Shining, gleaming, steaming, flaxen, waxen

2017.08.22. 13:36 - címkék: Címkék: emberek nyafogás -

Rövid hajam meg úgy lett, hogy tegnap elmentem a kissparba (Sopronban), mert elfogyott a macskakaja meg a kávé, így végigmentem a Mátyás Király utcán és véletlenül belestem egy fodrászat nyitott ajtaján. Bent számtalan kristálycsillár, kistükör meg ilyen-olyan lógó csicsák alatt egy hosszú szőrű, halványlila szőnyegen egy spániel fetrengett, mellette unatkozott egy ilyen fodrásztanulónak imponáló fültágítós suhanc meg egy kedves arcú, a francia filmekben szereplő melegekre emlékeztető szőke fiatalember. Egy harmadik, középkorú pasi épp hajat vágott, ő pont úgy nézett ki, mint az a csávó, aki láncfűrésszel kiszáll a lepattant terepjáróból, amikor kihívod a "fakivágás, gallyazás alpintechnikával" céget. 

Hát mondom, nekem itt le kell vágatnom a hajamat. 

Be is mentem és kértem egy időpontot ma délelőttre. Ugyanazok a szereplők voltak ott, a spánielről megtudtam, hogy Snoopynak hívják, pórázon van, mert szökős, a gazdája, a francia külsejű srác mindjárt viszi a kutyafodrászhoz és megmondja, hogy "jól trimmelje meg, mert már úgy néz ki, mint a mókus, vállalhatatlan a kutya". A favágókülsejű fodrászpasasnak megmutattam a fotót, amit mostanában mutogatok a fodrászoknak, épp telefonon rendelt mindenféle hajfestéket meg hajhabot, így fél szemmel rápillantott, "aha, ez egy zsandeszanzs". Nem üveges szemekkel meredt rá, majd vágott valami mást, amit tanult a fodrásziskolában, hanem képben volt! Eleve az egész folyamat során nem vett elő ollót. A tanulósrácot végig oktatta, kb. egy mesterfodrász és egy kamionsofőr modorában, így: "Látod, itt a horizontális vonal, ettől 180 fokban kell levágni az áll irányába, na, gondú'tad vóna, Petike? Mer' a Sassoon előbb alapot vág, de a Dessange az nem, hanem az először kontúrt vág. Aztán itt vertikálisan megemeled, jó szorosan felhúzod a passzét és 45 fokban vágod, és mész sorban, mint a kiscsibe az anyja után, aztán itt már 67,5 fok lesz, hogy a végén kijöjjön a 180. A Norbit meg hívd má' vissza, nehogy megint rossz címre küldje a rendelést!" Vagy valami ilyesmi. Végig az volt az érzésem, hogy ezbazmeg tudja, miről beszél! Bámulatos. 

A hajam is jó lett, habár be kell vallanom, hogy nem hiszek a hajban. Mármint szerintem az ember frizurája bizonyos határok között nem igazán befolyásolja az összképet. Nyilván a kopasz meg a hosszú, szőke, dúsan omló tincsek nem mindegy, de az én hajamból vágható hajak az nagyjából mindegy: én az a típus vagyok, hogy ha kipihent vagyok, egészséges és jókedvű, akkor szép vagyok, ha meg kialvatlan, idegbajos és durcás, akkor meg csúnya, tökmindegy, milyen haj van a fejemen. Mindemellett jelenleg meg vagyok elégedve a hajammal.

A férjem pedig vett nekem egy Totoro-s esernyőt, de hogy fogom eldugni a Lány elől?

Time for some thrilling heroics

2017.08.22. 13:09 - címkék: Címkék: könyv nyafogás Brennberg -

Meg még az is volt, hogy elmentem a coachhoz. A coach az az örömterv blogot író csaj, aki még úgy február táján felajánlotta, hogy egy alkalommal ingyen megcoachol, ezt sikerült is már júniusra összehozni. Részben azért mentem el hozzá, mert ingyen volt, részben azért, mert ő is kisgyerekes anyuka, így a dolog ezen oldalát nem kell magyaráznom (hogy mennyiben érinti a tervezhetőséget és a logisztikát a kiszámíthatalan kis lények nyüzsgése), harmadrészt pedig mert olvastam a blogján vmi interjút vmi közösségi teret nyitó csajjal, és abban feltett neki egy kérdést, ami arról árulkodott, hogy többet tud a kreatív folyamat, a kreatív projektek lélektanáról, mint én. Addigra már pont eldöntöttem, hogy az életemen nincs mit megoldani, meg van az oldva, azt csinálom, amit szeretek, a túlvállalásból úgyse gyógyulok meg, nevem van a szakmában, a szakmán belül kedvem szerint továbbképzem magam, a magyar egészségügyi rendszer problémáival meg úgyse tudunk mit tenni. De a könyvem! A könyvemmel baj van, és ez a csaj olyannak nézett ki, aki hozzá fog tudni szólni. 

Még előtte pár héttel is valamit rinyáltam a könyvemmel kapcsolatban, amire azt mondta a Móni, hogy miért értékelem le ennyire ezt a dolgot, hogy mindig a kis haszontalan hobbimnak állítom be, holott ez értékteremtés. What?? Hát tényleg nem gondoltam rá eddig úgy, mint értékteremtésre, de ezt követően megpróbáltam beépíteni a rendszerbe azt, hogy írni egy könyvet Brennbergbánya történetéről miközben halomban áll a mosatlan edény, az nem a totál haszontalankodás, hanem értékteremtésnek számít. El is döntöttem, hogy szeptembertől heti két órát a könyvemre fogok szánni, lesz, ami lesz. 

A coach-ot meg iszonyúan élveztem, ráadásul még gyakorlati haszna is volt. Hát, pszichoterapeutaként mondjuk eleve kurvajó a másik székben ülni, ezt eddig is tudtam: az aszimmetrikus kapcsolatnak abban a székében, ahol semmit sem kell megtudnom a másik félről, mert a beszélgetés csak rólam szól. Kb. egy éve csinált velem egy mélyinterjút egy marketinges, azt is imádtam. De a lényeg azért nem ez. A csaj mindvégig teljesen értelmes, józan kérdéseket tett fel, egyik sem volt teljes újdonság, de közben meg mégis.

Így hetekkel később három dolgot tudok kiemelni, ami segített. Az egyik a szakértőség: arról beszéltünk, hogy miért szeretném ezt a könyvet és mi fog történni, ha megvalósul, és hogy számoltam-e azzal a lehetőséggel, hogy akkor majd én leszek a téma szakértője. Nyilván nem hívnak be az RTL Klub reggeli műsorába, hogy Brennbergbányáról beszéljek, de mégiscsak én leszek a nő, aki a Brennberg-könyvet írta. Hát én eddig erre nem gondoltam, de nagyon tetszik! Kevés dolgot szeretek jobban, mint valaminek a szakértője lenni, és úgy osztani róla az észt, hogy tényleg képben vagyok. Egy okkal több, hogy csináljam. 

Másrészt azt mondta, hogy úgy látja, hogy a férjem is és én is ügyesen zsonglőrködünk a túlvállalásainkkal, csakhogy míg az ő hobbija benne van a labdái között, addig az enyém nincs: mintha nála a hobbija benne lenne a bolygórendszerében, nálam meg a többi bolygótól százezer fényévvel kijjebb egy kis nyomi üstökösként kering ez a könyv, és be kéne emelni a többihez. Számomra ez a kép remekül leírja a problémát, pontosan erről van szó. 

Harmadrészt mondtam neki, hogy heti két órát fogok rá szánni terveim szerint szeptembertől, bébiszitter közreműködésével, hiszen olyan úgyse lesz, hogy hetekre leköltözzek a barátaim nyaralójába könyvet írni. Mire megkérdezte, hogy ez tényleg teljesen elképzelhetetlen? Persze, most igen, de végülis a szoptatás végeztével elvi akadálya nincs. Azt is megkérdezte, hogy a heti két óra az hogy jött ki, és miért nem heti 6 vagy 4. Kiszámoltam neki, hogy heti két óra bébiszitter az havi 20 ezer Ft, heti 4 óra meg harminc, ugyanakkor 4 óra alatt sokkal jobban el lehet mélyülni és több értelme van, egy plusz tízest meg csak összespórolok valahogy. Így aztán a végén arra jutottunk, hogy heti 4 óra az vállalható; hogy nyilván lesz, amikor kimarad, mert a gyerekek betegek v ilyesmi. Hogy fél év múlva ott szeretnék tartani, hogy az anyag rendezése lassan befejeződik és kezdek szöveget írni, és egy év múlva ott, hogy már szövegekkel traktálom azt a néhány embert, aki felajánlotta ilyenfajta segítségét. 

Ezeken kívül is még egy csomó szempont felmerült, másfél órát beszéltünk csak erről, nekem nagyon jó volt, hogy a csaj értette, mit beszélek, és hogy jó volt az arány a gyakorlatiasság és a lelkizés között is. 

Szóval ez lesz, heti 4 óra, aztán lesz, ami lesz. Először be kell gépelnem az egy-két évvel ezelőtt felvett interjúkat, elolvasni a számtalan cikket és kevés könyvet, szóval az összegyűjtött anyag rendezése jön. Mivel még sose csináltam ilyet, a jóég tudja, meddig fog tartani, de most, hogy ezt leírtam, rájöttem, hogy valójában írtam több tankönyvfejezetet meg egy PhD disszertációt, ott is kb. ezt kellett csinálni, szóval. 

Szeptembertől tehát vár rám a rettegés és a bűntudat, jééj! Rettegni fogok mindvégig szüntelenül, hogy nem tudom megcsinálni, túl nagy fába vágtam a fejszémet, nem lesz kész sose vagy szar lesz és csalódást okozok mindenkinek, a barátaimnak, a férjemnek, a brennbergi néniknek és a volt magyartanáromnak és rettenetesen égő és szégyenteljes, csúf véget érek. A bűntudatom az azért lesz szüntelenül, mert úgy racionálisan én azt értem, hogy értékteremtés, de csak több értelme lenne mégis a gyerekeimmel töltenem az időt, minek szül az ilyen, üveges bébiétellel tömöm a szerencsétlen gyereket, mert főzés helyett itt az író szerepén tetszelgek, valamint akkor legalább pénzt kereshetnék ezalatt, heti négy óra magánrendeléssel már lehetne anyagilag mit kezdeni. Ez a két érzés fog beköltözni hozzánk a gyermekek egészsége, a klímakatasztrófa miatti és az alap egzisztenciális szorongás, meg a kialvatlanság miatti idegbaj mellé, szóval, mondom, hősies idők jönnek. 

De jó így a nyár, ilyen gondtalanul

2017.08.21. 22:13 - címkék: Címkék: nyafogás Fiú Lány -

Ami az élet többi részét illeti, főleg a kis gyerekeim vannak, meg némi kis otthonvégezhetős munka, nem a szakmámban, csak, hogy legyen valami. Pont valamelyik nap hirtelen elkezdett hiányozni az intellektuális kihívás, mármint az a fajta, amikor először úristen, én ezt nem értem, és összpontosítani kell, törni a fejemet meg utánanézni, hogy akkor mit és hogyan. Nekem a munkáim közül a kutatás volt főleg ilyen, oda kellett figyelnem, ha érteni akartam. Azt nem tudom, fogok-e még kutatni, de mondjuk új dolgokat tanulni biztosan fogok a szakmámban és azon kívül is. Vagy norvégul. 

A kis gyerekek meg cukik. A Lány iszonyú okos, mindenféléről lehet vele beszélgetni és simán leérvel - de komolyan, remekül érvel és meglepően logikusan gondolkozik ahhoz képest, hogy egy kiscsoportos. Mondjuk, mindjárt középsős. A Fiú meg hamarosan egyéves lesz, most olyan, hogy már nem baba, de még nem kisfiú. Vagyis ha ébren van, akkor egészen emberforma, bútorokba kapaszkodva jár és jelbeszéddel elmagyarázza, hogy kapcsoljuk be a cd-lejátszót (anyukám a dzsungel könyvét hallgatja velük), ha alszik, akkor meg még kis, selymes, szuszogó állatka. Persze, rémesen alszik, de a Lány esetéből már tudom, hogy ez csak egy időszak és majd elmúlik. Ki hitte volna, hogy ilyen jó kis gyerekeim lesznek, én nem. 

A nyár jelentős részét Sopronban töltjük a szüleimnél, meg kicsit anyósomnál, de úgy, hogy másfél hétre jöttünk és ez volt öt hete, mindig meggondolom magamat, hogy á, maradjunk még. Úgyhogy egész nyáron egy minimál kapszularuhatárral nyomulok, nagyjából ugyanabban a farmersortban meg pár trikó. A férjem is jön néha hétvégén meg kétszer egy hétre, ja, mert a Szilvásváradra tervezett családi nyaralással kapcsolatban is úgy döntöttünk, hogy bár Szilvásvárad is szép, de inkább mondjuk le és nyaraljunk a festői, ám izgalmas Sopronban. A kicsi gyerekekkel meg úgyis ugyanazt kell csinálni mindenhol. 

Budapesten ugyan van egy szuper lakásunk, de ott állítólag állandóan hőség van, a lakásunkkal szemben a társasház új szárnyát építik, felettünk pedig falkiverős lakásfelújítás zajlik, szóval minek is mennénk oda tényleg. A pilates hiányzik, a kávéfőzőm, meg a férjem, de utóbbi sokszor meglátogat, a pilates helyett lehet erdőben sétálni meg kertészkedni, és van kedvenc kávézóm. Igen alaposan felmértük Sopron gasztronómiáját és programlehetőségeit, lehet, hogy írok majd egy Ultimate Sopron Guide-ot, addig is kérdezzetek bátran, szívesen elmondom, hol finom az országtorta.

A kis projekteim eddig

2017.08.21. 14:26 - címkék: Címkék: nyafogás ökomami -

Mégiscsak el kell mondanom, mi lett a projektjeimmel ezidáig, mert így ideges vagyok. Hogy belengettem, aztán nincs folytonosság. Szóval idén az volt a tervem, hogy egyhónapos kihívásokban gondolkozva ökotudatosabbá válok. Mint kiderült egyébként, a legdurvább környezetszennyezés a gyerek, azt meg már nem adom vissza, valamint az autó, azt már eladtam, szóval a többi már csak ilyen hobbizöldülés, de mégiscsak zavar, hogy én is hozzáteszem a magam kis tégláját flakonját az Európa méretű műanyagszigetekhez, szóval. 

A cselekmény egy pontján a tervbe belevettem a saját egészségem, testi és lelki jóllétem szempontjából szükséges dolgokat, mert úgy éreztem, arra is szükségem van, és így kombináltam a kettőt, mindjárt érteni fogjátok. Így aztán ezeket csináltam, ilyen, változó sikerrel: 

Január - Januárban nem vettem PET-palackot egyáltalán, na, ez olyan jól sikerült, hogy itt van augusztus vége és azóta se vettem egyet se. Július végén úgy döntöttem, most már elegem van abból, hogy ezeréves petpalackokat töltögetek újra ivóvízzel és vettem magamnak egy menő kulacsot, most már messziről látszik, milyen ökotudatos vagyok. 

Február - Februárban környezetbarát módon mostam. A mosódiót nem próbáltam, mert az szerintem placebo, és különben is Indiából szállítják ide felettébb környezetszennyező repülőgépen, szóval igazából hatalmas kamu. Csináltam ilyen trutyit, valóban végtelenül olcsó volt és istentelen sokáig kitartott. A sütőtökpürét persze nem vitte ki, sem a perkarbonátos áztatópor, sem a marhaepe szappan, de mindegy, harmadik mosásra csak kiment. Ami az öblítőt illeti, kiderült, hogy ez egy világnézeti kérdés, kétféle ember van, aki öblítőt használ és aki nem, én pedig olyan vagyok, aki öblítőt használ. Hosszú távon és beleértve a következő hónap kihívását is, ebből az lett, hogy vagy készítek otthon mosószert, vagy ha nincs időm / kedvem, akkor a DM sajátmárkás öko utántöltőzacskós mosószerét használom, meg ezt az öblítőt

Március - Márciusban a flakonokat akartam száműzni a háztartásból, hát nem sok sikerrel. Kipróbáltam a szappannal zuhanyozást és hajmosást és úgy döntöttem, ehhez én még nem vagyok elég érett és utálom, pedig többféle méregdrága kecsketejes meg ilyen-olyan bioszappant is próbáltam. Takarítószert kb. nem lehet flakon nélkül kapni, az egyetlen dolog a citromsav por vízkőtlenítéshez. Végül is a flakonmentesítés nagyrészt azzal végződött, hogy utántöltőzacskós termékekre cseréltem le a flakonos termékeket: az utántöltőzacskó 75-80 %-kal kevesebb műanyagot tartalmaz, mint a flakonos verzió, szóval én tudom, hogy nem tökéletes megoldás, de én most erre vagyok képes. Így utántöltőzacskós mosószert és öblítőt veszek, ld. fenn, és utántöltőzacskós tusfürdőt és néha folyékony szappant a gyereknek (kezet mosni képes vagyok sima szappannal). A hajsamponra nem találtam megoldást. Mondom, nem totál kudarc, de fél siker. 

Április - Áprilisban kicsit félretettem az ökoizét, mert depressziós voltam és fájt a hátam, és egy 30 napos Love Your Belly challenge-et csináltam, azaz minden nap megcsináltam a gyakorlatsort minimum fél ismétlésszámmal. Nincs szétnyílt hasizmom, de kicsit lógott a hasam, meg amúgy is, az erős core izomzat mindenre jó, még depresszió ellen is. Hát az első 8 alkalommal éreztem úgy, hogy megőrültélbazmeg én ezt nem tudom megcsinálni, és utána sem lett pillekönnyű, de valahogy így ráálltam és ment és látszott is. 

Május - Májusban elmentem a mindfulness-tanfolyamra és úgy gondoltam, a LYB helyett most majd meditálni fogok minden nap. Ez nyilvánvaló túlvállalásnak bizonyult, már a tanfolyamra eljutni is hatalmas logisztikát igényelt, a meditációt pedig képtelen voltam beépíteni az életembe. Furcsa módon a mindfulness-en pont azon a téren fejlődtem, amiben, azt hittem, már profi vagyok, ti. a pozitív élmények megélésében. Eddig is tudtam örülni az életnek, de most képes vagyok 100% fullban elmélyedni egy-egy finom süti ízében vagy a szép zöld fák látványában, és így jobban feltölt és többet használ az örömteli élmény, mintha csak átsiklanék felette. De a mindennapos meditációt nem sikerült beletennem a rendszerembe sajnos, hát talán majd máskor. 

Június - Júniusban az áprilisi sikereken felbuzdulva megint csináltam LYB-t, csak most belerángattam még két fellow bloggert, hogy motiváljuk egymást, és kellett is, mert amikor hónap közepén negyven fok volt és menstruáltam és fogzott a baba, akkor tuti feladtam volna különben, de így végigcsináltuk. 

Július - Júliusban pihentem és semmilyen projektem nem volt. 

Augusztus - Augusztusban is még lightosan tolom, azaz csatlakoztam a szívószálmentes hónaphoz. Hát én tudom, hogy nem szívószálakkal fogjuk elpusztítani a bolygót és ez apróság, de rájöttem, hogy basszus a végtelenül felesleges műanyag dolog. És jé, én képes vagyok pohárból inni, ráadásul úgy finomabb is, mert több helyen a számhoz ér az ital! Nem véletlen, hogy a sommelier-k nem szívószállal borkóstolnak. Úgyhogy ha beülök valahova és inni kérek valamit, ami nem kávé vagy csapvíz, ami amúgy nem túl gyakori, akkor szólok, hogy szívószál nélkül kérem. Eddig 2 szívószálat kaptam, mert elfelejtettem szólni, illetve mert nem gondoltam, hogy a helyen annyira kedvesek, hogy a pohár csapvízbe is raknak nekem szívószálat. 

A terveim között szerepelt még az áram- illetve a vízfogyasztásunk legalábbis tudatosítása, esetleg csökkentése, de nyáron sose otthon voltunk, hanem nyaraltunk, vagy a különféle nagyszülőknél, így nem tudtam volna lemérni egy hónapot. Talán ősszel. Amúgy meg alapból piacra járok és helyi termékeket veszek és felszedem anyámnál a hullott almát és nem eszem avokádót meg chiamagot. Hát így. 

Elmondom egy álmomat

2017.08.13. 21:52 - címkék: Címkék: para álom nyafogás -

Annyira nagyon fogom bánni, hogy több hónapig nem írtam blogot, jaj. Mert nekem ez a naplóm, én visszaolvasom, aztán nézek majd, hogy eltűnt az életemből több hónap. Semmi különös, nem volt időm, aztán meg mindig azt gondoltam, hogy csak egy szép, hosszú bejegyzéssel térhetek vissza, amiben alaposan beszámolok az elmúlt fél évről, de hosszút és átgondoltat írni nincs időm, szóval akkor most engedjük el ezt a kérdést. Semmi extra nem történt, mindenki jól van, főleg Sopronban nyaralunk, majd beszámolok, de most elmesélem, mit álmodtam. 

Az volt, hogy otthon ültem, gyerekek oviban, az egyéves és a négyéves is, és egyszercsak olvasom az indexen a hírt, hogy megszavazták azt a törvényjavaslatot, ami szerint mostantól az összes magyar gyereknek a magyar állam az elsődleges gyámja. Azonnal rájöttem, hogy ez azt jelenti, hogy az állam fogja nevelni a gyerekeinket számunkra ismeretlen helyen és délután már nem hozhatjuk őket haza az oviból, úgyhogy úgy, ahogy voltam, felkeltem és elmentem értük oviba és elloptam őket onnan. Délelőtt 11 körül volt, beosontam, először kicsit az öltözőben kellett a fogasok alatt bujkálnom, aztán az ajtóhoz pisszegtem a Lányt és mondtam neki, hogy hívja ide a kicsi Fiút is, aztán felvettem őket és rohantam. Az oviban még nem voltak biztonsági őrök, ez épp szerveződött, ezért kijutottam egy nagy, zsúfolt térre. Úgy okoskodtam, hogy közterületen, sok ember között mozgok, mert annyira nem fontos két darab gyerek, hogy kockáztassák miatta a feltűnő botrányt és ezzel a délutáni akció sikerét (amikor majd csak simán nem fog működni az ovi kódos ajtaja a szülőknek), ezért ha tömegben vagyok, nem fogják rámküldeni a TEK-es helikoptereket. 

Az oviból a két gyerekkel a kezemben futva elbékávéztam a keleti pályaudvarra, ott felszálltam a Sopronba tartó vonatra. Úgy gondoltam, ha mégis figyelnek, talán beveszik, hogy csak vidékre próbálok menekülni anyámékhoz. A vonatról leszállva azonnal felszálltam a Fertőrákosra tartó buszra (direkt nem taxiztam, a taxis ki tudja, kivel van), elmentem vele a Kőfejtőig, ott leszálltam, majd amilyen gyorsan tudtam a két gyerekkel, elgyalogoltam a határig Mörbisch felé, ez 3 km gyaloglás, és kb. akkor vettem először levegőt, amikor átértem az osztrák földre és ott lerogytam az árokpartra. Közben végig azon gondolkodtam, mikor hívjam fel a férjemet, hogy jöjjön utánunk, már a vonatról, de hátha lehallgatnak és akkor megtudják, hogy nem anyámékhoz tartok Sopronba, hanem disszidálok, vagy inkább csak majd Ausztriából; és hogy fogom meggyőzni, hogy az ingóságainkat mind hagyja a fenébe, egyenesen a munkahelyéről azonnal induljon. 

Kicsit felébredtem így félig, gratuláltam magamnak a kiváló gyors helyzetfelismerő képességemért, rájöttem, hogy a gyerekek útlevelét meg vmi kekszet vagy legalább vizet azért csak kéne vinni, és aztán azon gondolkodtam, hogy valószínűleg van olyan gyalogos határátkelő pont Sopron környékén, ahol a tömegközlekedéstől nem kell 3 km-t gyalogolni, pl. Brennbergnél csak kb. másfelet kell, vagy talán Szentmargitbányánál is kevesebb, majd, ha felébredek, megnézem. 

Két (valódi, éber) nappal később jöttem rá, hogy oh wait, hát nem a hivatalos gyalogos határátlépőkben gondolkodhatok csak, hiszen nincs bekerítve az ország, legalábbis ezen a felén, azaz bárhol átsétálhatok. Na mindegy, a lényeg, hogy megmenekültünk, remélem, a férjem is utánunk tudott jönni az alternatív valóságban és nem ment haza összepakolni, ahol már várt rá a fekete autó. 

Különben nem őrültem meg vagy ilyesmi, és nem is a Handmaid's Tale ment az agyamra, azt két hónappal ezelőtt néztük, és nem is Sofie Oksanen, azt két hete olvastam, hanem ezt a cikket olvastam lefekvés előtt és itt is mindenkinek deportálják a családtagjait, csak ez nem fikció. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Here comes the sun

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította