Főleg könyv

2015.05.04. 18:55 - címkék: Címkék: könyv lány emberek - 4 komment

A Könyvfesztiválról akartam még mesélni, az elmúlt pár évben valahogy összekötődött a rendezvény a Lány szülinapjával és fejlődési fázisaival, és ez klassz.

A 2013-as Könyvfesztiválon mindenórás terhesen vettem részt, konkrétan arra a napra voltam kiírva, amelyiknek a reggelén ott kávéztam és sütiztem a Millenárison a büfében. A férjemnek hivatalos megjelenése is volt, valami kerekasztalon (kerekasztalban?) vett részt, és már eleve úgy fogadta el a felkérést, hogy rendben, ott lesz, kivéve, ha szülünk. De nem született Lány a rendezvény alatt, csak pár nappal később. 

A 2014-es Könyvfesztivált már nagyon vártam, nem is magát a rendezvényt, hanem a hozzá kapcsolódó időszakot: amikor még kizárólagos szoptattam és nem alvó csecsemőmmel szenvedtem és tél volt és hó és halál, jó, az nem, de utálom a telet, akkor mindig arra gondoltam, hogy már csak pár hónap és ott fogok (alkoholmentes)sörözni a haverjaimmal meg a majdnem egyéves Lánnyal a Millenárison és majd veszek neki szülinapjára könyveket. Így is lett, hordozóban alvó Lánnyal a hátamon söröztem, és vettem neki egy Weöres Sándor-kötetet, amit azóta is imád és  felét betéve tudja, mondjuk, ennek megfelelően sok helyen össze van már celluxozva, meg egy Kányádit, de csak mert pont ott ült az öreg és dedikálta, és dedikáltattam neki könyvet azzal az aranyos, bolond nénivel is, hogy is hívják? Sarkady Mária. Meg labdáztunk a füvön, meg megkérdeztük Kislányt, aki már mindent olvasott, hogy melyik leárazott Galaktika-kiadós könyvet érdemes megvenni. A Hajszőnyegszövőket meg a Rizs és a só évét vettem, hát végül is egynek jó volt mindkettő. 

A 2015-ös könyvfesztiválon vasárnap délelőtt voltunk kinn, mert a többi napon a nemzetközi sématerápiás akkreditációhoz szükséges továbbképzésen voltam, ami amúgy klassz volt és hasznos, dehát pont a könyvfesztiválra kellett rászervezni? Vasárnap délelőtt viszont nem voltak sokan és épp a ringatós nő (Gróh Mária) énekelt népdalokat citera és más népinek látszó hangszerek kíséretében, úgyhogy a Lány idén egy dedikált Ringató-könyvet kapott, főként a hozzá tartozó CD miatt, amit én nem annyira szeretek, de ő igen, meg hát kultúrkincs meg kodálymódszer. Emellett megkapta a Graffalós könyv második részét, az elsőt egy kedves olvasótól kaptuk és mindketten rajongunk érte, és a kis Lány tök örült a másodiknak, abban van graffalókölyök is, és dedikáltattuk a szintén agyoncelluxozott Varró Dani-kötetét a szerzővel. Most én tudom, hogy van az az iskola, hogy a könyveket kímélni kell, de szerintem meg használni, és a gyerekkönyvek normál életjelensége a szétszakadozás és megrágódás, erről ne nyissunk vitát. Magamnak megvettem Francois Dolto gyereknevelős könyvét, elég fura, meg az Időfutár első részét, amelyre még a Tímea beszélt rá és sajnos minden hibája ellenére rettenetesen olvastatja magát és ezért sajnos meg kell vennem majd a folytatásokat is. Ja, meg vettem magamnak valami féláras Galaktikás könyvet is, amire Kislány azt mondta, hogy jó, de a címére sajnos nem emlékszem. A Lány meg szaladgált a füvön, megette élete első gombóc fagyiját, és este meg azt mondta, hogy nem volt jó a Könyvfesztiválon! És amikor kérdeztem, hogy miért, akkor sírós hangon azt mondta: "Nagyon megijedtem a furcsa egerektől." És tényleg volt a Geronimo Stilton promónál két plüssegérnek öltözött ember, és tényleg bújt, amikor elmentünk mellettük, de nem gondoltam, hogy ennyire megijedt. Szegény. Ja,és ittam valami hipszter kézműves búzasört is, amíg a Lány és kisfiú asszisztálásával kavicsokat dobált a tóba. 

Minden évben az a benyomásom egyébként, hogy basszus mindenki könyvet ír, és hogy jövőre én is akarok a Könyvfesztiválon dedikálni, csak sajnos ahhoz írni kéne egy könyvet, én meg jelen pillanatban pénzkereső munkára fecsérelem el világraszóló tehetségemet és a nyomtatásban megjelent értékes soraim helyett a függönykarnist választom. Mármint azt veszünk a pénzen. Bár igazából most épp könyvespolcot veszünk, vagyis építtetünk be, a függönykarnis később jön a listán. És tessék, erre kiderül, hogy az Apaparás csávó is könyvet ír, bár az szerintem jó lesz. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása