She talks like someone who's never been hit in the face before

2014.09.30. 12:28 - címkék: Címkék: emberek bántalmazás - 7 komment

Én sem vagyok normális, hogy értelmes teendők helyett Diványt és azon belül is kommenteket olvasok, megyek is mindjárt tűzhelyet súrolni, de ezt meg kell, hogy hangosítsam nektek: 

"Kifejezetten ezzel a területtel foglalkozó szakpszcihológustól tudom, hogy ha egy nő szex közben nemet mond, az egy férfiból erős agressziót vált ki, és könnyen erőszakhoz, sőt emberöléshez vezet. És ez soha nem a férfi hibája. Sok féle ember van, és van olyan, aki az ilyen feszültséget egyszerűen nem képes kezelni. De ez nem tanulható dolog. Vagy van, vagy nincs. Az a nő pechje, ha rosszat fog ki. Éppen ezért baromi veszélyes ilyen helyzeteket előidézni. És bizony ez a nő felelőssége, mert csak ő van döntéshelyzetben."

Most mindenféle feminista felhangot félretéve, ezúton szeretném megvédeni a férfiakat: az általam eddig látottak alapján ők a valóságban többnyire nem agyatlan állatok. Tényleg. Némelyik tök értelmes, gondolkodó, érző lény, beszélni is tudnak, meg döntéseket hozni, meg felelősséget vállalni, meg ilyenek. Mi több, előfordult már, hogy szex közben nemet mondtam egyiknek-másiknak (előjáték, de esetenként akár aktus közben is, ha az épp nem esett jól) (és nem jártam világéletemben a nyugis férjemmel, voltak nehezebb esetek is) és soha egyik sem ölt meg, de még csak pofán sem vertek soha. Ekkora mázlit, mi? 

Cím az egyik kedvenc idézetem ebből a sorozatból. 

Mellekről és még durvább dolgokról lesz szó

2014.09.29. 10:50 - címkék: Címkék: lány nyafogás - 17 komment

Szóval én most már értem, hogy jut el az ember odáig, hogy közterületen szoptasson. Én nem szoptattam közterületen, bár vonaton igen, de igyekeztem elbújni és kendővel takarni. Nem azért, mert annyira szégyenlős vagyok, vagy mert annyira tartanék utastársaim véleményétől, hanem mert úgy gondolom, azt, hogy valakinek megmutassam a mellemet, azt ki kell érdemelni. Nem, nincsenek világraszóló melleim, világéletemben inkább a lábam, a seggem és a sziporkázó intellektusom volt az erősségem, de akkor is: nem mutatom meg csak úgy bárkinek, aki véletlenül épp arra sétál és még csak vacsorázni sem vitt el. És ne áltassuk magunkat, szoptatáskor látszik a mell, hacsak nem vagy zsonglőr, minimum akkor, amikor rárakod a gyereket meg leveszed, én legalábbis sok szoptató nő mellét láttam, pedig nem lestem direkt. Ne értsünk félre, egyáltalán nem zavar, ha valaki az utcán szoptat, de hogy őt sem zavarja, az fura. Az egyik barátnőm azt mondta, szerinte teljesen normális vonaton szoptatni: mindenki előveszi a szendvicsét, akkor a babának is jár a kaja, és ezzel egyet is értek, csakhogy az én mellem nem valakinek a szendvicse. Ja, hogy de. 

Régebben ijesztőnek és értelmetlennek találtam azt is, amikor a barátnőim gyerekei bementek utánuk a vécébe, mondjuk meglátogatott minket a kolléganőm másfél éves kislányával, és bement nálunk tampont cserélni, a kislány meg halálra rémült az idegen helyen és berohant anya után. Milyen már. Ma már a szemem sem rebben, ha úgy kell pisilnem, hogy egy gyerek ül az ölemben közben. A szeparációs szorongás tankönyvi korszakában van, igen, betehetném addig a kiságyába, hogy ott üvöltsön kétségbeesetten, de utána egy évezred megvigasztalni, plusz félek, hogy megutálná az ágyát, ha börtönnek használnám, ja, és sajnálom is. Alapesetben a vécével szemben, az előszobában a hűtőmágnesekkel játszik ilyenkor és én kicsit nyitva hagyom az ajtót, de néha rátör, hogy tíz centire sem távolodhat el tőlem. 

Van még az, hogy a szoptatás sok hónapja alatt amit megeszel, az átmegy az anyatejbe - vagyis én vagyok az, aki nem ehetek tejterméket, holott a Lány a tejfehérje-allergiás. Én nem ihatom számolatlanul a kávékat, mert aztán ő nem fog tudni aludni. Én nem ehetek csilisbabot, mert az ő hasa fájdul meg. 

Lassan, de biztosan kialakul az emberben az a tudat, hogy a teste nem az övé többé, hanem nagyjából köztulajdon. Az intimitás határvonala is máshová kerül, normális ember nem beszélget kakiról, a játszótéri anyukák viszont simán megtárgyalják, a baba hányszor és mennyit és milyen színben. Ha több mint egy évig naponta hat-nyolcszor pelenkát cserélsz, plusz időnként magad sem lehetsz magányos a klotyón, egy idő után elfelejtődik, hogy az ürítés intim, csak az adott személyre tartozik. Van egy kis dobozom a vécében, amiben a női higiéniát tartom, a Lány egy időben rendszeresen kiszedte a helyéről és kidobálta és szétszórta belőle a tamponokat, naponta sokszor - pár hónap után már teljesen természetesnek hatott, hogy itt-ott tamponokat találok a lakásban. 

Szóval érdekes. Kíváncsi vagyok, meddig tart ez és hol a határ. Mert szerintem például a mellem alapvetően az enyém, és az csak átmeneti állapot, hogy éppenséggel valakinek a kajája. Kölcsönadtam őket a Lánynak egy kis időre. Még egy pár hónap és visszakerül hozzám és ismét mell lesz, nem pedig szendvics, amit bárhol nyugodtan kicsomagolhatsz, ha éhes vagy. És akkor majd szülök még egy gyereket és kezdődik elölről az egész, és ha huszonéves lennék és lenne kedvem, akkor szülhetnék még ötöt, és ha mindegyiket két évig szoptatnám, hordoznám és pelenkáznám, akkor legjobb esetben is tíz évig lenne másvalakié a testem, ennyi idő után vajon még visszakerül a végén az ember saját tulajdonába, vagy végképp közkincs? 

Nem kellett volna köpködni a földre

2014.09.24. 21:25 - címkék: Címkék: emberek nyafogás - 42 komment

Ma például, az orvosi váróban fültanúja voltam, ahogy egy minden bizonnyal jószándékú, de ostoba és kártékony nagymama legalább egy óra hosszat folyamatosan alázta a vele lévő tizenkétéves-forma kövér kisfiút. Merthogy nem tudtak tőle vért venni, mert kövér és mert félt, és ha valaki kövér, akkor nehezebb eltalálni a vénáját, ha meg még fél is, akkor még nehezebb. És így majd sohasem fognak tudni rajta segíteni az orvosok, mert ilyen hülye, hogy itt fél meg stresszel, amikor az köztudottan káros az egészségre, de különben is az a baj, hogy állandóan a számítógép előtt ül és nem a valósággal van elfoglalva, és ettől be fog csavarodni és a pszichiátrián fog kikötni. A kisfiú többnyire ült maga elé meredve, néha elkezdett könnyezni, akkor a nagymama jól lebaszta, hogy mit sír, amikor ők, a család mellette állnak és nagyon szeretik. Később a nagymama újságkivágásokat vett elő a táskájából a stresszről meg a tévénézésről és ezeket lobogtatta a kisfiúnak, majd felolvasott neki egy komplett Csernus Imre-interjút. 

Szegény kisfiú. Így utólag mindig sajnálom ezeket a helyzeteket, hogy nem szóltam bele, csak hát konfliktuskerülő vagyok, nincs kedvem vitába bocsátkozni ostoba nagymamákkal, és igen, nyilván jót akart annak a kisfiúnak, de több, mint egy órán keresztül konstans ócsárolni valakit: általában nem segít sem a kövér kisfiúk szorongásán, sem más betegségen, bármit is állít erről Csernus Imre. Nyilván ijesztő, ha az ember nagymama és a kisfia nem egy fakarddal a mezőn a többi kisfiút kergető bajnok, hanem szorongó, elhízott geek. Nyilván nem ilyen unokát szeretett volna ez a nagymama. Ugyanakkor első körben két ismerősöm ugrik be, aki néhány évtizeddel ezelőtt kissé túlsúlyos, szociálisan ügyetlen, számítógépbuzi kisfiú volt, az egyik ma Ausztriában dolgozik programozóként és már tíz éve is forintban hét számjegyű összeget vitt haza, mindehhez van felesége, gyereke is, a másik is választott szakmájában sikeres, mondhatni, közismert név, sajnálatos módon nem visz haza hét számjegyű összeget, ugyanakkor beutazta a világot, rengeteg barátja van, gyönyörű és okos felesége, és gyönyörű és okos kislánya. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden kövér kisfiúból sikeres férfi lesz, mert nyugodtan lehet belőle egyedülálló alkoholista munkanélküli lúzer is, de ez nem törvényszerű. És a folyamatos, levegővétel nélküli kritizálás nem a siker irányába visz. Olyan rossz volt nézni, hogy szegény kisfiút senki nem védte meg. 

Egyébként is elképesztő, hogy beszélnek az emberek a gyerekeikkel például a játszótéren, én eddig nem tudtam, hogy rosszul is lehet csúszdázni, de a múltkor egy nagymama hosszasan osztotta a vele lévő kb. négyéves unokáját, hogy nem így kell, számtalanszor elmondtam már, Petike, már megint rosszul csúszol! Egy darabig figyeltem és próbáltam megérteni, mit csinálhat rosszul Petike, végülis arra jutottam, talán az lehet a baj, hogy a csúszdán ülve nem zárja össze a lábait, hanem terpeszben csúszik le, így a cipője orra súrlódik a csúszda szélén, kissé lefékezve a tempót, és gondolom, a cipőorrnak sem tesz jót az ilyesmi. De lehet, hogy nem ez volt a baj, hanem valamilyen más, számomra észrevehetetlen tartási rendellenesség. 

A másik hasonló eset ugyanúgy kb. 4 éves kisfiú és nagymama-páros, csak a másik játszótéren: a kisfiú feszt hason csúszott le a csúszdán, de lábbal előre, és ez egy elég kicsi, nem nagy lejtésű csúszda, semennyire sem volt balesetveszélyes. A nagymama végig kiabált vele, hogy azonnal hagyja abba, mert így nem szabad csúszdázni, ugyanis mindjárt jön a biztonsági őr és meglátja és nagyon mérges lesz, lám, már meg is látta, ott jön, és mindjárt ideér és a rossz kisfiút elviszi és bezárja. Érted, bazmeg, nem szabályszerűen csúszol a csúszdán, akkor meglátnak, elvisznek és bezárnak. Ezért tart itt ez az ország. 

De nem csak a nagymamák őrültek, a múltkor egy anyuka hintáztatta a kislányát a mellettünk lévő hintán, betette a hintába, 3 éves, kiscsoportos-forma kislány volt, elkezdte lökni, majd utasította, hogy akkor most énekeljen, mert ha nem énekel, akkor nem hintázhat. A kislány hallgatott, anyuka fenyegetőzött, hogy akkor már veszi is ki a hintából. Végül aztán megenyhült és elkezdett ő énekelni, mire a kislány is bekapcsolódott, így végül nem kellett kivenni a hintából. A "Hinta-palinta, hintázik a Zsuzsika" dalocskáról volt szó, a Lány is bekapcsolódott és a maga kis nyelvén énekelt, nagyon cuki volt. Úgyhogy megengedtem neki, hogy hintázzon. 

Az már igazán említésre sem érdemes, hogy vannak ugye azok a gyerekek, akik csak a homokozó szélén ülhetnek, vannak, akik bemehetnek, de nem lehet homokos a ruhájuk (ma is volt egy, a nagymamája magyarázta neki, hogy anya nagyon mérges lesz, pedig melegítőnadrág volt rajta és csak száraz homok borította, egy sima leporolás megoldja az ilyesmit), és vannak, akik bemehetnek, de vizes homokhoz már nem nyúlhatnak (nyáron sem). 

És ne értsünk félre, nem azt akarom mondani, hogy tilos korlátozni, illetve kritizálni a gyereket, szerintem mindkettőt muszáj, nem akarok elkényeztetett kis köcsögöket nevelni, és nem hiszek a határok nélküli szabadságban. De én eddig azt hittem, hogy rettentő kritikus vagyok, erre most kell rádöbbennem, hogy sehol sem tartok, basszus, azt se tudom, hogyan kell szabályosan csúszdázni. 

Babablog

2014.09.20. 22:46 - címkék: Címkék: lány nyafogás - 10 komment

Egy külön bejegyzést kell szentelnem a kis Lánynak, aki nem akar babáról olvasni, az nyugodtan kihagyhatja (de meg ne tudjam, mert megsértődöm). Nem tervezem, hogy már csak babablogot írjak, ugyanakkor a babás bejegyzéseimet olvassák és kommentelik a népek, ha bármi másról írok, azt meg alig olvassák és kb. nulla komment jön rá, szóval lehet, hogy már úgyis csak kismamák olvasnak, és az én privát életem senkit sem érdekel, akkor meg minek mentegetőzöm.

Szóval a kis Lány. Most olyan korszakban van, hogy általában tök jó vele lenni. Csecsemőnek se volt rémes, cuki volt meg minden, de azért egy csecsemővel korlátozott, hogy mit lehet kezdeni. Most viszont már lehet vele rendesen kommunikálni, érti a szavakat és a maga kis nyelvén és gesztusaival kiválóan az ember tudtára tudja adni, amit szeretne. Néha váratlanul utánozza, amit mondunk, leejtek valamit vagy beütöm a könyököm és azt mondom, hoppá, vagy aúúú, és akkor egy kis hangocska azt mondja lentről "oppá" vagy "aú". Minden szónak van egy külön hangszíne, az "apá"-t mindig kedvesen, vékony hangon és némi áhítattal mondja, az "anyaaa" meg mélyebb hangú, nyafogóbb. Mostanában a laptopját nyomogatja, és utánozza, a "négyzet" szó például két ggyiii!!!gggye!!! kiáltáshoz hasonló hangsor, ilyen japán karatekiáltásra emlékeztet. Ha telefonálok, mindig megkérdezi, hogy "apa?" vagy hogy "ma?" - az a mama, vagyis anyukám, őket ismeri azok közül, akikkel gyakran beszélek. Fotókat is szeret nézegetni, saját magáról a fényképalbumot, bizonyos képeken mindig nevet; van egy, amin a férjem megsimogatja a kezében lévő kisbaba fejét, ennél a Lány mindig megsimogatja a saját fejét, és van, amin a csecsemő apát itatja bögréből, erre valamiért mérges. Szeretek vele játszani meg olvasni neki, meg a játszótéren nézni, miket művel. Jó, hát van az a hangulata, amikor kizárólag kézben hajlandó lenni és az elég idegesítő, választhatok, hogy úgy pisilek, hogy a kezemben van egy Lány, vagy leteszem és ott a lábamba kapaszkodva zokog és húzgál. És még azt is szeretem, ahogy emlékszik dolgokra, nem is tud beszélni, de napokkal ezelőtt látott toppantgatva szaladgálni egy kislányt a játszótéren, tökre tetszett neki, és ma megkérdeztem, hogyan szaladgált a kislány a játszótéren? És nevet és utánozza. Mert olyan okos. 

A bölcsi, az úgy ment, hogy megvannak a fokozatok és akkor lépsz tovább a következőre, ha az előző nagyjából rendben ment, elég gyors, legalábbis az ismeretségi körömben jobban elhúzzák a beszoktatást, de nekem igazából tetszik. Tavasszal már voltunk ott megnézni és kb. egy órát ott töltöttünk, vagyis számomra már nem volt ismeretlen a hely.

Hétfőn délután mentünk először, egy órát voltunk ott úgy, hogy a Lány eljátszott, én meg a sarokban ültem, néha odajött, de leginkább egy fa kisvonattal volt elfoglalva, amire fel is lehetett ülni, és egy kisfiúval rendre elszedték egymástól. Később meg akarta ölelni a kisfiút, de az elszaladt, egyébként joggal, mert a közeledő Lány az esetek felében ölelni vagy megsimogatni szeretne, máskor meg beléd markol, nem fáj, de azért picit kellemetlen.

Másnap otthagytam, vagyis odaadtam az egyik csaj kezébe és mondtam, hogy picit játszani fognak, aztán jövök, ekkor épp kinn voltak az udvaron, öt perc múlva kaptam az sms-t, hogy "megnyugodott, épp motort választ". Ja, mert mindig írnak sms-t, amikor abbahagyta a sírást, tök jó, asszem enélkül nem is vittem volna többet. Amikor visszamentem érte, elég szomorúan ült az egyik csaj ölében, de hazafelé már vidáman dumált. Olyan ügyes, olyan gyönyörű, úgy szeretem. 

Harmadik napon másfél órát volt egyedül, délelőtt vittem, és amikor az öltözőben cseréltem a cipőjét, odajött az első napi kisfiú, Gergő, és odahozott nekünk egy cipőt és megpróbálta ráadni a lábára.

A negyedik napon már ott ebédelt volna, de ekkor vittem szemészhez, ezért ez kicsit bekavart (hét elején még nem tudtam), így csak délután egy órára vittem el, hogy ne szakadjon meg a sorozat. Gergő rögtön odajött, amint megérkeztünk, és ott sündörgött. Amikor érte mentem, egy darabig nem szóltam, hogy ott vagyok, csak meglestem, a homokozóban mutogatta egy nagy, állatos kockán a bocit az egyik gondozó csajnak.

Az ötödik napon délelőtt vittem és a férjem ment érte ebéd után, valamennyit evett ott, de itthon aztán még betolt majdnem egy egész zsömlét sonkával, szóval asszem ezen még dolgozni kell majd. A férjem azt mesélte, hogy amikor megérkezett, a Lány megmutogatta neki a többi gyereket, és amikor öltöztette, végig ott állt mellettük és nézte egy kisfiú, a Gergő. Hát mekkora cukik, komolyan. Szóval összességében nem fájdalommentes, nagyon rossz otthagyni a síró Lányt, elváláskor mindig sírt, de jó tudni, hogy max öt percig sír és utána jól elvan. Azt nem tudom, hogy fog ott aludni, de a Bölcsisnénik (mind fiatalabb nálam) nyugtatnak, hogy sok rossz alvó gyerekük volt már, és általában tudnak aludni, mert délelőtt nagyon elfáradnak. Mondjuk megértem, én is elfáradtam, amikor ott kellett töltenem egy órát, hiába nincs annyira sok gyerek (10-12, 3-4 felnőttre), de azok összevissza rohangálnak, fel-le kéredzkednek, játékokon összevesznek, és kb. ötvennek tűnnek, én fel nem foghatom, hogy lehet, hogy valaki önszántából ezt a munkát válassza. Mármint kétségkívül nagyon aranyos, amikor öt cuki kislány fel-le motorozik az udvaron, de minden nap nyolc órában, én tuti megőrülnék, és akkor az etetés meg altatás, meg a kritikátlan mennyiségű pelenkázásról nem is beszélve. Szerencsére ezek a lányok, úgy tűnik, mintha élveznék a munkájukat, vagy csak ügyesen színészkedtek, amíg ott voltam. 

Egyébként mostanában néha jól alszik, vagyis nem tudom, mert nem vezetek naplót, csak felidegesítettem magam, amikor egyszer egy hónapig írtam az ébredéseit, de összességében gyakrabban van jobb éjszakája, és a rosszabb is jobb, mint régen a rosszabb. Szóval van remény így 17 hónaposan, hogy valaha még kialszom magam egyszer. Ami érdekes, hogy nagyon sokáig nem volt hajlandó az ágyában elaludni, viszont nappal egy kis ideig szívesen játszott benne, ezért valamikor pár hónapja bevezettem, hogy esti szoptatás után beteszem a kiságyba, játszunk (az kb. azt jelenti, hogy kidobálja a plüssöket, én meg visszaadom), és amikor feláll és sírni kezd, hogy kivegyem, akkor kiveszem és kézben, a hintaszékben (amiért örökre hálás leszek, imádom!) elaltatom és utána beteszem. Míg egy napon lefeküdt a ágyában és nem sírt, hogy vegyem ki, hanem forgolódott, és elaludt ott benne. És azóta az ágyában alszik el. Megérett rá, vagy ne tudom. Persze, az első ébredéskor (éjfél és reggel 5 között bármi) általában átkerül a mi ágyunkba, de aki szerint ez kényeztetés, annak még nem volt rosszul alvó gyereke és bekaphatja. A fal mellett van a 180 cm széles ágyunk, a fal és köztem a Lány, mindenki elfér. Szóval igen, könnyebb és élvezetesebb most a gyereknevelés, mint mondjuk fél évvel ezelőtt. 

Ja, a dobáláson elbuktam, azóta is rendületlenül dobál, én rendületlenül mondom neki, hogy nem szabad, de már látom a szemén, hogy na, kezdi. Tudja, hogy nem szabad, és dobja. Kíváncsi leszek, a bölcsiben mit fog művelni ezen a téren, mondjuk őt ismerve az eddig nem dobáló gyerekeknek is meg fogja tanítani, hát, az élet kemény. És még a szoptatásról akartam írni, bár magánügy, de aki idáig eljutott az olvasásban, annak elárulom, hogy reggel és este szoptatom és a reggelit majd el akarom már hagyni, mert nem szeretem, az esti meg tőlem aztán maradhat akármeddig. Fura, mert megütközöm, amikor járóképes gyerekeket szoptatnak az anyáik a játszótéren (egyébként is elővenni a mellemet a játszótéren, hát ez egy másik bejegyzés témája asszem), de esti fürdetés után, lefekvés előtt egy szoptatás meg simán belefér, a kis álmos, pizsamás Lány cseppet sem tűnik túlkorosnak hozzá. 

Dolgok

2014.09.20. 13:54 - címkék: Címkék: lány emberek nyafogás bányászat - 9 komment

Úristen, mennyi minden történik. Elkezdődött a bölcsis beszoktatás, szerintem jól megy, elváláskor sír egy kicsit a Lány, de utána már jól elvan, játszik egyedül vagy a többiekkel, mondjuk ott még nem aludt, arra nagyon kíváncsi leszek, hogy fog menni. Végül heti két nap mellett döntöttem, ennyit lesz bölcsis egyelőre. Beindult a kis Projektem, amiről nem beszélhetek inkognitóm megőrzése végett, de munka, én találtam ki, és lassan elkezdődik, remélem, menni fog, szeretni fogja a célcsoport és én is, és dőlni fog a pénz. A kolléganőm, akinek átveszem a magánrendelését, átadta az infókat, hamarosan rendelek nála. Meghirdettük a lakásunkat és egy hét alatt találtunk vevőt, és mi is megtaláltuk a leendő lakást, ami meglepő módon nem annyira kompromisszumos megoldás, hanem basszus tényleg nagyon jó, de ezeket még nem merem elkiabálni, mivel mindkét fronton csak ajánlattételnél tartunk és még szerződést sem kötöttünk, mindegyik több hónapig fog tartani és addig bármi közbejöhet, izguljunk, hogy ne jöjjön. Voltam kontrollon a szemésznél, aki a retinaleválásomat műtötte, és kiderült, hogy a másik szemem is egy kissé rozoga, ugyan még nem kell vele semmit sem csinálni, csak rendszeresen kontrollálni, de jaj. Nagyon ijesztő hír, asszem azért nem vagyok konstans pánikban, mert már régóta tudtam, mert azzal is láttam a fényeket és mert a statisztika is ezt mondja, szóval nem lepődtem meg, inkább örülök, hogy még nem kell vele semmit csinálni, hátha sose kell, másrészt az előzőnek a műtétje is tök jól sikerült, jól látok vele. Elvállaltam egy negyedik munkát is, ismeretterjesztés, kisírtam, hogy csak októbertől kelljen csinálni, mert most el vagyunk havazva. Bár esélyem nagyon nincs, de mégiscsak beadtam egy pályázatot a Nemzeti Kulturális Alaphoz, amennyiben adjanak tíz hónapig havi bruttó százezer forint alkotói támogatást Brennbergbányáról szóló könyvem megírására, úgyhogy ha véletlenül megnyerem, akkor az elég nagy para lesz, egyúttal kiváló motiváció (le kell adni nekik az időszak végén egy kész anyagot, vagy vissza a lóvét). Ha a Nemzeti Kulturális Alap pályázati bíráló bizottságának tagja Ön, kedves Olvasó, kérem, gondoljon rám sokat és szeretettel. Fogok járni mozgás- és táncterápiás szupervízióba is októbertől, a módszer Anyjához, remélem, nem lesz teljesen haszontalan (bevallom, most épp semmi kedvem hozzá, de már ciki lenne lemondani). A Lány meg mindig becsukja a bal szemét és ezért elküldtek minket szemészhez, ahol semmi baja, meg neurológushoz, aki talán vizsgálná tovább, jövő hét elején megyünk vissza hozzá a szemészeti lelettel, és akkor eldönti. Egyébként teljesen egészséges, okos, csodálatosan cuki, már tud kisautózni (az olyan, mint a kismotor, csak alacsonyabb és négykerék-meghajtású) és mindent megért, szóval rettenetesen aggódom, egyúttal igazából azt gondolom, hogy nincs semmi baja. A sok teendő miatt persze nem tudunk Sopronba menni, pedig ez az időjárás a leggyönyörűbb Sopronban, a hűvös, párás, napfényes őszi idő, hogy minek kell nekem ennyi hülyeséget csinálnom, ahelyett, hogy sétálgatnánk ott az erdőben a kis Lánnyal, rejtély. 

Nagyon mélyen lakozik a földbe temetve

2014.09.12. 14:38 - címkék: Címkék: zene bányászat - 5 komment

Nem is tudom, mit mondjak erre, leginkább megható, dehát elfogult vagyok nyilván. Igen, ez egy hiphop-dal Brennbergbányáról. Hát nem csodálatos? Hát nem cuki? Szerintem az.

Ruhák és más kalandok

2014.09.08. 13:47 - címkék: Címkék: vásárlás lány nyafogás - 13 komment

Volt nálunk Mona, hozott egy vagon ruhát* a Lánynak, aki teljesen rájuk kattant és a fejébe húzta a neki tetszőket, felnőtt sálat és lányka cicanadrágot egyaránt. Az enyém ez a ruha lett, tényleg nagyon jó viselni, közben eszembe jutott, hogy a múltkori ruhacserén egy rózsamintás nyáriruha kapcsán azt mondták a Medúzalányok, hogy az nem az én stílusom, mert cuki - hát majd megmutatom, mennyire cuki tudok lenni. Senkit ne tévesszen meg a vastagkeretes szemüveg és a racionalizáló szigor, ebben a rózsaszín selyemruhában egészen tündérszerű, légies jelenség leszek, halkszavú, suhanó léptű, rebbenő tekintetű, galambok ülnek a verebekhez minden félrecsúszott nyakkendődben, figyeljetek csak. Mondjuk lehet, nem a hegymászószandálommal kellene felvenni majd. 

Egyébként meg mindenfélét beterveztem erre az évre, nehéz, ám izgalmas idők következnek ránk, áruljuk a lakást, amiben lakunk, és valahova költözünk majd. Abban az időszakban, amikor az ember már eladta a lakását, de az újba még nem költözött be, mert tart az ügyintézés, akkor hol szokás lakni felnőtt, családos embereknek? Szingliként nyilván egy barátnőmnél, de így? Van olyan rövid távra albérlet?** Bútorokat raktárba kell tenni? Szülőknél vidéken? De akkor már dolgozni fogok, négy helyen, mondjuk ebből kettő otthon végezhető, de a másik kettő személyes jelenlétet igényel. Nem tudom, lehet, hogy túlvállaltam magam, ugyanakkor mindegyik csak heti pár óra, és kell a pénz kertkapcsolatra. Ja, és még mozgásterápiás szupervízióba is fogok járni, mert még csak hat éve és százezer órája tanulom a módszert, úgyhogy már csak száz óra szupervízió meg egy szakdolgozat, de úgyis most olvastam, hogy ha abbahagyod a tanulást, elbutulsz, és idős korban is nyelvtanulással meg ilyenekkel kell szellemileg frissnek maradni, én meg éppenséggel nem vagyok a szellemi frissességem csúcsán. Szerencsére ma megtudtam, hogy a terhesség alatt hormonális hatásra zsugorodó női agyterületek később visszanyerik eredeti méretüket, ami igazán megnyugtató, ugyanakkor gyanítom, hogy nem a játszóterezéstől nyerik vissza. Szóval tulajdonképpen egyetlen dolog miatt kell aggódni, hogy senki ne legyen beteg, a többit majd valahogy megoldjuk. 

A Lány különben elképesztően cuki, azt mondja, hogy "anya". Pontosabban: anya, anya, anya, anya, anya, anya! Úristen, én vagyok valakinek az anyukája. Azt is mondja, hogy "alma", és az "a" betűket kissé "aó"-san ejti, nem tudom, ez melyik tájszólás. 

*Mert neki van a ruhaboltja

**Ha valakinek van egy üresen álló lakása, lehetőleg Óbudán, amit kiadna nekünk 2-10 hétre, ne habozzon közölni. 

Főleg festmény

2014.09.01. 15:31 - címkék: Címkék: emberek - komment

Van az Oldi, aki tök érdekes képeket fest, oldalt is van hozzá link - nekem személy szerint az Oktogon a kedvencem, de úgy tűnik, a kutyásak mégis népszerűbbek -  és most indított egy játékot, ahol ingyen fest nekünk választott témáról, ha akarjuk. Én mondjuk csak Sopront festetném, elég nagy szégyen, hogy jelenleg is két, Győrt ábrázoló olajfestménnyel élek együtt, mindkét szobánkban van egy. Most viccelek, de közben komolyan így van. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása