Szóval amivel engem az őrületbe lehet könnyen kergetni, az az, amikor Túlságosan Komolyan Veszik A Blogolást. Hogyan, hogyan, hogyan, miért lehet egy pszichológia cikknek az a címe, hogy "Blogolási motiváció csökkenése?" Hová tart ez a világ? Hogyan, miért lehetséges az, hogy eljön a pillanat, amikor "a blogolás monotom és értelmetlen taposómalommá kezd hasonlítani"?
Atya, úr, isten. (Janice hangsúlyával a Friendsből.)
Figyeljük meg, hogy amíg én itt azzal viccelődöm, hogy majd Anonim Blogfüggők is lesz, meg könyvet írok a blogfüggőségről, közben valaki tényleg meg fogja írni ezt a könyvet.
Nem baj, majd írok róla egy kíméletlen, ám hozzáértő kritikát. A blogomba vagy az American Journal of Psychiatry-be, a téma népszerűségétől függően.
Ma este jon a hugom, meg nem tudom, mit fogunk csinalni hetvegen, de az biztos, hogy elmegyunk Oudewater-be: ott van egy regi merleg, amin korabban a boszorkany-gyanus egyedeket mertek. Persze, ma mar nem vegeznek ki, ha tul konnyu vagy, de egy bizonyos suly alatt kapsz egy igazolast, hogy boszorkany vagy.
Izguljunk, hogy ne essen az eso a hetvegen, es hogy eleg konnyu legyek boszorkanynak.
Ja igen, és hogy ne legyen mások haja a tusolóban, hogy bugyiban is kimehessek pisilni, hogy ne egy mosogató felett kelljen fogat mosnom, és hogy ne az legyen a leggyakrabban elmondott mondatom, hogy: "Sorry, I can't speak Dutch". Ezeket is várom.
Aki akarja, megfejtheti a címben szereplő filmes idézetet, húgom nem játszik, mert vele láttam az egyébként elég rossz filmet vagy húszezerszer. (Volt már olyan érzésed, hogy menni akarsz / és eközben tudtad azt, hogy maradnod kell? / Maradni vagy menni, melyik a jobb?)
Szóval már egy hete csak arra gondolok, hogy hazamegyek hamarosan, és hogy ennek örülök-e vagy inkább mégse. Körülbelül az egyik pillanatban bárcsak azonnal indulhatnék, a másikban meg legszívesebben ideláncolnám magam a biciklitárolóhoz. De aztán gondolkodtam ezen sokat, kognitív pszichoterápiáztam magam a mesterség szabályai szerint, meg kicsit dinamikusan orientáltan is, amikor a Rivotrilos receptről álmodtam, és most már mérhetetlen önismerettel ki merem mondani, hogy nos, kissé ambivalens érzésekkel viseltetem a hazamenetel iránt.
Hát mert itt biciklivel lehet járni dolgozni fél tízre, patak, gólyahír, fák mellett, mely alatt zöld az árnyék, mindennemű felelősséget nélkülöző munkát végzek, közben lehet zenét hallgatni, ráérek aerobicozni járni, szeretek egyedül lenni, nem kell takarítanom, nem kell csekkeket fizetni, érdekes emberekkel találkozom, nyomtat a nyomtató, ingyen ad kávét az automata, gyümölcsöt lehet kapni a menzán, zöldebb a fű. (Ez nem csak egy szófordulat, hanem az óceáni éghajlat miatt tényleg zöldebb a fű, kövérebbek a tehenek, jobbak a sajtok.) Otthon azért, úgy rémlik, elég nagy szívás manapság az egészségügyben dolgozni, rám pedig ez vár.
Mondjuk, azt se felejtsük el, hogy a legutolsó emlékeim otthonról olyanok, hogy február van, hétfő reggel, zuhogó jeges eső, dolgozni kell mennem, és annyi dolgom lesz, hogy nem fog beleférni négyig, ellenben muszáj lesz, mert délután még megyek egy phD kurzusra, és a kettő között még bele kell, hogy férjen egy gyökérkezelés, by the way el ne felejtsem magammal vinni a kamillateát, amivel majd öblögetek naphosszat.
Ellenbenviszont hiányzik a férjem, végülis nem azért mentem hozzá, hogy legyen kivel msn-eznem, hanem a mindennapok közös eltöltése végett, hiányoznak a barátaim (egy csomó szülinapról és esküvőről maradtam le!), a magyar nyelv (nem tehetek róla, mindennemű nacionalizmus hiányzik belőlem általában, de a nyelvnek nagy rajongója vagyok), meg az, hogy végre olyan munkát végezhessek, amelyben van felelősség és szerepelnek benne emberek is. És hogy olyan városban élhessek, ahol lejtenek az utcák, fel és le, és kiülhessek kiülős helyeken, és normális kávét adjanak. És a mozgáscsoportom. Nem beszélve arról, hogy itt éppen véget ért a másfél hónapja tartó napsütéses nyár, és rájöttem, hogy esőben biciklizni no fun at all.
És persze, voltak terveim, hogy hány helyre megyek még itt el, és hova megyek még egyszer vissza, aztán persze nyilván nem férhet bele minden. (Például az egyetem melletti zsebkendőnyi zöld területen birkák legelésznek minden reggel és délután, az időjárási viszonyoktól függetlenül, ugyanazok a birkák, ugyanabban a pózban, és sosem mozdulnak el. Vajon igaziak? Meg kell néznem őket közelebbről.)
Szóval most inkább úgy vagyok, hogy jól van, akkor induljunk már.
Azt még meg kell jegyeznem, hogy elképesztő, ahogy a glória ír.
Szóval Hooverphonicot hallgatok, amióta kedves kommentezőknek köszönhetően kiderült, hogy őket hallottam hétvégén a Grand Place-en Brüsszelben. Kezdem komolyan sajnálni, hogy csak a végére értünk oda (konkrétan az utolsó másfél számra), ellenben lesznek Szigeten.
Itt egy videó, aztán ígérem, nem válik ez szokásommá.
Na, bicikliztem esőben, önszántamból, most már hazamehetek. Igaz, hogy csak az aerobic teremig vezető körülbelül két és fél perces útról van szó, de még dörgött is az ég, meg sötét volt. Klassz.
Nem tortenik semmi azon kivul, hogy zuhog az eso es Portisheadet hallgatok, ellenben felhivnam sebeszet irant erdeklodo olvasoink figyelmet erre az oldalra. (Mondjuk, nem tudom, hany sebeszet irant erdeklodo olvas, de amiota tobben helyreigazitottak egy neuroanatomiai kerdesben valamely House-resz kapcsan, azota semmin sem csodalkozom.)
Szoval kb az egyetlen valoban szakmai jellegu orvosi blog a Billroth3, de ne feljunk, hamarosan ez is trendi lesz es lesz egy csomo. Tok jo lenne pl. irni ilyet pszichiatriabol, vagy inkabb annak valamelyik reszteruleterol, ha nem tudnek mit kezdeni az idommel es/vagy valaki fizetne erte, jomagam is biztosan inditanek egyet. (Figyeljuk meg, hogy tiz ev mulva schizophrenia-blogom lesz es licitalni fognak a gyogyszergyarak, hogy kinek a reklambannere legyen kint es hogy lila vagy zold-sarga hatterrel mukodjek.) Bar egyebkent a legnagyobb igeny nem a szakmabelieknek szolo, journal club-jellegu blogokra lenne, hanem a laikusoknak szolo, ismeretterjeszto jelleguekre, gondoljunk csak bele, milyen nepszeru lenne, ha kozertheto es szorakoztato stilusban, am szakmaisagot szem elott tartva pszichiatriai betegsegekrol irnek. Na, majd ha nyugdijba megyek. Bar akkor meg mar nem leszek eleg up-to-date es egyebkent is regenyeket akarok majd irni.
Azt hiszem, talan tudat alatt egy kicsit tartok tole, hogy ennyi gondtalansag es felelosseg-nelkuliseg utan hogyan fogok majd visszailleszkedni az otthoni munkaba. Csak abbol gondolom, hogy ma azt almodtam, hogy jott hozzam az egyik betegem kontrollra, en pedig elovettem a recepttombomet hogy felirjam neki a Rivotrilt, es rajottem, hogy nem emlekszem, hogyan kell receptet irni. (Miutan harmat elrontottam, megkerdeztem az egyik kollegamat. Meg szerencse, hogy almomban nem volt sajat szobam, hanem negyen voltunk egy kicsi szobaban, plusz a beteg, igy nem kellett messzire menni tanacsert.)
Meg arrol beszelgettunk valamelyik nap a kollegakkal, hogy ki min szokott osszezordulni a parjaval, amelynek soran rajottem, hogy most vagy tokeletesen harmonikus kapcsolatban elek, vagy iszonyu rossz asszony vagyok es egy rendesebb korban a falu mar reg a szajara vett volna. Masok ugyanis olyanokon veszekszenek, hogy a no szulei suru rantassal csinaltak a fozeleket, de anyospajtas higgal, ezert a ferj ugy szereti; hogy anyoseknal keves vizzel szoktak felmosni, ezert a ferj ki van borulva, hogy az asszony mennyire vizesen mos fel; hogy hogyan kell elkesziteni a rantottat; hogy a no nem mehet el a parja nelkul valahova; hogy a ferfi nem mehet el a parja nelkul valahova; hogy hogyan kell vasalni az inget; hogy hogyan kell ablakot pucolni; illetve a hazastarsak beledumalnak abba, hogy a masik mit vesz fel, peldaul a ferfi izlese klasszikus, ezert a no sosem merne felvenni rajzfilmfigura-mintas melltartot.
Engem egyreszt nem erdekel, hogy a ferjem mit vesz fel, egyebkent a farmeros-polos-borostas pasikra bukom, de nem hiszem, hogy hisztiznek, ha matol oltonyben vagy motoros borszerkoban akarna jarni (bar abban ketsegkivul eleg hulyen nezne ki), de azt sem tudom elkepzelni, hogy o dumaljon bele az en oltozkodesembe. Konyorgom, azt fogadtuk meg, hogy egeszsegben, betegsegben, amig a halal el nem valaszt, nem pedig azt, hogy "mostantol nem veszek fel rajzfilmfigura-mintas melltartot, ha az neked nem tetszik, szivem". Hogy elmehet-e a barataival a par egyik tagja a masik nelkul, abba inkabb ne is menjunk bele.
Ja, hat ami a bekes szombatokat megmergezo, hazimunka miatt kirobbano veres harcokat illeti... ha az emberpar a takaritas helyett a kanapen fetrengve teljes sorozat-evadok megtekintesevel tolti a szombatot es fozes helyett kajat rendel, maris nem jon szoba, hogy mennyire vizesen kell felmosni meg milyen a tokeletes rantas.
Asszem a szajara vett volna a falu megis.
((A cimben szereplo idezet Scrubs, 5. evad nem tudom melyik resz, amikor Dr. Cox osztja az eszt a parkapcsolatokrol. Kb az a lenyege, hogy mindenki idegesito, es az a jo kapcsolat, hogy ha az idegesito szokasai ellenere megis vele akarsz lenni.))
Egyebkent mindig az szokott eszembe jutni, amikor egyszer ultem a negyes-hatoson, a karacsony utani napokban, es egy oreg neni azon veszekedett a bacsival, hogy az majdnem rosszul tette be a bejglit a taskaba. De vegul jol tette be, mert a neni idoben szolt, igy nem lett semmi baja a bejglinek (bar nem tudom, mi baja lett volna, ha forditva teszi bele), megis megallokon keresztul elkeseredetten veszekedtek ezen, es nagyon sajnaltam oket.