Well, it's a marvellous night for a moondance

2018.01.10. 20:40 - címkék: Címkék: nyafogás -

És emlékeztek, amikor Amszterdamban voltunk, 13 és fél évvel ezelőtt, és egy bácsi megkért, hogy szálljunk be a hajójába, mert túl magas a vízállás és nem fér el a híd alatt? Lám csak, azért voltak nekünk élményeink. Egy idézetet kerestem a régi blogomban, amit nem találtam meg, de persze ott ragadtam egy kicsit a 2004-es évben. Persze, még nagyon kicsi voltam, meg nem is írtam olyan jól, de mennyit lelkesedtem mindenféléért! A pszichiátriáért, mindenféle emberekért, könyvekért, zenékért, meg úgy egyáltalán. Lelkesedés. Mindjárt bekopizom ide a végére az amszterdamos bejegyzést és akkor érteni fogjátok. 

Egyébként pont tavaly novemberben is rájöttem erre, Rokia Traoré koncerten voltunk a MüPában és ott megvilágosodtam hirtelen és rájöttem, hogy jaj, hogy hiányzik most belőlem a "színes ruhákban táncoló nő". Régen sokkal jobban az voltam, mármint fizikailag is, többet táncoltam és több színes ruhám volt, meg úgy lelkileg is. Gondolkodtam rajta, mit lehetne tenni ezügyben, de igazán nem lett megoldásom, inkább arra jutottam, hogy a szorongó kisgyerekesanyuka-léttel valószínűleg kevésbé kompatibilis a gondtalan öröm, majd idővel, ha nagyobbak lesznek, könnyebb lesz. Aztán beszélgettem a Boldizsár Ildikóval munkaügyben, érintőlegesen említettem ezt a témát is, mire ő mintegy mellesleg megjegyezte, hogy meseterápiában foglalkozna a témával, hogy az illető szorongó anyuka miért nem táncol, hogyan nem táncol. Amitől ismét megvilágosodtam, hogy lehet, hogy nem itt lelkizni kéne, hanem egész konkrétan színes ruhát venni fel és táncolni a fizikai valóságban? Zseniális ötlet, hogy ez nekem nem jutott eszembe! Na, azóta sem táncolok, de észrevettem, hogy valóban szánalmasan sok szürke és fekete cuccom lett valahogyan, úgyhogy előrángattam a szekrény hátuljából a zöldet meg a kéket, meg vettem egy piros kasmírt az ebayen; néha beteszek a konyhában olyan, felnőtt zenéket is, ami nem a Gyerekdalok vagy a Kerekmese, hanem a táncolós korszakom; és megnéztem a neten, hol és mikor van 5 ritmus, de túl késő este van túl messze ahhoz, hogy én oda télen eljárjak altatás és alvás helyett, majd, ha jobb idő lesz. Kis lépésekkel, Ellie, kis lépésekkel. 

Őszintén szólva nem hiszem, hogy kiöregedtem a lelkesedésből, inkább a mostani életszakaszom nem erről szól, nem ennek kedvez. Abból gondolom, hogy májusban megyünk Norvégiába kettesben a férjemmel, low budget utazni, vonatkozni fogunk Oslo és Bergen között, ami állítólag Európa legszebb vonatútja, és totál rá vagyok izgulva és be vagyok sózva és úúú, alig várom az egészet. Fapadossal, kézipoggyásszal, airbnb-s szobát bérelve, és itthonról fogjuk vinni a nescafé 3in1-t meg a zacskóslevest. Imádni fogom. Meg abból, hogy szülinapomra kaptam egy egész sósmogyorós baracktortát és napokig, amíg tartott, konstans lelkesedtem :)

2004 májusában meg ez volt. Mindig van egy olyan érzésem, hogy mentegetőznöm kellene, ha nosztalgiázom, mert az gáz meg nem adaptív, de igazából világéletemben ezt csináltam, 17 éves koromban is nosztalgiáztam, és nálam ez azt jelentette, hogy múltbéli örömteli élményeknek utólag is tudok örülni és feltöltődni belőlük, nem pedig azt, hogy leértékelem a jelent, a múltat meg fel. Szóval ez. 

Amszterdamon flesselek még mindig. Eleve a felszállás a géppel, imádok repülni. És a Van Gogh múzeum, nagyon szép, meg aranyos, ahogy a két félelem-és-reszketés-las-vegasban-főszereplő követi a piros cipőmet. A tér a kopasz fákkal, a lila színeket csak én képzelem, vagy tényleg volt valami lila? Ugrálás a zenélő kockákon. Egy csatorna, egy híd, egy McDonalds, biciklik. Döglés a parkban, sunshine, talpas chesterfield, barna heineken meg csokis fánk is. Hogy "Napelemmel működöm."Útvonalkeresés lonelyplanettel éjszaka, nagyon szeretem, hogy nem tévedek el. Bácsi megkér minket, hogy üljünk be a hajójába, mert nem fér át a híd alatt, beülünk tízen, átfér, centiken múlik, kilencvenhétéves hajó. Megismerkedünk Pistivel, aki stoppal, pénz nélkül jött, parkban alszik, és az unikumgyárban dolgozik amúgy, de nem ismeri Tereskovát. A harisnyás fickó táncolni próbál nekünk for some coins, de túl részeg szegény. Legalize it - plakátok. (Legalize what?) Csatorna, híd, biciklik. Vöröslámpás negyed, vannak szép lányok is. A DJ a smartshopban, Bob Marley-klón, aki ugrándozva goát nyom egy ordas spanglival a szájában. A lépcső a hotelban (szürreálisan meredek, szűk és hosszú lépcső.) Csatorna, híd. Ugrándozom örömömben, mert meggyógyultam a reménytelen szerelemből. Ugrándozom örömömben, mert felhív Ex, már nem gyűlöl, és rendben van az élete. Wikse witte. Gyömbérsör. Táncolunk valami jazz-rockra, nincs a zenekarnak neve sem, táncolok, nézem a barátaimat (warning, szirup jön), sose szerettem ennyire élni, pedig az össz esti tudatmódosításom két tequila, de annyira boldog vagyok a zenétől, a színes ruháinktól, nemtommitől, hogy azt gondolom: semmilyen orgazmus, semmilyen csokis süti nem volt ilyen jó sose. Csatorna, híd, biciklik. Bolhapiac (vettem a húgomnak egy Whatever feliratú pólót.) Virágpiac, napraforgók, sajttorta. Kicsit reménytelennek tűnik még nekem is, de megtalálom a helyet, house-féle zene, "Most addig fogunk táncolni, amíg valaki nem hoz koktélokat." (valaki hoz). Fotózkodom hajnali négykor egy nagybőgőt cipelő öreg négerrel a villamossíneken. Utolsó este a téren a kopasz fákkal, ugrálás a zenélő kockákon, felszállás, fulldepressziós banda délután a balettcipőben, calvadost iszom, egy fillérem sincs. Afterparty Kollégánál, ahová mégis elmegyek, hajnali kettőkor már mindenki könyörög egymásnak, hogy hagyjuk abba a táncolást és húzzunk haza. Aztán visszateszik a mókust a kerékbe, "még egy darabig észrevesszük a színeket", részemről lélekben narancssárga sálban ugrándozom és ugyanazt álmodom minden nap. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Hány nap van még tavaszig?

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította