Benyújtottam a pályázatomat a Nemzeti Kulturális Alaphoz: alkotói támogatásra pályázom ismeretterjesztő könyv megírására. Az alkotói támogatás max bruttó százezer forint havonta, max egy évig, szóval nem egy vad összegről van szó.
Áttekintve a pályázatomat egyébként én sem vagyok biztos benne, hogy adnék magamnak, elsősorban mivel semmi igazolható tapasztalatom nincsen sem a helytörténetírás, sem a bármilyen történetírás, sem a bányászat terén, és az írás terén is csak elenyésző (mármint azokhoz képest elenyésző, akiknek főállása az írás és eleve elte töri-magyarról jöttek és esztétikát tanultak szabadidőben), szóval teljesen világos belőle, hogy egy műkedvelő laikus hobbijáról van itt szó. De azért természetesen: ha Ön vagy családtagja a NKA pályázati bíráló bizottságánál dolgozik, kérem, segítse elő, hogy pályázatom az irathalom tetejére kerüljön. Az a címe, hogy Brennbergbánya jelene és múltja történetekben.
Még egy dolgot akartam mondani a könyvről. Amikor írtam ilyen vicces posztokat brennbergi utaimról (ezeket), akkor többen jelezték, ismerősök és idegenek is, hogy milyen jók, meg hogy lehet, hogy a könyv elkészülésének krónikája viccesebb lenne, mint maga az elkészült könyv. Ezért szeretném ezt a félreértést eloszlatni: ez már az, ez már maga a könyv. A könyv úgy fog kinézni, hogy "elmentem ide, beszéltem vele, ő azt mondta, utána elmentem oda, megnéztem ezt, ő meg azt mondta, ja és egyébként ezt olvastam a könyvtárban". Szerves része lesz maga a folyamat, azaz lesz egy ilyen élménybeszámolós / útikönyves vonulat is benne. És vicces is lesz, meg érdekes. Mint megtudtam, infotainment a műfaj neve, amelynek során tényeket közlünk szórakoztató modorban. Nem, nem olyan lesz, mint egy blogbejegyzés, mert azért ezek a bejegyzések túl tömények, ezt nem akarja az ember 300 oldalon keresztül, de minden további nélkül szerepelni fog benne, amikor a szakadó szeptemberi esőben a Bányásznapról hazafelé menet a Bányászhimnuszt énekeltük a Brennberg-Sopron helyijáratos buszon, mármint eleinte egy nem teljesen józan komlói bányász, az őt támogató két meghatott néni, a főmuzeológus úr, a selmeci diákdalokat kutató miskolci egyetemista suhanc meg a nyári szoknyájában vacogó furcsa blogger/pszichiáternő, később pedig még az utazóközönség mintegy harmada is, szerencse fel!
Az én fejemben egy nagyon klassz könyv van, az a fajta, amit akkor is élvezet olvasni, ha amúgy a világon semennyire sem érdekel a helytörténet vagy a bányászat, ugyanakkor a felénél úgyis rá fogsz jönni, hogy tulajdonképpen érdekel a helytörténet meg a bányászat. Nagyon, nagyon kíváncsi leszek, hogy mit sikerül majd ebből papíron a valóságban összehozni. Jelenleg még nem kezdtem el írni, mert az anyaggyűjtésnél tartok, de a múltkor elolvastam egy elég nyomi és semmilyen és modoros és vékony magyar riportkönyvet, aminek az előszavából kiderül, hogy 3 évig gyűjtött anyagot a szerző, majd 3 évig írta, ráadásul úgy, hogy kapott rá egy vagon pénzt, szóval úgy annyira nem érzem, hogy túl lassan haladnék.