Dolgok

2014.07.13. 20:00 - címkék: Címkék: lány emberek nyafogás - 3 komment

Remélem, az van, hogy a napokban véget ér(t) a nyár azon része, amikor Budapesten vagyunk és beteg a Lány vagy más baja van, és elkezdődik az a része, amikor Sopronban meg Pesthidegkúton meg Balatonlellén meg negyedik, még el nem tervezett helyszínen nyaralunk. Különben meg nem tudom, mit írjak ide, mert mostanában csak az történik velem, hogy beteg a gyerek meg megtanult járni a gyerek meg elképesztően cuki dolgokat mond és nagyon szeretem, dehát az ilyesmit unják az olvasók, meg különben is. 

Mindenesetre az elveimet, miszerint a Lány nem láthat tévét, feladtam a betegség alatt - először egy seb volt a bokáján, ami miatt nem mehetett homokozóba, majd lázas lett, majd kiütéses, ami miatt nem mehetett napra, és/vagy szakadt az eső, szóval sokat voltunk a lakásban és egy ponton betettem a Frakk, a macskák réme c. dvd-t és azóta a Lány eddigi ugatása (sima va-va) rengeteget fejlődött, most hosszú, halk morgással indul, amelyet a végén egy felívelő, jól elkülönülő vakkantás követ. Amúgy elég vicces. Irma néni: "Károlykám? Ugye, tudod, hogy ma mozijegyünk van?" Károly bácsi (kelletlenül leengedi az újságot): "Ó, de kár." Hát erre tanítjuk a fiainkat? 

Tündértánc, lepkehimlő

2014.07.07. 12:37 - címkék: Címkék: munka lány - 11 komment

Mostanában meg táncterápiás szakirodalmat olvasok néha, a konferencia óta kedvet kaptam hozzá megint. Tök érdekes, és nagyon nekem való, mert annyira jól ötvözi az idegtudományok legújabb, kézzelfogható eredményeit és a totál elszállt virágosnadrágos módosult-tudatállapotos hippiséget, hogy csuda. 

Van egy csomó érdekes, új csoport is, például "tündértánc" gyerekeknek (jó, ez nem új, csak nemrég mesélt róla egy ismerősöm, de milyen aranyos lehet már), önismeret csak nőknek; terápia teherbe esési nehézségekkel küzdő nőknek, és szokott lenni mozgásterápiás hétvége pároknak is, ide még tavalyelőtt vagy mikor megpróbáltam elhívni a férjemet, dehát kiröhögött sajnos, pedig nagyon kíváncsi vagyok rá, hogyan csinálják ezt párterápiában. Fel kéne bérelnem valami pasit, aki eljön velem, csak sajnos ezt meg etikailag enyhén kifogásolhatónak tartanám. 

A Lánynak meg lepkehimlője van (milyen szép név), hát így jártunk, de legalább ezt csak egyszer lehet elkapni, és ebben már nem fog megbetegedni máskor, így is marad még kétszáz másik gyerekvírus. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása