Ajánló

2014.10.31. 09:25 - címkék: Címkék: munka emberek - 5 komment

Olvassatok IKL-t, magyar orvos, most pár hónapig Angliában van valami ösztöndíjjal, és van az a rész, amikor kiosztja a magyar beteget, hát én halálra röhögtem magam. Mennyire igaz. Várjatok, be is kopizom a párbeszédet lusták kedvéért, reméljük, nem haragszik meg érte. 

(A magyar beteg) "Örült neki nagyon, hogy itt vagyok, meg kedves volt, de azért rögtön elkezdte nekem magyarázni, hogy fú, itt persze alig kellett várnia, meg mindenki milyen készséges és kedves és beszélgetnek vele és mindenki hogy figyel rá és neki ez igenis fontos. Aztán folytatta, hogy ő Magyarországon szülte az előzőt és ott le se szarták, pedig fizetett, fizetett a szülésznőnek is és az orvosnak is és egyszer ment csak be így is hozzá és kezdte a szokásos szólamokat. 
És akkor úgy gondoltam, hogy ezen a ponton tisztázzunk néhány dolgot.
IKL - Látja ott azt a doktort a folyosó végén? Ő az, aki megszúrta a hasát.
Beteg - Persze.
IKL - Látja, hogy mit csinál? Szendvicset eszik.
Beteg - Igen. 
IKL - Az orvosi pihenőben beszélget a kollégáival, szendvicset eszik és éppen most valamit iszik is. (Jött ki a konyhából, kezében pohárral, mosolyogva.)
Beteg - Igen.
IKL - Ennek a doktornak ebben az egy órában az egyetlen dolga az volt, hogy önnel találkozzon, megszúrja a hasát és beszélgessenek egy kicsit.
Beteg - Igen?
IKL - Igen. Ez a doktor ezért nettó hatvan fontot kap óránként. Az huszonnégyezer forint.
Beteg - Fúha. Hát az nem semmi.
IKL - Az sok, nem? Biztos látta ön is, hogy ezt a doktort nem hívták fel húsz perce, hogy fekszik a betege a műtőben, nem jöttek be négyszer a rendelőbe beavatkozás közben és kezdtek el hozzá beszélni, nem hívta fel a nővér, hogy nézze már meg azt a beteget az osztályon akivel ez és ez van, nem hívja fel minden nyolcadik percben egy kollégája, hogy figyelj, nézd már meg ultrahanggal a betegem.
Beteg - Hát igen, mondjuk ez igaz.
IKL - Ez a doktor pontosan tudja, hogy lesz ideje nyugodtan megenni a szendvicsét, kicsit beszélgethet a kollégákkal, átnézheti a friss szakirodalmat, el tud menni ebédelni, foglalkozhat a tudományával, hiszen egész nap maximum nyolc darab beteget kell megnéznie és véleményeznie, néha még kevesebbet, ráadásul van vele egy fellow, aki segít neki a papírmunkában, ami egyébként is a fele az otthoninak. Más dolga a betegellátással kapcsolatban nincs.
Beteg - Jó, de attól még otthon is lehetnének normálisabbak.
IKL - Természetesen. Csak tudja nehéz mindig kedvesnek és kiegyensúlyozottnak maradni otthon, elmondom, miért. Én egy átlagos napon, ha ambulancián vagyok, 20 és 30 közötti beteget nézek meg és dokumentálok le egyedül. Folyamatosan van fekvőbeteg osztályom átlagosan tíz feletti fekvőbeteg ággyal, rosszabb időszakban volt már húsz feletti is, akiket vizitelnem és menedzselnem kell. Persze ők is elvárnák, hogy beszélgessek velük, de nem teszem, mert akkor elkések a másik rendelésről, ami minden nap megy az általános ambulancia mellett és ahová oda kell érnem, mert időpontja van a betegnek és többnyire ki vannak borulva, ha várniuk kell. Mindemellett néha be vagyok osztva ultrahangba, ahol óránként hat beteg van előjegyezve (az annyi, mint itt egy napi adag) plusz egy óra alatt legalább két-három telefont kapok, hogy legyek már jó fej és nézzem meg XY betegét. Esetenként még a műtőbe is ki vagyok írva, ahová azonnal mennem kell, ha hívnak. Keresek mindezért a legfrissebb, szeptemberi bérjegyzékem szerint nettó egyetlen egy fontocskát. Nem viccelek. (Tényleg nem viccelek, bruttó 640 Ft-ot kaptam óránként, ráadásul nem is munkaidőben teljesített munkaóráért, hanem ügyeletért. Foglaljuk össze: éjjel háromkor, kereken húsz óra ilyen tempóban nyomott munka után bruttó hatszáznegyven forintért operáltam a terhes hasat 2014 szeptemberében. Csak mondom. Ha nem hiszitek el, bevágom ide a bérjegyzékem ezen részét szívesen.)
Beteg - Csöndben ül, kezdenek kerekedni a szemei.
IKL - És azt kifelejtettem, hogy még mindemellett valahogy be kell sunnyasztanom a saját betegeimet, akik jobb esetben időpontra jönnek, de néha beesnek csak úgy maguktól és meg vannak sértődve, ha nem ugrok azonnal, hiszen bár 90%-uk nem fizet, de az egy fontocska mellett nem rossz, ha néha kapok még pár fontocskát a maradék 10%-tól. Hatvan fontos órabér mellett feltételezem, engem sem érdekelne.
Beteg - Jó... Hát biztos nem könnyű otthon az orvosoknak, de...
IKL - És akkor ha a saját betegem pont éjjel szül meg, akkor egy ilyen napot alvás nélkül kell végigcsinálni. Azt meg már hozzá sem teszem, hogy természetesen olvassak szakirodalmat is, legyek naprakész, lehetőleg kutassak is és publikáljam az eredményeimet, esetleg még ha van kedvem, elmehetek magánrendelni is este tízig és a bónusznyeremény, hogy a magyar lakosság egy jelentős részének szemében embertelen, bunkó, pénzéhes, erkölcstelen szemétnek vagyok titulálva, akit jogosan lehet szidni bárhol és bármikor. Én nem mondom, hogy mindig kedves vagyok. Igyekszem, de ennyi munka mellett, ebben a stresszben szinte naponta van egy beteg a harmincból, aki ha elereszt egy olyan mondatot vagy vág egy olyan fejet, akkor attól én sajnos dekompenzálódom és valóban nem vagyok kedves.
Beteg - Hát igen, én tudom...
IKL - És még valami: ha én véletlenül 20 percig az orvosiban dumcsizom és eszem a szendvicsemet, akkor engem a fél váróterem azonnal meg akar ölni, mert hogy én mit kávézgatok, amikor ő vár és a gyomromba is belenéznek, hogy mit eszem és mennyi van még és mióta eszem és mikor jövök már. Önt meg itt szerintem a legkevésbé sem zavarja. Észre se vette, hogy eszik a kolléga.
Beteg - Hát igen...
IKL - Higgye el, hogy a magyar orvosok sem bunkónak születtek, de ami otthon van, az nem normális. Azt nem lehet ép ésszel kibírni. Nem véletlen, hogy erős férfi kollégák fiatalon kapják egymás után az infarktusokat. Ön szerint ezt mi mennyire élvezzük?"

Másfél éves lett

2014.10.29. 23:23 - címkék: Címkék: lány - Szólj hozzá!

a gyönyörű, pici Lány! Egyúttal ma először - és gondolom, nem utoljára - kétszer is értelemszerűen használta a "nem" szót. 

A W. Ungváry Renáta könyvében van egy függelék a babák alvásáról, rémes kilátásokkal, aki még nem szült, el ne olvassa, mert sosem fog gyereket vállalni, nos, a Lány eddig pontról pontra követte, és azt írja a Renáta néni, hogy 18 hónapos korban javulni fog a helyzet. Úgyhogy nagy reményekkel nézek a mai éjszaka elé. 

Egy kissé csapongó leszek

2014.10.29. 08:23 - címkék: - 1 komment

Még az volt, hogy eszembe jutott a volt Kedvenc Főnököm, aki pár évig volt csak a főnököm, úgy érzésre nagyjából egy évezreddel ezelőtt, és most pár nap alatt két dolog miatt jutott eszembe. Az egyik, amikor néhány bejegyzéssel lejjebb itt dühöngtem - már miközben dühöngtem is arra gondoltam, mit szólna erre, ugyanis eszembe jutott pár alkalom, amikor hasonlóan félig szakmai, félig az emberi ostobaság körébe tartozó témákon dühöngtem. Nagyjából röhögött rajtam, esetleg néha ehhez még mondott valami frappánsat, ami hirtelen egy nagyobb keretbe helyezte a problémát. És van az a jelenség, interiorizációnak hívják, amikor például a szüleink viselkedését magunkévá tesszük, beépítjük a saját személyiségünkbe, így lehetséges, hogy apánk halála után is sugdos a fülünkbe egy alkoholista, kritizáló hang, nos, a szakmán való hisztériámon röhögést, úgy tűnik, interiorizáltam tőle. Miközben írtam a dühös bejegyzést, elnézően mosolyogtam magamon, és ugyanakkor a jelenség okait is értem (hogy miért hiszik az emberek a pszichoterápiára azt, hogy kuruzslás, hát a sámánok, a középkori gyóntatóatyák, S. Freud és egyéb hasonló mesterek nyomdokaiban járunk, ezek gyógyítottak beszélgetéssel, ezekről nem elsősorban az idegtudomány ugrik be, nem beszélve arról, hogy utóbbi pár évtizeddel ezelőtt még nem is létezett. És igen, a kineziológus és a homeopata is beszélgetéssel gyógyít.)

Ma meg kerestem egy doksit a gépemen, amit elvesztettem, mert akkora hülye vagyok, ebben igaza volt kritizáló apámnak, iszonyú rendetlen vagyok tényleg, nem is találtam meg, ugyanakkor megtaláltam helyette cetlikre (valójában egy db word doksiba) írt naplómat, amit egy időben a munkahelyemről vezettem. Mármint nem a munkahelyemről, hanem magamról, ugyanolyan naplót, mint ez, csak itt mégsem írhatok a Helyről, mert a világon mindenki olvas már. Teljesen el is felejtettem közben, hogy volt ilyen word doksi, most meg belenézegettem, és abba a részbe botlottam bele, amikor a Főnök felmondási idejét töltötte már, velem meg épp ez történt. Ez van odaírva: 

"Felhív, hogy ráérek-e, mert akar velem beszélni. Ülök a szobájában, piros garbóban, elbeszélgetünk a Helyről. Persze, ki tudja, valójában mi van a fejében, de én azt gondolom, csekkolja, mi a helyzet velem, hogy találom meg a helyem, merre tartok, hol hagy itt. Jó érzés, hogy a team-je részének tart így is, hogy egy éve már máshol vagyok.

Azt mondja, hogy pszichoterapeutává változom és hogy tudjak emberi és esendő maradni, és ezt ugyan látszólag elengedem a fülem mellett, de valójában nagyonis megjegyzem. Pontosan ezt a szót kerestem hónapok óta, hogy esendő. Pontosan ez a veszély fenyeget, hogy elfelejtem, hogy az vagyok. Pontosan erről van szó. Pontosan ezt kellett mondani nekem*. 

A többi, amiről beszélünk, a Hely, a vezetés, nem izgat. Elmesélteti velem, hogyan utasítottam el osztályvezetői állást, hogy "docensségig vihetem", ezen felháborodik, miért ne lehetnék egyetemi tanár, rektorasszony, miniszterelnök, bármi lehetek. Engem nem izgat. Nekem erre az a válaszom, hogy én nem "docensségig vihetem", hanem írhatok háromgenerációs családregényt Brennbergbányáról, lehetnek almafáim, feltalálhatok áfonyás kekszet, lehetnek klassz gyerekeim, lehetek boldog, lehetek boldogtalan, beutazhatom a világot, miről beszélünk. De ezt nem fejtem ki neki, mert még nem fogalmaztam meg."

Itt az volt a sztori, hogy amikor elutasítottam az osztályvezetői állást, az intézményvezetőnk egyúttal elbeszélgetett velem a jövőmről és azt mondta, docensségig vihetem (az életben). Nekem meg eszembe sem jutott ezen felháborodni. Sem személyes kritikának vagy a belém vetett hit és bizalom hiányának nem hittem, sem a feminista énem nem asszociált üvegplafonra, nagyjából azt gondoltam, mint Pissy ("Tőlem!"), és először én is csodálkoztam, miért nem érint meg különösebben jövőbeli, képzeletbeli karrieremben ilyesfajta bekorlátozása, de aztán később rájöttem, miért. Mert képtelen vagyok kizárólag ezen a skálán meghatározni magam. És most éppen, hála a keleteurópában még divatos hároméves gyesnek, nem is kell, és kipróbálhatok más dolgokat. Másoknak a karrierjét derékba töri a gyerek, nekem meg, úgy érzem, lehetőséget ad arra, hogy mindenféle egyebet csináljak, amit mindig is akartam, de nem fért bele a valódi munkám mellett. Jelen pillanatban hálás vagyok neki ezért. Mármint a Lánynak. A volt kedvenc főnökömnek is hálás vagyok egynéhány dologért persze. Talán leginkább azért, mert felvetett olyan témákat és küldött olyan cikkeket meg ajánlott könyveket, amelyek révén összefüggéseiben tudtam látni a pszichiátria krízisét és ez egyúttal átsegített a saját, pszichiátriával kapcsolatos, aktuális világnézeti krízisemen. Vagyis az "átsegített" nem a megfelelő kifejezés, asszem, benne maradtam az állandó megkérdőjelezésben, de ezzel jól elvagyok és passzol hozzám, amúgy is a kételkedésben érzem jól magam. Meg azért, mert egy kongresszuson megvédett az előadásom után a rosszindulatú felszólalóktól - megmondta előre, hogy meg fog védeni, és mondjuk én a kommentelők kapcsán hozzáedződtem a személyeskedő kritikához, én kérem http-n és Trychydts-en nevelkedtem, engem nem olyan könnyű meglepni, de ott abban a helyzetben nagyon jó volt, hogy van védelmem, és nagyjából azóta nem félek előadni. Pedig apróság volt. Dehát ez van, embereknek van a legnagyobb súlya életedben, embereknek, akiket ismertél.

Ami a Munkahelyemet illeti, az egy jó kérdés, szerencsére nem kell ma eldöntenem, de nem lesz könnyű eldönteni, hogy visszamenjek-e. Én ugyanis azt szerettem ott, hogy voltak nálam sokkal okosabb és szélesebb látókörű emberek, és engem ez inspirál, nekem ebédnél kognitív idegtudományokról, a pszichiátriai diagnosztikai rendszerek problémáiról, a pszichoterápia neurobiológiájáról és tudományfilozófiai kérdésekről beszéljenek. De ne nekem kelljen ezeket elolvasni otthon, miután lefektettem a gyereket, hanem tájékoztassanak a tudományos világ aktuális kérdéseiről a rántott sajt közben. Sajnos a sokkal okosabb emberek száma jelentősen fogy, aminek csak részben az életkorom az oka (hogy tudniillik lassan már nekem kellene a sokkal okosabbnak lennem, aki a kicsiknek a világnézetét tágítja), inkább az a baj, hogy mindig is kevés volt belőlük és az a kevés is rég disszidált, de legalábbis más munkahelyre vándorolt. Azért vannak még, szóval talán nem teljesen reménytelen a helyzet. Illetve, fogalmam sincs, milyen, hiszen nem vagyok ott. Na, mindegy, erre majd visszatérünk másfél év múlva. Habár most, hogy ez eszembe jutott, akár el is hívhatnám ezeket az okos embereket a kocsmába.

*Ez milyen hatásvadászul hangzik, mi? Mégis hogy betalált. Van a tapasztalt pszichoterapeutáknak ez az attitűdje, hogy ti. én már mindent tudok a világról és az emberi lélekről és a bölcsek kövét a szivarzsebemben hordozom, hát ezt igyekszem elkerülni. 

Apa, kezdődik

2014.10.26. 19:05 - címkék: Címkék: lány - 3 komment

A Lány meg megtanult beszélni, nagyjából egy hét leforgása alatt többszörösére turbózta az addig ötszavas szókincsét (anya, apa, kacsa, labda, vau-vau) és értelemszerűen kommunikál. Mondtam neki a konyhában, hogy menj, szólj apának, hogy kész az ebéd, és erre bement a szobába és mondta, hogy "Apa! Ebí!". Majd pedig másnap este mondtam neki, hogy menj, szólj az apának, hogy kész a vacsora, ő pedig bement és mondta, hogy "Apa! Ebí!" - mert a vacsorát még nem tudja kimondani, de tudta, hogy az is étkezés. Mert egy zseni. A múltkor is szaladgálás közben egyszer csak bement a cipőboltba, levett a polcról egy virágmintás kis cipőt, leült a földre és elkezdte levenni a sajátját, és mutogatott nekem, hogy adjam rá azt. Meg anyukámnál voltunk, ettünk, és én épp ignoráltam az éhesen nyávogó macskát, mire a Lány lekéredzkedett a székéből, a macskára mutatott, azt mondta "enni!" és odahozott egy őszibarack-konzervet. Mert a macska macskakaja-konzervet eszik, de a Lány még nem tudja elolvasni a konzerven a feliratokat. 

Csecsemőnek is cuki és okos volt, de ez a szövegértős, beszélős gyerek mindent túlszárnyal, nagyon jó. Ezt csak az utánam következők (nálam kisebb babát nevelők) kedvéért írom, persze, tudom, "minden baba más, minden anyuka más", dehát a beszélő másfél éves _sokkal_ jobb, mint a csecsemő. És rengeteget lehet röhögni rajta. Sajnos most épp beteg, szerintem ilyenje van. 

És innen már nincs visszaút, átléptünk a verbalitás világába, mostantól háttérbe szorulnak a preverbális szerférzetei és jöhet a folyamatos pofázás. Végre. 

Utas és holdvilág

2014.10.25. 13:17 - címkék: Címkék: kultúra - 5 komment

Tudom, hogy vannak nagyobb írók is, de ha választhatnék, én még mindig úgy szeretnék írni, mint Szerb Antal. Rajongó vagyok, elég nagy gáz, hogy kinyírták, mielőtt még több könyvet írhatott volna, így kénytelen voltam elolvasni a Világ- és a Magyar irodalom történetét is, mert annyira szeretem a stílusát és már minden mást olvastam tőle. 

Valójában úgy szeretnék írni, mint Szerb Antal és Susan Orlean, csak utóbbi angolul ír, de non-fictiont szerintem pont úgy kell írni, ahogy ő teszi, és én meg non-fictiont akarok írni, mert egy ponton rájöttem, hogy nekem az fekszik és nem a fikció. Ezért vannak megíratlan riportkönyveim, ellentétben szinte az összes barátommal, akiknek megíratlan regényeik vannak. Szóval két nem különösebben passzoló név, de majd őket fogom példaképként említeni, amikor a következő bestselleremről beszélgetünk a Mokkában. Egyébként nem tudom, Susannek bejönne-e Szerb Antal, én eleve azon is csodálkozom, hogy az amerikaiak bármit értenek belőle, hát azért az Utas és holdvilág nagyon európai szerintem. Neil Gaimannek anno megvettem A Pendragon legendát meg egy magyar népmeséket, utóbbit saját bevallása szerint olvasgatta is, a regényt szerintem max feltette a polcra, de az is tök jó, ha ezek között valahol van egy Pendragon legenda, amit én vettem. 

Nincsen más ebben a dalban

2014.10.22. 10:08 - címkék: Címkék: vásárlás - 5 komment

Ja, vettünk egy lakást. 

But the pusher don't care, ah, if you live or if you die

2014.10.17. 18:35 - címkék: Címkék: munka emberek nyafogás - 2 komment

Itt egy tök érdekes írás arról, hogy a tudományos életben a munkaerőpiac a drogkartellekéhez hasonló. Most teljesen őszintén azt hittem, hogy a drogkartellekben azért ennél jobb a helyzet :)

Something completely different

2014.10.17. 11:02 - címkék: Címkék: emberek bányászat - 10 komment

Közben meg voltam két napot a múzeumban, abból másfél napra lekötöttem a főmuzeológust, aki az igazgatóasszony utasításának megfelelően "alapos tárlatvezetést" nyújtott. A vége felé már egyáltalán nem kérdeztem semmit, csak csukott szájjal hallgattam, de nem azért, mert nem érdekelt, hanem mert ránk lett szólva, hogy ennél azért haladhatnánk gyorsabban is, valamint kezdett bűntudatom lenni, amiért önkénteskedni jöttem, ehelyett privát tárlatvezetésemre lekötök egy munkatársat ilyen sok időre. A fennmaradó fél napban adatrögzítettem, leltárkönyvet digitalizálni mondjuk nem éppen nagy kaland, ugyanakkor izgalmas tételek is vannak benne és én remekül bírom a monoton munkát, mi több, gyermeknevelés után éppenséggel még pihentető is csendben molyolni.

Szóval nagy vonalakban képben vagyok a (Kárpát-medencei*) bányászat történetét illetően, valamint a legnagyobb természetességgel (és remélhetőleg helyesen) használom az akna, táró**, fejtési homlok, vájvég, főte, talp, farbőr, műrevaló, klopacska, jövesztés szavakat és kifejezéseket, és bármikor elmagyarázom a tömlős vagy a légújítós bányamentő készülék, a várpalotai pajzs vagy a lójárgány működését. Miért érdekel ez engem, rejtély, dehát valami hobbi kell az embernek.

Különben a történelemről fogalmam sincs, ezt igyekeztem nem túl nyilvánvalóvá tenni, az egy dolog, hogy Szent Istvánt sem ismerem fel képről, de komolyan fogalmam sincs, melyik században ki uralkodott és a tatárjárás meg a mohácsi vész évszámain kívül még kb. 1848 megy. Csak azért mentem át érettségin, mert iskolánk névadóját húztam. Nem tehetek róla, szánalmasan műveletlen vagyok ezen a téren, hát ez van.

Az internet anonimitását illetően meg azt szeretném mondani, hogy a főmuzeológus úr a második napon megkérdezte, hol is van az a blogom, mert a lánya, aki valószínűleg pszichiáter lesz, és egy bloggertársunk barátnőjével dolgozott egy helyen, mondta neki, hogy írok egy blogot, de a nevemre rákeresve nem találta meg. Melrose place it is. 

*Ezt így kell írni?

**Az akna a függőleges, a táró a vízszintes "alagút".

Máshol feldühítettek és itt mérgelődöm

2014.10.17. 10:04 - címkék: Címkék: emberek nyafogás - 25 komment

A dühkezelésről annyit szeretnék mondani, hogy még egyszer valaki kibaszott homeopatákkal és kineziológusokkal vesz egy kalap alá, mert pszichoterápiával foglalkozom, azt esküszöm, pofán csapom. Nem igaz, hogy ennyire lassú a közvélemény, de az egy dolog, a szakmai közvélemény is. Először is, emberek, az isten szerelmére, Descartes a középkorban élt, több száz évvel ezelőtt, akkor volt értelme azt mondani, hogy testünk és lelkünk két külön entitás, de nem hiszem el, hogy még mindig itt tartunk. Nem tűnt fel, hogy ha félsz vagy feldühítenek (lelki izé), akkor gyorsul a szívverésed, leizzadsz, megfeszülnek az izmaid (testi izék)? Nem tűnt fel, hogy ha hasmenésed van (testi izé), akkor a hangulatod is rosszabb (lelki izé)? Úgynevezett lelki és úgynevezett testi dolgok között nem lehet éles határt vonni, többek között azért sem, mert - ha nem tudnánk róla esetleg - van az agy nevű szervünk, ami a testünkhöz tartozik, és a lelki dolgaink (hangulat, szerelem, idegbaj) mégis a benne áramló ingerületátvivő anyagok révén történnek. Józan ész 1.0.

Aztán. Szerencsére a tudomány már kicsit előbbre tart ennél, ott vannak például a klasszikus londoni taxisok, minél tovább taxizik valaki, annál nagyobb lesz (méretben, vonalzóval lemérhetően) a hippocampusának a térbeli memóriáért felelős területe. Ezt már annyiszor elmondtam és leírtam, hogy részemről rettentően unom, dehát valóban szép és szemléletes példája annak, hogy életeseményeink (jelen esetben a taxizás) hatnak agyunk fizikai felépítésére (is).

Térjünk vissza a stresszhez, mert az könnyű. Stressz ér minket, erre válaszul felszabadulnak az agyunkban hormonok, ezek más hormonokat szabadítanak fel, az adrenalin és a kortizol neve lehet ismerős. Ezek hatnak a szívműködésre, a nemi hormonrendszerre, az érfal feszességére, befolyásolva ezáltal olyan betegségek megjelenését, mint infarktus, magas vérnyomás. Mi több, hatnak az immunrendszerre is, hadd ne fejtsem ki, melyik interleukin szint hogyan változik, mindenesetre az immunrendszer működésének megváltoztatása révén hat a stressz az autoimmun betegségek, a tumorok, vagy épp a nátha gyógyhajlamára. Nem, nem leszel aids-es lelki izék miatt, ugyanakkor a további lelki izék befolyásolják, hogy hogyan gyógyulsz.

Pszichoterápia. A pszichoterápia befolyásolja az agyműködésünket, a nyolcvanas évek elején (harminc évvel ezelőtt. harminc. évvel. ezelőtt.) jelentek meg azok a vizsgálatok, amikben kiderült, hogy ha kényszerbetegeket kognitív viselkedésterápiáznak, akkor adott agyterületük működése PET-vizsgálattal kimutathatóan módosul. Megváltoztatja az agyműködésedet az, hogy ha egy terapeutával dumálsz heti egy órát, igen. Mondjuk ha a taxizás megváltoztatja, akkor ez már annyira nem meglepő. De ez nem minden. A pszichoterápiák egyes formái HIV-pozitív betegekben javították a vérképet, csökkentették a vírusszámot (konkrétan a mindfulness-terápiára van egy jó study). Ez úgy lehetséges, hogy a pszichoterápia, a stresszhez hasonlóan szintén befolyásolhatta az immunrendszer működését, a kutatók azt feltételezik, hogy szimplán a stressz csökkentése révén.

Menjünk tovább. Legjobb gyógyszer a nevetés. A nevetés (lelki izé) a kutatások szerint bizonyos gének kifejeződését csökkenti, másokét növeli (leegyszerűsítve ki-be kapcsolja azokat). Ezek között vannak az immunrendszer, vannak a cukorbetegség területén fontos gének többek között. Így lehetséges olyan tudományos eredmény, hogy ha a beültetés után lombikos nőket röhögtetnek, akkor nagyobb eséllyel tapad meg az embrió. Meg volt valami hasonló cukorbetegséggel is, arra most nem emlékszem pontosan, japánok csinálták és konkrétan egy bohóc röhögtette a népet egy előadóteremben.

Szóval ha történik velünk valami - felbasszák az agyunkat, mint most nekem; megnevettetnek; átölelnek; pszichoterápiáznak - akkor az agyunkban változnak az ingerületátvivő anyagok szintjei, a stresszhormonok szintjei, ezek hatnak a vérkeringésünkre, ezáltal az összes többi szervünk vérellátására. Hatnak az immunrendszerünk működésére, és a nemi hormonrendszerünk működésére. Ezt onnan tudjuk, hogy megmértük. Nem én, hanem az okos kutatók a Harvardon meg a többi okos helyen.

Sebésznek kellett volna mennem, basszus, a vakbélműtétről meg a méheltávolításról bezzeg senki se gondolja, hogy kuruzslás. Mondjuk az infúzióról se, pedig ott van például a remek keringésjavító infúzió, amit memóriazavaros időseknek szokás adni, elárulom, hogy a hatékonysága nem bizonyított. De az infúzió, az használ, mert az tű, meg egy barátságtalan fehérköpenyes arc rendeli el, hát akkor tuti jó. A pszichoterápia meg ezotéria. Egész életemben ezt kell majd ellenbizonygatnom, igaz? Anyátok.

Köszönöm, hogy elmondhattam.

Time for some thrilling heroics

2014.10.07. 16:43 - címkék: Címkék: lány bányászat - 3 komment

Nos, mivel túlságosan ráérek (not), a Múzeumban fogok önkénteskedni - ez azt jelenti, hogy amikor Sopronba jövünk, időnként ott fogok lógni a könyvtárban és/vagy tárlatot vezetek, amíg a kis Lányra lelkes nagymamák hada vigyáz*. Ma beszéltem a jófej igazgató asszonnyal (azt mondta, ne akarjak úgy öregedni, mint ő, pedig pontosan úgy akarok), és a héten még megyek be egyszer. Mondjuk mindez havi néhány nap lesz, mivel egy másik városban élek, de azért ha jöttök, szóljatok nyugodtan, hátha pont ott vagyok.

*Pontosabban fogalmazva, lelkes nagymamák hadát ugráltatja, elképesztő, mit megenged magának. Egyet int és az egyik nagymama máris hozza a vizet, teát, kekszet, gyümölcsöt, míg a másik próbálja kitalálni, hogy felhangosítani vagy lehalkítani kell-e a Halász Juditot, vagy épp a szélcsengőt csilingeltetni, esetleg a macska közelébe kell vinni, mert egyedül nem mer odamenni, de azért kíváncsi rá, vagy lusta fél métert odébb menni a plüssnyúlért, valaki adja a kezébe azonnal.

She talks like someone who's never been hit in the face before

2014.09.30. 12:28 - címkék: Címkék: emberek bántalmazás - 7 komment

Én sem vagyok normális, hogy értelmes teendők helyett Diványt és azon belül is kommenteket olvasok, megyek is mindjárt tűzhelyet súrolni, de ezt meg kell, hogy hangosítsam nektek: 

"Kifejezetten ezzel a területtel foglalkozó szakpszcihológustól tudom, hogy ha egy nő szex közben nemet mond, az egy férfiból erős agressziót vált ki, és könnyen erőszakhoz, sőt emberöléshez vezet. És ez soha nem a férfi hibája. Sok féle ember van, és van olyan, aki az ilyen feszültséget egyszerűen nem képes kezelni. De ez nem tanulható dolog. Vagy van, vagy nincs. Az a nő pechje, ha rosszat fog ki. Éppen ezért baromi veszélyes ilyen helyzeteket előidézni. És bizony ez a nő felelőssége, mert csak ő van döntéshelyzetben."

Most mindenféle feminista felhangot félretéve, ezúton szeretném megvédeni a férfiakat: az általam eddig látottak alapján ők a valóságban többnyire nem agyatlan állatok. Tényleg. Némelyik tök értelmes, gondolkodó, érző lény, beszélni is tudnak, meg döntéseket hozni, meg felelősséget vállalni, meg ilyenek. Mi több, előfordult már, hogy szex közben nemet mondtam egyiknek-másiknak (előjáték, de esetenként akár aktus közben is, ha az épp nem esett jól) (és nem jártam világéletemben a nyugis férjemmel, voltak nehezebb esetek is) és soha egyik sem ölt meg, de még csak pofán sem vertek soha. Ekkora mázlit, mi? 

Cím az egyik kedvenc idézetem ebből a sorozatból. 

Mellekről és még durvább dolgokról lesz szó

2014.09.29. 10:50 - címkék: Címkék: lány nyafogás - 17 komment

Szóval én most már értem, hogy jut el az ember odáig, hogy közterületen szoptasson. Én nem szoptattam közterületen, bár vonaton igen, de igyekeztem elbújni és kendővel takarni. Nem azért, mert annyira szégyenlős vagyok, vagy mert annyira tartanék utastársaim véleményétől, hanem mert úgy gondolom, azt, hogy valakinek megmutassam a mellemet, azt ki kell érdemelni. Nem, nincsenek világraszóló melleim, világéletemben inkább a lábam, a seggem és a sziporkázó intellektusom volt az erősségem, de akkor is: nem mutatom meg csak úgy bárkinek, aki véletlenül épp arra sétál és még csak vacsorázni sem vitt el. És ne áltassuk magunkat, szoptatáskor látszik a mell, hacsak nem vagy zsonglőr, minimum akkor, amikor rárakod a gyereket meg leveszed, én legalábbis sok szoptató nő mellét láttam, pedig nem lestem direkt. Ne értsünk félre, egyáltalán nem zavar, ha valaki az utcán szoptat, de hogy őt sem zavarja, az fura. Az egyik barátnőm azt mondta, szerinte teljesen normális vonaton szoptatni: mindenki előveszi a szendvicsét, akkor a babának is jár a kaja, és ezzel egyet is értek, csakhogy az én mellem nem valakinek a szendvicse. Ja, hogy de. 

Régebben ijesztőnek és értelmetlennek találtam azt is, amikor a barátnőim gyerekei bementek utánuk a vécébe, mondjuk meglátogatott minket a kolléganőm másfél éves kislányával, és bement nálunk tampont cserélni, a kislány meg halálra rémült az idegen helyen és berohant anya után. Milyen már. Ma már a szemem sem rebben, ha úgy kell pisilnem, hogy egy gyerek ül az ölemben közben. A szeparációs szorongás tankönyvi korszakában van, igen, betehetném addig a kiságyába, hogy ott üvöltsön kétségbeesetten, de utána egy évezred megvigasztalni, plusz félek, hogy megutálná az ágyát, ha börtönnek használnám, ja, és sajnálom is. Alapesetben a vécével szemben, az előszobában a hűtőmágnesekkel játszik ilyenkor és én kicsit nyitva hagyom az ajtót, de néha rátör, hogy tíz centire sem távolodhat el tőlem. 

Van még az, hogy a szoptatás sok hónapja alatt amit megeszel, az átmegy az anyatejbe - vagyis én vagyok az, aki nem ehetek tejterméket, holott a Lány a tejfehérje-allergiás. Én nem ihatom számolatlanul a kávékat, mert aztán ő nem fog tudni aludni. Én nem ehetek csilisbabot, mert az ő hasa fájdul meg. 

Lassan, de biztosan kialakul az emberben az a tudat, hogy a teste nem az övé többé, hanem nagyjából köztulajdon. Az intimitás határvonala is máshová kerül, normális ember nem beszélget kakiról, a játszótéri anyukák viszont simán megtárgyalják, a baba hányszor és mennyit és milyen színben. Ha több mint egy évig naponta hat-nyolcszor pelenkát cserélsz, plusz időnként magad sem lehetsz magányos a klotyón, egy idő után elfelejtődik, hogy az ürítés intim, csak az adott személyre tartozik. Van egy kis dobozom a vécében, amiben a női higiéniát tartom, a Lány egy időben rendszeresen kiszedte a helyéről és kidobálta és szétszórta belőle a tamponokat, naponta sokszor - pár hónap után már teljesen természetesnek hatott, hogy itt-ott tamponokat találok a lakásban. 

Szóval érdekes. Kíváncsi vagyok, meddig tart ez és hol a határ. Mert szerintem például a mellem alapvetően az enyém, és az csak átmeneti állapot, hogy éppenséggel valakinek a kajája. Kölcsönadtam őket a Lánynak egy kis időre. Még egy pár hónap és visszakerül hozzám és ismét mell lesz, nem pedig szendvics, amit bárhol nyugodtan kicsomagolhatsz, ha éhes vagy. És akkor majd szülök még egy gyereket és kezdődik elölről az egész, és ha huszonéves lennék és lenne kedvem, akkor szülhetnék még ötöt, és ha mindegyiket két évig szoptatnám, hordoznám és pelenkáznám, akkor legjobb esetben is tíz évig lenne másvalakié a testem, ennyi idő után vajon még visszakerül a végén az ember saját tulajdonába, vagy végképp közkincs? 

Nem kellett volna köpködni a földre

2014.09.24. 21:25 - címkék: Címkék: emberek nyafogás - 42 komment

Ma például, az orvosi váróban fültanúja voltam, ahogy egy minden bizonnyal jószándékú, de ostoba és kártékony nagymama legalább egy óra hosszat folyamatosan alázta a vele lévő tizenkétéves-forma kövér kisfiút. Merthogy nem tudtak tőle vért venni, mert kövér és mert félt, és ha valaki kövér, akkor nehezebb eltalálni a vénáját, ha meg még fél is, akkor még nehezebb. És így majd sohasem fognak tudni rajta segíteni az orvosok, mert ilyen hülye, hogy itt fél meg stresszel, amikor az köztudottan káros az egészségre, de különben is az a baj, hogy állandóan a számítógép előtt ül és nem a valósággal van elfoglalva, és ettől be fog csavarodni és a pszichiátrián fog kikötni. A kisfiú többnyire ült maga elé meredve, néha elkezdett könnyezni, akkor a nagymama jól lebaszta, hogy mit sír, amikor ők, a család mellette állnak és nagyon szeretik. Később a nagymama újságkivágásokat vett elő a táskájából a stresszről meg a tévénézésről és ezeket lobogtatta a kisfiúnak, majd felolvasott neki egy komplett Csernus Imre-interjút. 

Szegény kisfiú. Így utólag mindig sajnálom ezeket a helyzeteket, hogy nem szóltam bele, csak hát konfliktuskerülő vagyok, nincs kedvem vitába bocsátkozni ostoba nagymamákkal, és igen, nyilván jót akart annak a kisfiúnak, de több, mint egy órán keresztül konstans ócsárolni valakit: általában nem segít sem a kövér kisfiúk szorongásán, sem más betegségen, bármit is állít erről Csernus Imre. Nyilván ijesztő, ha az ember nagymama és a kisfia nem egy fakarddal a mezőn a többi kisfiút kergető bajnok, hanem szorongó, elhízott geek. Nyilván nem ilyen unokát szeretett volna ez a nagymama. Ugyanakkor első körben két ismerősöm ugrik be, aki néhány évtizeddel ezelőtt kissé túlsúlyos, szociálisan ügyetlen, számítógépbuzi kisfiú volt, az egyik ma Ausztriában dolgozik programozóként és már tíz éve is forintban hét számjegyű összeget vitt haza, mindehhez van felesége, gyereke is, a másik is választott szakmájában sikeres, mondhatni, közismert név, sajnálatos módon nem visz haza hét számjegyű összeget, ugyanakkor beutazta a világot, rengeteg barátja van, gyönyörű és okos felesége, és gyönyörű és okos kislánya. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden kövér kisfiúból sikeres férfi lesz, mert nyugodtan lehet belőle egyedülálló alkoholista munkanélküli lúzer is, de ez nem törvényszerű. És a folyamatos, levegővétel nélküli kritizálás nem a siker irányába visz. Olyan rossz volt nézni, hogy szegény kisfiút senki nem védte meg. 

Egyébként is elképesztő, hogy beszélnek az emberek a gyerekeikkel például a játszótéren, én eddig nem tudtam, hogy rosszul is lehet csúszdázni, de a múltkor egy nagymama hosszasan osztotta a vele lévő kb. négyéves unokáját, hogy nem így kell, számtalanszor elmondtam már, Petike, már megint rosszul csúszol! Egy darabig figyeltem és próbáltam megérteni, mit csinálhat rosszul Petike, végülis arra jutottam, talán az lehet a baj, hogy a csúszdán ülve nem zárja össze a lábait, hanem terpeszben csúszik le, így a cipője orra súrlódik a csúszda szélén, kissé lefékezve a tempót, és gondolom, a cipőorrnak sem tesz jót az ilyesmi. De lehet, hogy nem ez volt a baj, hanem valamilyen más, számomra észrevehetetlen tartási rendellenesség. 

A másik hasonló eset ugyanúgy kb. 4 éves kisfiú és nagymama-páros, csak a másik játszótéren: a kisfiú feszt hason csúszott le a csúszdán, de lábbal előre, és ez egy elég kicsi, nem nagy lejtésű csúszda, semennyire sem volt balesetveszélyes. A nagymama végig kiabált vele, hogy azonnal hagyja abba, mert így nem szabad csúszdázni, ugyanis mindjárt jön a biztonsági őr és meglátja és nagyon mérges lesz, lám, már meg is látta, ott jön, és mindjárt ideér és a rossz kisfiút elviszi és bezárja. Érted, bazmeg, nem szabályszerűen csúszol a csúszdán, akkor meglátnak, elvisznek és bezárnak. Ezért tart itt ez az ország. 

De nem csak a nagymamák őrültek, a múltkor egy anyuka hintáztatta a kislányát a mellettünk lévő hintán, betette a hintába, 3 éves, kiscsoportos-forma kislány volt, elkezdte lökni, majd utasította, hogy akkor most énekeljen, mert ha nem énekel, akkor nem hintázhat. A kislány hallgatott, anyuka fenyegetőzött, hogy akkor már veszi is ki a hintából. Végül aztán megenyhült és elkezdett ő énekelni, mire a kislány is bekapcsolódott, így végül nem kellett kivenni a hintából. A "Hinta-palinta, hintázik a Zsuzsika" dalocskáról volt szó, a Lány is bekapcsolódott és a maga kis nyelvén énekelt, nagyon cuki volt. Úgyhogy megengedtem neki, hogy hintázzon. 

Az már igazán említésre sem érdemes, hogy vannak ugye azok a gyerekek, akik csak a homokozó szélén ülhetnek, vannak, akik bemehetnek, de nem lehet homokos a ruhájuk (ma is volt egy, a nagymamája magyarázta neki, hogy anya nagyon mérges lesz, pedig melegítőnadrág volt rajta és csak száraz homok borította, egy sima leporolás megoldja az ilyesmit), és vannak, akik bemehetnek, de vizes homokhoz már nem nyúlhatnak (nyáron sem). 

És ne értsünk félre, nem azt akarom mondani, hogy tilos korlátozni, illetve kritizálni a gyereket, szerintem mindkettőt muszáj, nem akarok elkényeztetett kis köcsögöket nevelni, és nem hiszek a határok nélküli szabadságban. De én eddig azt hittem, hogy rettentő kritikus vagyok, erre most kell rádöbbennem, hogy sehol sem tartok, basszus, azt se tudom, hogyan kell szabályosan csúszdázni. 

Babablog

2014.09.20. 22:46 - címkék: Címkék: lány nyafogás - 10 komment

Egy külön bejegyzést kell szentelnem a kis Lánynak, aki nem akar babáról olvasni, az nyugodtan kihagyhatja (de meg ne tudjam, mert megsértődöm). Nem tervezem, hogy már csak babablogot írjak, ugyanakkor a babás bejegyzéseimet olvassák és kommentelik a népek, ha bármi másról írok, azt meg alig olvassák és kb. nulla komment jön rá, szóval lehet, hogy már úgyis csak kismamák olvasnak, és az én privát életem senkit sem érdekel, akkor meg minek mentegetőzöm.

Szóval a kis Lány. Most olyan korszakban van, hogy általában tök jó vele lenni. Csecsemőnek se volt rémes, cuki volt meg minden, de azért egy csecsemővel korlátozott, hogy mit lehet kezdeni. Most viszont már lehet vele rendesen kommunikálni, érti a szavakat és a maga kis nyelvén és gesztusaival kiválóan az ember tudtára tudja adni, amit szeretne. Néha váratlanul utánozza, amit mondunk, leejtek valamit vagy beütöm a könyököm és azt mondom, hoppá, vagy aúúú, és akkor egy kis hangocska azt mondja lentről "oppá" vagy "aú". Minden szónak van egy külön hangszíne, az "apá"-t mindig kedvesen, vékony hangon és némi áhítattal mondja, az "anyaaa" meg mélyebb hangú, nyafogóbb. Mostanában a laptopját nyomogatja, és utánozza, a "négyzet" szó például két ggyiii!!!gggye!!! kiáltáshoz hasonló hangsor, ilyen japán karatekiáltásra emlékeztet. Ha telefonálok, mindig megkérdezi, hogy "apa?" vagy hogy "ma?" - az a mama, vagyis anyukám, őket ismeri azok közül, akikkel gyakran beszélek. Fotókat is szeret nézegetni, saját magáról a fényképalbumot, bizonyos képeken mindig nevet; van egy, amin a férjem megsimogatja a kezében lévő kisbaba fejét, ennél a Lány mindig megsimogatja a saját fejét, és van, amin a csecsemő apát itatja bögréből, erre valamiért mérges. Szeretek vele játszani meg olvasni neki, meg a játszótéren nézni, miket művel. Jó, hát van az a hangulata, amikor kizárólag kézben hajlandó lenni és az elég idegesítő, választhatok, hogy úgy pisilek, hogy a kezemben van egy Lány, vagy leteszem és ott a lábamba kapaszkodva zokog és húzgál. És még azt is szeretem, ahogy emlékszik dolgokra, nem is tud beszélni, de napokkal ezelőtt látott toppantgatva szaladgálni egy kislányt a játszótéren, tökre tetszett neki, és ma megkérdeztem, hogyan szaladgált a kislány a játszótéren? És nevet és utánozza. Mert olyan okos. 

A bölcsi, az úgy ment, hogy megvannak a fokozatok és akkor lépsz tovább a következőre, ha az előző nagyjából rendben ment, elég gyors, legalábbis az ismeretségi körömben jobban elhúzzák a beszoktatást, de nekem igazából tetszik. Tavasszal már voltunk ott megnézni és kb. egy órát ott töltöttünk, vagyis számomra már nem volt ismeretlen a hely.

Hétfőn délután mentünk először, egy órát voltunk ott úgy, hogy a Lány eljátszott, én meg a sarokban ültem, néha odajött, de leginkább egy fa kisvonattal volt elfoglalva, amire fel is lehetett ülni, és egy kisfiúval rendre elszedték egymástól. Később meg akarta ölelni a kisfiút, de az elszaladt, egyébként joggal, mert a közeledő Lány az esetek felében ölelni vagy megsimogatni szeretne, máskor meg beléd markol, nem fáj, de azért picit kellemetlen.

Másnap otthagytam, vagyis odaadtam az egyik csaj kezébe és mondtam, hogy picit játszani fognak, aztán jövök, ekkor épp kinn voltak az udvaron, öt perc múlva kaptam az sms-t, hogy "megnyugodott, épp motort választ". Ja, mert mindig írnak sms-t, amikor abbahagyta a sírást, tök jó, asszem enélkül nem is vittem volna többet. Amikor visszamentem érte, elég szomorúan ült az egyik csaj ölében, de hazafelé már vidáman dumált. Olyan ügyes, olyan gyönyörű, úgy szeretem. 

Harmadik napon másfél órát volt egyedül, délelőtt vittem, és amikor az öltözőben cseréltem a cipőjét, odajött az első napi kisfiú, Gergő, és odahozott nekünk egy cipőt és megpróbálta ráadni a lábára.

A negyedik napon már ott ebédelt volna, de ekkor vittem szemészhez, ezért ez kicsit bekavart (hét elején még nem tudtam), így csak délután egy órára vittem el, hogy ne szakadjon meg a sorozat. Gergő rögtön odajött, amint megérkeztünk, és ott sündörgött. Amikor érte mentem, egy darabig nem szóltam, hogy ott vagyok, csak meglestem, a homokozóban mutogatta egy nagy, állatos kockán a bocit az egyik gondozó csajnak.

Az ötödik napon délelőtt vittem és a férjem ment érte ebéd után, valamennyit evett ott, de itthon aztán még betolt majdnem egy egész zsömlét sonkával, szóval asszem ezen még dolgozni kell majd. A férjem azt mesélte, hogy amikor megérkezett, a Lány megmutogatta neki a többi gyereket, és amikor öltöztette, végig ott állt mellettük és nézte egy kisfiú, a Gergő. Hát mekkora cukik, komolyan. Szóval összességében nem fájdalommentes, nagyon rossz otthagyni a síró Lányt, elváláskor mindig sírt, de jó tudni, hogy max öt percig sír és utána jól elvan. Azt nem tudom, hogy fog ott aludni, de a Bölcsisnénik (mind fiatalabb nálam) nyugtatnak, hogy sok rossz alvó gyerekük volt már, és általában tudnak aludni, mert délelőtt nagyon elfáradnak. Mondjuk megértem, én is elfáradtam, amikor ott kellett töltenem egy órát, hiába nincs annyira sok gyerek (10-12, 3-4 felnőttre), de azok összevissza rohangálnak, fel-le kéredzkednek, játékokon összevesznek, és kb. ötvennek tűnnek, én fel nem foghatom, hogy lehet, hogy valaki önszántából ezt a munkát válassza. Mármint kétségkívül nagyon aranyos, amikor öt cuki kislány fel-le motorozik az udvaron, de minden nap nyolc órában, én tuti megőrülnék, és akkor az etetés meg altatás, meg a kritikátlan mennyiségű pelenkázásról nem is beszélve. Szerencsére ezek a lányok, úgy tűnik, mintha élveznék a munkájukat, vagy csak ügyesen színészkedtek, amíg ott voltam. 

Egyébként mostanában néha jól alszik, vagyis nem tudom, mert nem vezetek naplót, csak felidegesítettem magam, amikor egyszer egy hónapig írtam az ébredéseit, de összességében gyakrabban van jobb éjszakája, és a rosszabb is jobb, mint régen a rosszabb. Szóval van remény így 17 hónaposan, hogy valaha még kialszom magam egyszer. Ami érdekes, hogy nagyon sokáig nem volt hajlandó az ágyában elaludni, viszont nappal egy kis ideig szívesen játszott benne, ezért valamikor pár hónapja bevezettem, hogy esti szoptatás után beteszem a kiságyba, játszunk (az kb. azt jelenti, hogy kidobálja a plüssöket, én meg visszaadom), és amikor feláll és sírni kezd, hogy kivegyem, akkor kiveszem és kézben, a hintaszékben (amiért örökre hálás leszek, imádom!) elaltatom és utána beteszem. Míg egy napon lefeküdt a ágyában és nem sírt, hogy vegyem ki, hanem forgolódott, és elaludt ott benne. És azóta az ágyában alszik el. Megérett rá, vagy ne tudom. Persze, az első ébredéskor (éjfél és reggel 5 között bármi) általában átkerül a mi ágyunkba, de aki szerint ez kényeztetés, annak még nem volt rosszul alvó gyereke és bekaphatja. A fal mellett van a 180 cm széles ágyunk, a fal és köztem a Lány, mindenki elfér. Szóval igen, könnyebb és élvezetesebb most a gyereknevelés, mint mondjuk fél évvel ezelőtt. 

Ja, a dobáláson elbuktam, azóta is rendületlenül dobál, én rendületlenül mondom neki, hogy nem szabad, de már látom a szemén, hogy na, kezdi. Tudja, hogy nem szabad, és dobja. Kíváncsi leszek, a bölcsiben mit fog művelni ezen a téren, mondjuk őt ismerve az eddig nem dobáló gyerekeknek is meg fogja tanítani, hát, az élet kemény. És még a szoptatásról akartam írni, bár magánügy, de aki idáig eljutott az olvasásban, annak elárulom, hogy reggel és este szoptatom és a reggelit majd el akarom már hagyni, mert nem szeretem, az esti meg tőlem aztán maradhat akármeddig. Fura, mert megütközöm, amikor járóképes gyerekeket szoptatnak az anyáik a játszótéren (egyébként is elővenni a mellemet a játszótéren, hát ez egy másik bejegyzés témája asszem), de esti fürdetés után, lefekvés előtt egy szoptatás meg simán belefér, a kis álmos, pizsamás Lány cseppet sem tűnik túlkorosnak hozzá. 

Dolgok

2014.09.20. 13:54 - címkék: Címkék: lány emberek nyafogás bányászat - 9 komment

Úristen, mennyi minden történik. Elkezdődött a bölcsis beszoktatás, szerintem jól megy, elváláskor sír egy kicsit a Lány, de utána már jól elvan, játszik egyedül vagy a többiekkel, mondjuk ott még nem aludt, arra nagyon kíváncsi leszek, hogy fog menni. Végül heti két nap mellett döntöttem, ennyit lesz bölcsis egyelőre. Beindult a kis Projektem, amiről nem beszélhetek inkognitóm megőrzése végett, de munka, én találtam ki, és lassan elkezdődik, remélem, menni fog, szeretni fogja a célcsoport és én is, és dőlni fog a pénz. A kolléganőm, akinek átveszem a magánrendelését, átadta az infókat, hamarosan rendelek nála. Meghirdettük a lakásunkat és egy hét alatt találtunk vevőt, és mi is megtaláltuk a leendő lakást, ami meglepő módon nem annyira kompromisszumos megoldás, hanem basszus tényleg nagyon jó, de ezeket még nem merem elkiabálni, mivel mindkét fronton csak ajánlattételnél tartunk és még szerződést sem kötöttünk, mindegyik több hónapig fog tartani és addig bármi közbejöhet, izguljunk, hogy ne jöjjön. Voltam kontrollon a szemésznél, aki a retinaleválásomat műtötte, és kiderült, hogy a másik szemem is egy kissé rozoga, ugyan még nem kell vele semmit sem csinálni, csak rendszeresen kontrollálni, de jaj. Nagyon ijesztő hír, asszem azért nem vagyok konstans pánikban, mert már régóta tudtam, mert azzal is láttam a fényeket és mert a statisztika is ezt mondja, szóval nem lepődtem meg, inkább örülök, hogy még nem kell vele semmit csinálni, hátha sose kell, másrészt az előzőnek a műtétje is tök jól sikerült, jól látok vele. Elvállaltam egy negyedik munkát is, ismeretterjesztés, kisírtam, hogy csak októbertől kelljen csinálni, mert most el vagyunk havazva. Bár esélyem nagyon nincs, de mégiscsak beadtam egy pályázatot a Nemzeti Kulturális Alaphoz, amennyiben adjanak tíz hónapig havi bruttó százezer forint alkotói támogatást Brennbergbányáról szóló könyvem megírására, úgyhogy ha véletlenül megnyerem, akkor az elég nagy para lesz, egyúttal kiváló motiváció (le kell adni nekik az időszak végén egy kész anyagot, vagy vissza a lóvét). Ha a Nemzeti Kulturális Alap pályázati bíráló bizottságának tagja Ön, kedves Olvasó, kérem, gondoljon rám sokat és szeretettel. Fogok járni mozgás- és táncterápiás szupervízióba is októbertől, a módszer Anyjához, remélem, nem lesz teljesen haszontalan (bevallom, most épp semmi kedvem hozzá, de már ciki lenne lemondani). A Lány meg mindig becsukja a bal szemét és ezért elküldtek minket szemészhez, ahol semmi baja, meg neurológushoz, aki talán vizsgálná tovább, jövő hét elején megyünk vissza hozzá a szemészeti lelettel, és akkor eldönti. Egyébként teljesen egészséges, okos, csodálatosan cuki, már tud kisautózni (az olyan, mint a kismotor, csak alacsonyabb és négykerék-meghajtású) és mindent megért, szóval rettenetesen aggódom, egyúttal igazából azt gondolom, hogy nincs semmi baja. A sok teendő miatt persze nem tudunk Sopronba menni, pedig ez az időjárás a leggyönyörűbb Sopronban, a hűvös, párás, napfényes őszi idő, hogy minek kell nekem ennyi hülyeséget csinálnom, ahelyett, hogy sétálgatnánk ott az erdőben a kis Lánnyal, rejtély. 

Nagyon mélyen lakozik a földbe temetve

2014.09.12. 14:38 - címkék: Címkék: zene bányászat - 5 komment

Nem is tudom, mit mondjak erre, leginkább megható, dehát elfogult vagyok nyilván. Igen, ez egy hiphop-dal Brennbergbányáról. Hát nem csodálatos? Hát nem cuki? Szerintem az.

Ruhák és más kalandok

2014.09.08. 13:47 - címkék: Címkék: vásárlás lány nyafogás - 13 komment

Volt nálunk Mona, hozott egy vagon ruhát* a Lánynak, aki teljesen rájuk kattant és a fejébe húzta a neki tetszőket, felnőtt sálat és lányka cicanadrágot egyaránt. Az enyém ez a ruha lett, tényleg nagyon jó viselni, közben eszembe jutott, hogy a múltkori ruhacserén egy rózsamintás nyáriruha kapcsán azt mondták a Medúzalányok, hogy az nem az én stílusom, mert cuki - hát majd megmutatom, mennyire cuki tudok lenni. Senkit ne tévesszen meg a vastagkeretes szemüveg és a racionalizáló szigor, ebben a rózsaszín selyemruhában egészen tündérszerű, légies jelenség leszek, halkszavú, suhanó léptű, rebbenő tekintetű, galambok ülnek a verebekhez minden félrecsúszott nyakkendődben, figyeljetek csak. Mondjuk lehet, nem a hegymászószandálommal kellene felvenni majd. 

Egyébként meg mindenfélét beterveztem erre az évre, nehéz, ám izgalmas idők következnek ránk, áruljuk a lakást, amiben lakunk, és valahova költözünk majd. Abban az időszakban, amikor az ember már eladta a lakását, de az újba még nem költözött be, mert tart az ügyintézés, akkor hol szokás lakni felnőtt, családos embereknek? Szingliként nyilván egy barátnőmnél, de így? Van olyan rövid távra albérlet?** Bútorokat raktárba kell tenni? Szülőknél vidéken? De akkor már dolgozni fogok, négy helyen, mondjuk ebből kettő otthon végezhető, de a másik kettő személyes jelenlétet igényel. Nem tudom, lehet, hogy túlvállaltam magam, ugyanakkor mindegyik csak heti pár óra, és kell a pénz kertkapcsolatra. Ja, és még mozgásterápiás szupervízióba is fogok járni, mert még csak hat éve és százezer órája tanulom a módszert, úgyhogy már csak száz óra szupervízió meg egy szakdolgozat, de úgyis most olvastam, hogy ha abbahagyod a tanulást, elbutulsz, és idős korban is nyelvtanulással meg ilyenekkel kell szellemileg frissnek maradni, én meg éppenséggel nem vagyok a szellemi frissességem csúcsán. Szerencsére ma megtudtam, hogy a terhesség alatt hormonális hatásra zsugorodó női agyterületek később visszanyerik eredeti méretüket, ami igazán megnyugtató, ugyanakkor gyanítom, hogy nem a játszóterezéstől nyerik vissza. Szóval tulajdonképpen egyetlen dolog miatt kell aggódni, hogy senki ne legyen beteg, a többit majd valahogy megoldjuk. 

A Lány különben elképesztően cuki, azt mondja, hogy "anya". Pontosabban: anya, anya, anya, anya, anya, anya! Úristen, én vagyok valakinek az anyukája. Azt is mondja, hogy "alma", és az "a" betűket kissé "aó"-san ejti, nem tudom, ez melyik tájszólás. 

*Mert neki van a ruhaboltja

**Ha valakinek van egy üresen álló lakása, lehetőleg Óbudán, amit kiadna nekünk 2-10 hétre, ne habozzon közölni. 

Főleg festmény

2014.09.01. 15:31 - címkék: Címkék: emberek - Szólj hozzá!

Van az Oldi, aki tök érdekes képeket fest, oldalt is van hozzá link - nekem személy szerint az Oktogon a kedvencem, de úgy tűnik, a kutyásak mégis népszerűbbek -  és most indított egy játékot, ahol ingyen fest nekünk választott témáról, ha akarjuk. Én mondjuk csak Sopront festetném, elég nagy szégyen, hogy jelenleg is két, Győrt ábrázoló olajfestménnyel élek együtt, mindkét szobánkban van egy. Most viccelek, de közben komolyan így van. 

Az ösvényen fénylő napfoltok közt, én s a többiek

2014.08.29. 22:06 - címkék: Címkék: utazás lány - 7 komment

Voltunk egy hetet Szilvásváradon, ez volt a nyaralás, a férjem, a Lány meg én. Csodás idő volt, lehetett napozni is néha, de kiránduláshoz sem volt túl meleg, svédasztalos reggelit és ebédet kaptunk, volt a hotelban szauna és jakuzzi és kinti medence, valamint játszótér és játszószoba. Láttunk kutyákat és lovakat, ültem életemben először lovon, egy szép, nagy, fehér ló volt, sajna hamar lejöttem róla, mert a Lány teljesen kiborult és sírt és kiabált, meg volt rémülve, mit csinál anyával az a ló, hova viszi. Nahát, én eddig sose értettem, mit vannak úgy oda az emberek a lovaglástól, de tényleg klassz volt. Kirándultunk a vízeséshez meg a barlanghoz, ettünk frissen sült, ropogós pisztrángot a tisztáson a büfében (kétszer, mert olyan finom volt, hogy egy másik napon is visszamentünk), kirándultunk a kilátóhoz, ahol kitettem kekszdarabkákat a padra és egy széncinege elvitte a Lány szeme láttára, nagyon örült neki. Láttunk fürjet is, ami egyáltalán nem félt tőlünk, az fura volt. 

A Lány, bár épp jön a foga, magához képest csodálatosan jól aludt, élvezte a programokat és legtöbbször az étkezéseket is végigülte, csak néha kiabált, én meg iszonyúan élveztem, hogy nem nekem kell összeszedni, amit ledobál a földre. A legjobb az volt, amikor délelőtt kirándultunk a csodálatos Bükkben, de komolyan, az végre egy erdő, én mindig hülyét kapok attól, amikor a fővárosi emberek minden bozótost képesek erdőnek nevezni, szóval ez tényleg az, ettünk pisztrángot, délután meg felváltva vigyáztunk a Lányra, én szaunáztam meg bikiniben napoztam a hegy-völgyre néző medence partján, és hallgattam, ahogy a Lány nevetgél és labdázik a férjemmel a medencében.

Utolsó nap mesélte a hotel egyik alkalmazottja, hogy be szokott jönni egy róka a hotel kertjébe, már szóltak a vadásznak, ugyanis a Bükk-fennsíkon idén nagyon elszaporodtak a farkasok, három család van, és kiszorították a rókákat, ezért azok lejjebb jöttek. 

Sokkal jobban imádom a gyönyörű, pici Lányt, mint valaha, nem tudom, azért-e, mert viszonylag jól aludtam és napi két órát babamentesen töltöttem és sokat voltam erdőben. Mindenkit jobban szeretek, ha eleget alszom és ha napi két órát nélküle tölthetek. Sokak szerint ez a másfél éves kor körüli kor a legjobb, mert ilyenkor már okosak-ügyesek, de még nem tört ki rajtuk a dackorszak, és tényleg csodálatosan cuki, átölel a kis kezével és azt mondja, hogy "nya", a férjemnek meg "pa", és minden gyereket megfélemlít a játszószobában. Egyedül az elektromosan záródó bukóablakoktól félt a tetőtéri szobában, még a hetedik napon is gyanakodva méregette őket. 

Most kéne jajongani, hogy vége a nyárnak, de igazából nagyon jó nyár volt, nincs kedvem jajongani.

Lám csak, azért voltak nekünk élményeink

2014.08.21. 17:57 - címkék: Címkék: kaja - 3 komment

Rövid és lényegretörő leszek: a legjobb red curry, amit Budapesten ettem, valaha, beleértve puccos thai éttermeket és a Parázst is. 

Update: közben meg is szűnt a Kon Thai, mondjuk állítólag novemberben új helyen újranyitnak, de basszus. 

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Utolsó kommentek

  • isolde: @joozsef: nem teljesen értem, hogy mit akarsz ezzel. Számtalan magyar orvos dolgozik Angliában, Németországban, Skandináviában. Én nem tudok olyan kollégáról, aki ne kapott volna állást Ny-Eu-ban, m... (2014.10.31. 13:57) Ajánló
  • isolde: @nesztelencsiga: nem mellette érvel, csak kimondja az igazságot. (2014.10.31. 13:54) Ajánló
  • joozsef: Hát, ha már ilyen történetmesélés van. Ismerősöm egy évig Új Zélandon tanult ösztöndíjjal. Neki mesélte egy ottani tanára, hogy sok ösztöndíjassal foglalkozik, és ebből tudja, melyik nemzet mennyire... (2014.10.31. 13:53) Ajánló
  • nesztelencsiga: és azután jön az a rész, amelyben azzal érvel a gyorsított szülés mellett, hogy ha nem indítja meg az orvos, akkor azalatt a hat óra alatt csak százezret keres kétszázötven, vagyis így háromszázötve... (2014.10.31. 13:53) Ajánló
  • SeSam: Hát ezt rögtön elküldöm öcsémnek a német kórházba! :) (2014.10.31. 11:35) Ajánló
  • Utolsó 20

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította