Only the wounded heal

2017.01.19. 09:35 - címkék: Címkék: nyafogás -

A kis Fiú meg, aki eddig 1-4 alkalommal ébredt éjjelente, de majdnem mindig volt egy kb.ötórás alvós szakasza, három napja fél-egy óránként felébred, sír, és a hagyományos módszerekkel (cumi, popsipaskolgatás) nem is alszik vissza, mellen akar lógni. Néha eszik belőle, néha nem. Mi baja van neki és főleg: mitől múlik el? Nem tudom, mondtam-e már, hogy rettentő nehezen viselem a csecsemőkornak ezt a jellegzetességét, hogy a csecsemőt nem lehet megfejteni és nincsen megoldása neki. Persze, a sok gyereknevelős könyv mind azt sugallja, hogy van - csináld ezt vagy azt, és akkor jobban fog aludni - de lássuk be, az esetek többségében nem tudunk semmiféle ok-okozati összefüggést kimutatni. A Lány alvása akkor javult, amikor abbahagyta a szoptatást és kijöttek a fogai, de nem lehet tudni, mi okozta melyiket. A Fiú alvásromlását is próbálom persze megfejteni: fáj a hasa? Én ettem valamit és attól? Náthás és attól? Jön a foga? Semmi sem látszik az ínyén, de attól még bizsereghet neki. Fejlődési ugrásban van és éhes? Szimplán csak kitalálta, hogy ezentúl mellen akar aludni? Aggasztja a klímaváltozás? Sosem fog kiderülni, és közben vagy pár nap alatt elmúlik mindez, vagy sok hónapig fog tartani, én meg addig zombi vagyok, mert nehezen bírom az alvásmegvonást. 

A buddhisták szerint a nehéz időszakok azért jók, mert általuk együttérzőbbé válhatunk, és ez a gyereknevelésre teljesen igaz, én legalábbis azóta iszonyú együttérző vagyok mindenkivel, akinek gyereke van vagy más miatt nem alszik / szorong. Pont a kórházban gondolkodtam ezen, amikor bent voltunk a Fiú hörghurutja miatt öt napig: hogy biztos vannak, akik nálam együttérzőbbnek születtek már eleve, de nekem meg kellett tapasztalnom a másik oldalt ahhoz, hogy értsem, min mennek keresztül a betegek a kórházban. Hogy milyen a betegszerepben lenni. Mert orvosként én is csomószor vagyok türelmetlen, vagy épp nem magyarázok el dolgokat, mert azt képzelem, hogy az köztudott, vagy csak nem vagyok kedves. Ennek nagyon jót tett, hogy műtötték a szememet és ott megtapasztaltam, milyen, amikor az orvos és az asszisztensnők normálisan bánnak az emberrel, meg szültem és ott megtapasztaltam, milyen, amikor köcsögösködnek, aztán meg beteg gyerek anyukájaként megtapasztaltam, hogy ezekhez mind hozzáadódik egy ezres szorzó, ha a gyereked miatt parázol. Ezek az élmények segítettek abban, hogy jobb orvos legyek, vagy legalábbis akarjak lenni. 

A szorongásról még az jutott eszembe, hogy lehet, hogy néhányan azt gondolják, hogy a pszichiáter nem szoronghat, mert kötelessége neki egyfolytában jól lenni. Nekik üzenném, hogy kapják be ismerkedjenek meg a sebzett gyógyító fogalmával, amit Jung talált ki, de már a régi görögök is. Azt jelenti, hogy jobb gyógyító válik abból, aki maga is sérült, ugyanakkor nagyon fontos, hogy a gyógyító egy gyógyult sérült legyen. Ezt azért könnyű megérteni: ha alkoholista, bántalmazó családból jössz és magad is alkoholista bántalmazó leszel, akkor, khm, nehéz jó pszichoterapeutának lenni, míg ha ilyen családból jössz, de sok önismeret, küzdelem, pszichoterápia, akármi árán fejlődsz és gyógyulsz, akkor adott esetben könnyebben tudsz segíteni azoknak, akik ugyanezen az úton járnak, csak még hátrébb vannak. Nem állítjuk, hogy sérültnek kell lenni ahhoz, hogy jó pszichoterapeuta legyél, mert nem kell - de ha az vagy, abból is ki lehet hozni jó dolgokat, csak oda kell figyelni. Szóval ezen gondolkodtam, hogy vajon égő-e, ha a pszichiáter kicsit néha szorong, aztán szembejött a Petke Zsolt comingoutja, és azok után úgy éreztem, némi szorongást én is bevallhatok. Hogy esendő emberek vagyunk mindannyian, felesleges lenne titkolni. 

Tudni kell a határainkat is persze: én például tudom, hogy higgadtságom miatt jól tudok bánni borderline-okkal, és természetesen tudok mit kezdeni a szorongókkal is, ugyanakkor mivel türelmetlen vagyok, a kényszeres személyiségzavarosoknál nagyon oda kell figyelnem, hogy elviseljem a rugalmatlanságukat, a nárcisztikusokkal meg eleve nagyon nehezen tudok bánni, beleértve a nárcisztikus borderline-okat is. Ezeket lehet tanulni, én tudom, hogy ebben fejlődhetnék még, így tehetem azt, hogy sose vállalok nárcisztikust, és tehetem azt, hogy ha vállalok, akkor azt szupervízió mellett teszem. 

Visszatérve az alvásmegvonásra, úristen, én ezt nem bírom ki. Tegnap adtam neki próbaképp egy adag Nurofent, hátha fáj valamije és a fájdalomcsillapítóval jobban alszik, de különösebben nem hatotta meg. Igazából úgy viselkedik, mint egy szeparációs szorongó, anyán akar lógni konstans egyfolytában ébren és álmában is, csak hát ez a szakasz nyolchónaposan aktuális, négyhónaposan még nem jött rá, hogy különálló lény vagyunk. Szóval igyekszem találgatni, mi baja, meg közben mégis szem előtt tartani a buddhista gondolatot, hogy minden csak jelenés, minden az ég alatt, mint a kis nefelejcs, enyész, és ez is elmúlik majd és akkor milyen jó sztori lesz. Emlékszel, amikor óránként felkeltett a baba? Milyen régen volt! 

Valamint 40 nap van tavaszig. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Here comes the sun

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította