Még egy kicsit a temetőkről

2016.02.09. 19:47 - címkék: -

Volt másfél órám a fodrász meg a könyvelő között, így elmentem megnézni Margaret Mahler sírját, ha már a múltkor így szóba jött. A soproni Izraelita Temetőben van, a 84-es főút túloldalán. Margaret Mahler az a híres pszichoanalitikus, aki egyrészt soproni és született Schönberger Margit, másrészt ugyan szinte teljes felnőtt életét Bécsben, Londonban, majd New Yorkban töltötte, mégis ide temettette magát. Különben nem kínos, hogy soproniként ezt nem is tudtam, meg egyébként azt se tudtam, hogy zsidók is voltak Sopronban, mármint kettőnél több? Kelták, azok voltak, meg rómaiak, meg cigányok, horvátok és sváb őseim. Pedig amúgy nem vagyok hülye és bár a történelem sose érdekelt, a helytörténet igen, szóval csak arra tudok gondolni, hogy ezeket direkt nem oktatták nekünk. Vagy aznap pont beteg voltam. Érdekes. Szóval rémlett, hogy van valami zsidó temető, de sose voltam még ott, mondjuk mi keresnivalóm is lett volna. 

Az izraelita temető napi 4 órát van nyitva, nem is minden nap, de a múltkor megnéztem a nyitvatartást a Harrer csokoládéműhelybe menet, így jókor érkezem. A kapu ennek ellenére zárva, két dolog van kiírva: hogy csengetés nélkül ne lépj be, mert széttépnek a kutyák, és hogy fedetlen fővel bejönni illetlenség. Meg is szeppenek, mert fényképezőgép persze van nálam, de sapka nincs - bár rémlik valami, hogy a sapka inkább csak a férfiakra vonatkozik? A csengetésre egy szintén sapka nélküli, piros pufimellényes, kissé mogorva csaj jön ki, és a rácson keresztül megkérdezi, mit akarok. Mondom, mit, erre a két, vadul acsarkodó kutya felé int és megkérdezi: "bezárjam a kutyákat?". "Hát, ööö, ha barátságtalanok, akkor inkább igen". Barátságtalannak tűnnek.  

dscf9083edited.jpg

Elmegy bezárni a kutyákat, visszajön, beenged és még egyszer megkérdezi, mit/kit keresek. Mondom, hogy a Margaret Mahler/Schönberger Margit nevű sírkövet. "Ja, azt tudom, melyik" - mondja és odavezet. Közben felriasztunk egy lila szőnyegről három különböző színű macskát, "Most mostam ki, kiteszi az ember száradni, és máris rajta ülnek". 

dscf9080edited.jpg

A zsidó temetőkben egyébként az a szokás, hogy nem vágják le a növényzetet, szóval a sok borostyán nem elhanyagoltság jele, hanem koncepció. Lefényképezem Margaret Mahler sírját, lásd alább. Rajta kívül még a szülei vannak benne (Dr. Schönberger Gusztáv és -né, mindketten 1944-ben hunytak el) és a férje, aki nem soproni és nem is magyar, dehát így járt, az asszony idetemette. Bevallom, én meghatónak tartom ezt az egész sztorit, istenem, annyira cuki a lényegretörő angol nyelvű sírkővel a soproni fenyő alatt. Az van ráírva, hogy "The remains of Dr. Paul H. Mahler, Dr. Margaret Mahler rest in this ground". 

dscf9084edited.jpgdscf9075edited.jpg

Kifaggatom a csajt, hogy mindig így be vannak-e zárva és miért, azt mondja, igen, a miértre meg nem válaszol. Megkérdezem, szoktak-e még ide temetkezni, azt mondja, 2006-ban volt utoljára új temetés, egyébként elvi lehetőség van rá, de mégis kevesen szoktak, talán már mindenki meghalt, aki itt akart nyugodni, nem tudja. De például van egy bácsi Pesten, meg van két idős soproni, akik majd "ide jönnek", már jelezték a szándékukat. 

dscf9087edited.jpg

Ezután bemegyek a.... sajnos, fogalmam sincs a zsidó temetkezési szokásokról, abba az épületbe, ami katolikuséknál ravatalozó néven futna, itt meg nem tudom, hogy hívják. A falon gondolom, a holocaust során elhurcolt soproni zsidók nevei, gyertyatartó, imapadok és a lila szőnyegről korábban elüldözött három macska. Középen ruhaszárítón mosott ruhák és egy bicikli. Én mondjuk kifejezetten kedvelem, amikor a vallásos és a hétköznapi világ így összemosódik. A macskák gyanakodva méregetnek. 

dscf9092edited.jpgdscf9094edited.jpg

A temetőőr (?) csaj időközben ártalmatlannak ítélt és megenyhült irányomba. Kifelé menet is kikulcsolja nekem a kaput és megkérdezi, soproni vagyok-e. Megmondom, hogy eredetileg soproni, de már régóta Pesten élek. "És meg tudtad szokni?" - kérdezi együtt érzően. 

Addig is

2016.02.08. 14:16 - címkék: Címkék: munka nyafogás -

Olvassátok el IKL hosszú, de érdekes bejegyzését az egészségügyről. Azt hiszem, nem orvos-szemmel könnyű megsértődni azon, hogy csak az orvos szemszögéből láttatja a problémát, a betegekéből nem, de talán ha egy kicsit utánagondolunk, akkor be lehet látni, miért szar a betegeknek is pontosan ugyanez.

Főleg tonkababos forró csoki

2016.02.05. 16:55 - címkék: Címkék: Sopron -

Sopronban vagyunk, elmentem dolgozni (cikkeket írni) a kedvenc kávézómba, ahol van wifi, konnektor, nyáron klíma, és nagy üvegablakokon kilátás a várfalra meg a tetőn át a Tűztoronyra, erre bezárt. Ezért elmentem a Harrer cukrászdába, ahol még sosem voltam, mert számomra ismeretlen oknál fogva a Harrerba csak osztrákok járnak, de lám, van benne wifi, konnektor, és a személyzetet nem zavarta, hogy több órát töltöttem ott, mondjuk azalatt végigettem a kínálatot. Rajtam kívül még kb. 18 osztrák idős hölgy és két osztrák öregúr tartózkodott a cukrászdában, és egy csomó magyar is bejött, de ők kivétel nélkül elviteles sütikért. Érdekes. A Harrer tonkababos forró csokinál jelenleg nem tudok jobbat mondani, de még lehet, hogy ittlétem során elmegyek a csokoládéműhelyükbe is, ha már így belejöttem. 

Aztán kiderült, hogy kellene rólam azonnal (a héten) egy portréfotó, ami nincs. Mindig, amikor fotót kell küldeni magamról, közlöm, hogy bocs, nincs, vagy végső esetben valami nyaralási képből kivágott fejet küldök, na, most úgy döntöttem, ennek itt fogunk véget vetni, 40 éves korára legyen az emberről egy használható portréfotó, úgyhogy felhívtam az Andrást, aki stúdiójában a nem éppen kamerabarát fejemről nagyjából hat perc alatt készített számtalan remek képet nevetségesen olcsón. Négyet választottunk ki, úgyhogy most van rólam komoly meg könnyedebb, sállal, anélkül, a következő harminc évre meg is vagyunk ezzel. 

És még az volt, hogy leszólított egy bácsi a Várkerületen és kedvesen mondott több, hosszú mondatot németül, amire mondtam neki, hogy nem tudok németül, és csak azért nem mentegetőztem hosszasan (van belőle középfokúm és sváb nagypapám évtizedekig volt a német kisebbségi önkormányzat vezetője), mert milyen nyelven tettem volna? Aztán miután elment, tovább gondolkodtam, mit is mondhatott, és rájöttem, hogy a "Handy" és a "fotografieren" szavakat értettem, és biztos azt mondta, hogy mekkora arc vagyok, amiért fényképezőgéppel fényképezgetem a Várkerületet és nem telefonnal. A Várkerületet felújították, nekem nagyon tetszik, a soproniak szerint rosszat tesz majd a gazdaságnak a parkolóhelyek hiánya (a parkolóhelyekből sétálóutca lett). Igen, tudom, hogy nem tudok jól fotózni, de hátha még belejövök. 

dscf8949varkerff.jpg

Ma meg sétáltunk a Lánnyal az erdőben, azt mondta, biztos látunk majd nyulat meg cápát. Tudja, hogy az erdőben nincs cápa, a Némó nyomában-ból idézett. Valamint írt nekem a brennbergi részönkormányzat vezetője, hogy jövő héten megy beszélgetni idős brennbergiekkel és nincs-e kedvem csatlakozni, de honnan tudta, hogy Sopronban vagyok, rejtély. 

Literary Starbucks bloggers' edition

2016.01.29. 18:35 - címkék: Címkék: internet -

Ma megint belefutottam a tumblr-en a Literary Starbucksba és továbbra is hiányolom a magyar bloggerverziót, úgyhogy tessék. Remélem, nem sértődik meg senki.  

Sötét, viharos éjszaka van. Hatalmas villám cikázik át az égen, amint hosszú, esőáztatta, fekete ballonkabátban Brainoiz lép be a törzshelyéül szolgáló Starbucksba. - Hello! A szokásosat? Hogy halad az új regé...- kezdi kedélyesen a baristalány, de Noiz pillantása beléfagyasztja a szót. Ami azt illeti, a nap hátralévő részében nem tud megszólalni, és három napig rémálmai vannak, amelyekben hatalmas, elfeledett, gótikus városok ködös sikátoraiban menekül. 

A szlávos arcú lány feltűnés nélkül besétál a Starbucksba. Szótlanul egy bonyolult, titkos kézjelet mutat, mire a barista idegesen körbepillant. Mivel senki sem figyeli őket, előveszi a pult alól a vodkát és két espresso-s pohárba tölti, majd fejével egy félhomályos sarokasztalnál könyökölő, felületes szemlélő számra átlagosnak tűnő férfi felé int. - Már várják - mondja. 

Alie kissé vizesen, félig biciklis-félig office szerelésben lép be a Starbucksba. Egy teát kér. - Máris készítem - feleli a barista. - Te, nem találkoztunk mi már? Tudod, 92-ben azon az esküvőn, Mucsajpuszta Alsón? - De, de, rémlik, ahol az az Edda-tributezenekar játszott, disznótoros vacsora volt és a lagzi felénél kiderült, hogy a menyasszony be-LSD-zve leszopta az örömapát, és utána mindannyian elmentünk egy traktorral éjszakai fürdőzni a helyi vízimalomhoz, ahol koreai hittérítőkkel ismerkedtünk meg és az ő bambuszpálinkájukat ittuk hajnalig? - Tovább is idéznék a kilencvenes éveket, de nem akarják feltartani a sort. 

IKL nem lép be a Starbucksba, mert nem él élvezeti szerekkel, Közép-Kelet-Európában amúgy sem lehet értékelhető kávét kapni és különben is koncertjegye van. 

Csakazolvassa Éva zaklatottan belép a Starbucksba, Illy kávét kér kókuszzsírral és szalonnával. Némi szóváltást követően végül beéri egy sima presszókávéval és egy BLT-szendviccsel a zsömle nélkül. Leül a laptopjával, kirúzsozza magát, elégedetten átfutja Paypal-egyenlegét, majd intenzív hangvételű posztfeminista blogbejegyzést ír a patriarchális elnyomásról és arról, hogy elfogyott otthon a kávé. 

Sulemia belép a Starbucksba és egy lattét rendel. Igazából csokimorzsás-tejszínhabos frappuccinot szeretett volna, csak az túl feltűnő meg drága és hizlal is, és lehet, hogy nem is olyan finom. 

Vaslédi belép a Starbucksba gyapjú-kasmír Calvin Klein kabátban, színátmenetes nyersselyem Karen Millen-sálban és hat örökbefogadott kutyával. Dühösen egy zöld teát kér és vizet a kutyáknak. Nem tudni pontosan, kire haragszik. 

Maminti 67 óra kórházi ügyeletből hazafelé belép a Starbucksba. Elviteles kávét kér, mert máris késésben van a másodállásából, a családterápiás önismeretből, a svédtanfolyamról és egy kutatói megbeszélésről. Egyébként is haragszik magára, mert az éjjel csak három nemzetközi szakcikket írt meg impakt faktoros lapokba, pedig egész nyugis volt az ügyelet. 

Agnus belép a Starbucksba. A szokásos zene hirtelen elhallgat és rekviem csendül fel. A barista nem emlékszik, hogy mit kért és egyáltalán mi is történt: egyszer csak arra eszmél, hogy ismét Enya szól és hogy egy kortárs magyar romantikus költeményt írt az egyik számla hátuljára. 

Suematra belép a Starbucksba. Nagyon hosszú a sor, mégis gyorsan megy az idő, mert a sorban állókkal remekül elbeszélget reumáról, macskabetegségekről, kravmagáról és buddhizmusról. A barista végül egy ajándék áfonyás muffint is ad a kávé mellé, mert egyrészt hálás, amiért ma ilyen sokat tanult a világról, másrészt aggódik, hogy inkognitós étteremkritikussal vagy ÁNTSZ-ellenőrrel van dolga.

Update: kaptam egy emailt, hogy tegyem be a linkeket, úgyhogy betettem. 

Főleg intertextualitás

2016.01.24. 19:05 - címkék: Címkék: lány -

Lány (már két kockasajtot kicsomagolt és otthagyott, most nyúl a dobozba egy harmadikért). 
isolde (gyanakodva): - Minek neked az? 
Lány: - Virágoknak. 

Istenem, a kétéves gyerek popkulturális utalással* válaszol. Akkor se lennék rá büszkébb, ha értelmes magyarázatot adott volna. 

*Minek néked az a kiskert? Ingyombingyom táliber, tutáliber, máliber, virágoknak. 

Főleg nyafog

2016.01.06. 11:25 - címkék: Címkék: nyafogás -

Akartam írni évértékelő bejegyzést is, mert hát ez nagyon érdekes év volt. Csak aztán a karácsonyi rokonturnét követően elkaptuk a hányósvírust és a tavalyi év utolsó napjait nagyjából azzal töltöttük. És így, hogy gyakorlatilag nem pihentünk, mert vagy családlátogattunk (és az lehet, hogy van, akinek pihenés, de a mi családunk nem az a fajta), vagy betegen fetrengtünk, most a szokásosnál még kisebb lelkesedéssel igyekszem felvenni újra a munka fonalát. Meg különben is, téli depressziós vagyok, fázik a kezem, mindenki hülye és hagyjon békén, és rendet kéne rakni, de inkább csak ülök és nézem a pormacskát. 

Visszatérve a 2015-re, hát közben a kis babánkból igazi, copfos kislány lett, aki egyfolytában azt kérdezi, hogy miért? Anya, az mi? Autó. Miért? Nem tudom. Miért nem tudod? Emellett dolgoztunk egy csomót, voltak köztük érdekesek is. A táncterápiás csoportom tavasszal lezárult, abból nem indítottunk újat, magánrendelek sokat, szerveztük az európai táncterápiás egyesület közgyűlését, ami izgalmas volt, járok a nemzetközi sématerápiás képzésre, meg egy vagon cikket írok mindenfelé. És relatíve sokat foglalkoztam a könyvemmel, önkénteskedtem a központi bányászati múzeumban, olvastam a könyvtárukat meg jártam Brennbergbe, klassz volt és így visszanézve meglepően sokat tanultam. Meg keresem a sportomat, tavasszal jógázni jártam, de azt valahogy abbahagytam, meg túl drága is, aztán meg visszamentem pilatesre heti egyszer, most az megy. És sokat voltam Sopronban, néha erdőben is. Csináltam egy tumblr-t is a soproni fotóimból, itt van, régieket is teszek fel meg újakat is, szerintem eléggé lejön, hogy fotóművész nem vagyok, de a várost nagyon szeretem. És voltam Brugesben meg Rómában meg Szilvásváradon. 

Ja, és még az is 2015-ben volt, hogy véget ért a panelkorszak és új lakásba költöztünk, aminek nagy terasza van, tágas nappalja és ahol nem hal meg az orchidea sem. Most kezdenek virágozni az orchideáim, még a Dendrobium is, nagyon büszke vagyok rá. 

Szóval összességében jó dolgok történtek, csak így az évkezdő depresszióban nehezen tudom átadni mindezt a megfelelő lelkesedéssel, és még 54 nap van tavaszig, hát én annyit nem bírok ki. 

I used to feel so uninspired

2015.12.31. 16:41 - címkék: Címkék: zene -

Ha csak egy blogba ágyazott videót néztek meg idén, akkor szerintem az legyen az, ahol Aretha Franklin 73 évesen énekel a Kennedy Központban.

Mindeközben Sopronban

2015.12.25. 20:18 - címkék: Címkék: Sopron -

Villámmal b*szta meg apját, szentté avatták

2015.12.04. 14:36 - címkék: Címkék: bányászat jó ügy Brennberg -

Elnézést a címért, az online bulvárújságírás kimosta az agyamat, nem tudtam ellenállni. Szóval ma van Szent Borbála napja, aki annak a védőszentje, hogy támogassátok bármilyen kis összeggel anyagilag a Központi Bányászati Múzeumot. Tessék, itt a közvetlen link a Paypal oldalukra. Update: Jó, bocs, én kétszer is megpróbáltam linket berakni, de nem sikerült, úgyhogy most fogom és berakom a gombot. E:

Tehát Borbála, angol nyelvterületen Barbara a bányászok, kohászok, tűzoltók, tágabban egyéb, hirtelen halállal rendszeresen szembenéző szakmák védőszentje. Szentté avatásához kezdetben a szokásos utat követte, hogy tudniillik olyan időszakban akart keresztény leány lenni, amikor az még nem volt menő. Korunkat megelőzni veszélyes is lehet, Borbálát egy toronyba záratta be feltehetően Grimm-meséken nevelkedett apja, hogy ott gondolkodjon tovább teológiai témákról. Ehelyett a leány például kibulizta, hogy fürdőépületére a tervezett kettő helyett három ablakot vágjanak az építőmesterek, merthogymivel a Szentháromság. Borbálát a fentiek miatt gyakran egy három ablakú toronnyal ábrázolják. 

Borbála megszökött a toronyból, pásztorok bujtatták, majd elkapták a hatóságok és változatos módon kínozták, de ő hű maradt hitéhez, valamint mindenféle csodák történtek. Végül lefejezésre ítélték, amit saját apja hajtott végre. Amikor azonban az ödipális konfliktus ily szokatlan megoldása után apa hazafelé tartott a sikeres lefejezésről, villám sújtotta halálra. Így lett Borbála a hirtelen, váratlan halálesetek elleni védekezés szentje, különös tekintettel az olyanokra, amikor az tűzzel is jár. Mondjuk az eredeti sztoriban Borbála éppenséggel nem védett meg senkit a villámcsapástól, sőt, de ezt hagyjuk. 

borbala_markushegyen.jpgA bányászok tehát Borbálához imádkoznak a bányába való leszállás előtt és a feljövetelkor. Márkushegyen például, ami az ország utolsó mélyművelésű szénbányája volt, ez a Borbála-szobor van az előtérben. Az ország bányáiban számtalan szép, Borbálához szóló bányászimádság maradt fenn, ezeket Faller Jenő gyűjtötte össze cikkében, amin elég sokat röhögtem (Ethnográfia, 1942). A bányászimádságok általános leírása után ugyanis a helységnevek ABC-sorrendjében következnek a szép, régies fohászok, Aknaszlatinán így imádkoztak, Baglyasalján amúgy, lapozok izgatottan a B betűhoz, "Brennbergbánya: sem leszálláskor, sem munkából jövet nem imádkoznak". Ennyi, érted. Bocs, Borbála, sietünk. 

Tehát akkor küldjetek pénzt és nem csap belétek a villám használjuk ki e szent leányra való emlékezést arra, hogy valami jót cselekedjük. 

ima.jpg

My normal approach is useless here

2015.11.27. 19:23 - címkék: Címkék: vásárlás nyafogás -

Próbálunk néha ellenállni annak, hogy a Lány csokis kekszen nőjön fel ötmillió tonna műanyag játék között, hát nem könnyű. Esetleg elköltözhetnénk egy tanyára. Én személy szerint gyakorlatilag nem veszek neki játékot, és édességet is próbálok ritkán (tudom, minek szül az olyan, aki egyáltalán vesz), de a játékok és az édességek megállíthatatlanul ömlenek be az ajtón. Egy ponton, valamikor szeptemberben karantént hirdettem, ami azt jelenti, hogy senki nem hozhat be játékokat az ajtón karácsonyig. Részleges sikerrel, mert na jó, a könyv az kivétel, meg na jó, húgom évente kétszer jön Londonból, hozhat egy nyuszit, meg hát ma jár le a 20 %-os nonfood sparos kupon és mire ragaszthatnám, ha nem duplóra, a mosóporra nem lehet, mert az eleve akciós, meg a Móni már korábban megígérte az alagutat és az különben is fejlesztőjáték. 

Most is mondtuk anyósomnak, hogy légyszi, ne hozzon semmit, na jó, max egy kis falusi tojást, mert épp faluról jött, úgyhogy hozott egy harminc centis kötött mackót, aminek a belsejében egy óriás kindertojás volt műanyag pónival, egy doboz cicás Playmobilt, egy plüss kutyát, egy műanyag nyulat, egy műanyag oroszlánt, egy üveg szilvalekvárt, egy üveg birslekvárt, egy tepsi birssajtot, egy doboz teafiltert, és harminc darab falusi tojást. 

Mi ez az egész a tárgyakkal? A Lány imádja anyósomat, iszonyúan örül, ha jön, tök felesleges előpakolnia még négy fröccsöntött állatkát. Tárgyak és csoki nélkül is örül. De a tárgyaknak is örül és játszik velük, azóta is a playmobilos cicákkal játszik el komplett sztorikat (én nem tudom, miket, de nagyon cuki, annyit hallok ki néha, hogy "miaú, jaj, de mély a víz!", meg a múltkor valamit Németországról dumáltak a cicák). És számon tartja a tárgyait, még az sem lehet, hogy fogok ötven állatot és elviszem a rászorulóknak, mert keresi, és mert az övé, nem érzem magam feljogosítva, hogy elvegyem tőle. Amikor még a keletiben dekkoltak a menekültek és szakadt az eső és pont arrafelé volt dolgom, elvittem a lila polifoamomat, amit utáltam, mert mindig feltekeredett, és amit a Lány néha óriástávcsőnek használt, és utána sírva kereste a lila távcsövet. Talán majd ha nagyobb lesz, könnyebb lesz rávenni az adakozásra. 

Én is szeretem és számon tartom a kis tárgyaimat, ebben nem különbözünk. Nem is vagyok szerintem nagyon szigorú ebben, nekem is sok legóm volt, nem ragaszkodom hozzá, hogy egész gyermekkorában egyetlen kukoricacsuhé babával mondókázzunk. De azért legyen már egy határ, nem akarom, hogy a dédunokáim fröccsöntött nyuszikból álló szeméthegyeken éljenek. Azt sem, hogy a Lány kizárólag játék- és édességforrásoknak tartsa az embereket. És mégis még rajtam is időről időre kitör a pszichózis és dolgokat akarok venni neki. Jó, egy kicsit drága, és semmi szükségünk rá, de milyen cuki már! Az Yves Rocher-nál meg bármilyen vásárlásnál adnak a törzsvásárlóknak egy plüssbárányt, ingyen, és úgyis kell tusfürdő! Mi van az agyunkban, ami azt hiszi, hogy mindent meg kell vásárolni az utódainknak? Rémes. 

Clothes don't cry

2015.11.21. 23:47 - címkék: -

Lány: - Anya, gyere rajzolni!
isolde: - Mindjárt, most teregetek. 
Lány: - De anya, gyere rajzolni!!!
isolde: - De akkor mi lesz a ruhákkal?
Lány: - Akkor sírnak a ruhák. (elgondolkodik) Tudnak a ruhák sírni? 

Főleg könyv

2015.11.21. 22:29 - címkék: Címkék: kultúra feminizmus -

Elolvastam egy nap alatt* Sofi Oksanentől a Tisztogatást, ami csodálatosan kegyetlen és lényegre törő, de legalább megjött a kedvem a befőzéshez**. Utóbbira igen nagy szükség volt, mert már befőztem egy adag fűszeres birslekvárt, egy mustban főtt birssajtot, egy ugyanazt mandulával, egy édes birslekvárt, egy citromos birssajtot és egy másik fajta fűszeres birslekvárt, meg melléktermékként két üveg birsszörpöt, és még mindig volt egy csomó birs. A birssel pedig sok meló van, nem tudom, meséltem-e már a szitán átpasszírozásról. 

Visszatérve a könyvre, van benne sok ötvenes évek szovjet elnyomás / terror, valamint sok nemi erőszak, mindkettő csodálatos természetességgel megírva, épp úgy, hogy nem unalmas, de nem hatásvadász. A legjobban azt szerettem benne, hogy tökéletesen hihető a történet és a szereplők minden cselekedete, annyira jól fel van építve az egyes karakterek lélektana, hogy amikor a legdurvább dolgokat teszik, kicsit meglepődöm, de inkább egyáltalán meg sem lepődöm. Hát persze, tőle pont azt vártam, hogy megkattanjon, tőle meg amazt, egészen nyilvánvaló, hogy ennek kellett történnie. 

Sajnos A fehér királlyal hasonlítom össze fejben, mert utoljára azt olvastam, ami az ötvenes évekről és a diktatúráról szólt, és azt untam és hatásvadásznak tartottam mind a történetet, mind az írásmódot - én kérek elnézést, igazán nagyon sajnálom - a Tisztogatás ellenben végre egy szuperul megírt, egyúttal érdekes történet. Jó, hát nem mondom, hogy nem felkavaró, mert az, de legalább befőztem a birset. 

*Van olyan betegség, hogy binge reading? A binge drinking meg a binge eating mintájára? Olyanom van.

**Mert az egyik főszereplő kb. egyfolytában befőz.

I say it's all right

2015.11.21. 17:53 - címkék: Címkék: nyafogás -

Kitettem oldalra a számlálót. Még 100 nap van tavaszig. 

Where have all the cowboys gone

2015.11.18. 16:01 - címkék: Címkék: bányászat -

Kicsit hiteltelen leszek lassan azzal az állításommal, hogy nem érdekel a történelem, de tényleg csak néhány kis szelete érdekel. Az 56-os forradalom például az egyetlen, ami még tud érinteni érzelmileg. Semmilyen személyes érintettségem nincs benne, egyszerűen maga a sztori, az egész hősies naivitás, hogy komolyan azt képzeltük, hogy le tudunk nyomni egy szomszédos, felfegyverzett nagyhatalmat. A naiv kis részletek, amikor Nagy Imre bemondja a rádióban három nyelven, hogy segítsetek, és halál komolyan felmerült benne, hogy majd idejön Amerika vagy bárki és itt jól megment minket?  Meg amikor bejönnek az oroszok és a forradalmi ifjúság az "orosz testvéreink, ne lőjetek" kezdetű röplapot szórja rájuk (oroszul*), majd biztos elolvassák az orosz katonák és azt mondják a főnöküknek, hogy te, ezek milyen kis aranyosak, én nem akarom lelőni őket. Vagy hogy? Mindenesetre, akármennyire is tisztában vagyok a valós eseményekkel, bármilyen róla szóló filmet vagy könyvet képes vagyok végigizgulni. 

Ez itt a bányászok szerepe a forradalomban című cikk, ez is halál izgalmas. És még egy dolog jutott eszembe közben, hogy ez azért nem volt olyan régen, a nagypapád ott volt, és közben mégis mennyit változott a világ, te jó ég. Ilyenek vannak benne, hogy "Délelőtt a kisterenyei és a szorospataki bányászok elindulnak Salgótarjánba, hogy kiszabadítsák a letartóztatottakat." meg "Radikális borsodi-ormosbányai bányászokból álló küldöttség indul Nyíregyházára, Hatvanba és Debrecenbe, hogy ott meggyőződjenek arról, hogy a szovjet csapatok valóban kivonultak-e az országból." Először azon gondolkodtam, hogy ma mivel helyettesítenénk be a "bányász"-t a mondatban? Radikális informatikusok egy csoportja? Radikális marketingesek egy csoportja? Aztán rájöttem, hogy ma amúgy is az események egy jelentős része a neten zajlana, és nulla darab röplapra lenne szükség, amikor van facebook. Vagy ki tudja. Tényleg nincs már szükség fizikai erőre és fizikai részvételre ebben a világban? Fura. 

*Orosz tudásom jelenleg abban merül ki, hogy "nem hiányzik senki", "elvtársak, ne lőjetek", és el tudom énekelni az Áll egy ifjú nyírfa első versszakát. Reméljük, sohasem kerülök olyan élethelyzetbe, hogy bármelyiket is használnom kelljen. 

Eh, mi a név

2015.11.17. 15:03 - címkék: Címkék: internet -

Elsősorban arra lennék kíváncsi, hogy ezek az emberek (lejjebb görgetve magyarul is van) milyen szavakat használnak ahelyett, hogy implicit kapcsolati tudás, maladaptív szülői módok, interszubjektív tér és szelfszabályozó affektusmag. Másodsorban arra, hogy kognitív nyelvészek felfedezték és kutatják-e már őket megfelelőképpen. 

We don't need no thought control

2015.11.07. 13:18 - címkék: Címkék: munka kaja pszichiátria nyafogás Sopron -

Voltam a munkahelyemen apró-cseprő ügyintézés miatt. A munkahelyem egyik jelentéktelennek tűnő, mégis számomra fontos eleme az volt, hogy elég laza a dress code: nem igazán ajánlott nagyon dögösnek kinézni és kerülendőek az önkényuralmi jelképek, de ezt leszámítva mindenki tudja, hogy a pszichiáterek bolondok, tehát nem kellett nagyon adni a látszatra. Ez azt jelenti, hogy egyes osztályokon akármiben megjelenhettem, míg más osztályokon az akármi fölé felvettem egy fehér köpenyt. Erre most: összefutottam egy idős proffal, aki örömmel üdvözölt, végigmért és nagyon kedvesen azt mondta: " Maga hogyhogy nincs rendesen felöltözve?". Volt rajtam egy nagyon kopott orrú bordó Martens, egy konzervatív szürke Zara nadrág, egy bézs kasmírsál és a ruhacserén kapott Zara szövetkabát, amelynek elegáns, karcsúsított A-vonalú szabása van, de mintáját tekintve zöld, barna és bordó flaneling-kockás, azaz kifejezetten ELTE szociálpszichológiát hallgató húszéves leányoknak tervezték. Érdekes.  

img_2859.JPG

Szóval visszajöttünk Budapestre, próbálom utolérni magam teendőimben, csináltam elképesztően finom, mustban főtt birssajtot a Sopronból hozott birsalmákból (szégyenszemre Budapesten, boltban vásároltam hozzá a mustot) meg dolgoztam meg ügyintéztem. Voltam Ikeában is, és továbbra sem értem, mit lehet ezen szeretni és miért megy bárki önként az Ikeába, egy borzalmas patkánycsapda, egy fekete lyuk, bemész 1 db rizslámpáért és kijössz hat órával később úgy, hogy vettél még két Tjörnbang tárolódobozt meg három Uppsele ágyneműgarnitúrát meg négy Dinkjörb virágkaspót, amire mind feltétlen szükséged volt, érthetetlen, hogyan élhettél eddig nélkülük. 

img_2825.JPG

Megtudtam, ki lesz a munkahelyemen az intézményvezető januártól, olyasvalaki, akit kedvelek, úgyhogy írtam neki, hogy grat, mire visszaírt, hogy majd beszéljünk jövőbeli terveimről és számítanak rám mielőbb. Ez volt kb. délelőtt tízkor, persze egyből pánikrohamot kaptam, de az még csak hagyján, délután kettőkor még mindig kétszáz volt a pulzusom, enyhe hányingerem volt és kissé szédültem. És aznap a munkahelyemmel álmodtam. Álmomban igazgatóhelyettes voltam, de ezzel csak a cím járt és több munka, míg fizetésemelés vagy nagyobb hatalom nem, viszont szürke nadrágkosztümöt viseltem. Úristen, vissza kell mennem, vagy el kell döntenem, hogy visszamegyek-e vagy sem, jaj, a döntés, meg vannak számlálva a napjaim. Attól is félek, hogy visszamegyek és attól is, hogy nem. Ezt eddig is tudtam, nade azért mégiscsak nevetséges, hogy már a dolog említése is testi tüneteket okoz. Nem is tudom, sírjak-e vagy nevessek. 

img_2869.JPG

Szóval ilyenek vannak. Ezek itt a maradék soproni fotók. Mennyire nem illenek ide, rémes. Csináltam fahéjas-gyömbéres birslekvárt is, de az nem lett jó, mert nem passzíroztam át, mert nem volt sem időm, sem kedvem, pedig a mi öreg, szemcsés birsünket át kell sajnos; és csináltam citromos birslekvárt, ahhoz passzíroztam százezer órát, és van még egy negyedik adag, abból még nem tudom, mi legyen és mikor. 

img_2874.JPG

Persze, az egyes számú tervem az még egy gyermek, dehát tudjuk, hogy ez nem terv, hiszen vagy megfogan, vagy sem. A Lánynak is több évbe és utánajárásba került megfogannia, ráadásul azóta csak öregebb lettem, szóval nem lehet az az egyetlen tervem, hogy mindjárt terhes leszek. 

Mihez kezdjek az életemmel. Mit főzzek a maradék birsből. 

S majdan

2015.10.31. 08:32 - címkék: Címkék: Sopron -

Csak, hogy írjak valami szezonális különcséget is: nemrég impulzusvásároltunk a húgommal közösen egy sírhelyet. Elsősorban magunknak, de korlátozott számú szerettünk is befér. Alkalmi vétel volt, egy távolabbi rokonunk akarta gyorsan eladni és először minket kérdezett. Emiatt gyakorlatilag az egész családunk totál hülyének néz, és bevallom, én is valószínűleg pofán röhögtem volna azt, aki pár hete felveti, hogy egy (fél) sírhelyet fogok vásárolni egy (fél) laptop áráért. Normális ember nem vesz sírhelyet, én ezt értem, normális ember kanapét vesz vagy tévét. Autót. De legalábbis nem gondol a halálra, mi több, ezzel én morbid vagyok és menjek vissza a pszichoanalízisbe. Úgy látszik, negyven alatt társadalmilag nem elfogadott az ember saját halandóságának tudatában lenni. Jó, hát tényleg szokatlan. 

Sopron környékén van egy nagyon szép helyen, ahol a dédmamámmal, majd a kedves nagymamámmal töltöttem sok időt: amíg ők az ősök sírján kertészkedtek, én tricikliztem meg csigaházakkal, hangyákkal meg kavicsokkal molyoltam. Kicsi koromban mindig el kellett menni velem a temető távolabbi faláig (1-3. ábra), mert az volt a Világ Vége, így neveztem ezt a falat, gondolom, mert a túloldalán tényleg véget ér a Civilizáció. 

img_2845.JPG

Ha nem merül fel most véletlenül ez a lehetőség, akkor nyilván a végrendeletemben kötöttem volna ki, hogy Sopronba temessenek, azzal a kitétellel, hogy ellenkező esetben zsé-horrorokat megszégyenítően fogok kísérteni, de ez így még jobb. Persze, tudom, lehet, hogy valami nyaraláson belefulladok a Mekongba, vagy zombiapokalipszis lesz, vagy bármi, mégis nagyon szépnek és megnyugtatónak találom azt az elképzelést, hogy a történetem majd - reméljük, csak igen sokára - ezen a gyönyörű környéken ér véget, ahol kezdődött. 

img_2848.JPG

Persze, normális embernek mindegy, hová temetik és hogy onnan van-e kilátás a Fertő-tóra, hiszen úgyis halott lesz, és nem is nagyon tudok vitatkozni ezzel az érveléssel. 

Erről pedig eszembe jutott Margaret Mahler világszerte ismert pszichoanalitikus, aki hasonlóképpen cselekedett, csak sokkal több kihagyással: úgy hetven évet élt le Soprontól távol, de itt született, és úgy rendelkezett, hogy itt temessék el. Így is lett. Én régebben azt hittem, ebben semmi furcsa nincs, de olvastam erről egy cikket és abból kiderült számomra, hogy mindez végtelenül furcsa. 

img_2852.JPG

Ez a cikk, a szerző totál kész van attól, hogy az élete jelentős részét New Yorkban töltő, de amúgy soproni Margaret Mahler végakaratában rendelkezett, hogy Sopronban temessék el, mi több, e célra egy összeget is elkülönített, és szülei soproni sírhelyét is végig fizette. De komolyan, azt írja: "Számomra ez a döbbenetes tény lett a fő indíttatás, hogy MM életpályájával foglalkozzam." Ezután foglalkozik vele nyolc oldalon keresztül - a kis Schönberger Margit, akit nem szeretett az anyukája, viszont kiemelkedően okos, 16 évesen Pestre megy gimnáziumba, majd Bécs, zsidóüldözés, London, New York, házasság, karrier - és a végén még mindig nem érti. "Elhatározása, hogy földi hamvait Sopronban, szülőföldjén helyezik el, bizonyos fokig mégis meglepő és rejtélyes." El nem tudom képzelni, mi lehet ebben akár csak minimálisan is meglepő. 

Igazából pszichiátriai betegnek lenni jobb a halálnál

2015.10.30. 15:41 - címkék: Címkék: emberek pszichiátria nyafogás -

Pont mostanában gondolkodtam, hogy milyen régen írtam pszichiátriáról, és lám, máris kell. Szóval van ez a történet, hogy a zavart, idős bácsi bekerült a Merényi zárt osztályára, ahol valami vascsővel agyonverte őt egy másik zavart, idős bácsi. Ez nem az első eset a magyar pszichiátria történetében, amikor egy páciens megver vagy akár életveszélyesen megsebesít egy másikat, és sajnos nyilván nem is az utolsó, ugyanis ahhoz kritikátlan mennyiségű pénz és ma számomra elképzelhetetlen szemléletváltás kellene. 

Az index cikke viszont rémes ostobaságokat is tartalmaz. Az alábbi problémáim vannak vele: démonizálja és stigmatizálja a pszichés betegeket; démonizálja a pszichiátriai gyógyszereket; egyéb. Egyébként Sulemia is írt erről, olvassátok azt is. 

Kezdjük a stigmával. 

A cikk végig úgy fogalmaz, mintha a pszichiátriai betegek furcsa, veszélyes, de mindenekelőtt reménytelen esetek lennének és a zárt osztályos kezelés gyakorlatilag a halállal lenne egyenlő. Egészen konkrétan az is benne van, hogy "pszichiáterek szerint a zárt osztályra kerülő emberek általában olyan súlyos mentális problémákkal küzdenek, hogy onnan már nem nagyon van kiút." Szeretnék ettől közleményben elhatárolódni. Lehetséges, hogy tájékozatlan újságírók szerint a zárt osztályról már nem nagyon van kiút, de kétlem, hogy valamirevaló pszichiáter osztaná ezt a véleményt. 

A zárt osztályon olyan embereket kezelnek átmenetileg, akik betegségük miatt önmagukra vagy másra veszélyt jelenthetnek. Ezek az emberek az esetek jelentős többségében önmagukra jelentenek veszélyt: mert a hangok azt mondták nekik, hogy ne egyenek és ne igyanak többé, vagy üldöztetéses téveszméik miatt nem merik elhagyni a lakást, vagy annyira megijednek egy-egy hallucinációtól vagy téveszmétől, hogy pénz nélkül, éjszaka menekülni kezdenek világgá, vagy megpróbálnak kárt tenni magukban. A zárt osztályon kezelt páciensek egy része akut pszichotikus állapotban van, ez azt jelenti, hogy hallucinációik, téveszméik vannak. Más részük nagyon súlyos depressziós és öngyilkos akar lenni. Harmadik csoportjuk olyan testi betegségben szenved, amitől zavarttá válik, nem tudja, hol van, kik vannak körülötte, ettől esetleg agresszív. Egy csomó testi betegség okozhat átmenetileg ilyesmit, a cukorbetegségen keresztül vesebajokon át agyhártyagyulladásig és még ezer és egy. 

A zárt osztályon való kezelést diagnózisól függően egy-három hétig fizeti a TB. Ez a gyakorlatban azt jeleni, hogy akkor se zárhatnánk be senkit a zárt osztályra ennél sokkal több időre, ha ő is és családja is és mi is azt szeretnénk. Ez nem is baj: a zártosztályos kezelést igénylő, fent felsorolt állapotok többségét ez alatt az idő alatt meg lehet gyógyítani annyira, hogy az illető nyílt osztályra kerülhessen. Vagy haza, vagy a belgyógyászatra. 

A pszichotikus állapotok egy része egy-egy krónikus, hosszan fennálló pszichiátriai betegség, például szkizofrénia vagy szkizoaffektív zavar, esetleg súlyosabb bipoláris zavar részjelensége. Ezek a páciensek az életük során többször is pszichotikus állapotba kerülnek. Ha minden jól megy, akkor az első pár alkalom után rájönnek, hogy mégiscsak jobban járnak, ha szednek valamennyi gyógyszert fenntartó kezelésnek, de főleg, ha megtanulják felismerni a tüneteiket időben, és gyorsan elmennek az orvosukhoz, mielőtt még zárt osztályos súlyosságig megkattannának. Amikor tünetmentesek - és ez évekig, évtizedekig is lehetséges - akkor ezek sokszor nagyon jó fej, "normális" emberek. De sokszor a zárt osztályos kezelést igénylő állapot tényleg egy egyszeri valami, pl. gyermekágyi pszichózis vagy drog-indukálta pszichózis. Valójában bárki bármikor lehet pszichotikus. Igen, te is. Én is. Bárki bármikor bekerülhet zárt osztályra. Te is, én is. Felsorolhatnék pár példát a saját betegeim közül, akik egy vagy két zárt osztályos kezelést követően tünetmentesen éltek a nyugdíjig, dolgoztak és családjuk van, de ott van mindjárt Kiss Tibor (Quimby), aki ifjúkorában nem egyszer feküdt zárton és szemlátomást kijött onnan. 

Az az alapgondolat, hogy vannak a normálisak meg annak a tőlük alapjaiban különböző elmebetegek, sajnos egy tévedés. A pszichés zavarok spektrum. Lehetsz a normálisabbik végén meg lehetsz az őrültebbik végén meg valahol közben. Ezt nem én találtam ki, hanem Foucault, meg egy pár modern kutató. Tessék, itt egy remek tudományos cikk a témában, csak úgy példaképpen. Vagyis zárt ajtó ide vagy oda, a normálisak is bármikor megkattanhatnak, az őrültek pedig képesek néha meggyógyulni, vagy legalábbis normálisan funkcionálni. 

A másik, ami a cikkben rémesen bosszantott, a "begyógyszerezés". Valamiért ez egy ilyen közkeletű tévhit, máshol is hallottam már, hogy a pszichiátrián a betegek azért viselkednek zavartan, mert le vannak gyógyszerelve. Szerintem egy nagyon pici gondolkodással rá lehet jönni arra, ami a valóság. A pszichiátriai betegek tüneteikből, betegségükből adódóan viselkednek zavartan: mert pszichotikusak és a hangokra figyelnek, a téveszméikkel vannak elfoglalva vagy csak nem tudják, hol vannak és kik a többiek. Ezekre a tünetekre gyógyszereket adunk. Az antipszichotikus gyógyszerek egy része mellékhatásképpen valóban álmosít, de nem ezért adjuk őket, hanem azért, mert a dopaminrendszerre hatva csökkentik a hallucinációkat és a téveszméket. Vagyis a gyógyszereket azért adjuk, hogy NE viselkedjen zavartan az illető, és ha szépen beszedi és jó gyógyszert választottunk és nincs gyógyíthatatlan baja (pl. demencia), akkor egy-két hét múlva már nem fog hallucinálni és nem fog zavartan viselkedni sem. Mert megjavulnak a tünetei. Amiktől zavart volt. És amik a gyógyszerektől elmúltak. 

Gondolom, azért lehet ez a köztudatban, mert az első hatékony antipszichotikumokat az 1950-es években találták fel és azelőtt tényleg max annyit lehetett tenni, hogy agyonnyugtatózták a népet (és akkor még mázlija volt, ha nem húzták ki az összes fogát és roncsolták el a homloklebenyét). Az ötvenes években az első antipszichotikumok már tök jól hatottak a hallucinációkra és téveszmékre, de sajnos mellékhatásként álmosságot és izommerevséget okoztak. Ezért a páciensek álmosan csoszogtak akkor is, ha épp nem hallucináltak. A mai antipszichotikumok sem világmegváltó szuperek: némelyik álmosít, másik hizlal, mindegyiknek van valami mellékhatása. Összességében mégis az a helyzet, hogy a zárt osztályon fekvő betegek nem a gyógyszerektől olyan furák, hanem azok ellenére. Az agresszív bácsi valószínűleg nem túl sok gyógyszert kapott, hanem pont, hogy nem kapott eleget (de nem voltam ott, nem akarok okoskodni). Mindenesetre kicsit öööö hatásvadász, hogy a kórteremben nyolc "durván begyógyszerezett férfi volt összezárva". 

További problémám a cikkel, és ezzel nem leszek népszerű, de szerintem itt semmi sem köthető a Lipót bezárásához. A Lipót ugyanolyan rémes kupleráj volt, mint a legtöbb mai pszichiátriai osztály, de inkább rosszabb. Bár a magyar pszichiáterek többsége hajlamos Trianonnal egy szinten beszélni a Lipót bezárásáról, szerintem egyáltalán nem baj, hogy bezárták, az egy múlt századi tébolyda volt. A baj az az, hogy nem csináltak helyette sehova sem egy jobbat, szebbet, modernebbet, se akkor, se azóta. De minek is csináltak volna, úgysem lehetne oda sem normális személyzetet találni havi nettó nyolcvanezerért. További probléma, hogy a biztonság kérdése egyik pszichiátrián sem igazán megoldott, nálunk az összes nővért és az orvosok többségét megverték már legalább egyszer (betegek, ritkábban hozzátartozók, utóbbiak többnyire ittasan). Engem csak fenyegettek, meg egyszer megtámadtak egy grafitceruzával, meg egyszer egy kutyával egy hozzátartozó, meg párszor ordították az arcomba drogok miatt pszichotikus fiatalok, hogy szopd le a faszomat a gecibe, dehát az ilyesmit mi fel sem vesszük. 

Amikor jó pár éve Hollandiában voltam ösztöndíjjal, ott láttam, hogy a zárt osztályon minden két betegre jut egy tök értelmes, tanult ápoló és hogy minden helyiségben van egy nagy piros gomb, amit ha megnyomsz, akkor szalad a megmentésedre a biztonsági személyzet. Halál komolyan csak azért nem sírtam el magam ezen, mert nem akartam egy csapat holland pszichiáter előtt sírni. Tisztaság is volt meg működő műszerek meg ilyesmi, de azok nem zaklattak fel ennyire. 

Egyéb random kötekedés: nincs olyan, hogy "klinikai pszichiáter", így kétséges számomra, kiket is kérdezhettek meg "több klinikai pszichiátert is megkérdeztünk" címszó alatt. Klinikai pszichológust? Pszichiáter szakorvost? Azt sem értem, hogy "a klinikákon mindig van több, arra (ti. agressziókezelésre) felkészített férfi ápoló" - a klinikákon? Mármint a Klinikákon? A metrómegállóban? A sebészeten? Neadjisten a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján? Vagy ennek a zárt osztályán? Amúgy kétlem, de attól még fogalmazhatnánk helyesen. Mindenesetre ne legyenek illúzióink: lehet, hogy a Merényiben a legrosszabb a biztonsági szolgálat és a legpenészesebb a fal, de biztos vagyok benne, hogy nagyon sok magyar pszichiátriai osztály küzd hasonló problémákkal, amelyeknek végső soron azok isszák meg a levét, akik fizikailag ott töltik a napjaikat, vagyis az orvosok, az ápolók és a betegek. 

Much more simply cukiság than otherwise

2015.10.29. 19:35 - címkék: Címkék: lány -

Két és fél éves lett a gyönyörű, pici Lány. Mostanában az a kedvencem, amikor nem tudom átverni, hanem megingathatatlan logikájával leérvel. Ilyenek: 

Lány: - Kérek almát!
isolde: - Jó, de előbb edd meg a tányérodból a szendvicset, hogy legyen hely benne az almának, és akkor adok. 
Lány: - Adhatod a kezembe is. 

Lány: - Nem kérek borsót. 
isolde: - Pedig a nyuszi* szereti a borsót. 
Lány: - Akkor egye meg a nyuszi. 

Én azt értem, hogy az utódok egy idő után túlszárnyalják szüleiket, de azt hittem, ez egy későbbi életkorban jön csak el, és pár évig még át tudom verni. További kedvencem, amikor udvariasan, választékosan beszél és olyanokat mond, hogy "azonnal jövök", meg "ideadnád a nyuszimat? Köszönöm szépen" meg "elálmosodtam, betakarnál?". Imádom. Jó, persze, van az is, hogy nem lehet a kedvére tenni és minden lehetséges pillanatban dacoskodik és iszonyú idegesítően visít** és nem hajlandó felvenni a cipőjét, levenni a cipőjét, elindulni a játszótérre, hazaindulni a játszótérről stb., dehát ez része az élménynek. 

*A nyuszi a kedvenc totemállata, és amit a nyuszi szeret, azt ő is. Illetve néha ő is egy nyuszi. 

**Mielőtt még rózsaszín cukormáznak tűnnék. Különben sem szeretek a gyerekemről írni, mióta pár hónapja valahol "középszerű anyablog"-nak neveztek. Mérgemben azóta kizárólag bányászatról írok, nem tudom, feltűnt-e. 

Napi bölcsesség

2015.10.28. 23:56 - címkék: Címkék: nyafogás -

Onnan tudom, hogy felnőtt vagyok, hogy míg régebben egy-egy ellazázott, halogatással, pótcselekvéssel és értelmetlen netezéssel töltött nap estéjén vettem észre, hogy úristen, mennyi elintézetlen teendőm és munkám maradt, addig manapság egy-egy rendkívül fókuszált, szinte folyamatos, hatékony munkával töltött nap estéjén veszem észre pontosan ugyanezt. 

Here comes the sun

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította