What the fuck was I thinking

2008.05.03. 23:25 - címkék: - 3 komment

Egyetemi éveimnél tartok a lánykori naplómban, micsoda kalandos idők voltak azok is, úgy értem, egy átlagos sitcom-ba illőek. Lefeküdtem az egyik legjobb barátommal, ami önmagában para, ráadásul az akkori pasim megtudta, mert a kocsijában hagytam a táskámat, és benne volt a naplóm és ő elolvasta, de aztán megbocsátott és visszamentem hozzá, persze, a barátságban ez okozott némi törést, aztán kirúgtam a pasimat, de akkor nem jöttem össze mégsem a szóbanforgó baráttal, mert független akartam lenni kicsit, de közben... szóval az a fajta kavarás, amit többnyire már a negyedik évadban vesznek elő, és annyi benne a fordulat, hogy az már erőltetettnek tűnik.

De nem erről akarok beszélni, hanem idézni az alábbi beszélgetést a húszéves koromból.
(Ülünk a lépcsőn és a közös ismerőseinkről dumálunk.)
"isolde: - Tényleg mennyire sokfélék az emberek. Tök érdekesek.
Ex: - Ja, én is szeretem őket."

Lucia megkérdezte a múltkor, mire fel ez a nosztalgiahullám nálam, szerintem az, hogy mostanában csomó ilyen előre vivő dolog történt velem, szakvizsgáztam, magánrendelni fogok, betöltöttem a harmincat. Ilyenkor szoktam a régi naplóimat olvasgatni, amikor új korszak van az életemben vagy efféle. Nagyon érdekes látni, hogy egyrészt mennyire kis hülye voltam, és hittel műveltem/magyaráztam a legnagyobb baromságokat, másrészt pedig, hogy a lényegesebb dolgokról mennyire pontosan ugyanazt gondolom most is, mint akkor. Például, hogy "szeretem az embereket", ezt azért így egy az egyben lehet, hogy nem jelenteném ki (nem is én mondtam), mivel mindig van egy-két kivétel, akiért épp nem vagyok oda, de hogy tök érdekesek, mert annyira sokfélék, simán.

Úgy sajnálom ilyenkor, hogy már nem írok naplót, és ezeket az éveket max egy blogból tudom majd visszaolvasni, ami azért cseppet felszínes.

Bezzeg a régi naplóim milyen mélyek és épületesek olykor.
"Basszus, megettem egy zacskó fruttit.
Csak nehogy feldiffundáljon az agyamba és beépüljön a szövetek közé.
Hol is tartottam? Ja, sehol."

I could no longer fly

2008.05.02. 21:12 - címkék: - 1 komment

Ezt a számot hallgattam agyon mostanában, valamelyik yummie-mixben volt eredetileg. A Winter Family egyébként néha kissé elborult, improvizatív cucc, de a Garden pont nem az, csak nagyon szép. A többi számukért menjünk a myspace-oldalukra.


You caught me
Such a surprise
I don't know how could that happen, I guess
it's because I was watching you for so long, you know
we had some kind of connection

Will you still be sending me a valentine

2008.05.02. 20:21 - címkék: - 2 komment

1.
isolde: - Eleinte mindig nagyon vártam a Volt-fesztivált meg a Szigetet, aztán volt egy pár év, amikor nem vártam vagy nem is mentem ki. Most meg megint nagyon várom.
Hajnalka: - Mert öregszel és arra gondolsz, lehet, hogy idén mehetsz ki utoljára?
isolde: - Basszus, lehet. Ráadásul venni akarok egy új Martens bakancsot, mert a régi már eléggé tropa.
Hajnalka: - Az végülis még belefér, az egy kényelmes bakancs.
isolde: - De bordót akarok venni.
Hajnalka: - Kapuzárási pánik.

2.
mra: - Ezt így összeraktad a jelekből, mint Watson?
isolde: - Nem lehetnék inkább valami vagány nyomozónő? Mondjuk, Veronica Mars? Az a baj, ő még csak középiskolás.
mra (az este további részében Miss Marple-nek szólít).

This isn't the worst thing you've caught me doing

2008.05.02. 01:00 - címkék: - 2 komment

Robert Downey Jr. Tony Stark-alakításába vagyok szerelmes épp, pedig szinkronizálva láttam és még úgy is. Vasember amúgy klassz, pörgős, vicces, látványos szuperhősös mozi, képregényrajongók várják meg a stáblista utáni jelenetet is. 

Megragadtam az alkalmat és romboltam kicsit intellektuális imidzsemen:
isolde: - Megyek moziba.
Ismerős1: - És, mit nézel meg?
isolde: - A vasembert.
Ismerős1: - Az mi?
Ismerős2 (felcsillanó szemmel): - Az egy nagyon jó lengyel filmdráma, Wajda rendezte, vasgyári munkások sztrájkjáról szól. Azt nézed, a Wajda-félét?
isolde: - Ööö. Nem, a szuperhősöset.

Amúgy tényleg van egy ilyen című lengyel filmdráma.  

The saddest story ever told

2008.04.30. 11:15 - címkék: - 13 komment

Két srác ül mögöttem a villamoson reggel, olyan húszévesformák hangjukból ítélve. Hallgatom a zenémet, de így is hallom, mit beszélnek.
Srác1: - Hát az szar ügy.
Srác2: - Ja.
Srác1: - Dehát fogd fel a jó oldalát, figyelj, most azt csinálsz, amit akarsz, mehetsz ide-oda, szabadon mászkálhatsz, nem kell beszámolni senkinek.
Srác2 (próbál meggyőző lenni, de nem megy valami jól): - Hát igen, én is örülök, hogy nem határol be senki, meg a szabadságnak. .... Csak hát mindig eszembe jut valamiről, hogy együtt néztük azt a filmet, meg azt a cuccot együtt vettük meg ilyenek.
Srác1: - Hát az szar ügy. Én amikor a Noémi lelécelt, elraktam minden ilyesmit egy dobozba. Leszedtem a képeinket, meg az órát, amit kaptam tőle, meg a pólókat, be egy dobozba, el a szemem elől.
Srác2 (nem túl meggyőzően): - Ja, lehet az kéne.
Srác1: - Te, és mi volt, hogy volt?
Srác2: - Hát átmentem, de mondta, hogy nem ér rá, mert mennie kell az anyjáékhoz. Aztán lejött mégis egy fél órára sétálni, aztán akkor mondta.
Srác1: - Hát, szar ügy.
Srác2: - Ja.
Srác1: - Akkor, jössz este?
Srác2: - Á, nem hiszem. Nincs így kedvem kimozdulni se, edzésre se mentem tegnap.

Nehéz megállni, hogy ne forduljak hátra, és ne magyarázzam el, hogy idehallgassfiacskám, ez most csak egy fázis, amin keresztülmész, most pár hétig, esetleg hónapig szarul leszel, azt élvezd ki szépen, úgyse múlik el hamarabb, akármit csinálsz, aztán majd egyszercsak észreveszed, hogy ez már a múlt, és már te vagy a másik srác, aki magyarázza, hogy ő hogy élte túl.

Rusty Ryan: Relationships can be...
Danny Ocean: Sure.
Rusty Ryan: But they're also...
Danny Ocean: That's right.

Frutti, neljonharisnya, növekvő tétek

2008.04.28. 21:25 - címkék: - 16 komment

Olvasom a régi naplómat tovább, most tartok 19. évemnél. Különös módon vannak olyan volt szerelmeim, amikről olvasva elábrándozva azt gondolom, "ó, istenem, milyen fiatalok voltunk...", és vannak azok, amikről iszonyú idegesítő olvasni a nyálas szövegemet. Hogy ígymegúgy megtaláltam az igazit. Jééézus. Dehát exekről jót vagy semmit.

Hadd bizonyítsam inkább egy random idézettel, hogy veleszületett tehetségem korán megmutatkozott: már tizenkilenc évesen magas szinten műveltem a rinyálás műfaját.

"Visszavittem az üvegeket és vettem az árán egy nejlonharisnyát. De csak olcsó fajtára volt pénzem és abból csak egy ronda szín volt.
Kaptam értesítést a dékániból, hogy nem kapok szoctámot, mert nem hiszik el, hogy az apám munkanélküli. Á, az a baj az élettel, hogy ahogy öregszel, egyre nagyobbak a tétek. Egyre fontosabbak a problémák. Egyre komolyabbra fordul a dolog.
Nem tetszik ez nekem.
(...)
Jézusom, még csak 4 óra. Mit fogok csinálni hatig? Nincs kedvem tanulni. Nincs kedvem semmihez. Még csokit enni se lenne kedvem (nem mintha lenne csokim, vagy pénzem rá). Pedig tényleg kéne egy kis csokoládét ennem, mielőtt még felvágom az ereimet. Ugye? Az ember nem lesz öngyilkos amiatt, hogy nincs pénze nejlonharisnyára.
(...)
Különben is, nem bírok már ennyit tanulni, elegem van. Frutti* akarok lenni, magastalpú cipőt és műkörmöket, és szoláriumba járni meg kigyúrt pasikkal. Vagy legalább akkor mért nem mentem elte angol szakra."

*(A "frutti" kifejezés Brigitta nevű volt szobatársamtól eredeztethető: azokat a lányokat hívta így, akiknek az agya helyén frutti /gyümölcsös omlós karamella/ van.)

Happy end

2008.04.28. 19:56 - címkék: - komment
Ugye, mondanom sem kell, hogy azóta örömkönnyek között jelentkezett az az ismerősünk, aki állítása szerint fondorlatosan lakásunkba juttatta az előzőekben említett Lisa Ekdahl lemezt, majd évekre megfeledkezett róla.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása