Főleg betegség

2016.09.25. 19:00 - címkék: Címkék: lány nyafogás Fiú -

Egyébként nem is baj, hogy rákényszerültem a kétgyerekes létre múlt héten (mert a Lány beteg volt és nem ment oviba), mert tartottam tőle, és ha rajtam múlik, akkor inkább még elkerültem volna, hogy egyedül legyek egész nap a mérges, beteg háromévessel meg az újszülöttel. De ki lehetett bírni. Sajnos mára még tovább fokozódott a helyzet, amennyiban az újszülött is elkapta a betegséget. Kicsit de ja vu-m van, a Lány hét hetes korában volt beteg, akkor kellett párásítani meg orrot porszívózni, a Fiú még csak négy hetes, de az élmény hasonló. Mármint hasonlóan ijesztő egy ilyen pici baba betegsége (sárga takony ömlik az orrából, a sárga takony pedig bakteriális eredetet jelent, reméljük, elég lesz rá a porszívó meg az antibiotikumos orrcsepp). De az orrporszívózás például már semmiféle lelki problémát nem okoz számomra. 

Ezúttal pedig nagyon óvatos voltam és alig engedtem be látogatókat, mert - épp a Lány csecsemőkori bronchitise miatt - féltem a vírusoktól, dehát hiába. Most mondhatjuk, hogy bevonzottam, és pont azért lettek betegek a gyerekek, mert paráztam tőle, hogy betegek lesznek, de ha minden megtörtént volna, amitől az elmúlt negyven évben szorongtam, akkor már minimum megsemmisült volna az univerzum, csak szólok. 

Herr: es ist Zeit

2016.09.21. 08:56 - címkék: Címkék: lány nyafogás Fiú -

Megkezdődött az őszi szezon, vagyis a Lány elkapta a taknyot-köhögést (ovis vírusok, szevasztok), így nem megy oviba és megpróbálhatom rávenni, hogy ne puszilgassa a kis Fiút. Good luck with that. 

Így vagyunk

2016.09.19. 12:09 - címkék: Címkék: gyereknevelés lány nyafogás Fiú -

Jaj, ez a kiszámíthatatlanság. Egész éjjel nem aludt rendesen a kis Fiú, egyébként a Lány sem, de ő a férjemmel nem aludt (ő ment át hozzá és maradt ott), aztán egész reggel a mellemen akart lógni (a Kisfiú), most meg már annyi ideje alszik az ágyában, hogy zuhanyoztam, mosogattam, beindítottam a porszívót, ebédeltem, megcsináltam a duolingo adagomat és elolvastam az internetet. Mondjuk dolgozhattam volna is (kettő cikket kéne írnom a héten, az egyiket ingyen), de ne legyünk telhetetlenek. 

A Lány oviban van, ma alszik ott először, egyáltalán nem akart ott aludni és félt tőle, remélem, rájön, hogy semmi para. A bölcsiben másfél éve ott alszik, szóval nem akkora váltás. Azért kell ott aludnia, annak ellenére, hogy én itthon vagyok, mert itthon nem tudom elaltatni úgy, hogy lóg rajtam egy újszülött, egyedül meg nem alszik el. Egyébként szerintem tetszik neki az ovi, kivéve a torna, mert fel kellett mászni valamire (talán a bordásfalra?) és ő nem akar felmászni. Egyébként se mászik fel semmire, fél a magasban, ezért végül főként külső nyomásra idén augusztusban elvittem DSZIT-re (az egyensúlyérzékelést is fejlesztő terápiás torna), ahol kétszer voltunk, és ahol olyan visszajelzéseket kaptam a terapeutától, amelyekről majd egy másik bejegyzésben írok. Mindenesetre most logisztikai lehetetlenség lenne oda eljárnunk, mivel messze van és szeptembertől a villamos is más útvonalon jár. Majd meglátom egy pár hónap múlva, teszek-e újabb próbálkozást ezzel. Elég nehéz ebben jól dönteni, egyfelől mindent meg akarunk adni a gyereknek, másfelől van ez a fejlesztési kényszer, amikor a tök egészséges gyerekeket hordjuk ilyen-olyan terápiákra, hát én igyekszem normálisan gondolkodni minderről, nem könnyű. 

Múlt héten háromszor is egyedül voltam két gyerekkel 4-5 órát, az is olyan volt, hogy csütörtökön teljesen kibírható (felváltva aludtak és addig tudtam a másikkal foglalkozni), pénteken rémdráma (a Lány altatása torkollott veszekedésbe, miközben a Fiúnak sem volt jó semmi), szombaton meg hullámzó. De máris messzemenőkig megértem azokat a barátnőimet, akik kicsit megkattantak átmenetileg, amikor két gyerekkel voltak otthon. Főleg a kiszámíthatatlanság, soha nem tudhatod, hogy nyugisan vacsoráztok az egyikkel, amíg a másik alszik, vagy mindenki egyszerre visít. Ja, és két gyerek az nem két feladat, mert van még a köztük lévő dinamika is, hogy tudniillik a Lány nagyon szereti a kis Fiút, de a jelenlétében engedetlen, figyelemzavaros hisztérikává változik. Mind a gyerekorvos, mind a védőnő, mind Judit néni biztosított arról, hogy mindez teljesen normális, csak hát attól még az adott helyzetben nagyon nehéz türelmesnek lenni.

Szóval várom, hogy kicsit összeszokjon ez a két gyerek, hogy se az ovi, se a kistesó ne legyen már ekkora újdonság, én meg elmenjek a hathetes kontrollra és utána tornázhassak és attól türelmesebb legyek és strapabíróbb. Nem tudom eldönteni, hogy a Gyerünkanyukámat csináljam majd, vagy előtte csináljak végig egy harmincnapos Love Your Belly challenge-et (bár nincs szétnyílva a hasizmom, de hátfájás ellen is hatásos). Úgy emlékszem, jobb fej vagyok, amikor sportolok. Persze, még jobb fej vagyok, ha alszom éjszaka, dehát az nem tűnik túl reálisnak. 

Egyébként három hetes és már 4 kg a kis vasgyúró, emelgeti a fejét, és iszonyú komolyan, szigorúan és eltökélten néz. Vajon fog valaha mosolyogni is? 

Hol a boldogság mostanában

2016.09.16. 09:02 - címkék: Címkék: nyafogás -

Akkor szülök még két gyereket meg Sopronba költözünk és máris kimaxoltam a listát.  Egyébként az összes pont közül számomra egyedül a négygyerekesség a meglepő, mármint hogy boldogabbak a nagycsaládosok. Lehet, hogy ez valami fordított összefüggés, az vállal be négy gyereket, aki már eleve viszonylag kiegyensúlyozott / jó anyagi körülmények között él? De miért nem rontja le ezt a statisztikát a sok borsodi mélyszegény nagycsalád? Még ők is boldogabbak, mint az átlag pesti huszonéves szingli vagy ők nem voltak hajlandóak kitölteni / nem tudták elolvasni a kérdőívet? 

And I said to myself: what a wonderful world

2016.09.12. 13:02 - címkék: Címkék: Fiú -

A robotporszívó elaltatta a gyereket. 

You can't take the sky from me

2016.09.09. 12:57 - címkék: Címkék: kultúra -

Tehát két gyerekünk van, a férjemnek meg határideje van a könyvére, szóval elérkezettnek láttuk az időt, hogy újranézzük. 

Normális nő tudja, hány kiló

2016.09.07. 17:39 - címkék: Címkék: nyafogás -

Nem hagyott nyugodni ez a dolog - hogy tudniillik sose tudom a testsúlyomat, mert amíg feljönnek a ruháim, nem szoktam rendszeresen méredzkedni - úgyhogy megmértem magam, 74,3 kg vagyok. Írjuk fel ide, nehogy elfelejtsem. Amúgy ilyen kb. 65-70 között szoktam lenni, amikor épp nem szülök, szóval ez nem tűnik rossznak. 

Tudjátok, most ilyen anyukás posztok jönnek

2016.09.06. 11:55 - címkék: Címkék: lány Fiú -

Egy hetes a kis Fiú, máris elérte a születési súlyát, aludni egyre kevésbé akar, pláne nem ágyban. Gondolkodom, hogy vegyek-e majd neki cumit - a Lány nem cumizott, eleinte nem volt hajlandó, később meg már én se akartam, és tudom az összes hátrányait, ugyanakkor nem akarok élő cumi lenni hónapokig. Egyébként nagyon aranyos, kis hangokat ad meg fejeket vág, például iszonyú döbbent-lenyűgözött arcot minden alkalommal, amikor megpillantja a könyvespolcot. A Lány továbbra is nagyon szereti, simogatja, megvigasztalja, és nekem nagyon tetszik, hogy valamiért a teljes nevén szólítja, ami egy eléggé felnőttes név. Vicces. Mondjuk képzeljük el, hogy kijön reggel a kócos, pizsamás hároméves kislány, odahajol az újszülötthöz, ad egy puszit a feje búbjára és azt mondja: "Jó reggelt, Rezső*, jól aludtál?". Én féltem, hogy majd nem fogom szeretni ezt az új babát és akkor mi lesz, de mint kiderült, ilyen nincs, nem merül fel ez a kérdés, odabújik, aztán szeretem.

A Lány eközben apás lett, apa szoktatja be épp az oviba, este apa altatja, ami tök jó. Nekem persze nagyon hiányzik - tudtam előre, hogy így lesz, és így is lett. Eddig nagyon sokat voltunk kettesben és mentünk kézenfogva a világban, a kis Lány meg én, a piros busszal, meg a kertészetbe, meg elmentünk pad thai-t enni, meg a Dolcissimába villamossal, meg persze a játszóterekre, és most ez teljesen megszűnt és ez szomorú. Racionálisan tudom, hogy jó lesz hármasban meg négyesben meg mindenféle más felállásban is, és hogy lehetek még majd kettesben is a kis Lánnyal, ha egy picit nagyobb lesz ez a baba (és átszoktatom, hogy adott időpontokban egyen, amit 2-3 hetes korától tervezek, addig igény szerint szoptatok), de érzésben azért még nagyon szomorú vagyok emiatt.

Valamennyire ő is az, meg haragszik is rám, de lefoglalja az ovikezdés, meg az, hogy felfedezte az apukájában rejlő lehetőségeket is. Egyszer még télen megkérdeztem erről Judit nénit, ti. hogy mennyire szerencsétlen, hogy pontosan egybeesik a kistesó születése és az ovikezdés, és ne hagyjam-e még egy fél évet a bölcsiben, és azt mondta, annak is lennének hátrányai (a bölcsistársai mind oviba mennek, szóval ott is új gyerekek lennének, fél év múlva meg egy már összeszokott csoportban ő lenne az oviban az "új gyerek"), plusz lehet, hogy a Lány inkább olyan gyerek lesz, aki "előre menekül". Reméljük. Mindenesetre, most itt ez a nagy változás, ezt kell megugrania, de a közeljövőben egyáltalán nem tervezünk többet, mármint se oviváltást, se több gyereket, se költözést, és reméljük, beteg se lesz senki.

*Nem, nem Rezsőnek hívják.

A szülésről lesz szó

2016.09.04. 14:55 - címkék: Címkék: terhesség nyafogás Fiú -

Tehát becsengettünk hétfő hajnali fél háromkor a "szülőszoba" feliratú ajtón, kijött egy kissé barátságtalan hölgy, végigmért - kilenchónapos terhes nő, apuka, bőrönd - majd barátságtalanul megkérdezte: "miben segíthetek?". Nem mondtam azt neki, hogy húsz deka párizsit kérek, mert úrinő vagyok, ehelyett azt mondtam, jöttünk szülni. Még megkérdezte a folyosón, mi a panaszom és ki a választott orvosom, majd miután ezekre helyes választ adtam, beengedett. Akkor kb. 5 órája voltak 4, majd 3 perces rendszeres fájásaim, és ezzel már be szokás menni a kórházba, pedig egyáltalán nem volt kedvem, húztam az időt, hajnali fél kettőkor még nutellás zsömlét ettem, két fájás között streak freeze-t állítottam be a duolingo-n, és sokkal szívesebben vajúdtam volna otthon, de egyrészt azt mondta a telefonban a szülésznőm, menjek, ilyenkor már illik egy CTG-t is csinálni, másrészt egy barátnőm pár hete megszült így véletlenül otthon, mire kiért a mentő.

A barátságtalan hölgy aztán behívott engem, a férjemet leültette kint, rám tette a CTG-t, később kerített egy barátságtalan ügyeletes orvost, aki megállapította, hogy zárt a méhszájam, kikérdezett, mondtam, hogy este 10 óta vannak rendszeres, 3-4 perces fájásaim, erre beleírta a kórlapomba, hogy rendszertelen fájásai vannak este 10 óta. Később a zárójelentésembe is ez került, szóval én lettem az a nő, aki rendszertelen fájásokkal és zárt méhszájjal becsenget hajnal háromkor. Whatever. Ezt követően alá kellett írnom egy háromoldalas tájékoztató és beleegyező nyilatkozat utolsó oldalát - miután aláírás helyett tanácstalanul forgattam a kezemben, keresve a szöveget, odaadta az előző három oldalt is, így a főcímeket legalább átfutottam, arról szólt, hogy mindenbe beleegyezem, amibe csak lehet.

A doktornő eközben többször is frusztrációját és csalódottságát fejezte ki irányomba, amiért nem tudtam fejből, hány kg vagyok (nem jutott eszembe, hogy megnézzük a kiskönyvemben, mert a védőnő amúgy le szokott mérni), nem találtam rögvest a hepatitis szűrésem leletét papíron (ami amúgy benne van a gépben, ami előtt épp ült), és egyébként is furcsa, nehezen vizsgálható helyen volt a méhszájam, biztos volt méhszájműtétem (nem volt). A cselekmény egy pontján rájött, hogy onnan vagyok ismerős, hogy egyetemen én oktattam pszichiátriára. Orvosi kommunikációra nem én oktattam. Úgy 40 perc után közölték, hogy akkor vegyem fel itt ezt a kórházi hálóinget, bevezettek konkrétan ugyanabba a szobába, ahol a Lányt is szültem, kikötöttek a baba szívhangját és a fájások erősségét mérő géphez, behívták a férjemet is és utasítottak, hogy számoljam és írjam a fájások hosszát és gyakoriságát - ez némiképp meglepett, mivel épp azt számolta a gép is, amire épp rákötöttek, szépen látszott a papíron, de azért számoltam egy fél óráig, aztán abbahagytam, senki sem hiányolta.

Ezen a ponton azért komolyabban felmerült bennem, hogy most hazamegyek, mégis mit keresek zárt méhszájjal kórházi hálóingben hanyattfekve gépekre kötve? A baba szívhangja tök jó, mozog is, otthon meg legalább néha felállhatok és sétálhatok a lakásban és nem csesznek le vadidegenek mindenért. Meg is kérdeztem illemtudóan, hazamehetek-e, de azt mondták, nem, és a műszerekről se vesznek le, amíg meg nem szülök, ellenben nyugodtan felállhatok és sétálhatok fél métert, ameddig enged a vezeték. Szóval csapdába estem. Nagyon szomorú voltam ezen a ponton. Le is csökkentek a fájásaim, gyakoriságban nem, csak erősségben. Idegi alapon. De legalább rájöttem, hogy innen most már csak úgy szabadulhatok, ha megszülök.

Később csodák csodája mégis tágult a méhszájam két ujjnyira, úgyhogy behívták a szülésznőmet, később az orvosomat. Pont, mint a Lánynál, reggel 5 körül megrepesztették a magzatburkot, abból kiderült, hogy mekóniumos a magzatvíz - akkor pedig záros időn belül meg kell szülni, mert annak a jele, hogy bent már nem érzi jól magát a baba. Úgyhogy rám kötöttek oxitocint, amiből alig folyt be valamennyi, máris brutál felerősödtek a fájások, időnként könyörögtem fájdalomcsillapítóért, egy ponton felvetettem, hogy megcsászározhatnának, de nem vettek komolyan, aztán egyszer csak megéreztem a fejét - az egy nagyon tipikus, égető érzés, és akkor lehet tudni hogy már nincs visszaút.

Kibújt, leszívták belőle a magzatvizet, elvitték, de aztán visszahozták és meg tudtam fogdozni meg mellre tudtam cuppantani, aztán elvitték, hogy kapjon antibiotikumot - ezt a gyerekintenzíven adják, és utána onnan lehozzák a csecsemőosztályra, ott is megvizsgálják, és utána majd onnan kihozzák nekem. Így kaptam meg a fél kilenckor született gyereket délután kettőkor. Ehhez már hozzá voltam szokva a Lánynál, nem is számítottam másra és csak kicsit bosszantott, hogy soha senki nem mond semmit azon kívül, hogy "menjen vissza a szobájába, anyuka".

Ami a szülést illeti, jé, basszus, tényleg nem emlékeztem, hogy ez ennyire fájdalmas, pedig biztos a múltkor is fájt. A szülésznőm aranyos volt, de a múltkorinál valóban fiatalabb és éreztem rajta, hogy néha elbizonytalanodik, nem volt annyira stabil pont. Az orvosom a múltkorihoz hasonló laissez faire stílust tolta - hogy mondjuk a kitolási szakasz kezdetén még kimegy valahova, aztán bejön és tök nyugisan kezdi összerakni a szívót, miközben már kilátszik a gyerek haja. Persze, valóban össze kell rakni a szívót, és mit izguljon, mégis valahogy az az érzés volt, mint amikor zuhan a repülő és a másodkapitány nekiáll ráérősen megszerelni a pohártartót - de jól vagyunk és ez a lényeg. A férjem pont úgy viselkedett, ahogy kell, biztatott és lehetett bele kapaszkodni.

Összesen hat óra telt el a kórházba érkezés és a születés között, ami valóban kevesebb idő a múltkorinál, mégis intenzívebbnek tűnt, a Lánynál volt egy hosszú pihenő az epidurál miatt, itt ilyen nem volt. A szülést követő fő érzésem most az volt, hogy végre túl vagyunk rajta, többet inkább ne csináljunk ilyet.

A kórházi tartózkodás alatt ezúttal rutinosként a csecsemős nővérek szoptatási tanácsai helyett (három óránként öt percre kell mellre tenni a pólyában lévő babát, amúgy cukros vizet kapjon) a La Leche Liga protokollt követtem (szoptassam konstans egyfolytában), így nagyon hamar lett tejem, a baba meg eszik, mint a gép, szépen lemértem nekik, mennyit eszik egy-egy alkalommal, a főnővér megítélte, hogy a pantone színskála alapján sárgasága nem haladja meg a normális szintet, így három nap után hazajöhettünk.

Egy ponton túl már inkább röhögtem a kórházi személyzet stílusán, voltak köztük teljesen normális, kedves és segítőkész nővérek, és volt az, amikor a kétágyas, fizetős szobában (tízezer/fő/éj) a szobatársammal egyetértésben fél méterrel odébb tettük az asztalt, hogy jobban el lehessen férni, és akkor bejött egy húszévesforma leány, köszönés helyett az áthelyezett asztalra mutatott és konzervatívabb kutyaidomárok stílusában rám förmedt, hogy "AZ OTT MI?!!!". Először azt hittem, kiborítottunk valamit, esetleg cserepesnövényt hozott be a szobatársam vagy élőhalat, de kiderült, hogy csak az asztalra gondol - szerintem vicces, hogy ha orvosi mivoltomban járok arra, akkor ugyanez a kiscsaj szépen köszönne és adjunktusasszonyozna, dehát, mint innen már tudjuk, "más a szakmai kapcsolat és merőben más a privát jó modor".

Itthon lenni meg szuper, a gyerekek elképesztően cukik, most például mindkettő alszik. 

Sose lesz már időm blogot írni

2016.09.03. 16:56 - címkék: Címkék: lány nyafogás Fiú -

Hű, nagyon nehéz két gyerekkel lenni, még így is, hogy full time itthon van a férjem és osztozunk rajtuk. Az egyik egy igény szerint szoptatott, letehetetlen újszülött, a másik egy nagyon mérges hároméves. A Lány ugyanis nagyon szereti a kistesóját, engem viszont utál, és ezt úgy összességében is nehéz elviselni - hogy elveszett az, amikor kettesben vagyunk a kis Lánnyal és ez nekem is hiányzik; és az adott szituációkban is nehéz - amikor fülsértően visít és rossz anyának nevez, mert véletlenül odébb toltam a nyulát. A baba meg nem alszik, nyűgös - valószínűleg semmi baja, de azért parázunk azon, hogy elkapja a még mindig tartó taknyot és köhögésünket. De különben nagyon cukik, a Lány megsimogatja a Fiút, és ha nem etetem meg azonnal, rám szól, hogy adjak már neki tejet. Úgyis csak a szépre fogunk emlékezni.

We are big damn heroes, sir

2016.08.29. 16:42 - címkék: Címkék: Fiú -

Megszületett a kis Fiú, mindenki jól van és cuki. Úgy gondolom, többet talán már inkább nem szülök.

T plusz egy nap

2016.08.28. 08:36 - címkék: Címkék: terhesség nyafogás Fiú -

Elmegyek thai kajáért, az a múltkor is bevált. 

Életjel

2016.08.27. 10:16 - címkék: Címkék: lány nyafogás -

Mára vagyok kiírva, de még nem szültem, cserébe a hetek óta tartó és lassan csökkenő köhögés mellé taknyos is lettem. Jó, mert így még kevésbé tudok aludni. Nyűglődés!!! Tegnap meg otthagyott minket a megállóban a piros busz* (Auchan-os, épp csak lassított és konkrétan nem állt meg nekünk), aztán megszúrta a Lányt egy kaktusz**. De különben jól vagyunk. 

*Mert a Lány kitalálta, hogy szeretne a piros busszal utazni, és gondoltam, jó, miért ne, végül is bevásárolhatok ott is. A megállóban vártuk a buszt tíz percig, ami jött és nem vett fel minket, hiába kiabáltam és integettem, a Lány persze zokogott, és este azt kérdezgette, miért volt ránk mérges a sofőr bácsi, amikor nem is bántottuk és meg se löktük. Egyébként gondolom, nem vett észre, bár nem tudom, ez hogyan lehetséges. Írtam nekik felháborodott panaszlevelet, még nem válaszoltak. 

**Erről én tehetek, mert vigasztalásul elmentünk a kék busszal a kertészetbe, oda is tök szeret menni, és megmutattam neki, milyen tüskés a kaktusz, megengedtem, hogy az egyiket óvatosan megfogja, és ezért persze óvatlanul megfogott egy másik fajtát is, amin nagyon apró tüskék voltak csak, és jól belementek az ujjába. Már kiszedtük. Egy kis, piros krizantémot választott magának, azóta már kétszer megöntözte és adott neki táprudat is. Annyira cuki. 

Danger zone!

2016.08.25. 20:45 - címkék: Címkék: nyafogás Fiú -

T mínusz két nap. Elromlott a mosógép. 

Keksz, normalitás

2016.08.24. 10:10 - címkék: Címkék: kaja terhesség emberek nyafogás -

Gyakori tanács, hogy a kismama terhessége utolsó napjaiban főzzön és fagyasszon le finom és tápláló ételeket, amikre majd boldogan rátalálhat a gyermek születése utáni egy hétben, úgyhogy sütöttem és lefagyasztottam két doboz nutellás-banános-zabpelyhes kekszet. Meg rájöttem, hogy nem is péntekre vagyok kiírva, hanem szombatra. Mindenórás kismamához képest különben egész virgonc vagyok, tegnap is elmentem boltba, piacra, postára, és a turkálóba a Lánynak nadrágért, meg sütöttem kekszet, meg megcsináltam az irodalomjegyzéket a tankönyvfejezethez, de a normál önmagamhoz képest azért totál le vagyok lassulva, szellemileg is, lista nélkül képtelen lennék bevásárolni, mert két dolgot tudok megjegyezni, a harmadikat már elfelejtem. 

És még ezt akartam mutatni, úristen, de cuki, milyen kár, hogy tizen-huszonéves koromban nem volt meg, kiraktam volna a falra. Mármint kinyomtatva. A szobafalra, nem a facebookra.

tumblr_ocdjafrcpx1tdh3dao1_500.jpg

Sigourney Weaver's high school yearbook page (1967), innen

"- És, mikorra várod? - Péntekre."

2016.08.23. 13:15 - címkék: Címkék: munka terhesség -

Érdekes párhuzam, hogy az előző szülésem előtti napokban, amikor már jóslófájásaim voltak, szakmai cikkemet dolgoztam át reviewer-eknek válaszolgatva, most meg egy korábban írt és az utóbbi 5 évben picit elavulttá vált* tankönyvfejezetet a szakmai lektor megjegyzései mentén. Mindez ugyanakkor kevésbé a szakmai elhivatottságomat, mint inkább az Utolsó Pillanatra Hagyásra való hajlamomat jelzi. 

*Á, nyugi, nem fejlődik ennyire gyorsan a pszichiátria/pszichoterápia, csak közben kijött a DSM-5 és anno még a IV. alapján írtam. 

Awww

2016.08.22. 10:51 - címkék: Címkék: Brennberg -

Amikor a brennbergi Bányásznap szervezője személyesen hív fel telefonon, hogy meghívjon a rendezvényre. Persze, nem tudok menni, mert szeptember 3-án lesz. 

T mínusz 4 nap

2016.08.22. 10:05 - címkék: Címkék: gyereknevelés lány Fiú -

Úgy érzem, elérkezett az az időszak, amikor mindenki azzal kezdi az emailt vagy a telefonbeszélgetést, hogy "egyben vagytok még?", és ha nem posztolok naponta, akkor biztos szülök. Kicsit idegesítő, de van egy barátnőm, aki szintén a napokban szül, és én is nehezen tudom visszafogni magam, hogy ne írjak rá minden nap, hogy mi van már, szóval megértem a dolgot. De még nem szültem, péntekre vagyok kiírva, a gyümölcsárus cigányasszony szerint pedig túl is fogom hordani. 

Semmi kedvem különben szülni, két okból. Egyrészt, most kezdődik az ovi a kis Lánynak, most szerdán lesz az első ovis szülői, és szeretnék ott lenni vagy legalább azt, ha a férjem ott lenne, rengeteg gyakorlati információt nem tudunk még és az óvónénikkel sem találkoztunk. (De legalább az ebédet megrendeltük, megjegyzem, le vagyok nyűgözve a III. kerületi ovis ebédrendeléstől, egy elképesztően felhasználóbarát online felületen történik a rendelés, a lemondás és a fizetés is, két kattintással. Le vagyok nyűgözve.) 

A kis Lány mindenki szerint jól fogja venni az ovit, hiszen már jár családi napközibe, azaz hozzá van szokva, hogy vannak szabályok, vannak más gyerekek és nem fog abban kételkedni (mint megtudtam, ovi beszoktatáskor a kezdők ebben kételkednek), hogy anya vagy apa tényleg érte jön-e, hiszen másfél éve fixen érte megyünk. Csak szerintem ugyanez nehézség is, hiszen szeret oda járni, szereti a bölcsisnéniket és a csoporttársait is, és most azoktól mind el kell válnia. Szóval igaz, hogy nem kezdőként megy az oviba, de cserébe meg kell gyászolnia pár jó kapcsolatot. A csoporttársai közül persze senki sem megy ugyanabba az oviba, szóval két új óvónénit és 24 új kispajtást kell kiismerni és megszokni a régiek helyett. Nem akarom túldramatizálni sem, dehát az ilyesmi azért nehéz időszak, pont mint a munkahelyváltás, az első hét stresszes tud lenni, amikor még nem tudod, hol a mosdó, nincs íróasztalod, nem tudod, kinek kell szólni, ha nem nyomtat a nyomtató, hol van jó kávé a környéken és egyáltalán, ki kivel van. És szomorú vagyok már előre, amiért pont ilyenkor cserben hagyom, mert lelépek szülni meg szoptatni, nyomi leszek és álmos és biztos türelmetlen is, és ahelyett, hogy sokat beszélgetnék vele az oviról meg játszanánk meg összebújnánk, egy másik bébi fog rajtam lógni. 

A másik, hogy bár minden gyerek más, bla, bla, azért most jobban tudom, mi vár rám, mint előzőleg. Az első szülés előtt azt hittem, hogy jó, hát biztos nehéz lesz, dehát volt már nehéz helyzet az életemben, máskor is dolgoztam már sokat kevés alvással, majdcsak megoldjuk valahogy, most komolyan, minden hülyének gyereke van, nem majd pont rajtam fog kifogni. A legjobban a Stern könyv foglalja össze a dolgokat, amikre nem számítottam, sajnos csak hónapokkal szülés után kaptam kölcsön, de még így is nagyon hálás voltam, és legszívesebben írtam volna Sternnek, hogy köszönöm, amiért ilyen kiválóan összeszedte és megfogalmazta az anyáváválás-krízist. Ugyanakkor tény, hogy az első gyerek születésénél már anyává változtam, nem kell még egyszer, szóval a metamorfózissal járó krízist talán már megspórolhatjuk, csak a többi rész marad. 

Annak mondjuk örülök, hogy nem szültem múlt héten, és így el tudtam menni a férjemmel a tíz éves házassági évfordulónkon grillételeket enni a Bestiába (nagyon szeretném tudni, miből van a borsókrémlevesük, amitől olyan könnyű, de a highlight persze a férjem barbecue oldalasa volt), meg fagyikat enni ezen cikk alapján -  sajnos három fagyizó után kidőltünk, azok közül nekem a legjobban a Damniczki tonkababos karamellje ízlett. És este meg elmentünk Zsuzsi 40. szülinapjára, ami szintén klassz volt, vittünk medúza alakú tortát és még mi is kaptunk ajándékot. Persze, nyafogtam, mert már nagyon terhes vagyok és nem tudok olyan sokat sétálni, mint szeretnék, és állandóan melegem van vagy pisilnem kell vagy kényelmetlen a fa padon sokáig ülni, szóval közben meg már szeretném, ha véget érne ez, és már annál a résznél tartanánk, amikor kezdi az ember visszanyerni az erőnlétét. 

Nem is lesz olyan rossz

2016.08.15. 13:26 - címkék: Címkék: gyereknevelés nyafogás -

Közben azt csináltam, hogy elolvastam a blogomban Lány születése körüli időszakot és emiatt a depresszióm egyik része el is múlt. Az volt a fejemben ugyanis, hogy milyen nehéz és könyörtelen a csecsemős lét, közben meg a valóságban egyáltalán nem volt az, hanem tök jó volt, és inkább később lett az. Szóval idén őszre még nem kell apokalipszist vizionálnom, tök jó volt kendőben hordozni mindenfelé a kis vadmajomlányt, és biztos a fiút is jó lesz. Ráadásul tegnap szóba elegyedtem egy játszótéri anyukával, aki a Lánnyal egyidős kislányát játszótereztette, és elpanaszolta, milyen rossz, hogy a nemrég született csecsemőt még nem tudta lehozni, mert más a napirendje, meg hogy a hasa (ti. anyuka hasa) még nem nyerte vissza szülés előtti méretét. Egy ponton megkérdeztem, mennyi idős az otthon maradt csecsemő, erre kiderült, hogy két hetes. Ja, hát ha két héttel szülés után már ennyire virgonc az ember, akkor mi a probléma. 

A fő nehézségekre is rájöttem egyébként, hogy mik voltak azok a gyermek első éveiben. Elmondom. Az egyes számú nehézség a babázásban az volt, hogy mindenki összevissza beszélt, totál ellentétes tanácsokat adtak a szoptatástól kezdve minden egyébbel kapcsolatban, mi meg nem tudtuk, hogy kell csinálni, és így aztán egy csomót szorongtam, hogy jó-e így vagy sem. A szoptatáson, a hasfájáson, meg ezeken. Ez a nehézség talán kisebb mértékben fog fennállni, persze, minden baba más, de az alapokkal már tisztában vagyunk. Azzal is, hogy ha valami apróságot elrontunk, akkor sincs semmi, és azzal is, hogy minden szakasz egy ideig tart csak. Megnyugtató, hogy kevesebbszer fognak földbe döngölni azzal a fölényeskedő kérdéssel, hogy "első gyerek?", és ha mégis, azok könnyebben leperegnek rólam. 

A kettes számú nehézség később jött, mert fél éves volt a Lány, amikor elromlott az alvása, és kb. kétéves koráig egy-három óránként felébredt. A jobb időszakban háromóránként, a rosszabbakban óránként. Ezzel kapcsolatban is rengeteg elmélet született és eléggé rajta voltam a problémamegoldáson, ti. olvastam egy vagon altatóskönyvet, megkérdeztem a gyerekorvost, elvittem alvásambulanciára, megkérdeztem a barátnőimet, kiolvastam az internetet, és némelyik módszert alkalmaztam is. Egyik sem tett csodát. Így utólag három elméletem van: a fogzás+alacsony fájdalomtűrés - szerintem a kis Lány fájdalomküszöbe nem túl magas, legalábbis bármilyen picit beüti valamijét, a portugál focistákat túlszárnyaló drámát rendez, és nagyon sokára jöttek ki a fogai. Többször előfordult, hogy a védőnő vagy a gyerekorvos azt mondta, nézzem meg, milyen duzzadt az ínye, pár nap és kint lesz a fog, és két hónap múlva nőtt ki. Amikor kinőtt az összes foga, akkor javult az alvása. A másik elméletem, hogy keveset rohangál, de sokat figyel és gondolkodik, így testileg kevésbé, agyilag jobban lefárad, és ez nem a jó alvás felé visz. A harmadik, hogy a szoptatással függ össze valahogy, mivel időben egybeesett az alvás javulása és a szoptatás abbahagyása (kb. két éves korában), de lehet, hogy csak akkor érett meg mindkettőre. Engem ez totál kikészített, hogy másfél évig 1-3 óránként felébresztettek, az alváshiány is, de inkább a kapcsolódó düh és frusztráció és tehetetlenség. Hogy bármit csináltunk, ugyanúgy maradt minden. És pontosan emlékszem, a családtagok és barátok közül ki volt velem együttérző és ki nem volt az, és akik engem hibáztattak, kinevettek vagy bagatellizálták a problémát, azokat mind megjegyeztem és sosem fogom megbocsátani, csak mondom. De ez egy másik gyerek lesz, más karakterrel és alvásmintázattal, szóval bármi lehet, még jó alvó is. 

A harmadik nehézség a nagymamák személyében van, meglepődve olvastam ugyanis, hogy három évvel ezelőtt is pontosan ugyanezeket a dolgokat csinálták és ugyanezekkel idegesítettek, mint most. És ez valahol nagyon elkeserítő, mert azóta egymilliószor elmondtam, hogy légyszi, ne csinálják, mindhiába. Meg abban is reménykedtem, hogy az idő múlásával egyik-másik dolog lecseng, vagy változik, mindhiába. A lényeg ugyanaz maradt: a passzív-agresszív gyengéd erőszak, a határok be nem tartása, a kéréseim semmibe vétele. Az, hogy mellettük felesleges, zavaró tényező vagyok csupán. A blogomból látszik, ahogy eleinte jobban toleráltam mindezt, aztán az idő múlásával egyre rosszabbul. Ezzel az a baj, hogy én a részemről kimerítettem a lehetséges módszereket: próbáltam rájuk hagyni, próbáltam megbeszélni normálisan, és volt, hogy a sírás határán kiabáltam (azóta is hallgatom, hogy tönkretettem azt a szép ünnepet), nincs több a tarsolyomban. És egyszer olvastam asszem az Örömterv blogon, hogy a második gyerek születése előtt a csaj sorra vette, hogy majd milyen külső segítségekre számíthat és ki miben fog segíteni, és nagyon szomorú és dühös vagyok ettől. Hogy nekem is nagyon szívesen segíteni fognak majd, de a segítségnek ára van. Nem lehetne úgy segíteni, hogy közben tiszteletben tartják a határaimat és normálisan kommunikálunk?* Jó, tudom, hogy nem, de ez frusztrál és tehetetlen és dühös vagyok tőle. Kicsit ez van egyébként (605-ös kérdés) - nem teljesen, és sosem gondoltam, hogy a Ranschburg Jenő fog nekem új szempontot adni, like ever, de az a mondat, hogy "ebben a folyamatban maga, Éva, tulajdonképpen teljesen felesleges", az nagyon szépen leírja a fennálló dinamikát. Az is nehéz, hogy nem panaszkodhatok erről sokat, már most is bűntudatom van, és a férjem majd haragudni fog, amiért az interneten rosszat írok az anyjáról. Szóval felfogtam, hogy ebben a kérdésben nem tehetek mást, mint kussolok és belenyugszom, de azért fogadjuk el, hogy számomra a gyermekvállalással járó nehézségek közül ez egy teljesen váratlan és teljesen megoldhatatlan nehézségnek bizonyult, így helye van a problémák top3-as listáján. 

És aztán jött az a rész, amikor a Lány másfél éves lett, elkezdett heti három napot családi napközibe járni, és innentől egyrészt túlvállaltam magam, másrészt állandóan betegek voltunk, mindhárman, felváltva vagy egyszerre. Karácsonykor, nyaraláskor, költözéskor. Most. A túlvállalással nem tudom, mit kell csinálni, mert ennyi pénzre szükségünk volt, amennyit kerestem - még így se utaztunk nyaralni, szóval nagyon sokkal kevesebbet nem dolgozhattam volna. Valami hobbi meg csak kell az embernek. Ami a gyerekbetegségeket illeti, az anyukám szerint nem szedünk elég vitamint és nem öltözünk fel rendesen, de szerintem meg sok vitamint szedünk és az összes ismerős kisgyerekes család ugyanennyit beteg. 

Mindennek a megnyugtató része az az, hogy a túlnyomó többségük nem a csecsemőzésből adódott és időben sem ahhoz volt köthető, szóval a babázás időszakától tulajdonképpen nem kell tartanom. Nem járt több nehézséggel, mint az azután következő időszakok, ugyanakkor egy csomó örömmel járt. És mennyire cuki és gyönyörű volt csecsemőkorában a pici Lány! Mondjuk, most is az. 

*Nagyjából ez a gondolatmenet vezetett el a robotporszívó megvásárlásához, akivel azóta is harmonikus a viszonyunk. 

I'll be more fun when I can drink again

2016.08.13. 22:43 - címkék: Címkék: nyafogás -

Jól van, most már tényleg depressziós vagyok, mert hetek óta betegek vagyunk mind, és elegem van belőle. Konkrétan a Lány kicsit több mint két hete köhög, ebből kb. egy hete kap antibiotikumot is, amitől majdnem ugyanúgy köhög, csak már a hasa is fáj. A férjem bő egy hete köhög, olyan szabad füllel hallható légzési zörejei van, amit orvostanhallgatóknak kéne mutogatni. Én egy hete köhögök, tegnap megkérdeztem a nőgyógyászt, szedjek-e antibiotikumot és milyet, azt mondta, persze, szedjek nyugodtan, van, amelyik terhességben is bátran szedhető, különösen, mivel az ilyen erős köhögéstől megrepedhet a magzatburok. Kösz. Most már nem csak légszomjam van és köhögök, hanem közben még parázhatok is, hogy megreped a magzatburok, mondjuk akkor max megszülöm, 3 kg felett van a magzat, kijöhet, ha akar. Bár kétlem, hogy tudnék így rendesen szülni, úgy rémlik, ahhoz kellett valamennyi erőnlét, meg lélegezni is kellett hozzá.

Különben visszanéztem a blogomban és az elmúlt tíz évben szinte minden augusztusban volt ilyenünk, általában atípusos tüdőgyulladás, legalábbis a tünetek és a végül bevált kezelés alapján, meg egyszer csináltak nekem szerológiát is a munkahelyemen. Az atípusos kórokozók a légkondiban szeretnek lakni, mi akkor is elkaptuk, amikor még nem volt klímánk (de volt a munkahelyen, meg a plázában, stb). Mondjuk ettől még lehet, hogy ez a mostani valami vírus, de nekem mindegy, csak gyógyuljunk már meg, basszus. A bölcsiben az Andriska négy hete köhögött, amikor találkoztam velük a gyerekorvosnál. Aki egyébként (a gyerekorvosunk) betegállományban van, mert szívbeteg, úgyhogy azon is parázhatok, hogy mi lesz vele, mert kedvelem és úgy terveztem, hogy a születendő gyereknek is ő lesz az orvosa, bár közben kiköltöztünk a körzetéből (konkrétan 5 házzal vagyunk a körzethatáron túl).

Utálom a betegségeket, azt is, ha én vagyok az, és azt is, ha a Lány, mert ha én vagyok rosszul és fáj valamim, attól ingerült vagyok, ha ő, attól meg ő nyűgös és akkor exponenciálisan ragasztjuk egymásra a nyűgösséget, plusz én még aggódom is, mert hipochonder vagyok rá és mindig eszembe jut mindenféle katasztrofális kimenetel. (Mondjuk hathetes volt, amikor először köhögött és a gyerekorvosunk helyettese egyből beküldött kórházba tüdőgyulladás gyanúval, ami ilyen pici korban nagyon súlyos is tud lenni, szóval megvolt az imprintingem.) És most meg mindjárt itt lesz egy csecsemő, aki majd biztos szintén elkapja az összes ovisvírust és most évekig abból fog állni az életem, hogy betegen orrot porszívózok és lázas gyerekek ágya mellett parázok éjszakánként. És tél lesz és du. ötkor már sötét lesz és nem szedhetek rendes gyógyszereket a szoptatás miatt és a hajam is hullani fog, és még örülnöm kell, ha csak ennyi problémám lesz, vagyis a normál mérsékelt övi időjárás és a normál gyerekbetegségek, és nem lesz senkinek semmi valódi baja. Mármint szülési szövődmény, súlyos betegség, baleset, klímaváltozás miatt kiolvadt szuperbacik, harmadik világháború, ilyesmi.

És letörött az egyik fogam is, egy másik pedig kilyukadt, jövő héten megyek fogorvoshoz, ami fájni fog, pénzbe kerül, és még jól le is fog cseszni, hogy miért nem jöttem hamarabb, és igaza lesz, mindkét dolog pár hete történt, csak hát nem tudtam rávenni magam. Ha egyáltalán eljutok hozzá és lesz még annyi idő szülésig, hogy megcsinálja a fogakat.

Olyan nehéz az élet, még akkor is, amikor nem.

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította