Partly cloudy

2017.01.15. 11:21 - címkék: -

Aztán meg rájöttem, hogy abban is hiába reménykedem, hogy majd valaki mond valami okosat, vagy olvasok valami okosat, és akkor attól megvilágosodom és szorongóból egy ilyen laza anyukává válok és másnap viszem is a négyhónapost síelni, most miért, orrot porszívózni bárhol lehet. Ezt úgy különben eddig is tudtam, mármint, hogy a szorongást főleg kordában tartani lehet, mi több, világosan emlékszem, hogy középiskolás koromban, mintegy 25 évvel ezelőtt elolvastam azt a verset, amiben Nemes Nagy Ágnes az állatait sétáltatja, és komolyan drukkoltam magamnak onnantól, hogy igazat mondjon és majd én is sétáltathassam. Mármint a szorongást, pórázon. Persze, a legjobb lenne agyoncsapni egyszer s mindenkorra, de azért a pórázon sétáltatás is szuper. 

Szóval ezt a telet kell túlélnünk, még 44 nap van belőle. Azért gondolom, hogy utána jobb lesz, mert egyrészt tavasz lesz, másrészt fél éves lesz a Fiú és számomra a csecsemőkor a legnehezebb, amikor még kisnyúl, behatárolt kommunikációval és tünetekkel. Sokkal kisebb a repertoárjuk, nehezebben értelmezhető, így több parára ad okot. Csomószor sose derül ki, mi is volt a bajuk: pár napig sírós vagy étvágytalan vagy sokat alszik vagy nyugtalan, akkor rámondjuk, hogy frontérzékeny vagy hasfájós vagy ugyan még nem jön a foga, de az ínyében már érezheti a feszülést. Isten tudja, a csecsemőt nem lehet megfejteni. Nem véletlenül nem lettem gyerekgyógyász, nekem a páciens tudjon beszélni és mondja meg, hol fáj hall-e hangokat a fejében.

Így berendezkedtem szépen arra, hogy jó, akkor még 44 napig fogok szorongani, aztán másnap meg abbahagyta a Fiú a tüsszögést, egészséges, vidám csecsemő benyomását keltette, kisütött a nap, találtunk szimpatikus bébiszitter-jelöltet, a Móni hozott nekem a turkálóból egy sosem hordott piros lakkbőr Martenst 4000 Ft-ért a méretemben, meglepően finom volt a rendelt pho-leves, és azt vettem észre, hogy jé, egyáltalán semennyire nem szorongok, elmúlt rólam a felhő. Aztán este lemértem a Fiút és láttam, hogy 3 dekával kevesebb, mint előző nap (ezért nem szabad naponta mérni), és ezen megint aggódni kezdtem. Aztán rájöttem, hogy ja, már emlékszem, az érzéseink mind változékonyak és ha rossz, akkor sem szabad azt gondolni, hogy akkor ez most örökké így lesz, és ha jó, akkor sem szabad azt, hogy akkor mostantól már mindig minden rendben lesz. Vagyis hát szabad, csak nem fedi a valóságot.  

Van még az is, hogy az ember ne hibáztassa magát az érzései miatt, ez egy olyan alapvető igazság a pszichoterápiában és számomra annyira megkérdőjelezhetetlen axióma, hogy eszembe se jutott egyáltalán megvizsgálni, hogy csinálom-e vagy sem. Én? Én aztán nem hibáztatom magam az érzéseim miatt. Vagy várjál? De. Azt mondogatom magamnak úgy kb. egyfolytában, hogy "tiszta hülye vagy, hogy ilyen hülyeségeken szorongsz, ahelyett, hogy élveznéd az anyaság örömét". Ami részben jogos, ugyanakkor nem segít. Aktuális kedvencem, a buddhista könyv szerint együttérzéssel kell ilyenkor (is) fordulni magunk felé, hiszen megérdemeljük, meg hasznosabb is, meg még abban is segít a saját magunk felé mutatott együttérzés, hogy másokkal is együttérzőbbek tudjunk aztán lenni. Mi több, szerinte nem is nagyon lehet másokkal rendesen együttérezni (és ez alatt most azt értem, hogy elfogadni és megérteni a tökéletlenségüket és a szenvedésüket), ha magunkkal nem csináljuk. 

"Nem láttam még olyan anyát, aki ne küzdött volna valami nehézséggel, legyen az a család támogatásának hiánya, a párja és közte kialakult feszültség, az önmagára fordítható idő szűkössége, az elégtelen alvás vagy a gyereke miatti aggódás. Minden anyának kijár egy szekérderéknyi együttérzés, így aztán kár lenne épp önmagunkat kihagyni. Amikor zavaró érzésekkel küzdünk, akkor ahelyett, hogy csalódottan vagy bűntudatosan néznénk önmagunkra, inkább legyünk az átlagosnál is együtt érzőbbek és türelmesebbek magunkkal, hiszen épp elég baj az is, hogy negatív érzésekkel kell viaskodnunk." Ennyi. 

Milyen érdekes, hogy világéletemben egy szorongó voltam, megvannak hozzá az eszközeim, és mégis időről időre újra emlékeztetnem kell magamat rájuk vagy újra felfedezni őket. Most épp abba a hibába csúszom többnyire, hogy kizárólag a kognitív helyzetértékeléssel akarok megszabaulni a szorongástól, ami klassz, de ebben a csecsemős aggódásban épp inkább túlzott agyaláshoz vezetett. Az érzések elfogadása most jobban segít, meg is akarom tanulni a mindfulness-t (ami ennek a módszere), csak hazánkban épp kicsit bonyolult ez a kérdés, ja, meg rá sem érek. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Here comes the sun

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította