Kieg. a munkahely-témához

2015.07.22. 23:22 - címkék: Címkék: munka pszichiátria nyafogás - komment

Még van az az érv is, ami az egészségügyön kívül dolgozó honfitársaink körében fel szokott időként merülni,hogy tudniillik én felesküdtem meg Hippokratesz meg ingyen tanított az állam és ezért kötelességem a népet szolgálni halálomig. Ez így érvelésszinten szerintem valamelyest érthető, végül is tényleg nem fizettem tandíjat, illetve de, volt egy év, amikor volt tandíj, emlékeztek? Nem volt lényeges összeg, kijött az ösztöndíjból. Na mindegy, arra akarok kilyukadni, hogy hat évig jártam egyetemre, majd 11 évig dolgoztam az állami egészségügyben, ezalatt már csak a saját pénzemből szabadidőmben tanultam, szóval szerintem legalábbis kvittek vagyunk. Az eskü meg arról szól, hogy ne árts, képezd magad, meg a titoktartásról. Illetve az eredeti verzióban benne van az is, hogy nem távolítasz el hólyagkövet, erre a borbélymaffia miatt volt szükség, a hólyagkő-eltávolítás ugyanis anno az ő kiváltságuk volt. Egyébként itt van az eredeti meg (kicsit lejjebb) a mai magyar orvosi eskü is, érdekes összehasonlítani a kettőt. 

Amúgy beszéltem az intézetvezetőnkkel (asszem - kissé kaotikusak manapság a hatalmi viszonyok), tisztáztam vele mindenféle esetleges félreértést a visszatérésemet illetően, és vettem az orchideámnak pajzstetű elleni spray-t a szomszédos kertészetben. A munkahelyem felé vezető úton összefutottam egy kolléganővel, akivel sosem voltunk szorosabb munkakapcsolatban és aki szinte mindig vidám, optimista és lendületes (vagy annak tűnik). Most megállított és nem kevésbé vidáman figyelmeztetett, hogy vissza ne jöjjek dolgozni, amíg nem muszáj. 

A szabály az szabály

2015.07.22. 23:12 - címkék: Címkék: lány - komment

A múltkor meg a Lány egy piros lapáttal és egy homokozójáték delfinnel meregette a vizet a soproni uszoda gyermekmedencéjében (egyik játék sem volt homokos, a delfinnel eddig csak a szobában játszott amúgy is). A mellettünk lévő kisfiú megkérdezte, mik azok, mire az egyébként nagyon kedves és jószándékú apukája mindenféle rosszallás nélkül, kedvesen elmagyarázta neki, hogy azok homokozójátékok, és azokkal nem a medencében játszunk, hanem a homokozóban, mert a medencében a fürdősjátékokkal játszunk, nézd, itt a kacsa meg a vízikerék. Hát ez van, mi meg punkok vagyunk, homokozójátékkal játszunk az uszodában, fuck the system. Erről jutott eszembe. 

Amikor már azt hittem, nem lehet ennél cukibb

2015.07.22. 15:58 - címkék: Címkék: lány - komment

Lány (megölel): - Anya, megvédelek, nehogy bántson valaki. Ha bántanak, kiabálj hangosan, hogy: Kati, Kati!*

*A valódi nevét használta, ami nem ez. Egyébként én tanítottam neki még régebben, hogy ha bántják, akkor kiabáljon hangosan - gyermekönvédelem 1.0. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása