Analyze this

Az úgy kezdődött, hogy apukámnak piros, viszkető ekcéma lett a tenyerén, az a fajta, amit egy, a szervezetben lévő góc okoz. A "góc" elzárt helyen lakó baktériumtenyészetet jelent, ahová elzártsága miatt nehezen megy be az antibiotikum, ezért a gócot többnyire eltávolítják. Apukámnál a mandulája volt a góc, ki is vették idén júniusban a Fül-Orr-Gége Klinikán.

Kb. azóta viszket a jobb tenyerem. Nem piros, nem látszik rajta semmi, úgyhogy gondoltam, biztos pszichés. Először azt hittem, szimpla hipochondiáról van szó, de miután nem múlt el, belegondoltam, és rájöttem, hogy biztosan valamely elfojtott ödipális konfliktusból eredően örököltem meg apám tünetét. Hiányos pszichoanalitikus tájékozottságom ugyan nem tette lehetővé, hogy feltárjam a tünetképzés pontos mechanizmusát, de gondoltam, most, hogy meg lett magyarázva, majd biztosan elmúlik.
De nem.
Viszont továbbra sem látszott rajta semmi. Fémallergiám mondjuk van, ha fémcsatos övet viselek, hamarosan viszketni kezd a hasam, kiütéses lesz és borzasztó, de nem hordok páncélkesztyűt, úgyhogy ezt kizártam.
Miután az egzakt tudományosság csődöt mondott, a babonaság felé vettem az irányt. Egyes hiedelmek szerint a viszkető jobb tenyér azt jelenti, hogy fel fogok pofozni valakit, mások szerint, hogy nagyobb összeghez jutok. Bár rengeteget idegesítettek a munkahelyemen, nem pofoztam fel senkit, és nem nyertem meg az adriai utazást a Goldenblogon (ezért még számolunk!), sem az autót az interspar játékán.
A tenyerem azonban viszket.
És tegnap rájöttem.
Év közben, amikor nincs 40 fok a kórházban, általában köpenyt viselek, illetve a pszichoterápiás osztályon nem hordok köpenyt, viszont van rajtam nadrág, zsebbel. A zseb fontos, mert három dolgot mindig magammal kell hordanom: a gyári mobil, amin minden orvos minden percben elérhető; a kulcscsomóm, kezelőkhöz, orvosi szobákhoz és egyéb zárt ajtókhoz; és egy toll.
Mióta megkezdődött a kánikula, szoknyában vagy pántos trikókban járok, ami fölé felveszek egy fehér egészségügyes inget. Az ing aprócska felső zsebében tartom a tollat, a telefonnak pedig vettem egy nyakba akasztható pántot. A kulcsomat a kezemben hordozom szinte egész nap (kivéve, amikor lerakom valahova és elhagyom, de ez nem olyan gyakori).
Abban a kezemben, amelyikkel általában nyitom-zárom az ajtókat.
A kulcscsomóm fémből van.
A tenyérviszketésemet nem az elfojtott ödipális konfliktus, de nem is a küszöbön álló lottónyeremény vagy enyhe testi sértés okozza, hanem a fémallergia. Azért nem lesz kiütéses, mert nem állandó jelleggel van a kezemben a kulcs, így csak az enyhe tünetekig - viszketés - jutok el.

Túl sok dr. House-t nézek, igaz?

Surprise, surprise

Tegnap elhoztam a ruhámat, kifizettem érte egy használt autó árát, és átlátszó zacskóban hurcoltam magammal a hetes buszon, miközben életkorra és társadalmi helyzetre való tekintet nélkül minden nő engem bámult. Valamint összefutottam a Blahán a vőlegény tanújával, később pedig az én tanúm kipróbálta, bele tud-e fűzni a fűzőbe, és igen.
Próbáltam a menyecskeruhát is, mármint nem magát a ruhát, mert Zsuzsikánál az első próba azt jelenti, hogy elkészíti vászonból a ruha megfelelőjét, és azt tűzködi rajtam, szóval ezt csináltuk. Egy igen egyszerű piros ruha lesz egyébként.
Zsuzsikának lesz weboldala, amióta járok hozzá, már a harmadik weblapszerkesztőnél tart, mert az első kettő semmit sem csinált a kitűzött határidőig, ez a harmadik legalább már lefoglalta a domainnevet. Úgyhogy Zsuzsika lefényképezett és fel fogja tenni a menyasszonyi ruhás fotómat a honlapjára, mert annyira gyönyörű vagyok. Majd belinkelem, ha kész lesz.
És lett fotósunk is.
Már csak egy, nem, kettő, nem... három dolog miatt szorongok: mi lesz, ha zuhogni fog az eső? mi lesz, ha aznap durran be az a fogam, amire Zsófi néni (fogorvos) az előző fogam tömésekor azt mondta, "ez lesz a következő"? és legfőképpen és elsősorban milyen Meglepetést terveznek a barátnőim, mennyire lesz az égő és tönkreteszi-e az esküvőt, valamint a barátságunkat örökre??

V

A Da Vinci kód filmben nem tetszett, hogy túl hosszú, hogy sokszor kiszámíthatóak a fordulatok és nem valami pörgős a cselekmény, nem tetszettek a minden menekülős jelenet közben/után elhangzó világmegváltó monológok és nyálas "csak-az-számít-miben-hiszel"-ek, nem tetszett, hogy a hasba lőtt professzor az elején még képes volt keresztrejtvényeket alkotni rendes haldoklás helyett, nem tetszett a Tom Hanks, mert halál béna volt, és az Audrey Tatou, mert esetenként idegesített, valamint nem tetszett, hogy a negatív szereplőknek bizarr, gonosz külsejük volt, és még egy dolog nem tetszett, de azt nem mondom el, mert spoiler. Tetszett az alapötlet (évszázadokon át titkot őrző titkos társaságok meg a Mária Magdolna-sztori), tetszett benne Gandalf (nem tudom fejből a színész nevét), tetszett az autósüldözés Smart autóval, valamint Audrey Tatou magyar hangja.
Egynek jó volt.
Most pedig elmegyek a ruhámért.

Goldenblog

Wow, lenyomtam a Verebest :-) Köszi, köszi, köszi.

Optimizmus

Kezdek kicsit kiégni, de nem a szokásos egészségügyes elegem-van-a-rinyálásból-féle burnout, hanem a másik egészségügyes elegem-van-a-körülményekből-fajta. Ez azért jobb, mert egyrészt pár hét szabitól elmúlik, másrészt nem idegesítenek a betegek (mondjuk, dr. House nem vinné sokra a pszichiátrián), hanem az idegesít, hogy a munka minden területén eluralkodtak megint a finanszírozási szempontok. Ez mindig így van, uralkodnak, csak néha könnyen lehet lavírozni köztük, flow-élmény meg minden, máskor meg halálba frusztrálom magam, hogy abban a kérdésben, hogy kimenőre menjen-e a betegem, nem az aktuális állapota, hanem a finanszírozási szempont dönt, abban, hogy befeküdjön-e vagy se, mikor menjen haza, mikorra hívjam vissza kontrollra, stb, nem az aktuális állapota, hanem a finanszírozási szempont dönt. Illetve nem "dönt", hanem mérlegelni kell, és minden apróság esetén végig kell gondolni, ütköztetve az esetleges anyagi veszteséget (a kórházét/az államét), a felmerülő szabályszegést (pl. nem mehetne akkor kimenőre) meg az alap orvosi etikát (tegyük azt a beteggel, ami a legjobb neki), és mindig többet és többet kell mérlegelni, és ettől néha behisztizek. Mert néha mérhetetlenül komplikálttá teszi a helyzetet. Meg hogy minek tanultam ennyi évig, ha nem dönthetem el, hogy mikor feküdjön be, mikor menjen ki, mit kapjon, milyen vizsgálatra küldjem, hanem más dönti el.
Tudom, hogy a világnak így kell működnie, és hogy ezekre a szempontokra szükség van, sőt, mi több, vannak egészen ésszerű szabályok is időnként, de lássuk be, a huszonegyedik század embere szabályos időközönként behisztizik a bürokráciától (tegye fel a kezét, akivel még sosem fordult elő) és most rajtam volt a sor. Mondjuk, a múltkor hallottam egy olyan pletykát egy onkológustól, hogy a kórházuknak nincs pénze beszerezni a kemoterápiás szereket, ezért ő hiába tudja, hogy attól lenne jobban a betege, ha nincs a raktárban. Remélem, ez nem igaz.
Az külön életszerű volt a dr. House-ban, amikor megérkezik a finanszírozó és megalapozatlannak tűnő megszorításokat követel. Szóval nem a mi kórházunkkal van a baj, sőt, megkockáztatnám, hogy nem is az országgal, hanem ez egy általánosan frusztráló jelenség.

Viszont olvasok egy remek pszichoterápiás könyvet (Malan: Egyéni dinamikus terápia), és a kutatásunk eredményei is optimizmusra adnak okot, bár időnként nehéz kihámozni a statisztikus szavaiból, hogy akkor ez az eredmény most jó hír-e, vagy ha korrigáljuk erre meg arra és faktoranalízist csinálunk, akkor mégis inkább rossz, de ő maga használta ezeket a szavakat (hogy "optimizmusra ad okot"), akkor pedig minden valószínűség szerint ad. (A 'valószínűség' kifejezést itt a szó laikus értelmében használva.)

Jaés megnéztük a húgommal a Karib tenger kalózai 2-t, bár sajnos szinkronizálva, és nagyon tetszett. Mondjuk, úgy mentem a moziba, hogy mindenki azt mondta, hogy rossz film, unalmas, béna, gagyi, valamint nincs rendes befejezése, és ehhez képest volt kellemes csalódás. Logisztikai nehézségeknek köszönhetően persze véletlenül eggyel több mozijegyet vettünk, amit vissza nem váltottak, viszont becserélhettük egy másik filmre, úgyhogy ma kénytelenek leszünk megnézni a Da Vinci kódot. Pedig egészen eddig sikeresen elkerültem a jelenséget, nem is olvastam, de legalább nem fogom a könyvhöz hasonlítgatni, a filmízlésem meg amúgy is populáris. 

Wonderous stories

Voltunk hétvégén jegyesoktatáson, ahol megtudtuk az egyház emberétől, hogy a nő jóval strapabíróbb teremtmény, mint a hibásan az erősebb nemnek titulált férfi, valamint, hogy manapság már nem lehet csak úgy kisgyerekeket leszólítani az utcán. A férfi félrelépéseit máshogy ítéli meg a társadalom, mint a nőét, mert a nő csak "teljes szívéből" képes szeretni, a férfi viszont képes kevesebb érzelmi befektetéssel járó testi kapcsolatra is. Itt jön be a képbe a megbocsátás, amelynek mértéke azonban egyénileg különböző lehet. A nő egyébiránt legyen mindig szép és kívánatos a férje számára, otthon ne hisztizzen, mert az rontja a csí-t (nem ezt a kifejezést használta, de bizonyosan erre célzott), de nem muszáj, hogy túl okos legyen, mert a nőben nem az eszét szeretjük.
Értelmes dolgokat is beszélt egyébként néhol, meg mondott pár hülyeséget, amelyek során bámulatos önuralomról tettünk tanúságot párommal, és egyszer sem röhögtünk fel, nem poénkodtunk pedofil papokkal, nem árultam el neki, hogy manapság már a nő is képes a kevesebb érzelmi befektetéssel járó testi kapcsolatra, és egyáltalán, gyakorlatilag egyszer sem szólaltunk meg, de még így is 60 percig tartott, 15 perccel lépve túl az ember összpontosító képességének és 10 perccel egy átlag pszichoterápiás ülésnek az időhatárát.

Voltam a Fodrász Katinál is, ezúttal vittem képet, ami alapján már egy viszonylag elfogadhatóbb kontyot hozott össze, és megrendeltük gyűrűinket az ötvös lánynál. Postára, illetve kézbe adtam csomó meghívót, mindenkinek tetszett a szecessziós színházjegy-dizájn elsőáldozós képeinkkel, kivéve nagymamámat, aki szerint "az esküvő nem vicc". (Egyébként nekem úgy tűnt, hogy tetszett neki, csak valami átok ül rajta, amely szerint kötelessége hibát találni az élet minden mozzanatában.) A hétvége fennmaradó részében régi cuccok között turkáltam, mert a lentebb látható koncertjegyket kerestem, és nosztalgiáztam olyanokon, hogy Micsoda buli belépőjegy meg Step on the blues floor koncertjegy meg Rémember koncertjegy meg a bécsi YES-koncert, amire úgy gyűjtöttem össze a pénzt, hogy a Coca Cola top 40 c. tévéműsorban statisztáltam, azaz cserébe a másfél óra Jon Andersonért, rengeteg Pierrot-t és ... hogy hívták azt a két fickót, aki a Kismalac, kismalac, engedj be! c. számot játszották? ...na, olyanokat hallgattam, de bőven megérte. Meg Kert koncert a Riff-Röff rock klubban, kb. 1998-ban, amikor ittas állapotban megszavaztattam a női mosdó nem kevésbé ittas közönségét párkapcsolati nehézségeimmel kapcsolatban. (Helyes, józan tanácsot adtak, melyet követtem.)
Meg még szerelmes levelek vannak abban a dobozban a papírra írt levél korából, Barnitól a katonaságtól, Extől (melyben leírja a "milyért" szót) meg a Zsolttól, aki verseket is írt rólam a világirodalom történetében egyedülálló módon, de nem nagyon értékeltem. Meg Párizs térkép, Louvre belépők, barcelonai képeslapok, prágai söralátétek, finn süteményreceptek. Meg naplók füzetben, sok, amiben gyakorlatilag mindig valami pasi miatt rinyálok és valamilyen megmérettetéstől rettegek, végülis mindenkinek kell az életébe valami mintázat vagy karma.

De nem ez a félelmetes, hanem noizék macskája.