Beülhetnénk, ha már itt vagy, Mari

2014.08.10. 13:34 - címkék: Címkék: kultúra kaja - komment

És akkor még azt is kitaláltuk, hogy ezen a hétvégén jöjjön fel anyukám Budapestre és vigyázzon a Lányra napközben, és mi addig elmegyünk például a Gellért fürdőbe. Csak közben rájöttünk, hogy házassági évfordulónk lesz mindjárt, és olyankor a férjem el szokott vinni puccos étterembe, kivéve tavaly, amikor még csak négy hónapos volt a Lány és akkor csak rendeltünk szusit, az adott napon azonban nem lesz bébiszitterünk, meg a férjem is dolgozik, mert hétköznap, úgyhogy hozzuk előre, csak nem válunk el a hátralévő tíz napban, long story sort, elmentünk a Csalogány26-ba ebédelni, meg moziba. Ez már nem az a kellemesen oldott hangulatú hely volt, mint a Kistücsök, éreztem, hogy ugyan nem az angol királynőnél eszünk, de azért talán mégiscsak jobb, ha szépen ülök a széken és rendesen fogom a villát, és hát ide azért nem igazán hozhattuk volna el a Lányt érzésem szerint. Négyfogásos menüt ettünk borokkal, az én soromban minden finom, de átlagos volt, kivétel ez alól a kacsamáj, amitől dobtam egy hátast, annyira jó, puha, szájban olvadó gyönyör. A borok nem hagytak bennem mély nyomot, a desszerthez habzóbort kaptam, amit nem szerettem, a férjemmel itattam meg. 

Ami a filmet illeti, a Holnap határán c. scifi-t néztük, jó volt, nagyjából a Groundhog Day-t (Idétlen időkig) képzeljük el akció-scifiben, csápos idegenekkel, Tom Cruise-zal meg egy jócsaj katonanővel. Semmi világraszóló, de rendesen összerakott szórakoztatás, nem unatkoztam. És mivel egy plázában voltunk, vettem magamnak éjszakai krémet és akciós minitermékeket a Body Shopban, argánolajos testvaj, mmm. Az élet egy folyamatos örömforrás. És a rossz hír: az Aréna Plázában a Haagen Dazs fagyizó helyén valami frozen joghurtos cucc van, hova lett a Haagen Dazs? Bezárt az egyetlen magyarországi HD fagyizó? Kelet-Európa, basszus. 

Ma meg főztem paprikás krumplit, miután a havi kajakeretünket elköltöttük fine dining-ra az elmúlt napokban, hát szerintem így kell élni. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása