Ma is tanultam valamit

2016.11.21. 09:20 - címkék: Címkék: feminizmus -

"Emlékszem, az első normális tusvonalam után madarat lehetett volna velem fogatni, és rettenetesen boldog voltam akkor is, amikor hosszas próbálkozások után rátaláltam a megfelelő színű korrektorra. Számomra ezek mind kedves pillanatok voltak." - a Joy magazin szerkesztői köszöntője és egy hosszabb cikke is a make up-shaming jelenségről szól, vagyis arról, amikor a magukat nem sminkelő nőknek áll feljebb, az igénytelenséget bátorságnak nevezik, neadjisten lesajnálóan nyilatkoznak arról, akinek az arca merő "vakolat".

"Ha félsz attól, hogy mit fog szólni az arcodhoz, amit akkor vágsz, miközben elélvezel, akkor a kutyapóz a neked való." - a Joy magazin másik, hosszabb lélegzetű cikke arról szól, mire figyelj, amikor először fekszel le egy pasival. 

Öööö. 

Akkor mi a probléma

2016.11.14. 17:12 - címkék: Címkék: nyafogás -

Kiraktam oldalra a számlálót. Már csak 106 nap van tavaszig. 

Hétvégén majd felmegyünk a hegyekbe

2016.11.14. 11:46 - címkék: Címkék: lány emberek Fiú -

Hétvégén elvittem a kis Fiút társaságba - szombaton a Magyar Mozgásterápiás Egyesület Szakmai Napjára, vasárnap meg a ruhacserére. Babával menni nagyon vicces, egyben zavarbaejtő: ha csak úgy beslisszolok egy előadást követően a kérdések résznél és leülök a hátsó sorban, senki ügyet sem vet rám, nem zavarom meg az előadást, max a szünetben odajönnek az ismerőseim vagy én hozzájuk. Ugyanez hordozókendőben alvó babával: egyvalaki hátrafordul megnézni, ki jött be, meglát, olyat fejet vág, hogy azonnal még öt ember hátrafordul, míg végül mintegy húsz táncterapeuta néz minket ellágyultan, az előadót meg senki. A kedvenc részem az volt, amikor szünetben kicsit felébredt a baba és megszemlélte a magyar táncterápiás szcéna krémjét, amely körülötte gyülekezett, majd a kendőt rágcsálva vigyorgott Juditnénire, aki épp azt magyarázta neki, hogy "engem nézzél, ne a Sujtó Katit". Egyébként részben azért mentem, mert arról a külföldi konferenciáról számoltak be, ahová nagyon el szerettem volna menni, de pont szültem, részben meg azért, mert akartam egy kicsit táncterapeutákkal bandázni, és ez pont olyan társaság, amelynek a szakmai rendezvényére simán be lehet állítani babával. 

A ruhacserén meg az volt a kedvenc részem, amikor felpróbálgattam pár ruhát (köztük nagyon durva cipőket), miközben a fiú Lucia kezében volt és hosszas, komoly értekezést folytattak egymással a körülöttük zajló eseményekről, azaz ruhákról: Lucia kommentálta neki az eseményeket, ki mit próbál fel és hogy áll neki, a Fiú meg babanyelven válaszolt ("hö, heö, heö"). 

Különben semmi extra, mindenfélén aggodalmaskodom - eleget eszik-e a baba, van-e elég tejem, mikor lesznek betegek a gyerekek valami ovisvírus miatt, meg hát a klímaváltozás (de szerintem értelmes ember már aggódik a klímaváltozás miatt, főleg, ha van gyereke), mikor hagyja abba a kis Lány a folyamatos mérgelődést (legutóbb egy évet mondtak az ismerőseim). Vettem is egy könyvet a testvérek közti viszonyról, bár eleinte az volt a tervem, hogy megoldom IQ-ból, mostanra rájöttem, hogy áh, ide könyv kell. Egy darab témába vágó könyv volt az Alexandrában a kétszáz párkapcsolati önsegítő könyv és másik kétszáz gyereknevelés témájú önsegítő könyv között. Érdekes. Gondolom, a gyereknevelős könyvek egy részében található a testvérségről szóló fejezet, de még így is meglepett. 

The old hometown looks the same

2016.11.07. 15:35 - címkék: Címkék: emberek nyafogás Sopron -

Megmutattuk Sopront a kis Fiúnak is, ha már a Lánynál ez olyan jól sikerült, hogy sír, ha szóba jön a hazautazás Budapestre. Sétáltunk sokat erdőben, forraltboroztunk a Fő téren (egy deciliter forralt bort szavaztam meg a szoptatós anyának). A Lány forrócsokizott és a Harrerban is csak az alkoholmentes (kétféle) trüffelekből ehetett, mert az alkoholosak (kb. tízféle) a személyzet szerint _nagyon_ alkoholosak. Megkóstoltam az országtortát ugyanitt, összehasonlítási alapom semmi, máshol még nem ettem, dehát ez elképesztően finom és érdekes. A tonkababos forrócsokiról talán már beszéltem.

Megvettem a Margaret Mahler életéről szóló soproni könyvet a Cédrusban, el nem tudom mondani, mennyire fel vagyok háborodva basszus: ez egy romantikus szerelmi történet, amelyben valóság és fikció keveredik! Margaret (eredeti nevén Schönberger Margit) szerelmi szála mellett az életét kutató két fiatal újságíró is egymásba szeret. És tényleg vadul keveredik benne valóság és fikció, Margaret mindenféle párbeszédeket folytat édesapjával és már Sopronban Freud titkos tanait olvassa titokban, ami egy hülyeség, mert csak később találkozott a témával. Félre ne értsünk, nekem semmi bajom nincs a fikcióval, nekem is vannak fiktív barátaim, de csinálják otthon a négy fal között és ne vonuljanak az utcára, mit mondok a gyereknek ne keveredjen ész nélkül a tényekkel egy életrajzi kötetben. Aargh.

A rokonokat is meglepően jól bírtam most, szerintem ők is fejlődtek, meg én is, ráadásul a második gyereket szerencsére már nem övezte ugyanaz a tömeghisztéria, mint az elsőt. Eleve kevesebben özönlöttek ide megnézni, és senki sem nyígott, hogy hadd maradjon fürdetésre is. A Lány születésekor még itthon lakó nagymamám azóta mindenki legnagyobb megdöbbenésére önként beköltözött egy közeli idősotthonba, így elég volt ott meglátogatni, nem találkoztunk vele naponta kettőszázszor, így össze sem vesztünk.

Voltam a Bányászati Múzeumban is, most nem tudtam nekik dolgozni, lévén rám kötve egy bébi, csak megmutattam a babát és megbeszéltem igazgatóasszonnyal az élet dolgait, úgy is, mint magyar egészségügy, politika, testvérféltékenység; és voltunk Hajnalkáéknál, ahol rengeteg gyerek volt, és bár nagyon cukik voltak, továbbra is mélységes tiszteletem mindenkinek, aki ilyen mennyiségű gyerekzsivajt és -mozgást huzamosabb ideig elvisel, én előbb lennék bányász, mint óvónő, pedig klausztrofóbiám is van.

Sétáltam párszor az erdőben az Élet Dolgain Merengve, azon az útvonalon, amin mondjuk tizenhétévesen is sétáltam, csak akkor mindenféle pasik miatt bőgtem meg verseket olvastam és nem volt rajtam hordozókendőbe kötött csecsemő, és arra gondoltam, hogy ja, hát egyébként ez hiányzik nekem magamból. A líra. Régen volt bennem líra, elsősorban rebbenő szempillák, hosszúszoknya, szorongások és napraforgók formájában, aztán mindennek a helyét átvette a gyakorlatias hatékonyság, a bosszankodás és a tanárnős szemüveg. Még csak nem is sima próza lett belőlem, hanem mindjárt egyből teendőlisták. Sóhaj. Najólvanakkor, majd veszek egy rúzst. 

Aztán főztem be birssajtot, meg a nagypapám echte fertőrákosi fügéjéből fügedzsemet, és vettem forrócsokiporokat elvitelre. Már csak az Ugg-okat kell majd otthon előszedni és készen állok a télre.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Here comes the sun

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította