Utálok szembesülni az anyagi világ mulandóságával, például tegnap gyanútlanul elmentem a kedvenc könyvesboltomba, és nem volt ott. Nyilván hiszti az egész a részemről, hiszen találtam a helyén egy másik könyvesboltot, és az eladók is - látva elkeseredésemet - megpróbáltak rábeszélni, hogy azért jöjjek csak be, nézzek körül, nekünk is vannak akcióink, nekünk is van törzsvásárlói kártyánk, de akkor is, én az Európa Könyvesházba szerettem járni, most meg Helikon Könyvesház van a helyén. Hiába van most több könyv meg kényelmesebb székek, és hiába, hogy az Európában viszonylag kicsi volt a választék, és se fotelok, se kávé, se halk zene, se padlószőnyeg, se internet, vagyis semmi olyasmi nem volt, amit az ember egy könyvesbolttól elvárna (?), attól még: bezárták a kedvenc könyvesboltomat és duzzogok. Annyira duzzogtam, hogy meg se vettem az új Vonnegut könyvet, pedig azért indultam, hanem inkább elmentem helyette ruhákat próbálni, forduljon fel a Gutenberg-galaxis.
Három menyasszonyi ruhát próbáltam fel, amelyekben gyönyörű voltam, a nénik pedig megpróbáltak rádumálni a drótozott alsószoknyára, még nem tudom, sikerült-e. De mielőtt döntök, még el kell mennem Budapest egyik legdrágább menyasszonyiruha-szalonjába, mert sose lehet tudni. És felpróbáltam hétköznapi ruhákat is, de az M-es kicsi volt, az L-es meg nagy, és a(z egyik) kedvenc ruhaboltomban (Dolna Il), ahol mindig segítőkész szokott lenni az eladó hölgy, most egyszerűen csak vállat vont a probléma hallatán, és tovább olvasta a könyvét, nyilván annyira izgalmas volt, hogy holmi ruhavásárlási krízis nem tudta kizökkenteni. Mondtam már, hogy az emberi kultúra hanyatlását a regények, illetve a fiktív történetek fogják okozni?
Különben meg rendesen tavaszi fáradtságom van, vettem is cinkkel dúsított C-vitamint, bár a gyógyszerész sem tudta megmondani, miért jó az, ha a C-vitamint cinkkel dúsítjuk, mindegy, jól hangzott, meg allergiás is vagyok, hálistennek lakókörnyezetünkben rengeteg a zöld, és majdnem mindegyik allergén, egymást érik a nyír-, éger- és mogyorófák. Persze, amíg belvárosban benzingőzben fuldokolnak az emberek, gondolom, valahogy meg kell oldani, hogy a külsőbb kerületekben, ahol a halálos dózis alatt marad a levegő szénmonoxid-telítettsége, szintén legyen mi miatt fuldokolni.
És már megint ügyeletes vagyok. Szombaton például egész nap nem történt semmi, ami azért rossz, mert éjszaka aztán rengeteg minden történt, és még hajnalban is hozott a mentő egy aranyos eltévedt bácsit. Napközben viszont unatkoztam, ezért régi dolgokon dühösködtem, amit (egyéb negatív érzelmekhez hasonlóan) többnyire vásárlásba szoktam fojtani, ám az ügyeletes orvosnak tilos kimenni a plázába, ezért az interneten rendeltem kajákat meg Firefly képregényt. De már nincs több pénz azon a bankszámlámon, amivel rendelhetek messziről is, meg elmúlt rólam az ideg is. (A "rajtam van az ideg" népi kifejezést pszichiátriai osztályos munkánk során gyűjtöttük.)
Hirtelen felindulásból meg felhívtam a gazdaságis néniket, mert rájöttem, hogy tulajdonképpen fogalmam sincs, mennyi szabim van még idén, és kiderült, hogy több, mint amennyire számítottam. Nyáron nem lehet csak úgy szabira menni, azt már hónapokkal ezelőtt le kellett adni, úgyhogy kénytelen leszek kivenni májusban, és lesz egy hét, amikor csak aerobicozom, napozok, reszelgetem a körmömet, illetve alkalomadtán novellát írok a Neurolingvisztika-könyv olvasása közben megfogalmazódott nyomasztó sejtésemből. Az a baj, hogy rendes neurotikához illően nekem is megvan az a diszfunkcionális attitűdöm, hogy "régebben talán tehetséges voltam, de már minden képességem elveszett", és hogy "sosem tudtam írni, az a két alkalom csak véletlen volt". Ezért hatalmas mázli, hogy rendes állásom van, ahol nincs szükség kreativitásra, sem ihletre, és amerikai típusú önéletrajznál bonyolultabbat nem kell írni sosem.