A dolgok állása

2016.09.29. 11:46 - címkék: Címkék: lány nyafogás Fiú -

Egy hónapos a kis Fiú, úristen, mikor telt el egy hónap? Nagyon cuki, csak hát nem alszik éjjel, mert nem kap levegőt az orrán, meg néha hasfájós is. De már nem néz mindig mérgesen, hanem néha barátságosan néz. Olyan kíváncsi vagyok, mi lesz ebből, mármint miféle szerzet, milyen kisfiú meg milyen ember lesz ez a komoly csecsemő. 

Úgy különben maximálisan le vagyunk strapálva, a férjem is elkapta a betegséget, éjszaka babaorrot porszívózok, amire mindenki más is felébred, a Lány betegsége alatt kiszotott az oviból és tegnap sírt a délutáni alvás alatt, ezért azt kérték az óvónők, hogy most egy darabig (?) ne aludjon ott. Nem örültem. Pedagógiai szempontokkal magyarázták, de szerintem csak azt akarják, hogy csend legyen és eggyel kevesebb gyerek. 

Úgy különben optimista vagyok, előrefelé megyünk és kifelé ebből, mármint a gyermekágyas időszakból. Már leesett a köldökcsonk, és ma elcsomagoltam a terhesruhákat, és meggyőződésem, hogy pár hét-hónap (?) alatt lecseng a Lány haragja is, amiért hazahoztunk egy bébit és őt meg oviba vittük. Ez mondjuk eléggé aggaszt, mármint az, hogy iszonyú köcsög, én meg persze kialvatlan és türelmetlen vagyok vele, és attól ő még elviselhetetlenebb, dehát jelenleg ennyi telik tőlünk. 

Főleg betegség

2016.09.25. 19:00 - címkék: Címkék: lány nyafogás Fiú -

Egyébként nem is baj, hogy rákényszerültem a kétgyerekes létre múlt héten (mert a Lány beteg volt és nem ment oviba), mert tartottam tőle, és ha rajtam múlik, akkor inkább még elkerültem volna, hogy egyedül legyek egész nap a mérges, beteg háromévessel meg az újszülöttel. De ki lehetett bírni. Sajnos mára még tovább fokozódott a helyzet, amennyiban az újszülött is elkapta a betegséget. Kicsit de ja vu-m van, a Lány hét hetes korában volt beteg, akkor kellett párásítani meg orrot porszívózni, a Fiú még csak négy hetes, de az élmény hasonló. Mármint hasonlóan ijesztő egy ilyen pici baba betegsége (sárga takony ömlik az orrából, a sárga takony pedig bakteriális eredetet jelent, reméljük, elég lesz rá a porszívó meg az antibiotikumos orrcsepp). De az orrporszívózás például már semmiféle lelki problémát nem okoz számomra. 

Ezúttal pedig nagyon óvatos voltam és alig engedtem be látogatókat, mert - épp a Lány csecsemőkori bronchitise miatt - féltem a vírusoktól, dehát hiába. Most mondhatjuk, hogy bevonzottam, és pont azért lettek betegek a gyerekek, mert paráztam tőle, hogy betegek lesznek, de ha minden megtörtént volna, amitől az elmúlt negyven évben szorongtam, akkor már minimum megsemmisült volna az univerzum, csak szólok. 

Herr: es ist Zeit

2016.09.21. 08:56 - címkék: Címkék: lány nyafogás Fiú -

Megkezdődött az őszi szezon, vagyis a Lány elkapta a taknyot-köhögést (ovis vírusok, szevasztok), így nem megy oviba és megpróbálhatom rávenni, hogy ne puszilgassa a kis Fiút. Good luck with that. 

Így vagyunk

2016.09.19. 12:09 - címkék: Címkék: gyereknevelés lány nyafogás Fiú -

Jaj, ez a kiszámíthatatlanság. Egész éjjel nem aludt rendesen a kis Fiú, egyébként a Lány sem, de ő a férjemmel nem aludt (ő ment át hozzá és maradt ott), aztán egész reggel a mellemen akart lógni (a Kisfiú), most meg már annyi ideje alszik az ágyában, hogy zuhanyoztam, mosogattam, beindítottam a porszívót, ebédeltem, megcsináltam a duolingo adagomat és elolvastam az internetet. Mondjuk dolgozhattam volna is (kettő cikket kéne írnom a héten, az egyiket ingyen), de ne legyünk telhetetlenek. 

A Lány oviban van, ma alszik ott először, egyáltalán nem akart ott aludni és félt tőle, remélem, rájön, hogy semmi para. A bölcsiben másfél éve ott alszik, szóval nem akkora váltás. Azért kell ott aludnia, annak ellenére, hogy én itthon vagyok, mert itthon nem tudom elaltatni úgy, hogy lóg rajtam egy újszülött, egyedül meg nem alszik el. Egyébként szerintem tetszik neki az ovi, kivéve a torna, mert fel kellett mászni valamire (talán a bordásfalra?) és ő nem akar felmászni. Egyébként se mászik fel semmire, fél a magasban, ezért végül főként külső nyomásra idén augusztusban elvittem DSZIT-re (az egyensúlyérzékelést is fejlesztő terápiás torna), ahol kétszer voltunk, és ahol olyan visszajelzéseket kaptam a terapeutától, amelyekről majd egy másik bejegyzésben írok. Mindenesetre most logisztikai lehetetlenség lenne oda eljárnunk, mivel messze van és szeptembertől a villamos is más útvonalon jár. Majd meglátom egy pár hónap múlva, teszek-e újabb próbálkozást ezzel. Elég nehéz ebben jól dönteni, egyfelől mindent meg akarunk adni a gyereknek, másfelől van ez a fejlesztési kényszer, amikor a tök egészséges gyerekeket hordjuk ilyen-olyan terápiákra, hát én igyekszem normálisan gondolkodni minderről, nem könnyű. 

Múlt héten háromszor is egyedül voltam két gyerekkel 4-5 órát, az is olyan volt, hogy csütörtökön teljesen kibírható (felváltva aludtak és addig tudtam a másikkal foglalkozni), pénteken rémdráma (a Lány altatása torkollott veszekedésbe, miközben a Fiúnak sem volt jó semmi), szombaton meg hullámzó. De máris messzemenőkig megértem azokat a barátnőimet, akik kicsit megkattantak átmenetileg, amikor két gyerekkel voltak otthon. Főleg a kiszámíthatatlanság, soha nem tudhatod, hogy nyugisan vacsoráztok az egyikkel, amíg a másik alszik, vagy mindenki egyszerre visít. Ja, és két gyerek az nem két feladat, mert van még a köztük lévő dinamika is, hogy tudniillik a Lány nagyon szereti a kis Fiút, de a jelenlétében engedetlen, figyelemzavaros hisztérikává változik. Mind a gyerekorvos, mind a védőnő, mind Judit néni biztosított arról, hogy mindez teljesen normális, csak hát attól még az adott helyzetben nagyon nehéz türelmesnek lenni.

Szóval várom, hogy kicsit összeszokjon ez a két gyerek, hogy se az ovi, se a kistesó ne legyen már ekkora újdonság, én meg elmenjek a hathetes kontrollra és utána tornázhassak és attól türelmesebb legyek és strapabíróbb. Nem tudom eldönteni, hogy a Gyerünkanyukámat csináljam majd, vagy előtte csináljak végig egy harmincnapos Love Your Belly challenge-et (bár nincs szétnyílva a hasizmom, de hátfájás ellen is hatásos). Úgy emlékszem, jobb fej vagyok, amikor sportolok. Persze, még jobb fej vagyok, ha alszom éjszaka, dehát az nem tűnik túl reálisnak. 

Egyébként három hetes és már 4 kg a kis vasgyúró, emelgeti a fejét, és iszonyú komolyan, szigorúan és eltökélten néz. Vajon fog valaha mosolyogni is? 

Hol a boldogság mostanában

2016.09.16. 09:02 - címkék: Címkék: nyafogás -

Akkor szülök még két gyereket meg Sopronba költözünk és máris kimaxoltam a listát.  Egyébként az összes pont közül számomra egyedül a négygyerekesség a meglepő, mármint hogy boldogabbak a nagycsaládosok. Lehet, hogy ez valami fordított összefüggés, az vállal be négy gyereket, aki már eleve viszonylag kiegyensúlyozott / jó anyagi körülmények között él? De miért nem rontja le ezt a statisztikát a sok borsodi mélyszegény nagycsalád? Még ők is boldogabbak, mint az átlag pesti huszonéves szingli vagy ők nem voltak hajlandóak kitölteni / nem tudták elolvasni a kérdőívet? 

And I said to myself: what a wonderful world

2016.09.12. 13:02 - címkék: Címkék: Fiú -

A robotporszívó elaltatta a gyereket. 

You can't take the sky from me

2016.09.09. 12:57 - címkék: Címkék: kultúra -

Tehát két gyerekünk van, a férjemnek meg határideje van a könyvére, szóval elérkezettnek láttuk az időt, hogy újranézzük. 

Normális nő tudja, hány kiló

2016.09.07. 17:39 - címkék: Címkék: nyafogás -

Nem hagyott nyugodni ez a dolog - hogy tudniillik sose tudom a testsúlyomat, mert amíg feljönnek a ruháim, nem szoktam rendszeresen méredzkedni - úgyhogy megmértem magam, 74,3 kg vagyok. Írjuk fel ide, nehogy elfelejtsem. Amúgy ilyen kb. 65-70 között szoktam lenni, amikor épp nem szülök, szóval ez nem tűnik rossznak. 

Tudjátok, most ilyen anyukás posztok jönnek

2016.09.06. 11:55 - címkék: Címkék: lány Fiú -

Egy hetes a kis Fiú, máris elérte a születési súlyát, aludni egyre kevésbé akar, pláne nem ágyban. Gondolkodom, hogy vegyek-e majd neki cumit - a Lány nem cumizott, eleinte nem volt hajlandó, később meg már én se akartam, és tudom az összes hátrányait, ugyanakkor nem akarok élő cumi lenni hónapokig. Egyébként nagyon aranyos, kis hangokat ad meg fejeket vág, például iszonyú döbbent-lenyűgözött arcot minden alkalommal, amikor megpillantja a könyvespolcot. A Lány továbbra is nagyon szereti, simogatja, megvigasztalja, és nekem nagyon tetszik, hogy valamiért a teljes nevén szólítja, ami egy eléggé felnőttes név. Vicces. Mondjuk képzeljük el, hogy kijön reggel a kócos, pizsamás hároméves kislány, odahajol az újszülötthöz, ad egy puszit a feje búbjára és azt mondja: "Jó reggelt, Rezső*, jól aludtál?". Én féltem, hogy majd nem fogom szeretni ezt az új babát és akkor mi lesz, de mint kiderült, ilyen nincs, nem merül fel ez a kérdés, odabújik, aztán szeretem.

A Lány eközben apás lett, apa szoktatja be épp az oviba, este apa altatja, ami tök jó. Nekem persze nagyon hiányzik - tudtam előre, hogy így lesz, és így is lett. Eddig nagyon sokat voltunk kettesben és mentünk kézenfogva a világban, a kis Lány meg én, a piros busszal, meg a kertészetbe, meg elmentünk pad thai-t enni, meg a Dolcissimába villamossal, meg persze a játszóterekre, és most ez teljesen megszűnt és ez szomorú. Racionálisan tudom, hogy jó lesz hármasban meg négyesben meg mindenféle más felállásban is, és hogy lehetek még majd kettesben is a kis Lánnyal, ha egy picit nagyobb lesz ez a baba (és átszoktatom, hogy adott időpontokban egyen, amit 2-3 hetes korától tervezek, addig igény szerint szoptatok), de érzésben azért még nagyon szomorú vagyok emiatt.

Valamennyire ő is az, meg haragszik is rám, de lefoglalja az ovikezdés, meg az, hogy felfedezte az apukájában rejlő lehetőségeket is. Egyszer még télen megkérdeztem erről Judit nénit, ti. hogy mennyire szerencsétlen, hogy pontosan egybeesik a kistesó születése és az ovikezdés, és ne hagyjam-e még egy fél évet a bölcsiben, és azt mondta, annak is lennének hátrányai (a bölcsistársai mind oviba mennek, szóval ott is új gyerekek lennének, fél év múlva meg egy már összeszokott csoportban ő lenne az oviban az "új gyerek"), plusz lehet, hogy a Lány inkább olyan gyerek lesz, aki "előre menekül". Reméljük. Mindenesetre, most itt ez a nagy változás, ezt kell megugrania, de a közeljövőben egyáltalán nem tervezünk többet, mármint se oviváltást, se több gyereket, se költözést, és reméljük, beteg se lesz senki.

*Nem, nem Rezsőnek hívják.

A szülésről lesz szó

2016.09.04. 14:55 - címkék: Címkék: terhesség nyafogás Fiú -

Tehát becsengettünk hétfő hajnali fél háromkor a "szülőszoba" feliratú ajtón, kijött egy kissé barátságtalan hölgy, végigmért - kilenchónapos terhes nő, apuka, bőrönd - majd barátságtalanul megkérdezte: "miben segíthetek?". Nem mondtam azt neki, hogy húsz deka párizsit kérek, mert úrinő vagyok, ehelyett azt mondtam, jöttünk szülni. Még megkérdezte a folyosón, mi a panaszom és ki a választott orvosom, majd miután ezekre helyes választ adtam, beengedett. Akkor kb. 5 órája voltak 4, majd 3 perces rendszeres fájásaim, és ezzel már be szokás menni a kórházba, pedig egyáltalán nem volt kedvem, húztam az időt, hajnali fél kettőkor még nutellás zsömlét ettem, két fájás között streak freeze-t állítottam be a duolingo-n, és sokkal szívesebben vajúdtam volna otthon, de egyrészt azt mondta a telefonban a szülésznőm, menjek, ilyenkor már illik egy CTG-t is csinálni, másrészt egy barátnőm pár hete megszült így véletlenül otthon, mire kiért a mentő.

A barátságtalan hölgy aztán behívott engem, a férjemet leültette kint, rám tette a CTG-t, később kerített egy barátságtalan ügyeletes orvost, aki megállapította, hogy zárt a méhszájam, kikérdezett, mondtam, hogy este 10 óta vannak rendszeres, 3-4 perces fájásaim, erre beleírta a kórlapomba, hogy rendszertelen fájásai vannak este 10 óta. Később a zárójelentésembe is ez került, szóval én lettem az a nő, aki rendszertelen fájásokkal és zárt méhszájjal becsenget hajnal háromkor. Whatever. Ezt követően alá kellett írnom egy háromoldalas tájékoztató és beleegyező nyilatkozat utolsó oldalát - miután aláírás helyett tanácstalanul forgattam a kezemben, keresve a szöveget, odaadta az előző három oldalt is, így a főcímeket legalább átfutottam, arról szólt, hogy mindenbe beleegyezem, amibe csak lehet.

A doktornő eközben többször is frusztrációját és csalódottságát fejezte ki irányomba, amiért nem tudtam fejből, hány kg vagyok (nem jutott eszembe, hogy megnézzük a kiskönyvemben, mert a védőnő amúgy le szokott mérni), nem találtam rögvest a hepatitis szűrésem leletét papíron (ami amúgy benne van a gépben, ami előtt épp ült), és egyébként is furcsa, nehezen vizsgálható helyen volt a méhszájam, biztos volt méhszájműtétem (nem volt). A cselekmény egy pontján rájött, hogy onnan vagyok ismerős, hogy egyetemen én oktattam pszichiátriára. Orvosi kommunikációra nem én oktattam. Úgy 40 perc után közölték, hogy akkor vegyem fel itt ezt a kórházi hálóinget, bevezettek konkrétan ugyanabba a szobába, ahol a Lányt is szültem, kikötöttek a baba szívhangját és a fájások erősségét mérő géphez, behívták a férjemet is és utasítottak, hogy számoljam és írjam a fájások hosszát és gyakoriságát - ez némiképp meglepett, mivel épp azt számolta a gép is, amire épp rákötöttek, szépen látszott a papíron, de azért számoltam egy fél óráig, aztán abbahagytam, senki sem hiányolta.

Ezen a ponton azért komolyabban felmerült bennem, hogy most hazamegyek, mégis mit keresek zárt méhszájjal kórházi hálóingben hanyattfekve gépekre kötve? A baba szívhangja tök jó, mozog is, otthon meg legalább néha felállhatok és sétálhatok a lakásban és nem csesznek le vadidegenek mindenért. Meg is kérdeztem illemtudóan, hazamehetek-e, de azt mondták, nem, és a műszerekről se vesznek le, amíg meg nem szülök, ellenben nyugodtan felállhatok és sétálhatok fél métert, ameddig enged a vezeték. Szóval csapdába estem. Nagyon szomorú voltam ezen a ponton. Le is csökkentek a fájásaim, gyakoriságban nem, csak erősségben. Idegi alapon. De legalább rájöttem, hogy innen most már csak úgy szabadulhatok, ha megszülök.

Később csodák csodája mégis tágult a méhszájam két ujjnyira, úgyhogy behívták a szülésznőmet, később az orvosomat. Pont, mint a Lánynál, reggel 5 körül megrepesztették a magzatburkot, abból kiderült, hogy mekóniumos a magzatvíz - akkor pedig záros időn belül meg kell szülni, mert annak a jele, hogy bent már nem érzi jól magát a baba. Úgyhogy rám kötöttek oxitocint, amiből alig folyt be valamennyi, máris brutál felerősödtek a fájások, időnként könyörögtem fájdalomcsillapítóért, egy ponton felvetettem, hogy megcsászározhatnának, de nem vettek komolyan, aztán egyszer csak megéreztem a fejét - az egy nagyon tipikus, égető érzés, és akkor lehet tudni hogy már nincs visszaút.

Kibújt, leszívták belőle a magzatvizet, elvitték, de aztán visszahozták és meg tudtam fogdozni meg mellre tudtam cuppantani, aztán elvitték, hogy kapjon antibiotikumot - ezt a gyerekintenzíven adják, és utána onnan lehozzák a csecsemőosztályra, ott is megvizsgálják, és utána majd onnan kihozzák nekem. Így kaptam meg a fél kilenckor született gyereket délután kettőkor. Ehhez már hozzá voltam szokva a Lánynál, nem is számítottam másra és csak kicsit bosszantott, hogy soha senki nem mond semmit azon kívül, hogy "menjen vissza a szobájába, anyuka".

Ami a szülést illeti, jé, basszus, tényleg nem emlékeztem, hogy ez ennyire fájdalmas, pedig biztos a múltkor is fájt. A szülésznőm aranyos volt, de a múltkorinál valóban fiatalabb és éreztem rajta, hogy néha elbizonytalanodik, nem volt annyira stabil pont. Az orvosom a múltkorihoz hasonló laissez faire stílust tolta - hogy mondjuk a kitolási szakasz kezdetén még kimegy valahova, aztán bejön és tök nyugisan kezdi összerakni a szívót, miközben már kilátszik a gyerek haja. Persze, valóban össze kell rakni a szívót, és mit izguljon, mégis valahogy az az érzés volt, mint amikor zuhan a repülő és a másodkapitány nekiáll ráérősen megszerelni a pohártartót - de jól vagyunk és ez a lényeg. A férjem pont úgy viselkedett, ahogy kell, biztatott és lehetett bele kapaszkodni.

Összesen hat óra telt el a kórházba érkezés és a születés között, ami valóban kevesebb idő a múltkorinál, mégis intenzívebbnek tűnt, a Lánynál volt egy hosszú pihenő az epidurál miatt, itt ilyen nem volt. A szülést követő fő érzésem most az volt, hogy végre túl vagyunk rajta, többet inkább ne csináljunk ilyet.

A kórházi tartózkodás alatt ezúttal rutinosként a csecsemős nővérek szoptatási tanácsai helyett (három óránként öt percre kell mellre tenni a pólyában lévő babát, amúgy cukros vizet kapjon) a La Leche Liga protokollt követtem (szoptassam konstans egyfolytában), így nagyon hamar lett tejem, a baba meg eszik, mint a gép, szépen lemértem nekik, mennyit eszik egy-egy alkalommal, a főnővér megítélte, hogy a pantone színskála alapján sárgasága nem haladja meg a normális szintet, így három nap után hazajöhettünk.

Egy ponton túl már inkább röhögtem a kórházi személyzet stílusán, voltak köztük teljesen normális, kedves és segítőkész nővérek, és volt az, amikor a kétágyas, fizetős szobában (tízezer/fő/éj) a szobatársammal egyetértésben fél méterrel odébb tettük az asztalt, hogy jobban el lehessen férni, és akkor bejött egy húszévesforma leány, köszönés helyett az áthelyezett asztalra mutatott és konzervatívabb kutyaidomárok stílusában rám förmedt, hogy "AZ OTT MI?!!!". Először azt hittem, kiborítottunk valamit, esetleg cserepesnövényt hozott be a szobatársam vagy élőhalat, de kiderült, hogy csak az asztalra gondol - szerintem vicces, hogy ha orvosi mivoltomban járok arra, akkor ugyanez a kiscsaj szépen köszönne és adjunktusasszonyozna, dehát, mint innen már tudjuk, "más a szakmai kapcsolat és merőben más a privát jó modor".

Itthon lenni meg szuper, a gyerekek elképesztően cukik, most például mindkettő alszik. 

Sose lesz már időm blogot írni

2016.09.03. 16:56 - címkék: Címkék: lány nyafogás Fiú -

Hű, nagyon nehéz két gyerekkel lenni, még így is, hogy full time itthon van a férjem és osztozunk rajtuk. Az egyik egy igény szerint szoptatott, letehetetlen újszülött, a másik egy nagyon mérges hároméves. A Lány ugyanis nagyon szereti a kistesóját, engem viszont utál, és ezt úgy összességében is nehéz elviselni - hogy elveszett az, amikor kettesben vagyunk a kis Lánnyal és ez nekem is hiányzik; és az adott szituációkban is nehéz - amikor fülsértően visít és rossz anyának nevez, mert véletlenül odébb toltam a nyulát. A baba meg nem alszik, nyűgös - valószínűleg semmi baja, de azért parázunk azon, hogy elkapja a még mindig tartó taknyot és köhögésünket. De különben nagyon cukik, a Lány megsimogatja a Fiút, és ha nem etetem meg azonnal, rám szól, hogy adjak már neki tejet. Úgyis csak a szépre fogunk emlékezni.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Here comes the sun

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította