Nem, nem tudok igazán fordítani 1+1+1+1 óra alvás után. Ehelyett a londoni képeket nézegetem.

De ami igazán hihetetlen, az tényleg a Coppeneur sütőtökös-karamellás-provanszi fűszerkeverékes krémmel töltött tejcsokoládé. És tényleg érezni benne az összes ízt. Innen.

Kitaláltam, hogy írom magamnak, milyen könyveket olvasok el, aztán úgy döntöttem, csinálok magamnak egy olvasónaplót a neten. Bár egyszerűbb lenne ezen a blogon belül kategorizálni a bejegyzéseket, és akkor a 'könyv' magától kiadná az olvasónaplót, de az nem tetszik, meg én arra úgyis képtelen vagyok, hogy egy bejegyzésbe csak egyféle dolgot írjak, és a végén az összes a 'blog' kategóriába kerülne. Még gondolkodom.

Szépen kitaláltam ma ügyeletből hazafelé, hogy ha már óránként felébresztettek, legalább megveszem magamnak ezt a cd-t és ezt a könyvet *. Olyan régen vettem magamnak cd-t, szerintem amióta itt lakom, nem is vettem, ami több, mint egy év, könyvet meg szintén, legalább egy hete. Bementem egymás után négy könyvesboltba, ebből kettő zenebolt is egyben, míg végül sikerült megszereznem a cd-t az alexandra könyvesházban, a könyvről meg azt állítják, elfogyott, ami mondjuk különös, tekintve, hogy kb két napja jelent meg, és a többi könyvesboltba még meg sem érkezett. Persze, lehet, hogy csak egy darabot rendeltek, azt meg rögtön megvette magának a pultos kislány.
Nem tudom egyébként, miért tartom annyira rémisztően nyomasztónak az alexandra könyvesházat. Nem a nagy könyvesboltokról van szó, Londonban egy hetet is szívesen eltöltenék a Foylesban (valójában egy é tíz évet is). Nem a berendezés, mert az szép, színes, világos, szellős, és feng shui-szakértő nagyanyámmal ellentétben a könyvespolcok látványa sem kelt bennem leküzdhetetlen szorongást, de mégis: rossz a csí.
Bemegyek, és nem azt gondolom, hogy "istenem, mennyi könyv, bárcsak itt tölthetnék egy évet, vagy hazavihetném mindet", hanem hogy "jézusom, annyi itt a könyv, mint a szemét". túl sok könyv van a világon, nyomasztóan sok könyv. Annyira, hogy már az első emeleten eldöntöm, hogy soha nem fogok írni egyet sem, hiszen már így is sokkal, de sokkal több van, mint amennyi kéne, és nyomasztó és szorongáskeltő a mérhetetlen papír- és információhalmaz, a másodikon eldöntöm, hogy be nem teszem ide a lábamat többé, a harmadikon meg már az esőerdőkön gondolkodom, meg, hogy odakint fáznak a hajléktalanok, amikor itt ez a sok tüzelő.
Az mondjuk igaz, hogy a Foylessal ellentétben itt nem Yalom pszichoterápiás könyvei sorakoznak polchosszan, hanem a szakácskönyvek meg mindenféle ezoterikus könyvek meg színes albumok meg tiszakata. Elképzelhető, hogy nincs is baj a csí-vel, és nem annyira feng shui-médium vagyok, mint inkább sznob, de ez mit sem változtat a tényen, hogy a hely menekülésre késztet.

* Minden tiszteletem egyébként, komolyan: brainoiz tud úgy írni könyvekről, hogy azokat azonnal el akarom olvasni, és ez már a sokadik eset. Azt hiszem, egyedül a King Rat volt az, ami végül nem felelt meg a várakozásomnak.

"Egyébként meg - olyan, mint amikor jön egy forgószél, felkapja a tárgyakat. Ott lebegnek-sodródnak most a tárgyaim a szélben, kicsit kapdosok utánuk néha, meg várom, hogy hova esnek, ha majd leesnek a földre, és eltörnek-e vagy nem törnek el. Főleg várom.
Nem, nem a ő a forgószél, ő csak az egyik tárgy. A forgószél én vagyok. A föld is én vagyok.
Álmomban."

Járok önismeretbe. Így:

isolde (beszél mindenféléről a pszichológussal)
Pszichológus: - És, hogy vagy most?
isolde: - Hát olyan {insert magic term here}.
Pszichológus (kicsit hátrahőköl): - .... Hát akkor... akkor tulajdonképpen minek jársz terápiára?
isolde: - ?
Pszichológus: - Hát, ha így érzed magad... akkor nincs is rá szükséged...

Teljesen véletlenül kimondtam a varázsszót. Sose fogtok rájönni.

Szóval tegnap, miután körülnéztem a neten, hogy mi hír a nagyvilágban, valamint néztem egy kis híradót is a tévében, valahogy az a kép kezdett kialakulni bennem, hogy mégse ártana venni egy fafűtéses kályhát, mert hátha még a télen kitör az atomháború, és akkor milyen romantikus, és egyben életmentő is lenne a tizedik emeleti panelban fát vágni és melegedni a tűz mellett, míg odakint hulló hópelyhek, lángoló hidak, megfagyott lótetemek, miegymás. Aztán volt szó a választásokról meg a filmszemléről is, ami tovább rombolta fajunk épelméjűségébe vetett, egyébként is ingatag lábakon álló hitemet. De aztán szerencsére tovább néztem a tévét, és láttam egy remek kis műsort, amelyben rendkívül értelmes, elhivatott tudósok beszéltek a klímaváltozásról. Nagyjából száz év alatt fog annyit emelkedni a tengerszint, hogy az úgy 80 millió embert érintsen közvetlenül, de a többiekkel sem tudjuk, mi lesz, mert ez jól összekuszálja majd az áramlatokat, és teljesen kiszámíthatatlan, hogy mi lesz velünk a Golf-áramlat meg az El Nino nélkül. Mármint, hogy jégkorszak-e vagy sivatag.
De különben, ha választani kell, hogy irtsa ki magát az emberiség valami hülyeség miatt, vagy öntse el az egészet az óceán aztán kész, hát nem is tudom, melyikre szavaznék.

És akkor néztem még egy kicsit a klímás műsort, és azt mondta benne egy elhivatott kutatónő nagyra nyílt, ártatlan szemekkel, hogy: "Fontosak a klímakutatások, és az ezzel kapcsolatos széleskörű tájékoztatás, hiszen politikusaink ez alapján dönthetnek felelősségteljesen arról, hogy hova építsék a kórházakat és az iskolákat. " - és ezen elég sokáig nevettem.

"Aki röhögni akar Jézuson, az megnézi az arra alkalmas rajzfilmet, aki meg nem akar, az nem. Ez a szabadság."
Szívemből beszélsz, fiam. Mostanában, hogy pszichoterápiás csoportokon* ülök, láttam egy összeállítást Jackoról, valamint felravatalozta magát a Halász Péter, meg ez a karikatúra-ügy, egyébként is kezdem komolyan azt hinni, hogy valami nagyon nincs rendben ezzel a világgal. Megyek is fordítani.

* Még pár csoport és tényleg jelentkezem valami családon-belüli-erőszak-ellenes szervezetbe. Persze személyiségemből adódóan nekem inkább egy olyan földalatti akciócsoport tetszene, ahol jól megverjük a kislányát megkínozó/erőszakoló apukákat, mielőtt elviszi őket a rendőr.

Figyelembe véve a premodern társadalmakat magyarázó korabeli szociál- és valláspszichológiai elméleteket, foglalja össze, miként vezethetett egy karikatúra a bolygó lakosságának 95 %-át elpusztító atomháborúhoz.

/Esszékérdés, történelem és társadalomtudományok szigorlat, i. sz. 5647./