnantól, hogy elkezded kérdezgetni, hirtelen mindenkiről kiderül, jó esetben csak a volt pasija verte vagy erőszakolta meg (mármint úgy értem a "ó esetet", hogy időközben kilépett a bántalmazó kapcsolatból az illető), de hozzuk a statisztikát. 

nok_elleni_eroszak_02.png

Elmondom egy álmomat

2014.06.25. 22:48 - címkék: Címkék: lány nyafogás - 9 komment

Azt álmodtam a múltkor, hogy ikreim születtek, két fiú, egy ilyen zömökebb meg egy vékonyabb, de mindkettő helyes kisbaba volt. A kórházban csecsemőosztályra tették őket, csak néha mehettem be hozzájuk vagy hozták ki őket szoptatni, de ezeken egyáltalán nem aggódtam álmomban. Viszont mivel az előzetes ultrahangok alapján nem is ikrekre, hanem egy db lányra számítottunk, fiúnévvel nem készültünk, és engem altatásban császároztak, és mire felébredtem, a férjem adott nekik nevet, ráadásul nem is olyan nevet, amik tetszettek nekünk, hanem hülyeségeket: az egyik Eduárd, a másik Adenol lett. Eléggé kiakadtam, mert az Eduárd se nagyon tetszik, de az Adenol úgy hangzik, mint egy takarítószer-márka. Szerencsére többnyire álmomban is a megoldásorientált problémamegoldó stílus híve vagyok, ezért amíg az ikrek a csecsemőosztályon pihentek, egyből elkezdtem utánajárni, hogyan kell nevet változtatni, és űrlapokat töltögettem. Emellett kitaláltam, hogy kölcsönkérjük vagy megvesszük Ildikóék ikerbabakocsiját, remélhetőleg az ikrei már kinőtték. De amiért leírom az egészet, hogy mennyire pszichotikus tudok lenni álmomban: egész végig azon szorongtam, hogy jó, most lett két kis fiam, de akkor most a Lányt vissza kell adni? Én nem akarom visszaadni a pici Lányt! Szerencsére fejlett valóságtesztelésemnek köszönhetően álmomban is mindig elhessegettem és meggyőztem magam, hogy ez csak egy hülye gondolat, igazából nincs ilyesmi, hogy vissza kell adni a gyerekeket. Asszem. Apróság, hogy a kórházban, ahol szültem az ikreket, épp a Magyar Viselkedés- és Kognitív Terápiás Egyesület konferenciája zajlott, összefutottam pár kollégával a folyosón. 

Egyszer, még nagyon régen, amikor még nem is akartunk gyereket, azt álmodtam, hogy hirtelen született egy gyerekem, és a férjem ugyanúgy rossz nevet adott neki, mire én észbe kaptam, és ott szoptattam a babát álmomban és azon gondolkodtam, hogy jó, hát semmivel sem készültünk a gyermek születésére, de nemrég láttam az Ikeában 7900 Ft-ért kiságyat, és álmomban azt szerveztem, hogy ki megy el érte. Miután felébredtem, csomó ideig nehezteltem a férjemre, hogy hogyan nevezhette el a babát Ágostonnak, amikor pontosan tudja, hogy nekem nem is tetszik az a név. 

De a legszörnyűbbet a Lány születése után nem sokkal álmodtam. Álmomban elmentem a Mozgás- és Táncterápiás Egyesület közgyűlésére, ahol néha van mozgásos óra is, előtte vagy utána, és már nagyon szerettem volna részt venni. Elég fura volt, egy szabálytalan alakú teremben voltunk és mindenki összevissza dumált (mozgásterápián nem beszélünk), és tovább is tartott a tervezettnél. Gyalog indultam haza a budai rakparton és közben írtam egy sms-t a férjemnek, hogy kések, ő vigyázott ugyanis a Lányra. A férjem visszaírt, hogy ebben és ebben a sörözőben vannak, jöjjek inkább oda. Nem értettem, most akkor magával vitte a csecsemő Lányt is a kocsmába? Elég merész ötlet. És akkor kiderült, hogy nincs is gyerekünk: ott ült a férjem a haverjainkkal a sörözőben és értetlenkedett. Persze, szeretnénk gyereket, de még nem jött össze. Persze egyáltalán nem akartam elhinni, hazarohantam (nem hasonlított az otthonunk a valódira) és sírva elkezdtem a születési anyakönyvi kivonatát keresni az íróasztalfiókban, ahová pontosan emlékszem, hogy betettem, egy mappában. De nem volt ott. Csak a téveszmém volt, hogy gyerekünk született. Szerencsére amikor felébredtem, ott volt az ágyában, huh. Jaj, de rémes volt. Utána többször felmerült, hogy elmenjek az Egyesület közgyűlésére a valóságban, és higgyétek el, nem vagyok őrült, de eszem ágában sincs elmenni. 

Én egyetlen dolgot nem értek, hogy mi ez, hogy a férjem rossz nevet választ a gyerekeknek? Mit jelenthet ez? Tök érdekes. 

Danger zone

2014.06.22. 21:18 - címkék: Címkék: lány nyafogás - 6 komment

A Gyereksziget, az meg olyan, mint a Sziget, csak józanul és gyerekekkel. Amikor megelégeltem a port, a gyalogló, rohangáló, bicikliző és kismotorozó tömeget, a ricsajt, a kajássátrak előtt kígyózó sorokat, a port és a több irányból szóló többféle zenét, akkor elvergődtünk a Lánnyal a Jana Babajátszóház és Pihenőkert vagy hasonló nevű helyre, gondolván, az a chill out-sátor. Itt egy tágas, szőnyegekkel fedett sátorban szemlátomást beekizett, visítozó kiscsoportosok püfölték egymást építőkockákkal és fröccsöntött műanyag zöldségekkel, buzgó szülők másztak köztük négykézláb, és valakinek mindig kakiszaga volt. És még így is nyugisabb volt, mint a rendezvény többi helyszíne. Hű. 

Ez egy kemény világ

2014.06.21. 15:19 - címkék: Címkék: nyafogás - Szólj hozzá!

Konkrétan szigetbetegségem van a mindennapos játszótéri homoktól. 

Lányhírek

2014.06.17. 15:52 - címkék: Címkék: lány nyafogás - 2 komment

A kis Lány eközben csak egyre cukibb, a baba első szava helyezésért egyelőre a "labda" és a "kacsa" versenyez, rendeltetésszerűen használja őket, de egyiket sem mondja még annyira jó kiejtéssel, hogy kívülálló is megértené, addig meg szerintem nem kvalifikálnak első szóként. Mindenféle mást is mond, amit mi sem értünk, de a normál beszéd hangsúlyával, kérdez, válaszol, nagyon cuki. Kapaszkodás nélkül áll és bútorok mentén kapaszkodva jár, kavicsokat pakol fel a csúszda aljára, és rettenetesen rosszul alszik. 

Ami a tejallergiáját illeti, eszegettem némi fagylaltot meg joghurtot, mire taknyos lett - ez lehet a tejallergia tünete is, de valószínűbb a szimpla nátha - , majd kiütéses is lett, majd másik fajta kiütése is lett. A kiütést egy idő után megmutattam a gyerekorvosnak (mégiscsak pár ezerrel több kiütést látott nálam), azt mondta, ez inkább vírusfertőzéshez tartozó kiütésnek látszik, majd elmúlik, ne vigyem napra, egyen kálciumot. Én különben pontosan tudtam, hogy nem fogom tudni objektíven megítélni ezt a tejkérdést, hát ez van, most akkor, mittudomén. Egy-két hónap múlva megpróbálom újra. 

Főleg a cipőkről

2014.06.16. 12:13 - címkék: Címkék: vásárlás emberek - 39 komment

Mindig úgy sajnálom a szegény velvetes meg díványos csajokat, akiknek tuti, hogy még sohasem volt valódi Ugg csizmájuk, máskülönben nem írnák meg félévente, hogy gáz. De komolyan, évek óta rendszeresen megvan a minimum évi két fikázás. Most így nehéz beleélnem magam a témába a plusz 30 fokban, de higgyétek el, annál jobb nincs, amikor metsző hideg van, de a lábamat melegen tartja, megöleli és szereti a pihe-puha szőrme és megvédi a valódi, ausztrál marhabőr. Nagyságrendekkel kevésbé utálom a telet, amióta felfedeztem. Persze, bután néz ki, ugyanakkor higgyétek el, az olvadó hólatyakban magassarkú műbőr csizmákban botladozva csúszkálás meg egészen szánalmas látványt nyújt. Bár nekem teljesen mindegy, hogy néz ki, ha egyszer ennyire betölti a funkcióját. Sokkal nagyobb baj, hogy nevetségesen drága.

A cikkben szereplő többi dologról is megvan persze a véleményem, hát szerintem 40 évesen is alap az ember ruhatárában a kapucnis pulcsi és a feliratos póló, hisz senki nem csak kizárólag a munkahelyére jár (?), bár ha jól választ munkahelyet, akkor oda is nyugodtan bemehet bármiben. Én például egyszer rájöttem, hogy a kórház tényleg mennyire lazán kezeli a dress code-ot és örömömben hetekig Patti Smithnek öltöztem. 

Mondjuk nekem is volt ilyen kosztümös korszakom, mert a diplomaosztó után épp a Görivel jártam, aki szerint egy nő legyen nőies és ezért vett nekem tök szép bőrcsizmákat, meg szép bőrtárcát, és huszonévesen egy ideig behódoltam ennek a trendnek, aztán kinőttem ezt is. Valójában persze van kiváló kosztümöm, és amikor a helyzet úgy kívánja, rendeltetésszerűen tudom viselni, akárcsak az elegáns tűsarkúmat, ugyanakkor mindig azok a figurák a példaképeim az amerikai filmekben, akik annyira profik abban, amit csinálnak, hogy már nem szükséges belesimulniuk a tömegbe. Amikor a világ legjobb bombaszakértője egy rém idegesítő, széttetovált, rasztahajú, neonzöld tornacipőt és batikolt ingeket viselő afroamerikai, de őt kell hívniuk, mert ő a legjobb. Én csak annyira akarok jó pszichiáter lenni, hogy bátran viselhessek magánrendelés közben is Martens bakancsot. 

Asszony, verve

2014.06.14. 11:23 - címkék: Címkék: kultúra bántalmazás nyafogás - 10 komment

Programajánló / világmegváltás rovatunkban: ez egy nagyon jó könyv, sokkal jobb, mint amilyenre az előzetesen hallottak alapján számítottam. Bántalmazott nők történetei, hát persze, fontos, de nyilván megrázó és kissé hatásvadász panaszáradat és/vagy értelmiségi gender-rinyálás, szóval élvezetes olvasmánynak nem hangzott. És képzeljétek, hogy az. Persze szörnyű, de jól van megírva, nem túl elméleti, de azért van benne háttértudás, semennyire sem nyafogós, semennyire sem vált ki szánakozást, a főhős / szerző csaj intelligens, de nem a tipikus balliberális fővárosi feminista értelmiség vagyok csapatból való (nem, nem, semmi gond nincs velük sem, ugyanakkor üdítő a változatosság), ehelyett egy értelmes, öntudatos, kisportolt, szilikonmellű, tetovált, szőke, hívő keresztény nő. Legalábbis ennyi derül ki róla a könyvből. Holnap dedikál a könyvhéten

Update: még csak a háromnegyedénél tartottam, amikor írtam az előzőeket, és a sztorik mind mennyiségben, mind nehézségben fokozatosan durvulnak, úgyhogy most kiegészíteném azzal a kérdéssel, hogy vajon ki hányadik oldalnál kezdett sírni? Én a 168.-nál álltam közel hozzá, csak épp villamoson utaztam. 

Élned, halnod

2014.06.13. 15:18 - címkék: Címkék: emberek nyafogás - 4 komment

Asszem 2004-ben voltunk először Thaiföldön a férjemmel, ott jósoltattam magamnak egy ilyen rendkívül autentikusnak tűnő, csak thai-ul beszélő öreg asztrológus bácsival, sőt, a mindenféle babonaságot mélyen ellenző leendő férjemet is rávettem*. A bácsi megsárgult papírok és rovátkolt kis fém szögmérők meg effélék segítségével elmondta (vagyis a tolmács mondta el), hogy az életem melyik szakaszában nagyjából mi várható - olyanokat, hogy ez a pár év egy nagyon dolgos szakasz, majd ez a pár év sikeres, beérik a munka gyümölcse, ez a pár év alkalmas a házasságra, ebben a pár évben a munka lesz inkább fontos, ebben a pár évben a család. Eddig nagyjából tényleg úgy alakultak a dolgok, a 'fontos lesz a család' szakasz elején született a Lány. 

Azt is mondta, hogy valamikor a negyvenes éveim elején máshova, messzebbre költözöm (gondolom, külföldre vagy Sopronba), és ezt nehézségek, szomorúság övezi. Mivel a férjemnek is elmondta ugyanezt, megnyugodtam, hogy nem válunk el, hanem együtt költözünk (nyilván látta ő vagy az asszisztense, hogy bár külön-külön mentünk be hozzá, de együtt érkeztünk, szóval érdemes hasonló dolgokat jósolnia kettőnknek). Részemről örülök is, ha nem kell a teljes hátralévő éveimet szeretett fővárosunkban leélnem, és mondjuk optimista lévén kizárnám azt a lehetőséget, hogy Norilszkban kényszerülünk letelepedni. Már csak azon szoktam aggódni, hogy a költözés körüli szomorúság, nehézség mit jelenthet: remélem, csupán azt, hogy Magyarországgal történik valami rossz, és nem pedig a gyerekemmel. Mondjuk mostanában kezdek megnyugodni, hogy az előbbi.**

*Ma már nem sikerülne. Mostanában azzal bosszantom, hogy ha nagy ritkán lottót vesz, mindig emlékeztetem rá, hogy felesleges, úgysem nyerünk, hiszen nem mondta a jós. Csak szólt volna, ha nyerünk a lottón, nem? 

**Most lehet hazaárulózni, de ha választanotok kellene, hogy beteg legyen a lányotok vagy mittudomén, legyen valamilyen kevéssé demokratikus államforma / szegénység, akkor mit választanátok? Leukémia vs. diktatúra? A gyermekkori leukémiák többnyire viszonylag jól gyógyíthatóak, ugyanakkor hosszú távon egy ország is kihever pár sötétebb évtizedet. 

Peace, flowers

2014.06.11. 21:22 - címkék: Címkék: emberek nyafogás - 5 komment

Eddigi tapasztalataim alapján úgy képzelem, hogy a fotók elkészültét közvetlenül követő pillanatban ezeknek a nőknek az arcáról lehervad a műmosoly és artikulálatlanul ordítozva szorongatják egymás torkát. 

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Utolsó kommentek

  • isolde: @retinax: de ha van az adott városban, akár a szomszéd utcában pár kisgyerekes barátnőd, és egy megbízható bébiszittered? (2014.07.28. 10:02) The old hometown looks the same
  • retinax: Nekem ezzel eléggé kettős érzéseim vannak, nem tudom eldönteni, hogy melyik a jobb (rosszabb). Abba biztos beleőrülnék, ha anyámmal, anyósommal, tesómmal kéne egy fedél alatt élnem, de az se volt so... (2014.07.28. 08:08) The old hometown looks the same
  • rollller: emlekeim szerint hatarsavot kifejezetten nem szokas novenyzettel zarni, mert rontja az atlathatosagot (2014.07.24. 08:29) Nyírfák a határon, kérdőjel
  • isolde: @lpt1: hm, köszi. (2014.07.23. 20:05) Nyírfák a határon, kérdőjel
  • lpt1: Bing mondja: termeszetbarat.hu/cikk/nyirfak_a_vasfuggony_helyen Itt: net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0900012.TV&celpara=#xcelparam nem használnak fákat kijelölésre: (1) A magyar-romá... (2014.07.23. 20:03) Nyírfák a határon, kérdőjel
  • Utolsó 20

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította