A Lány meg megtanult beszélni, nagyjából egy hét leforgása alatt többszörösére turbózta az addig ötszavas szókincsét (anya, apa, kacsa, labda, vau-vau) és értelemszerűen kommunikál. Mondtam neki a konyhában, hogy menj, szólj apának, hogy kész az ebéd, és erre bement a szobába és mondta, hogy "Apa! Ebí!". Majd pedig másnap este mondtam neki, hogy menj, szólj az apának, hogy kész a vacsora, ő pedig bement és mondta, hogy "Apa! Ebí!" - mert a vacsorát még nem tudja kimondani, de tudta, hogy az is étkezés. Mert egy zseni. A múltkor is szaladgálás közben egyszer csak bement a cipőboltba, levett a polcról egy virágmintás kis cipőt, leült a földre és elkezdte levenni a sajátját, és mutogatott nekem, hogy adjam rá azt. Meg anyukámnál voltunk, ettünk, és én épp ignoráltam az éhesen nyávogó macskát, mire a Lány lekéredzkedett a székéből, a macskára mutatott, azt mondta "enni!" és odahozott egy őszibarack-konzervet. Mert a macska macskakaja-konzervet eszik, de a Lány még nem tudja elolvasni a konzerven a feliratokat.
Csecsemőnek is cuki és okos volt, de ez a szövegértős, beszélős gyerek mindent túlszárnyal, nagyon jó. Ezt csak az utánam következők (nálam kisebb babát nevelők) kedvéért írom, persze, tudom, "minden baba más, minden anyuka más", dehát a beszélő másfél éves _sokkal_ jobb, mint a csecsemő. És rengeteget lehet röhögni rajta. Sajnos most épp beteg, szerintem ilyenje van.
És innen már nincs visszaút, átléptünk a verbalitás világába, mostantól háttérbe szorulnak a preverbális szerférzetei és jöhet a folyamatos pofázás. Végre.
Tudom, hogy vannak nagyobb írók is, de ha választhatnék, én még mindig úgy szeretnék írni, mint Szerb Antal. Rajongó vagyok, elég nagy gáz, hogy kinyírták, mielőtt még több könyvet írhatott volna, így kénytelen voltam elolvasni a Világ- és a Magyar irodalom történetét is, mert annyira szeretem a stílusát és már minden mást olvastam tőle.
Valójában úgy szeretnék írni, mint Szerb Antal és Susan Orlean, csak utóbbi angolul ír, de non-fictiont szerintem pont úgy kell írni, ahogy ő teszi, és én meg non-fictiont akarok írni, mert egy ponton rájöttem, hogy nekem az fekszik és nem a fikció. Ezért vannak megíratlan riportkönyveim, ellentétben szinte az összes barátommal, akiknek megíratlan regényeik vannak. Szóval két nem különösebben passzoló név, de majd őket fogom példaképként említeni, amikor a következő bestselleremről beszélgetünk a Mokkában. Egyébként nem tudom, Susannek bejönne-e Szerb Antal, én eleve azon is csodálkozom, hogy az amerikaiak bármit értenek belőle, hát azért az Utas és holdvilág nagyon európai szerintem. Neil Gaimannek anno megvettem A Pendragon legendát meg egy magyar népmeséket, utóbbit saját bevallása szerint olvasgatta is, a regényt szerintem max feltette a polcra, de az is tök jó, ha ezek között valahol van egy Pendragon legenda, amit én vettem.
Ja, vettünk egy lakást.