Nem kellett volna köpködni a földre

2014.09.24. 21:25 - címkék: Címkék: emberek nyafogás - 42 komment

Ma például, az orvosi váróban fültanúja voltam, ahogy egy minden bizonnyal jószándékú, de ostoba és kártékony nagymama legalább egy óra hosszat folyamatosan alázta a vele lévő tizenkétéves-forma kövér kisfiút. Merthogy nem tudtak tőle vért venni, mert kövér és mert félt, és ha valaki kövér, akkor nehezebb eltalálni a vénáját, ha meg még fél is, akkor még nehezebb. És így majd sohasem fognak tudni rajta segíteni az orvosok, mert ilyen hülye, hogy itt fél meg stresszel, amikor az köztudottan káros az egészségre, de különben is az a baj, hogy állandóan a számítógép előtt ül és nem a valósággal van elfoglalva, és ettől be fog csavarodni és a pszichiátrián fog kikötni. A kisfiú többnyire ült maga elé meredve, néha elkezdett könnyezni, akkor a nagymama jól lebaszta, hogy mit sír, amikor ők, a család mellette állnak és nagyon szeretik. Később a nagymama újságkivágásokat vett elő a táskájából a stresszről meg a tévénézésről és ezeket lobogtatta a kisfiúnak, majd felolvasott neki egy komplett Csernus Imre-interjút. 

Szegény kisfiú. Így utólag mindig sajnálom ezeket a helyzeteket, hogy nem szóltam bele, csak hát konfliktuskerülő vagyok, nincs kedvem vitába bocsátkozni ostoba nagymamákkal, és igen, nyilván jót akart annak a kisfiúnak, de több, mint egy órán keresztül konstans ócsárolni valakit: általában nem segít sem a kövér kisfiúk szorongásán, sem más betegségen, bármit is állít erről Csernus Imre. Nyilván ijesztő, ha az ember nagymama és a kisfia nem egy fakarddal a mezőn a többi kisfiút kergető bajnok, hanem szorongó, elhízott geek. Nyilván nem ilyen unokát szeretett volna ez a nagymama. Ugyanakkor első körben két ismerősöm ugrik be, aki néhány évtizeddel ezelőtt kissé túlsúlyos, szociálisan ügyetlen, számítógépbuzi kisfiú volt, az egyik ma Ausztriában dolgozik programozóként és már tíz éve is forintban hét számjegyű összeget vitt haza, mindehhez van felesége, gyereke is, a másik is választott szakmájában sikeres, mondhatni, közismert név, sajnálatos módon nem visz haza hét számjegyű összeget, ugyanakkor beutazta a világot, rengeteg barátja van, gyönyörű és okos felesége, és gyönyörű és okos kislánya. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden kövér kisfiúból sikeres férfi lesz, mert nyugodtan lehet belőle egyedülálló alkoholista munkanélküli lúzer is, de ez nem törvényszerű. És a folyamatos, levegővétel nélküli kritizálás nem a siker irányába visz. Olyan rossz volt nézni, hogy szegény kisfiút senki nem védte meg. 

Egyébként is elképesztő, hogy beszélnek az emberek a gyerekeikkel például a játszótéren, én eddig nem tudtam, hogy rosszul is lehet csúszdázni, de a múltkor egy nagymama hosszasan osztotta a vele lévő kb. négyéves unokáját, hogy nem így kell, számtalanszor elmondtam már, Petike, már megint rosszul csúszol! Egy darabig figyeltem és próbáltam megérteni, mit csinálhat rosszul Petike, végülis arra jutottam, talán az lehet a baj, hogy a csúszdán ülve nem zárja össze a lábait, hanem terpeszben csúszik le, így a cipője orra súrlódik a csúszda szélén, kissé lefékezve a tempót, és gondolom, a cipőorrnak sem tesz jót az ilyesmi. De lehet, hogy nem ez volt a baj, hanem valamilyen más, számomra észrevehetetlen tartási rendellenesség. 

A másik hasonló eset ugyanúgy kb. 4 éves kisfiú és nagymama-páros, csak a másik játszótéren: a kisfiú feszt hason csúszott le a csúszdán, de lábbal előre, és ez egy elég kicsi, nem nagy lejtésű csúszda, semennyire sem volt balesetveszélyes. A nagymama végig kiabált vele, hogy azonnal hagyja abba, mert így nem szabad csúszdázni, ugyanis mindjárt jön a biztonsági őr és meglátja és nagyon mérges lesz, lám, már meg is látta, ott jön, és mindjárt ideér és a rossz kisfiút elviszi és bezárja. Érted, bazmeg, nem szabályszerűen csúszol a csúszdán, akkor meglátnak, elvisznek és bezárnak. Ezért tart itt ez az ország. 

De nem csak a nagymamák őrültek, a múltkor egy anyuka hintáztatta a kislányát a mellettünk lévő hintán, betette a hintába, 3 éves, kiscsoportos-forma kislány volt, elkezdte lökni, majd utasította, hogy akkor most énekeljen, mert ha nem énekel, akkor nem hintázhat. A kislány hallgatott, anyuka fenyegetőzött, hogy akkor már veszi is ki a hintából. Végül aztán megenyhült és elkezdett ő énekelni, mire a kislány is bekapcsolódott, így végül nem kellett kivenni a hintából. A "Hinta-palinta, hintázik a Zsuzsika" dalocskáról volt szó, a Lány is bekapcsolódott és a maga kis nyelvén énekelt, nagyon cuki volt. Úgyhogy megengedtem neki, hogy hintázzon. 

Az már igazán említésre sem érdemes, hogy vannak ugye azok a gyerekek, akik csak a homokozó szélén ülhetnek, vannak, akik bemehetnek, de nem lehet homokos a ruhájuk (ma is volt egy, a nagymamája magyarázta neki, hogy anya nagyon mérges lesz, pedig melegítőnadrág volt rajta és csak száraz homok borította, egy sima leporolás megoldja az ilyesmit), és vannak, akik bemehetnek, de vizes homokhoz már nem nyúlhatnak (nyáron sem). 

És ne értsünk félre, nem azt akarom mondani, hogy tilos korlátozni, illetve kritizálni a gyereket, szerintem mindkettőt muszáj, nem akarok elkényeztetett kis köcsögöket nevelni, és nem hiszek a határok nélküli szabadságban. De én eddig azt hittem, hogy rettentő kritikus vagyok, erre most kell rádöbbennem, hogy sehol sem tartok, basszus, azt se tudom, hogyan kell szabályosan csúszdázni. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása