Mindenütt jó, de

2015.03.24. 07:54 - címkék: Címkék: Sopron - Szólj hozzá!

20150322_100145.jpg

Nathan Fillion és Alan Tudyk

2015.03.12. 10:55 - címkék: Címkék: kultúra - 1 komment

új vígjáték-sorozata, amiben gyakorlatilag saját magukat játsszák. Közösségi finanszírozású, lehet nekik pénzt küldeni, de ha nem akartok, akkor is cuki a videó. 

Bruges képekkel

2015.03.04. 15:35 - címkék: Címkék: utazás - 12 komment

Bruges egy középkori kisváros, aminek a középkori része szinte teljes egészében épen maradt. Első pillantásra úgy néz ki, mint valami tündérmese, kis házikók mindenütt ablakocskákkal, tornyocskákkal, csipkével és csokoládéboltokkal. Macskakő, hidacskák, hattyúk. Emellett így, hogy viszonylag hűvös, nedves, szeles idő volt (ami az óceán partján gondolom, mindennapos) és több múzeumba meg templomba is bementünk, számomra nagyon jelen volt a középkori ember kínkeserves élete, szóval a mesebeli csipkék mögötti szenvedés és nyomorúság.

csatorna.jpg

Arra gondolok, hogy nem volt orvostudomány, ha megbetegedtél, csak isten kegyelmében bízhattál, Bruges közel van a tengerparthoz, így volt kikötője is hajósokkal, hajósként meg halászként nagyjából isten kegyelmében bízhattál, plusz az egész Belgium egy hatalmas síkság, amin mindig fúj a szél, esik az eső és köd van, az aprócska házacskák közül sehol sem emelkedik ki egy domb vagy hegy, egyedül a templomtornyok, de azok aztán iszonyú magasak és masszívak. Az összes korabeli festő vallási témákat festett, és nem annyira a vidámabb részeket, hanem vérző Jézust, démonokkal harcoló szenteket meg apokalipszis lovasait. A kórházul szolgáló kolostorokban (kettőben is voltunk) kezdetleges öntöttvas kínzóeszközökkel, érvágással és beöntéssel próbáltak gyógyítani, meg imádkoztak érted. És nem volt meleg víz, sem eldobható pelenka, sem antibiotikumok. Az élet egy siralomvölgy volt, és csak abban reménykedhettél, hogy a végén nem a pokol tüzén fogsz elégni. Egyébként minden magyar betegnek el kellene időnként látogatnia egy-egy, a középkort bemutató orvostörténeti múzeumba, mindjárt sokkal elégedettebbek lennének az egészségüggyel. 

És ez így együtt nagyon érdekes hangulatot kölcsönöz, a sötét középkori szenvedés árnyai meg a csipkés-hattyús mesebeliség. 

kolostorudvar.jpg

Az egyik legszebb ez a kolostorudvar (fent, Begijnhof), ahol még pont nem nyíltak ki a nárciszok, de már nem sok hiányzott. Csodálatosan nyugodt hangulata van. Alább pedig a Markt, piactér, ahol a nagy torony is van. Tornyokról lehetetlen átlagos géppel jó képet csinálni, bocs, nézzétek meg itt. 

foter.jpg

Vajon az alábbi két Szűz Mária közül melyik Michelangelo műve és melyik a csodatévő? 

csodatevo.jpgmichelangelo.jpg

A hattyúkhoz kötődik monda is, a Bruges-iek kivégezték a német-római császár Hosszúnyak gúnynevű tanácsadóját, és bosszúból a császár hattyúk tartására kötelezte a várost. A lovak tartására az idegenforgalom kötelezi őket. 

hattyuk.jpglo.jpg

A továbbiakban kilátás a toronyból, valamint sajtok.  

kilatas_a_toronybol.jpg

Meggyőződésem, hogy Isten a sajtokkal és a sörökkel próbálja kompenzálni derék protestáns katolikus híveit a zord időjárásért és a hegyek hiányáért. 

sajtok.jpg

Egyébként nem tudom, laknék-e Bruges-ben. Talán inkább nem. Kicsit olyan lenne, mint valami mesefilm díszletében lakni, plusz biztos, hogy azok a kis házak sötétek és penészesek belül. És sohasem vehetsz fel tűsarkút. 

"And I realized, fuck man, maybe that's what hell is: the entire rest of eternity spent in fuckin' Bruges."

Valódi kaja

2015.03.03. 11:29 - címkék: Címkék: vásárlás kaja - 7 komment

Addig is mesélek a kajáról: küldött nekem a Házikó dobozebédet, hogy egyem meg és írjak róla. 

Kevésbé tájékozottak kedvéért elmesélem, kik ezek: fővárosi fiatalok, akik ételkészítésre adták a fejüket, az alapanyagokat mind maguktól a gazdáktól veszik, nem használnak mesterséges adalékanyagokat, minden friss, ropogós, finom, ellenőrzött. Én komolyan mondom, nem tudok annál nagyobb hipszterséget elképzelni, mint amikor egy kultúrantropológus vajat köpül. De idézek tőlük, tessék: "A kifli minden nap frissen sül a Dembinszky utcai kisüzemünkben egy biomalom lisztjéből, a vaj pedig egy olyan tehén tejéből készül, akit akár személyesen is bemutatunk neked. A bazsalikomos kecskesajt egy családi manufaktúrából, a rukkola egy közeli biogazdaságból kerül a szendvicsbe. A kápia paprikát egy létező, de nembio néni termeli egy kisgazdaságban. A mustárhoz a magot cimboráinktól vesszük, de mi magunk készítjük, mert szerintük kell bele egy kis balatoni bor is. A füstölt sonka egy hitelesen kövér hentes munkája. (...) És hogy mit csinál éppen e konyhában egy táplálkozásantropológus, egy Írországból hazatért pék, egy New York-ban edződött formatervező és egy marék társadalomtudós? Hát szendvicset." 

Egyrészt ez tényleg iszonyú menő, és tök jó, másrészt nagyon nehezen tudom megállni, hogy ne gúnyolódjak kicsit sem. Sajnálom, gyerekek, én vidéken nőttem fel, bár városban, és nem volt tehenünk, de minden egyes alkalommal lenyűgöz, amikor a pesti ember rácsodálkozik arra, hogy a paprika az egy növény. Egy létező néni termeli a paprikát! A földben! Elülteti, utána öntözi, megkapálja, ha nagyon süt a nap, még biztos kis kendőt is köt a fejére, uramisten, ez hihetetlen. Egyszer láttam valami videót a yummie-n, arról volt szó benne, hogy a műanyagkorszak lecsengésével a "valódi" milyen komoly marketinges hívószó lett. Mert ugyan mondhatom azt, hogy citromfagylalt, de mennyivel jobban hangzik a valódi fagylalt, valódi citrommal. És ez azért, valljuk be, rettenetesen szomorú. Hogy külön hozzá kell tenni. Mert ha nem teszik hozzá, akkor nem is biztos, hogy valódi. Hogy rá kell írni a gyümölcslére, hogy valódi gyümölcsből. Rémes. 

Mindenesetre a házikós kaják valódi kenyéből vannak valódi sonkával meg valódi paprikával és valódi lisztből valódi barackkal valódi sóval valódi mustárral valódi hagymával. A csomagolás az nem valódi, mert lebomló műanyag, nem árt a bolygónak, cserébe nem lehet betenni a levest (mármint dobozostul, külön be lehet) a mikróba, hát, valamit valamiért. 

De a lényegre térek: tényleg nagyon finom. Ettem sütőtöklevest, az abban különbözött az általam készítettől, hogy egy kicsit kevésbé volt merész (én teletolom gyömbérrel meg csillivel), viszont sütőtökíze volt, és csak durvára volt turmixolva, amitől még rusztikusabbnak hatott. A combsonkás szendvics valódi sült húst és valódi sült hagymát jelentett valódi kenyérben, és egyébként tényleg lehetett érezni a ízén, még a kenyérén is, a valódit. Tudjátok, amikor nem szójagranulátum- meg tejpor- meg sütőporíze van a kenyérnek, hanem ilyen szimpla kenyéríze. Ettem még egy barackos táskát, namost szerintem elbírt volna még pár evőkanál cukrot, vagy ha az ellenkezik a policy-val, akkor legalább mézet, nekem egy édes péksütemény legyen édes, dehát nyilván így az egészségesebb, a tésztája viszont kiváló, nem margarinos, hanem vajas. A legfinomabb és a legnagyobb meglepetés a ropogós téli saláta volt, amit amúgy utálok, mert ezekben mindig nagy csíkokra vágott répa van, és nekem nem jók a fogaim, és nagyon sokáig kell rágnom, és csak rágom rágom rágom, mint a nyúl. Na, most végre picike darabkákra vágott céklát, répát, vöröskáposztát és almát kaptam, egyáltalán nem kellett évezredekig rágcsálni, plusz balzsamecet és valami indiai fűszer volt rajta, amitől extrém finom lett, kérek még. 

Nekem ez így egy teljes ebéd, leves, szendvics salival, édesség, és nagyjából annyiba is került, mint egy rendes ebéd valamelyik kajaszállítótól. A különbség a minőség mellett az, hogy mindenen fel van tüntetve az összes összetevő és annak eredete. Így aztán tudhatod, hogy tényleg nincs bennük adalékanyag, pontosan tisztában lehet az ember az allergénekkel, meg hát lehet azon romantikázni, hogy úristen, a sajt a Jóska bácsi tehenészetéből jött, a rukkola meg a Juci néni kertjéből. És tényleg jobb tőle. 

In Bruges

2015.02.27. 16:00 - címkék: Címkék: utazás lány - 7 komment

Biztos valami fantáziadúsabb címet kellene adni ennek a bejegyzésnek, de nem jut eszembe olyan. Szóval elmentünk Bruges-be egy barátnőmmel ketten - ez úgy jött, hogy valamikor november-december környékén épp nagyon rajtam volt a wanderlust, ezer éve nem utaztam sehová, és valahogy belefutottam ebbe a bejegyzésbe a fapadosblogon, és akkor rájöttem, hogy basszus, egy napra is elmehetek Bruges-be, reggel megyek, este jövök, kaland, izgalom, és a Lányt sem kell sokáig itthon hagyni. Először a férjemmel akartam menni, de ő nem lelkesedett az egynapos utazásért, mert szerinte keveset látnánk a városból és túl fárasztó, és akkor már menjen az ember több napra. Aztán megnéztem tüzetesebben a menetrendeket, és kiderült, hogy bár valóban reggel 6-kor indul a wizzair Budapestről Brüsszel Charleroi reptérre és este fél nyolckor indul vissza, és valóban 5 euro a buszjegy onnan Bruges-be, ha online foglalod időben, csakhogy a gép menetrend szerint 8.10-re ér oda, a busz meg 8.00-kor és 10.40-kor indul. Vagyis tényleg nem éri meg egy napra menni, mert annak a felét a reptéren töltöd a buszra várva. Egyébként a valóságban pont valamivel előbb ért be a gép és később indult a busz, futva talán elérhettük volna a 8.00-ast is, dehát erre nem érdemes apellálni. Az online vásárolt buszjegy pedig csak adott járatra érvényes. 

Szóval akkor gondoltam, hogy jó, hát akkor legyen két nap, egyszer élünk, és akkor az egyik barátnőm épp arra panaszkodott, hogy szeretne utazni, de nincs rá lehetősége, úgyhogy megkérdeztem, jön-e Bruges-be. Eredetileg decemberben akartam, mert a karácsonyi időszak biztos nagyon cuki ott, de aztán február lett, és sokkal jobb is volt így, a költözés után menni. És decemberben még nem álltam volna készen arra, hogy két nap - egy éjszaka hosszára elváljak a Lánytól, és most szólok, hogy rohadtul idegesít, aki ezen rugózik, hogy a hülye anyák miért nem passzolják le gyakrabban a gyerekeiket, nem lesz annak semmi baja: ez egy evolúciós parancs, hogy maradjak a szaporulat mellett, amíg az nem önállóan életképes, ez van, fogadjuk el. Egyébként tényleg nem lett semmi baja, dehát a férjem vigyázott rá, akire nyugodt lélekkel rá merem hagyni. Azt nem tudom, mikor fogunk a férjemmel kettesben utazgatni, pedig jó lenne. 

Bruges az meg pont olyan, mint a filmben, ha valaki nem látta, ez egy kiváló, meglehetősen fekete humorú lövöldözős akciófilm (vagy mittudomén, manapság nem vagyok tisztában a filmes műfajokkal asszem), senkit ne riasszon el a magyar címe. A részletekről majd beszámolok egy másik bejegyzésben fotókkal, ha több időm lesz (lol). Ami a gyakorlati részét illeti: repjegy a wizzairnél 12 ezer volt oda-vissza, szállás a történelmi belvárosban lévő 3 csillagos hotelban 46 euro/fő volt (lehetett volna valamivel olcsóbban is lakni hotelban, vagy lényegesen olcsóbban többágyas hosztelban, de nekünk ez tetszett). Reggelit adtak a hotelban, és mi elég sok pénzt elvertünk belépőkre, kajára meg szuvenírra, és vettem magamnak egy sálat is (minden utazásomról hoznom kell magamnak valami ruhadarabot sajnos, hogy emlékeztessen az utazásra), de ha az ember spórolni akar, akkor csomó helyen eheti olcsón nemzeti ételüket, a sültkrumplit majonézzel, vagy hoz szendvicset otthonról, vagy vesz kaját az élelmiszerboltban. Utazzatok sokat. Én most épp válságban vagyok, mert nem tudom, mire gyűjtsek, a Transzkanada vasútra, Fijire, kanapéra vagy a Lány tandíjára meg a temetésünkre, mint a normális emberek. Mondjuk májustól véget ér a gyed és csak gyest fogok kapni (a témában kevésbé tájékozottak kedvéért: 100 ezer ft helyett 28-at), szóval ott asszem meg is szűnik majd ez az egyébkét is inkább elméleti probléma. 

Bah

2015.02.22. 21:42 - címkék: Címkék: emberek nyafogás - 12 komment

De most komolyan, ez tényleg ennyire szokatlan / patológiás, hogy egy házasságban a két félnek saját pénze is van? Az egyetlen elfogadható verzió a mindenünk közös, persze drágám, használd nyugodtan a tusfürdőmet? Ha nem közös a bankszámlánk, akkor az nem is igazi kapcsolat? Azzal, hogy megfogadom isten és ember előtt, hogy egészségben, betegségben, azzal kapásból egy örök Nemet mondok a magántulajdonra is? Ne fárasszatok már. 

És fényévekkel jobb a kapcsolatom a férjemmel, mint oly sok, közös számlán élő, közös céget alapító, közös könyveket vásároló páré. Csak mondom. Igen, tudom, hogy a fényév nem a szerelem, barátság vagy a kölcsönös tisztelet mértékegysége, hanem a hosszúságé. 

Amúgy a házasság előtt szerzett javak szerintem nem válnak közössé, csak a házasság alatt szerzettek azok, de cáfoljon meg bátran erre járó jogász. 

Az élet arra való, hogy a jó dolgokat megízleld

2015.02.19. 13:58 - címkék: Címkék: nyafogás - 21 komment

Mielőtt szeptemberben elkezdtem magánrendelni, csoportokat tartani, szupervízióra járni, és heti kettő-négy cikket írni különböző helyekre, a férjem felvetette, hogy nem lesz-e ez sok. Mármint túl sok elfoglaltság. Akkor még úgy volt, hogy a Lány heti két napot fog bölcsibe járni, és én azt gondoltam, hogy a kettőből egy napot dolgozom a fentiek közül valahol, egyet meg házimunkára meg magamra fordítok. Vagyis minden nap csinálom például a hasizomtornát, vagy esetleg eljárok valahova sportolni, plusz megírom a Brennbergről szóló könyvemet, önkénteskedem a múzeumban, és interjúzok B. könyvéhez. Ugye, milyen hülye vagyok? Hát ez van, hiába vagyok ennyi éves (37), nem tudom felmérni a pénzem, az időm és a képességeim végességét. Mindegyikről azt hiszem, hogy úgyis pont annyi van belőle, amennyi még épp elég. 

És egyébként sajnos azt kell mondanom, hogy ez így is van. Soha nincs felesleges időm, soha nincs felesleges pénzem, de sose éhezem és csak ritkán volt olyan, hogy nem fejeztem be egy munkát időre vagy sehogy. 

Végül heti három napot jár bölcsibe a Lány, mert többek szerint is ez sokkal jobb lélektanilag és a heti két naposak sose szoknak be igazán és minden héten újra sokkolja őket a dolog, a háromnaposak meg valahogy már pont igen. Úgyhogy tök jó, akkor biztos van egy csomó időd magadra! - ezt mondta a szimpatikus hippilány a jógastúdióban, ja, mert most épp azt vettem a fejembe, hogy jógázni fogok. Egyrészt fáj a hátam, másrészt nyílt egy jógastúdió az utcánkban, harmadrészt meg kellene már tanulnom egy kicsit lelassítani, mind testben, mind lélekben. Hát de nem? De. 

Meg hát valamit abba is lehetne hagyni, mondhatnám, hogy ezt vagy azt vagy amazt inkább nem csinálom mégse. Mert egyébként most pont minden belefér, bár a múzeumba ritkábban megyek és B. könyvéhez is ritkábban interjúzom, mint ahogy eredetileg terveztem, de azért havonta egyszer mindegyikre sor kerül nagyjából. Fodrászhoz meg amúgy is félévente járok (otthon befestem a hajamat, nyugi). Főzni rendszeresen szoktam, takarítani kevésbé rendszeresen, de azért időnként ráveszem magam arra is. Mindemellett meglepően sok filmet láttam az utóbbi időben és egy csomó könyvet is kiolvastam, előbbieket a Lány lefekvése utáni egy órában, többnyire két részletben, utóbbit BKV-n, illetve tegnap rengeteget olvastam az okmányirodában, a főgáznál és az otp-ben is. A Whiplash jó, a Birdman gagyi, a Grand Hotel Budapestet húsz perc után meguntam, úgyhogy nem tudom, milyen, az Interstellar csalódás volt, az Edge of tomorrow klassz, a Coherence szuper ötlet, de mély nyomot nem hagyott, a Snowpiercer bizarr remekmű, az Európa riport jobban tetszett a Gravitynél (mindkettőt most pótoltam), sorozatfronton The Knick volt nagyon ütős, könyvben a Álmatlanok klassz, de ijesztő, a Nos4a2 szórakoztató, A kauzalitás angyala meg pont olyan, amilyenre az ember számít. 

Viszont amikor bármi hiba csúszik a gépezetbe, akkor dől az egész, nincs a rendszerben mozgástér olyasminek, hogy mondjuk költözünk és egyszerre beteg lesz mindenki. Jó, ez extremitás, de olyasminek sincs, hogy a Lány beteg lesz és nem tud bölcsibe menni, már attól egy kissé meginog a rendszer, és akkor nem tudom megcsinálni a dolgaimat és idegeskedem. Ami meg nem jó, mert akkor próbálom a Lány mellett, de mondjuk ő meg nyilván azt preferálja, hogy cicákat rajzoljak mosogatás helyett, a porszívótól kifejezetten fél, a laptopommal pedig kiabál, hogy "anya becsuk! anya idejön játszik!". És van, amikor tényleg sokkal több kedvem van cicákat rajzolni egyébként is. 

Meg egyáltalán minek dolgozom, amikor még GYED-en vagyok és havi százezret kapok az államtól azért, hogy cicákat rajzoljak? Ez máris jó kérdés, részben hiányzott a felnőtt tevékenység, de leginkább a pénz hiányzott, én sajnos nem tudtam hozzászokni ahhoz, hogy a férjem tartson el, sajnálom, az én hibám, a feminizmus kimosta az agyamat, én nem tudok a férjem pénzéből venni magamnak leárazott csizmát, egyszerűen nem vagyok rá képes. 

Szóval így állunk, nem tudom, mi az orvosság erre, mármint arra, hogy túlvállalom magam, mert mindent akarok. Mindenfélét akarok dolgozni is, és minden elolvasni meg megnézni meg utánanézni, meg az összes emberrel találkozni és az ő életükbe is beledumálni. Túl mélyen gyökeredzik mindez az életfilozófiámban, amely a címben szerepel és amelyet a sajnálatosan megszűnt Chokito nevű csokoládészelet reklámjából tanultam. Miközben pedig a legeslegeslegjobban egyedül szeretek sétálni az erdőben. Tudjátok, mikor sétáltam utoljára egyedül az erdőben? Én nem tudom. 

Naaa, csak most az egyszer

2015.02.18. 15:59 - címkék: Címkék: nyafogás bányászat - 3 komment

Még egy kicsit kampányolok: mindig pénzszűkében vannak, és ha akarjátok, hogy tovább is legyen hely, ahol önkénteskedhetek és vicces, szórakoztató vag yérdekes történeteket írjak róla, akkor adjátok az adó 1%-át idén a Bányászati Múzeum Alapítványnak. Adószám ez: 19638634-2-08, vagy adataik itt. Naaa, légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi
légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi
légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi
légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi légyszi
légyszi légyszi légyszi légyszi!!!44!!! 

Onebillionrising!!!

2015.02.12. 15:23 - címkék: Címkék: bántalmazás - 5 komment

Gyertek táncolni a nők elleni erőszak ellen vasárnap a Vigadó térre! Én megyek, lehet, hogy viszem a Lányt is, ha jó idő lesz. 

Akik nem tudják, miről beszélek: 2013-ban volt az első, és azóta is minden évben van: az egész világon ugyanazon a napon nők táncolják el ugyanazt a koreográfiát, figyelemfelhívásként, a nők elleni erőszakkal szemben. Igen, tudom: 2013-ban Ádám kedvesen felhívta rá a figyelmemet, hogy táncikálással nem tudjuk megállítani az erőszakot. Igen. Nem. De. Ugyanakkor ezen a napon tele van a média a témával, túlélőkkel és hírességekkel és túlélő hírességekkel, vagyis szó van róla, ami szerintem már önmagában némi haladás. Másrészt meg tök jó látni, hogy mennyire sokan vagyunk, nők, az egész világon, akiket zavar a nők bántalmazása.

Az nlcafén nálam szebben és okosabban összefoglalják a lényeget magyarul, a kampány nemzetközi honlapja pedig itt van. A dalt és a koreográfiát beszúrom ide - tavaly nem voltam, de tavalyelőtt sokan voltak, akik nem tudták a koreográfiát, csak úgy táncoltak rá, szóval az nem akadály. 

Igazi jó kis hatásvadász girl power-dal, hát nem? Itt van a koreográfia lebontva, bár szerintem a tükrözött verziót könnyebb követni. 

Egy gyors helyzetjelentés

2015.02.11. 15:54 - címkék: Címkék: lány nyafogás új lakás - 1 komment

Na, most meggyógyultam én és a Lány, és csak a férjem beteg, remélem, ugyanazt kapta el, ami nekünk volt, és nem indul újra a kör, mert két hét múlva elutazom Bruges-be egy napra, éljen! Utazás! Egyébként lett internet, bár csak a férjem íróasztaláig ér a vezeték és wifi még nincs, megbeépítették a beépített szekrényt, és el is fogyott az összes pénzünk, de legalább így (ti. pénz híján) nem kell ebben a hónapban többet ikeába menni. 

Jaj, rohannom kell. Amióta gyerekem van, mindig rohannom kell valahova, ez normális?  

Nem nyafognék, de most már késő

2015.02.03. 17:32 - címkék: Címkék: lány nyafogás új lakás - 4 komment

Hát akkor maradjunk annyiban, hogy ez egy nehéz időszak. 

Azzal kezdődött, hogy a költözés előtti héten lebetegedtünk, először a férjem, majd a Lány és én, így eleve sokkal lassabban és nehézkesebben csomagoltuk az egyébként elképesztő mennyiségű cuccunkat dobozokba. Különben röhej, mennyi holmink van, egy csomó mindent elajándékoztam, megszámlálhatatlan zsákot dobtam le a szemétledobón vagy vittem le a szelektívbe, és még így is három rakodó négy órán keresztül hordta le a cuccainkat a teherautóba. Amibe végül nem fértek be. Mindez úgy, hogy negyven dobozt és tizenöt sitteszsákot már előzőleg mi áthoztunk az autómmal, mert már nem fértünk el a dobozoktól. 

A költözés hetén szerencsére a Lány épp nem volt beteg, tudott bölcsibe menni, így a végén belehúztunk, a költöztetők röpke hét óra leforgása alatt átcuccolták a holmit (három percre lakunk a régi helytől, és szinte alig tartottak szünetet, szóval ez hét óra nettó pakolás). Aztán kipakoltunk, amit volt hova, mivel beépített szekrény még nincs, azt jövő héten építik. Ezután pedig azonnal megbetegedtünk, először a Lány lett lázas hörghurutos, amiből azóta is alig akar gyógyulni az antibiotikum ellenére, aztán pedig én lettem torokfájós-taknyos-köhögős. Szóval a múlt héten és ezen a héten a kipakolás és ikeába rohangálás helyett itthon fetrengünk főként. Persze, amikro beteg, akkor még rosszabbul alszik, szóval egy kialvatlan, beteg és idegbeteg anyukát képzeljünk egy köhögő, nyűgös gyerekkel, aki egyfolytában kézben akar lenni és 13 kg. Van két olyan munkám, amihez el kell járni itthonról, azokat azért megcsináltam, a Lányt addig a férjemre, majd az anyukámra hagyva. Eleinte még bosszankodtam, hogy basszus, nem tud bölcsibe menni, és így nem tudok takarítani-redőnyt rendelni-függönyt nézni, de mostanra már ott tartok, hogy tökéletesen jól lehet világítani a mennyezetről lelógó csupasz villanykörtékkel is, redőny meg minek, úgysem lát ide senki, és inkább a kis Lány egészsége miatt aggódom. Jaj, mikor gyógyul már meg. 

A lakást egyébként imádom, a konyhámat imádom, és azon gondolkodtam, hogy ha most nyernénk a lottón, akkor lehet, hogy nem is akarnék elköltözni. Szóval egy is türelmet kell még tanulnom, jó, akkor nem most veszünk függönyt, hanem lehet, hogy mittudomén. Három hét múlva. Itt fogunk lakni most sok évig, ahhoz képest mi az a pár hét kényelmetlenség. Semmi létfontosságú nem hiányzik. Ja, de, az internet, mert hiába könyörgünk a szolgáltatónak mintegy másfél hete, még mindig nem jutottak odáig, hogy egyáltalán időpontot egyeztessünk. Tehát egy forgalomkorlátozott, céges mobilnet-sticken marakodunk, este meg Jóbarátokat nézünk dvd-n. Hát így. 

Akkor röviden

2015.01.24. 14:33 - címkék: Címkék: nyafogás új lakás - 3 komment

Beköltöztünk, imádom, minden szanaszét meg dobozokban, szóval többnyire pakolunk. 

Főleg arról van szó, hogy mindjárt költözünk

2015.01.19. 16:02 - címkék: Címkék: lány nyafogás új lakás - 17 komment

A költözéssel meg úgy állunk, hogy a Lány beteg lett, mellesleg én is, de az ő betegsége borította fel eredeti terveinket kissé, mivel nem tudott menni a családi napközibe. Így dobozolás és konyhabútor-rendelés helyett otthon nyűglődtünk és nem aludtunk éjszaka, ő, mert fájt a torka vagy köhögött vagy nem kapott levegőt az orrán, én meg, mert én sem, meg mert fel kellett kelni hozzá is. Pár nap után felhívtuk anyukámat, aki eljött Sopronból és másfél napig vigyázott rá, mi meg addig elmentünk konyhabútorért, meg átvittük az addig elkészült dobozokat a lakásba. 

Ez a konyhabútor-választás különben borzasztó stresszes, mert fogalmam sincs, mire van igényem, világéletemben készen kaptam a konyhákat a szülőházamban és az albérleteimben, mittudomén, mi kell bele, hány ajtó, hány fiók. Éltem már egy fiókkal és hárommal is, nem volt lényeges különbség az életminőségemben. Nem beszélve a sütőkről, eddig többnyire klasszikus, régi típusú gázsütőkben sütöttem, ahol nem csupán nem tudod beállítani, hány fok legyen, de még megmérni sem tudod, szóval úgy saccra sütök, nekem ehhez képest minden villanysütő előrelépés, és nem, az élet túl rövid ahhoz, hogy nyolcvanfélének utánaolvassak az interneten. Egyszerűen egy ponton megelégeltem a konyhával való foglalkozást, és ez nem a feminizmus, én szeretek főzni, sütni, befőzni is, semmi kifogásom a konyhák ellen nincsen, de véges számú órát bírok eltölteni főzőlapok, csaptelepek, szagelszívók és mosogatómedencék felett a konyhaszekrényen való gondolkodással, és egy ponton már úgy voltam vele, hogy mittudomén, tökmindegy, legyen ez a jobboldali. Úgyhogy reméljük, használható lesz, amit vettünk. Holnap szerelik be, úgyhogy már nehogy írjatok szempontokat kommentbe, a kocka el van vetve.

Egyúttal kiderült, hogy az eredeti tervünk, miszerint a meglévő Billy könyvespolchoz veszünk még elemet, nem kivitelezhető, mert az ikea megszüntette a bükk színű Billy-t,és nekünk olyan van, és bár bútor terén némiképp igénytelenek vagyunk, azért mégsem vehetünk a bükk furnér könyvespolc mellé egy nyír furnért. Így viszont legalább kezdhetek gyűjteni új könyvespolcra, ami majd méretre készül diófából, az álmaimban, mert gondolom, az ilyesmi többe kerül, mint amennyit én valaha bútorra költeni szeretnék. Úgy értem, gondolom, összegyűlne az ára pár év alatt, ha keményen dolgozunk, csakhogy akkor majd azt utazásra fogjuk elkölteni. Szóval mittudomén, miben lesznek a könyveink. 

További dolgok, amik nincsenek az új lakásban és venni kell vagy rendelni, fontossági sorrendben: internet, beépített ruhásszekrény, redőny, lámpák, függöny. Ehhez képest kinéztünk egy tök jó kanapét és azt akarjuk inkább megvenni. Mindenesetre ha holnap valóban beszerelődik egy működőképes konyha, akkor csütörtökön átköltözünk, és majd ott pár nap alatt felállítódik úgyis a prioritáslista, azaz rá fogunk jönni, könyvespolc, függönykarnis vagy új kanapé nélkül nem tudunk élni inkább. Ja, meg a fürdőszobában sincs szekrény, majd az is kell. Szerencsére én nem vagyok különösebben rendszerető, így nem nagyon izgat, ha minden szanaszét van és nincs meg a dolgoknak a helye, mivel most sincs meg egy csomó dolognak a helye. Majd idővel kialakul, vagy amikor már rettenetesen idegesíteni fog, akkor teszek ellene. 

Szóval eddig bepakoltunk negyven dobozt és 15 sitteszsákot (ezt így kell írni?), és ezeket átvittük az új lakásba mi, mert már nem fértünk el tőlük, aztán kértem az állatboltból, meg kaptunk még Luciától üres dobozokat, azokat fél perc alatt teleraktuk, aztán átmentem ismét a DM-be és az állatboltba, ahol kaptam még elképesztő mennyiségű dobozt, kihívás volt hazavinni (egy nagy köszi innen is az Állatboltos Fiúknak!), meg a munkahelyemről nagy veszélyeshulladékos zsákokat, de már ezek is fogynak. Ez tulajdonképpen örömteli, hogy ennyire sok mindenünk van és tárgyakban nem szenvedünk hiányt, nem igaz? Ruhakollekciók, magánkönyvtár, edénykészlet. A cuccaink egy részét le is selejteztük, az is egy csomó munka és szervezés volt, megszabadulni tőlük, pár ruhát és könyvet elvittek blogger és nemblogger barátnőim, másokat bevittem a munkahelyemre a rászorulóknak, még másokért más rászorulók eljöttek, és még mindig van pár könyv meg kazetta (kazetta! nem dobtuk ki mindet, egy dobozzal megtartottunk az utókornak). A konyhát még nem kezdtük el selejtezni, ott nem tudom, mik vannak és mit csinálunk majd velük. Én nem igazán viselem el az ép, használható tárgyak szemétbe kidobását, inkább megkeresem a módját annak, hogy gazdára találjanak, de azért mindennek van határa. 

Az ágyunk jelent még némi nehézséget, mert azt a cég, akiktől vettük, rakta össze itt helyben, és nem lehet egyben kivinni, de szétszedni és újra összerakni nem egyértelmű, viszont ők (a gyártók) vállalják, hogy it szétszedik, ott összerakják, csak ez is még plusz logisztika. 

Mindeközben mindhárman antibiotikumot szedünk, és rajtunk lóg egy nyűgös, taknyos Lány, aki amióta beteg, egyfolytában kézben akar lenni vagy mesélni kell neki, de különben extrém cuki és imádom, mindenféle dalocskákat énekel kívülről, a Süss fel, napot meg a Boci, boci tarkát, csak hát azért lassítja a munkafolyamatokat. Úgyhogy persze minden munkámmal el vagyok maradva mindenhol, pénzeseket és hobbikat beleértve, de amúgy optimista vagyok, már több mint a fele elmúlt a télnek, tavasz lesz, mindenki meggyógyul, lesz nagy teraszunk, majd elmegyek a frissen műszakizott* autómmal a kertészetbe és megveszek mindenfélét, amire azt mondják, hogy való egy szeles, NY-i, városi teraszra, és ott fogok kávézni meg az otthon végezhető elképesztően hatékony hasizom-gyakorlatsoromat csinálni a teraszon a törpefenyő meg a paradicsompalánták tövében, amíg sül a sütőben a spenótos lepény, és karcsú és kiegyensúlyozott modern urbánus anyuka leszek, figyeljetek csak. 

*Ez egy 28 éves nagy Ford, és amikor odavittem, gyanakodva méregettek az autószerelőnél, majd miután átnézték,hitetlenkedve közölték, hogy semmit sem kell rajta javítani, elképesztően kedvesek lettek, tisztelettel beszéltek velem és könyörögtek, hogy hozzájuk hordjam szervizre ezentúl. Mindez persze nem az én érdemem, hanem az előző tulajoké, akik vigyáztak rá és dédelgették, nálam sajnos nincs valami jó sora, öregkorára egy panellakótelep parkolójában kell állnia, alig használom és még kevésbé dédelgetem, de most például iszonyú jól jött, amikor dolgokat kellett ide-oda szállítgatni. Igazán nem tudom eldönteni, hogy kínos vagy nagyon menő ilyennel járni, mondjuk szerintem akkor lenne menő, ha lazán be tudnék vele parkolni kis helyekre, de ez nincs így. 

 

I always depended on the kindness of strangers

2015.01.14. 19:45 - címkék: Címkék: nyafogás bányászat - 4 komment

Tehát van az a jelenség, hogy én itt írom a blogomat, és az olvasók ezért mindenféle kérésekkel fordulnak hozzám emailben. Ezeknek egy része arról szól, hogy Sopronban mit érdemes megnézni és hol érdemes lakni, enni vagy fagylaltozni. Másik, jóval nagyobb része valamilyen pszichiátriai kérdés, többnyire a mivel hova érdemes fordulni kategóriából, ajánljak helyet, terapeutát stb. Ezekre a kérdésekre többnyire lelkesen válaszolok, bár néha hosszabb késéssel, dehát imádom Sopront, szeretem a pszichiátriát is (asszem), mindenesetre okoskodni meg az észt osztani külön imádok, szóval kifejezetten nekem való az ilyesmi. Sohasem jutott eszembe, hogy ezért bármiféle köszönetet várjak cserébe, amíg IKL el nem kezdte mondogatni, hogy havi hány embernek ad orvosszakmai tanácsot emailben és meg sem köszönik. (Ő ilyen illemtanár típus, nem az a baja, hogy hálátlanok a népek, hanem hogy nem tudnak viselkedni, és dicső, bár reménytelen feladatának érzi, hogy udvariasságra neveljen minket.)

Nekem igazából fogalmam sincs, meg szokták-e köszönni az olvasók, mivel ezidáig tökéletesen hidegen hagyott a kérdés. Asszem néha igen, néha nem. Nem érzem faragatlanságnak, ha nem, és hálátlanságnak sem, mivel bár volt már rá példa, hogy egy-egy válasz érdekében komolyabban utána kellett néznem valaminek (jellemzően pszichiátriai témában), ezektől is végső soron én lettem okosabb. Másrészt meg egy csomó mindent kapok ingyen másoktól én is, nem feltétlenül pont ugyanazoktól a személyektől, akiknek én segítek, de karmikusan bőven kiegyenlítődik. És simán lehet, hogy volt olyan, akinek elfelejtettem válaszolni vagy aki elégedetlen volt a válasszal (esetleg azért nem köszönte meg, mert úgy gondolta, egy hülyeség, amit írtam neki.) 

De a lényegre térek. Megígérem, hogy továbbra is legjobb tudásom szerint mindig fogok válaszolni a szakmai és/vagy egyéb tanácsért folyamodó emailekre, bár a 24 órán belül-t IKL kollégától eltérően nem tudom megígérni. Ha nem tudok valamit, még utána is nézek majd. Ezért cserébe azt kell tennetek, hogy azok, akik idén értelmes választ kaptak tőlem, és azok, akik a jövőben szeretnének ilyet kapni, meg azok, akik szimplán csak jó fejek, az adójuk 1%-át idén a Központi Bányászati Múzeum Alapítványnak ajánlják. Na, milyen deal? Nektek nem kerül semmibe, nekik hátha jól jön, win-win. Természetesen nem tudom ellenőrizni, hogy tényleg odautaltátok-e vagy az utolsó pillanatban elcsábított valami szomorú szemű állatmenhelyes cica, tehát kénytelen vagyok az emberek becsületességére apellálni. És nem kérem, hogy mostantól mindig ide utaljátok, jövőre már mehet a cicáknak. 

Az adószámuk itt van, email címet begépelve küld a rendszer kis kitöltött papírkát is. A Gyermekrák Alapítvánnyal szemben, legalábbis amennyire én látom, nem vásárolnak belőle floridai ingatlanokat saját maguknak. 

Főleg leendő költözés

2015.01.12. 12:54 - címkék: Címkék: feminizmus nyafogás új lakás - 13 komment

Kaptunk kulcsokat az új lakáshoz, teleraktunk százezer dobozt a cuccainkkal, így mindenhol dobozok vannak, még mindig elképesztően sok holmi nincs bedobozolva, belázasodott a Lány és taknyos, és én is taknyos vagyok és rettenetesen fáj a torkom. Ezért a Lány nem tudott bölcsibe menni, mi meg nem tudtunk elmenni megrendelni a konyhaszekrényt, szóval pár nap csúszás, illetve, remélem, csak pár nap és mindjárt meggyógyulunk csodával határos módon. 

És még: 
isolde: - Egyszerűen nincs ötletem, hova férne el az új lakásban az íróasztalom, de valahova muszáj, de sehova sem fér, de én nem akarok olyan nő lenni, akinek nincs íróasztala, értsd meg, nekem az fontos, meg egyébként is rengeteget használom, és hatéves korom óta van íróasztalom, most az nem lehet, hogy ne legyen íróasztalom. 
Férj: - És ha kapnál helyette egy szép vasalódeszkát? 

Akkor még egy kis bánya

2015.01.06. 20:51 - címkék: Címkék: bányászat - Szólj hozzá!

Az index remek videót forgatott Márkushegyen, ahol most zárt be az ország utolsó mélyművelésű szénbányája. A videóban nem öreg bányászok búslakodnak, hanem egy kicsit bele lehet pillantani, milyen egy szénbánya belülről. 

Főleg könyvek

2015.01.03. 15:39 - címkék: Címkék: vásárlás lány Sopron - 6 komment

A könyvek szeretetére neveljük a Lányt. Egyelőre itt tartunk: 

Anyukám: - És, mi volt a könyvesboltban? 
Lány: - Egér!!!!
Anyukám: - És még mi volt? 
Lány: - Csengettyű!!!
Anyukám: - És még? 
Lány: - Bácsi! Csengettyű! Bácsi! Csengettyű!!!

Az a sztori, hogy Sopronban a könyvesboltos bácsi, akivel még 17 éves koromban haverkodtam össze, mutatott a Lánynak egy plüss egeret, és utána felemelte, hogy megrázhassa az ajtó feletti szélcsengőt, a Lány pedig imádja a szélcsengőt. Könyvet is választott, ezt a hippimedvéset, és másnap, amikor otthon meglátta, azt mondta rá: "könyvesbolt!". 

Pesten egyébként az Alexandrába járunk szaladgálni, ez kizárólag a Lány ötlete, magától bemegy mindig, pakolja a kosarakat, kicsit átrendezi a Moleskine-eket, és felül a plüss mikiegér lábfejére. Van egy haverja is, az egyik eladó, egy kockás inges "könyvesboltos bácsi", akinek mindig megmutatja vagy odaadja egy kicsit a nyulát, és amikor a karácsonyi szezonban a bácsi nem ért rá vele játszani, akkor eléggé meg volt sértődve. Amúgy csodálom, hogy még nem zavartak ki, rossz időben rengeteget járunk oda rendetlenkedni és szinte soha nem veszünk semmit. 

És imádom a beszélő Lányt, olyanokat mond, hogy "anya, levesz kesztyű" (és nyújtja a kezét, hogy vegyem le róla), meg "apa segít, villa" (mármint felszúrni a villájára a falatot), meg "nyuszi iszik tejecskét" (és megitatja a plüss nyulat tejecskével). Jó, a csecsemő is cuki, de ez a beszélő kislány, ez mindenen túltesz. 

Évértékelő

2015.01.01. 08:21 - címkék: Címkék: lány nyafogás - 4 komment

A 2014-es volt az az év, amelyben egyetlen éjszakát sem aludtam végig. 

Arról, hogy én vagyok a furcsa lány

2014.12.31. 19:48 - címkék: Címkék: munka emberek bányászat - 9 komment

Épp meguntam a múzeumban való önkénteskedésnek azt a részét, hogy mindenki hülyének néz, jó, nem mindenki és nem hülyének, de sokan furcsállják. Most szerintetek a Központi Bányászati Múzeumban önkénteskedni nem iszonyú menő? Szerintem az. Még külön-külön is menő, mármint a bányászati múzeum meg az önkéntesség, együtt meg aztán végképp az. Ugyanakkor én azt értem, hogy furcsa, hogy miért érdekel engem pont Brennberg és a bányászat, amikor a családom egy része egy másik, részben szintén német nemzetiségű faluból származik és ott él, az apukámnak meg hasonlóan szokatlan foglalkozása van, szóval érdeklődhetnék Fertőrákos, illetve a tengerészet iránt, adódna a dolog. Fertőrákos egyébként klassz hely, dehát semmi számomra szokatlan nincs benne, egész gyerekkoromban ott bicikliztem fel-le a főutcán, egyáltalán nem találom érdekesnek, hogy a vasfüggönynél a katonának le kellett adni a személyit, amikor kimentünk a Fertő-tavi strandra*. 

Azon mondjuk nem csodálkozom, hogy az ott dolgozók kicsit furcsállják, mert hát ugye például dolgozhatnék ebben az időben pénzért is, vagy tölthetném a családommal (havi egy teljes napot voltam a múzeumban az utóbbi időben, szóval azért nem annyira sokat). A múltkor meg is kérdezte tőlem a főmuzeológus úr, hogy ha szabad megkérdeznie, tulajdonképpen miért érdekel engem Brennbergbánya? Gondolom, valami romantikus családtörténeti szálra számított, vagy nem tudom, hát ebben az esetben sem tudtam értelmesebb választ adni annál, ami a valóság, hogy mert érdekes. Egyébként meg az szokott eszembe jutni a jelenségről, amikor Vámpír fedőnevű kollégám több mint öt év után hazajött az USÁból, ahol kutatóintézetben dolgozott és nem találkozott páciensekkel egyáltalán, én meg épp a tizedik évemet töltöttem a munkahelyemül szolgáló pszichiátriai kórházban, és eléggé kezdtem kiégni, és akkor néha együtt ügyeltünk, vagy ő dolgozott az ambulancián, de nekem referált (mert én már szakorvos voltam, ő meg még nem). És állandóan felhívott olyanokkal, hogy nincs semmi kérdése, minden oké, de van itt egy iszonyú érdekes eset, nem akarom megnézni? És jött ilyenekkel, hogy az új páciensnek elképesztően érdekes, ritka téveszméi vannak, vagy pszichés zavarokkal járó, izgalmas szervi betegsége, vagy lenyűgöző élettörténete vagy tudomisén. Ügyeletben. Este tizenegykor. Hogy nem akarok-e megnézni egy beteget csupán azért, mert érdekes. Mondjuk Vámpír már az emigrációját megelőző években sem volt egészen neurotipikus, de biztos voltam benne, hogy a tengerentúlon végképp megzakkant. Szóval ismerem azt az érzést, amikor ugyan szereted a munkádat, de mivel már sok éve csinálod, nem akkora kaland-izgalom, és akkor beesik valaki, akinek meg igen, és erre némi értetlenséggel reagálsz. De persze, lehet, hogy csak beképzelem az egészet és a múzeum dolgozói cseppet sem furcsállják, hogy számtalan szakvizsgámmal és idegtudományi phd-mmal miért gépelem lelkesen exceltáblába a leltárkönyvüket. 

De különben többnyire kifejezetten szeretek a furcsa lány lenni, csak néha lázadozom kicsit. 

Szóval épp gépelem nyugisan a leltárkönyvet december 30-án, és akkor szólt a portás, hogy jöttek látogatók, van-e kedvem őket körbevezetni, egy család, hát naná, hogy volt, lelkesen szaladtam, nehogy nélkülem nézzék meg a freskót és akkor ki fogja nekik elmesélni, hogy Weindl Gáspár lőtt először?** Erre a bájos család anyukája letegez és nevemen szólít, mert a Kalib az. Basszus pár héten belül másodszor nem ismerek fel személyesen egy fellow bloggert, szégyellem is magam, ráadásul Kalibbal kétszer találkoztam és nem annyira régen. Viszont sapkában volt. Szerencsére ők már többedszerre jártak a múzeumban és az okos kis gyerekeik kb jobban ismerték a járást nálam, mert így munkáról, politikáról és gyermeknevelésről is tudtunk beszélni az őskori kovabánya és a várpalotai pajzs között félúton. Aztán hirtelen megjelent még egy vagon látogató és tök nehéz a logisztika a sok terem miatt, plusz mindenkinél kitalálni, hogy akarja-e, hogy meséljek a tárgyakról, vagy inkább kussoljak, ő meg lézeng vagy elolvassa a feliratokat, meg amúgy is csak a viharos erejű északnyugati szél késztette múzeumlátogatásra. 

Izgi. 

Egyébként több okból önkénteskedem a múzeumban, ezek pedig az alábbiak: szerintem tök jó ez a múzeum és soha nincs pénzük, és tavaly tavasszal olyan nevetségesen szánalmasan borzalmas és lehangoló tárlatvezetésben volt ott részem, hogy totál depressziós voltam két hétig és csak azért nem írtam meg, mert még ahhoz se volt kedvem. Már nem dolgozik ott az illető, csak pár hónapig volt. Semmit nem tudott, és végig arról beszélt, mennyire utál itt dolgozni, pénz nincs, hideg van, por van, menza sincs(!), az igazgató asszony egy hajcsár, őt semennyire sem érdekli a hülye bányászat és különben sem soproni. És képzeljétek el, hogy még ekkor sem ütöttem fejbe egy, a kezem ügyében lévő ékkel, kalapáccsal vagy nyéllyukas agancskapával és ástam be a szén közé az újkori kőszénbánya-rekonstrukcióban, hát ennyire béketűrővé tett a gyermekvállalás. Szóval egyszerűen idegesített, hogy ennél még én is jobban tudnám ezt csinálni, hasznomat vennék szerintem. Minden évben felmerül, hogy be kell zárni, mert megszűnt a támogatása és nincs pénz (sok látogató van, de a pár száz forintos belépőjegyekből nem jön ki a rezsi), és nincs egy csomó pénzem, sem politikai befolyásom, de mégis akartam valamit tenni az ügy érdekében. Továbbá meg akarom írni a Brennbergbányáról szóló könyvemet, és a múzeumban egy csomó forrás van, mármint írottak, Brennbergről, a könyvtárban, kaptam már olyat, amihez sehol máshol nem juthattam volna hozzá, meg gondoltam, hátha ismernek még élő brennbergi bányászokat is, szóval kapcsolati tőke, de ez egyelőre nem jött be. És eredetileg erre nem gondoltam, de így közben rájöttem, hogy igazából nem hátrány, ha már egy bányászfaluról akarok könyvet írni, akkor tudok dolgokat a bányászatról, a történetét meg a szóhasználatát például, így kisebb eséllyel fogok olyanokat kérdezni az interjúalanyaimtól, amiért pofán röhögnek.

Egyébként én is igazán kíváncsi vagyok, meg fogom-e írni ezt a könyvet valaha, vagy csak beszélek róla, dehát majd kiderül. 

*Mert az a határ és a beljebb lévő drótkerítés között volt, a határsávban, és a túlpartja Ausztria, a személyidért kaptál egy bilétát, amiért visszafeleúton a katona visszaadta az iratokat, és ha valakinek záróra után a személyije még a katonánál volt, akkor azt lehetett is egyből körözni, mint disszidenst. 

**Az első lőporos robbantás Selmecbányán. Mivel a puskához hasonlóan töltötték meg lőporral és gyújtották be a kőzetbe fúrt üregeket, lövésnek (schiessen) nevezték, de most nem tudok erről többet mesélni, mert a Lány a társaságomat követeli. 

To save me from tears

2014.12.24. 21:24 - címkék: Címkék: zene lány - 1 komment

Új dal kezdődik a Petőfi rádióban: - Last Christm...
Lány (a rádióra mutogatva): - NEM! NEM! NEM!!

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Utolsó kommentek

  • Hegyi Zsolt: Aki szeretne képeket, íme, én is kipróbáltam, hasonlóra jutottam, úgyhogy egyétek, vegyétek, ja. http://zen-taxi.blog.hu/tags/házikó (2015.03.18. 16:52) Valódi kaja
  • ZsuzsiF: @zsuzsibuvar: Egy kezemen nem tudom megszámolni, hány olyan férfit ismerek, aki pont ezért vette el vagyonos család lányát. Onnantól már be van biztosítva az élete. Sok olyan nő van, aki készségesen... (2015.03.17. 13:13) Az élet arra való, hogy a jó dolgokat megízleld
  • katkadu: Koszi! (2015.03.13. 10:25) Nathan Fillion és Alan Tudyk
  • Komavary: "egy létező, de nembio néni termeli egy kisgazdaságban" Nehéz a sorsa az androidoknak... (Hát még ha az is kiderül róla, hogy nem is organikus!) (2015.03.06. 08:47) Valódi kaja
  • IKL: Ja, kicsit másik linket küldtem. :) Nem baj, Erik Sumo se rossz. (2015.03.05. 09:20) Bruges képekkel
  • Utolsó 20

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította