Never give up, never surrender

2014.11.19. 20:24 - címkék: Címkék: nyafogás bányászat - 14 komment

Nos, nem nyertem pénzt a magyar államtól a Brennberg-könyvemre, mondjuk egy kissé megkönnyebbültem, mert nevetségesen rövid idő alatt kellett volna összehozni. Így viszont foglalkozhatom vele lassan, és persze megpályázom mostantól évente. 

Érdekelnek a ruhák

2014.11.18. 11:24 - címkék: - 10 komment

Pár napja azt mondtam Monának, hogy nem érdekelnek a ruhák*, mire ő biztosított róla, hogy de. Aztán utána útközben elgondolkodtam ezen, hogy most engem tényleg nem érdekelnek a ruhák? Vagy érdekelnek? Hogy mondhattam olyat, hogy nem érdekelnek a ruhák? 

Az van, hogy nem érdekel az öltözködés, és nem érdekel a divat sem. Nem érdekel, mint téma. Nagyon szívesen beszélgetek emberekkel saját magukról, más emberekről, pszichiátriáról, bányászatról, kajáról és könyvekről, de ruhákról nem szoktam beszélgetni. Vannak kolléganőim, akik szoktak, hát <ásítás>. Most ezt kit érdekel? A lehető legkevésbé sem érdekel például az olyasmi, hogy ki mit viselt az Oscar-díj átadáson, vagy hogy mik a jövő őszi trendek. 

Ugyanakkor nagyon szeretem a ruhákat. A saját ruháimat. Venni is szeretek ruhákat, mi több, amikor három hónapig nem vettem, akkor rögtön meg akartam írni ezt a könyvet. De főként azt szeretem a ruháimban, hogy történeteket mesélnek, hogy velem vannak az életeseményeimen és utána emlékeztetnek rá, hogy a történetem részei. És én szeretem a történeteimet, nyilván nem véletlenül írok naplót, majd blogot. Szeretem az epizodikus emlékeimet. Akárhova utazom, veszek ott valami ruhát, ha nincs pénzem, akkor olcsót, mindegy, az a lényeg, hogy aztán az ócska és vigasztalan pesti februárban a New Yorkban vásárolt táskámmal a vállamon utazhassak az ócska és vigasztalan BKV-n. A ruháim emlékeztetnek rá, hogy ez is történt velem és az is én vagyok, hogy az életem nem csak munkahely, hanem utazás is. Találkozásokra emberekkel, egy csomó ma már barátomról például tudom, hogy mi volt rajtam, amikor először találkoztunk - azt már jóval kevésbé, hogy mi volt őrajta, hát ilyen egoista vagyok, most mit csináljuk. Kivéve Suzie piros pufidzsekijét. De például a középiskolás barátnőim egy-egy jellegzetes darabjára is emlékszem, az Anikó kis virágokból álló horgolt blúzára, meg a Hajnalka nagymargarétás szoknyájára, meg a Réka nagyon menő, mai szemmel valószínűleg borzalmas (bocs :) bordó ruhájára, amit Pesten vett a Satöbbiben, és volt egy hozzáillő színű vastag harisnyája, ami a színét véletlen mosási baleset révén kapta, de remekül passzolt.

És amit még nagyon szeretek, az a Változás, az Idő, amire szintén emlékeztetnek ruháim. Elmagyarázom. A kis fekete ruhám, amit akkor vettem, amikor a férjemmel éppen valamiféle párkapcsolati krízisben voltunk asszem, és erről beszélgettem a pszichoterápián a pszichológusommal, és nagyon szomorú lettem, és szomorúan bementem a Promodba, és ott gyógyírt leltem a kis, fekete, nyári vászonruhában. Amit aztán évekkel később, már harmonikus kapcsolatban a házassági évfordulónkon, a Corvin-tetőn látunk rajtam viszont, majd további évekkel és egy terhességgel később akkor, amikor legelőször vigyáz anyukám a babára és mi elmegyünk ebédelni a Nobuba. Nem direkt ezt vettem fel, hanem ez került a kezembe és épp megint rámjött, mert lefogytam a szoptatás meg a tejmentes diéta miatt. Értitek, mi mindent látott az a kis ruha? Mindenféle dolgokon végigkísért. De ez csak egy példa, mesélhetnék még kabátokról és pulcsikról, vagy a barna bőrcsizmámról, amiről mindig a munkahelyem "bántalmazó kapcsolat"-jellege jut eszembe, van ugyanis az éves beszámoló januárban, ami mindig rémes, lehangoló, hosszú és önbizalomromboló, arról szól, hogy lebasznak minket, mert rosszul teljesítettünk tavaly, valamint elmondják, hogy a jövő év mennyivel rosszabb lesz mind anyagi, mind emberi erőforrás-szempontból. Ezért egyik évben már hetekkel korábban elhatároztam, hogy aznap délután veszek egy barna bőrcsizmát, és az egész idő alatt a barna bőrcsizmámról álmodoztam, majd vége lett, kimentem és megvettem. Különben tök jól néz ki. 

Szóval ezt így egész sokáig tudnám folytatni, mármint a ruháimról való mesélgetést. Ugyanakkor szerintem még soha nem néztem meg semminek a címkéjét, hogy milyen anyagból van. (Mondjuk a nagyon szar anyagot azért tapintással is érzi az ember). Vagy sose néztem ki valamit egy divatlapban és utána mentem el megvenni. Pláne nem vettem magamnak sose olyasmit (illetve az olcsó verzióját), amit ez vagy az a sztár viselt. És tudom, hogy ilyen-olyan nevesebb tervezők néha szoktak fast fashion boltoknak is tervezni, de még sohasem merült fel bennem, hogy odafigyeljek erre és vegyek egy Mittudoménkicsoda-táskát vagy kardigánt a H und M-ben. Nem a H&M miatt, abban szoktam vásárolni néha. Szóval hogy most akkor érdekelnek engem a ruhák vagy sem, hát mittudomén. 

*Mondjuk lehet, hogy valóban nem volt túl hiteles, miközben épp már fél órája a saját felkaromat simogattam a kasmír pulóverben, amit hozott. Nagyjából azóta is konstans azt simogatom. 

'This is the point of modern art,' said BWG. 'To show you that art isn't always what you couldn’t do.’

2014.11.12. 21:13 - címkék: Címkék: lány - 4 komment

Ígérem, nem lesz állandó gyermekrajz-rovat (asszem), de a Lány első képzőművészeti alkotását azért muszáj posztolnom. A bölcsiben csinálták Márton-nap kapcsán, természetesen a csőrt és lábakat már nem a Lány, hanem az Anikó néni rajzolta oda.

20141112_204003_liba.JPG

Beszél, beszél, beszél és kérdez

2014.11.11. 15:03 - címkék: - komment

Na jó, kérdezni még nem kérdez a Lány, de mindenfélét mond. Most az a kedvencem, amikor az mondja a nyuszijára, hogy "nyuszi álmos", és ásítást tettet, meg amikor a képeskönyvben a répához érünk, azonnal felpattan és megkeresi a nyuszit, hogy megetesse vele. Ugyanebben a könyvben a plüssnyúllal puszi adat a mókusnak és megszagoltatja a virágot. Meg amikor megyünk mondjuk a konyhába enni és azt mondja "gyorsan, gyorsan!", meg amikor kilép valaki a liftből és én azt mondom, hogy "viszlát", és a nálam lévő nagyon picike Lány is azt mondja, hogy "viszlát!". Meg amikor azt mondja, hogy "nem" - nem tudom, ez meddig lesz vicces, gondolom, egy ponton majd idegesítővé válik, de most még mindig röhögök rajta. "Kicsim, jössz aludni?" "Nem!". "Gyere, vedd fel a sapkádat!" "Nem!". "Van kaki a pelusban?" "Nem" (utóbbi esetben még hazudik is). A repülőgépre azt mondja, hogy "bébe", mert a Húgom repülőgéppel jött és azon hozott neki egy hatalmas plüssbékát, az a bébe. Egy zseni. 

Got to keep the loonies on the path

2014.11.10. 09:47 - címkék: Címkék: pszichiátria - 1 komment

"Luhrmann pszichiáter rezidensekkel végzett kutatásai mutatták meg, milyen gyakran használják a pszichiáter rezidensek az egymás közötti viták elintézésére egymás ellen fegyverként a másik pszichiátriai zavarokkal való 'megvádolásának' módszerét. Általában személyiségzavarokkal vádolják a másikat, aki ellenszenvesen viselkedik, gyakran késik, vagy más módon nem szimpatikus. Az ilyenkor a másikra (annak háta mögött) ráaggatott 'nárcisztikus', 'borderline', 'kényszeres', 'hisztériás' jelző célja az, hogy az ilyen címkét használót úgy tüntesse fel, mintha a kettejük közötti vitában tudományosan bizonyítható módon is neki lenne igaza, hiszen a másik úgymond személyiségzavarban szenved. Ha egy beteg nem szimpatikus a rezidensnek, nem hisz neki, ez is könnyen átalakulhat pszichiátriai diagnózissá: 'a betegnek II. tengely szerinti patológiája is van', utalva a DSM személyiségzavarokat jelölő II. tengelyére. Mindez tehát arra utal, hogy a patologizálás kísértése állandóan jelen van, amikor egy kollégával, beteggel valakinek konfliktusa van, mert ez az egyik leghatékonyabb fegyver (különösen szakember részéről) a másik diszkreditálására. Ennek elkerülésére törekedni tehát elsőrendű kötelesség." 

Egyrészt, gyanítom, hogy szakorvosokkal ugyanezt az eredményt kapta volna a kutató. Másrészt mi a munkahelyemen simán a kollégákra szoktuk aggatni a teljes palettát, hebefréntől és katatóntól kezdve tetszőleges szorongásos zavarokig, nem állunk meg a kettes tengelynél; valamint nem csak kollégák és betegek, de tágabb rokonságunk és idegesítő politikusok vagy közéleti személyek is hamar kaphatnak pár diagnózist. Harmadrészt Kovács József: Bioetikai kérdések a pszichiátriában és a pszichoterápiában (innen az idézet) és Buda Béla: Az elme gyógyítása c. könyveinek elolvasása nélkül senkit sem engednék át a rezidensvizsgán. Ötöst meg csak az kapna, aki a Foucault-t is olvasta. De nem a klasszikus pszichiátria megtanulása helyett, hanem amellett. Fél nap után özönlenének a panaszlevelek a rektorhoz. 

 

Naponta százszor, kefével

2014.11.07. 09:55 - címkék: Címkék: internet emberek - 17 komment

Már elnézést, hogy semmi önálló gondolatom nincs és átmentem linkajánlóba, de most halál komolyan az van a 8.-as biológia tankönyvben, hogy naponta többször, ricinusolajba mártott kefével kell a kamaszlánynak a szemöldökét fésülni? Mi a faszomnak kell a szemöldökömet fésülgeti? Meg a szempillámat? Fésülni? Meg a nyakamat felfelé masszírozzam, hogy ne legyen ráncos? Meg sminkeljek? Jó, én nem sminkelek, egyszer úgy is hívott egy mérges, borderline beteg a munkahelyemen, hogy az a "festetlen arcú görény", de kamaszkoromban még sminkeltem. Csak sajnos úgy érzem, hogy sminkben, de még profi sminkben sem vagyok sokkal szebb, vagyis nem annyival, mint amennyi hercehurcával jár a dolog, egyszerűen nem állta ki nálam az előny-hátrány elemzést ez a dolog. Én kérek elnézést. A szemöldökömet és a szempillámat néhány havonta be szoktam festetni kozmetikussal, ha ez valakit megnyugtat. 

Egyébként nem gondolom, hogy a kamaszleányok a nyolcadikos biológia tankönyvből építik fel a világnézetüket, szóval szerintem túl nagy lelki zavart nem okoz az, ha oda faszságok vannak írva, de azért vicces. Meg persze, ami a nemek egyenjogúságát illeti, kíváncsi lennék, a fiú szépségápolás fejezet mit tartalmaz ugyanebben a könyvben, elég-e néha letusolniuk meg max egy hónaljstift. 

Rivaldafény, világhír

2014.11.06. 14:49 - címkék: Címkék: internet - 6 komment

Képzeljétek, van az apapara blog, amit olvasok (egy apuka írja, aki pszichológus is egyben, és itt tör ki belőlem a rejtett férfisovoniszta, klasszisokkal értelmesebb, mint a sok anyablog) szóval ott kinn van most, hogy szavazz rá a Goldenblogon, hát mondom, jól van szavazok, odatévedek a Goldenblog honlapjára, és látom ám, hogy van Pszichológia kategória. Mondom, jé, és milyen blogok vannak itt? Jé, például az isolde. Valaki benevezett, képzeljétek. Mondjuk szerintem sok keresnivalóm nincs ott, meg egyébként is, de ha valaki szeretne, azért csak szavazzon, baj nem lehet belőle, hátha nyerek egy könyvutalványt vagy internetelőfizetést vagy mittudomén, manapság mit adnak. 

Jó ügy

2014.11.04. 20:12 - címkék: Címkék: emberek - 1 komment

Haldokolni szomorú dolog, rágondolni se jó, hospice-házakat támogatni sem különösebben divatos, én például bevallom, hogy minden tiszteletem azoké az évfolyamtársaimé, akik (ketten) hospice-ban önkénteskedtek, én nem tudtam volna. De a lényegre térek, most úgy tudjátok támogatni az ügyet, hogy támogattok egy jótékony futót, aki futásával a Magyar Hospice alapítványnak gyűjt (meg akkor már lehet neki drukkolni is a versenyen)*. Tehát itt van ez a fiatal pszichiáterleány, aki fut, küldjetek neki pénzt** vagy pedig fussatok ti is. 

*Erről van szó érthetőbben: "Maratonista, félmaratonista futóink minden lépésükkel segítik a gyógyíthatatlan daganatos betegek humánus életvégi ápolását. A Nárcisz Futókör tagjai jótékony célra ajánlják fel egy-egy versenyüket, hiszen a táv teljesítésén kívül adománygyűjtő feladatot is vállalnak. Közös cselekvésre buzdítják környezetüket: szeretteik, ismerőseik, munkatársaik a drukkoláson túl felajánlásaikkal a versenytáv egy-egy szakaszát támogatják." A szóban forgó kolléganő ötvenezer forintot szeretne gyűjteni futásával az Alapítványnak és november 15-én futja körbe a Balatont (vagy mit kell ott csinálni), szóval addig kell meggondolni. 

**De bele kell írni a megjegyzés rovatba a nevét, mert különben nem tudják, kinek küldöd a futókörön belül a lóvét. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása