Jesszusatyaég, mi lett volna, ha mindent leírok, amit gondolok; és itt fel is hívnám a kedves utasok figyelmét, hogy ez itt egy napló, amelynek tartalma továbbra is szubjektív és személyes uralmam alatt áll, bizony. Majd egy másik postban, ha lenyugodtak a kedélyek, kifejtem, hogy miért érzem tőlem rendkívül távol állónak a közel-keleti kultúrát. Addig is, nehogy valaki túlstresszelje magát, térjünk vissza a ruhák, könyvek, bulik békés mezejére. Sikerült a Volt-fesztivált teljes egészében kihagynom, köszönhetően az esőnek; annak, hogy nem volt kedvem menni; meg annak, hogy szombaton rendkívül másnapos voltam. Cserébe péntek este egy egészen érdekes házibuliba csöppentem, hívhatnám valószerűtlennek is. Képzeljük el, ahogy egy medencés, szaunás, jacuzzis, kb kétszáz millát érő rózsadombi ház alagsorában táncolunk Kolléga, Szöszi, Niké meg én, utóbbi három bikiniben, miközben a körbeadott üvegből vedeljük a tokaji szamorodnit és az szól, hogy "you and me were meant to be / walkin' free in harmony" - eközben a társaság többi tagja odafent a konyhában telefonálgat különféle tudatmódosítók beszerzése érdekében. A későbbiekben valaki elmegy a tescoba legális szerekért, többféle alkoholt iszom, mint amennyit másnap megfelelőnek tartok majd. Olyan hajnal öt körül megkérdezem a házigazdától a pontos címet, hogy hova is hívjam a taxit, amire ő megkérdezi, hogy szerintem hol rontja el az életét, én pedig elég ittas vagyok ahhoz, hogy részletesen el is magyarázzam, mit sem zavartatva magam attól, hogy életemben először látom. Sopronban zuhog az eső, és még ahhoz is túl nyomik vagyunk, hogy együnk egy süteményt a helyi cukrászdában, ami szombat este elég öregesnek hangzik. Kifejtem, hogy noiz azért bírja ilyen jól a fesztiválokkal járó strapát, mert még fiatal, és abban a korban én is kimentem a Voltra esőben. Később kiderül, hogy idősebb nálam, úgyhogy most már azt gyanítom, bizonyára nem természetes úton-módon, hanem valamiféle ördögi praktikának köszönhetően maradt ilyen fiatal. Öreganyám másodszorra is megemlíti, hogy milyen dagadt vagyok, szerintem nem szép dolog ez, végre jól érzem magam a bőrömben a 3-4 plusz kiló ellenére, erre kiderül, hogy a külvilág nem nézi jó szemmel. Amikor viszaindulunk Sopronból, persze süt a nap, én meg igyekszem megszabadulni a bűntudattól, hogy ti. azért esett, mert idén nem volt kedvem a Volthoz.

Meg azon röhögtem, most, hogy szóba jött, amikor 2003 novemberében voltam a rádióban. Idézném.

Drogprevenciós alapítványunknak drogprevenciós rádióműsora is létezik, Lilla meg Tigris vezetik kéthetente, egyszer én is voltam benne vendég. Múlt héten derült ki, hogy a tegnapi adás idejében Tigris és Lilla különböző vidéki városokban tartózkodik, a betervezett vendég nőgyógyász (drogok&terhesség) viszont nem tud jönni, mert ügyel.
Kézenfekvő volt, hogy én vezetem a műsort Melcsivel, mert ő is már kétszer volt adásban, én meg egyszer, és hogy gyorsan be kell szerezni egy vendéget. Meg is kértem Kollégát az Anima koncert alkalmával, hogy legyen oly kedves, és legyen a vendégszakértő, úgy is, mint pszichiáter. Azt mondta, ok, fél hétkor ott lesz a Batthyány téren, és megbeszéljük az adás előtt, hogy miről fogunk beszélni.
Kolléga nem híres természetfeletti memóriájáról, különösen ittas állapotban, ezért figyelmeztettem egyszer kedden, egyszer meg csütörtök délután, hogy félhétbatthyány. Háromnegyed hétkor felhívtam, kiderült, hogy azt hitte, fél nyolc, kicsit beparázott, mondtam neki, sebaj, szálljon metróra, jöjjön, nem lesz gáz. Hét óra nyolc perckor a Batthyányn már nagyon ideges voltam, tekintve, hogy hétkor kezdődik az adás és fél órás.
Berohantam a stúdióba, elkezdtük ketten Melcsivel, aztán a szó legszorosabb értelmében beesett Kolléga, kissé szétcsúszva és lihegve. Csak azért, de tényleg csak azért tanultam meg hirtelen műsort vezetni profin és mosolyogva, mert nem akartam, hogy neki rossz legyen, hogy ne tegyek fel olyan kérdést, amire nem tud válaszolni, vagy ha igen, akkor tudjam én a választ, hogy ne legyenek csöndek...hálistennek a következő műsor vendége is késett, csúszhattunk, és végül leadtuk a félórás műsort, ami tökjól sikerült ahhoz képest, hogy nem beszéltünk meg előtte az égvilágon semmit; sem Melcsi, sem én nem vezettünk műsort még soha; és Kolléga negyedórás késéssel zuhant be. Aztán kaptam egy meki meggyes shake-et kárpótlásilag, és elbeszélgettünk az élet dolgairól.

Istenem, milyen fiatal voltam :-)

Most pedig isolde ujjatlan topban és flitteres papucsban megkezdi egyhetes szabadságát. Az eső mondjuk zuhog, hétfőre beszerveztem egy hogyan-kutassunk-szakirodalmat-a-neten-tanfolyamot, csütörtökre meg egy melót. Siralmasan gyorsan el fog menni ez az egy hét, azt már látom. Ami a legviccesebb, gyógyszercégnek fogok tréninget tartani. Én, tréninget! De biztos jó lesz.

Voltam a rádióban és klassz volt. Sikeresen megátkoztam a Volt-fesztivált, mindenkitől elnézést kérek, akinek kellemetlenséget okoztam ezzell. Aki azt gondolta, hogy komolyan atombomát akarok dobni Iránra, az meg gondolkozzon már el egy kicsit. Az túl veszélyes. Azt meg gondolom nem kell hangsúlyoznom, hogy nem én találtam ki, hogy az al-Kaida, hanem ők maguk. Ettől függetlenül továbbra is fenntartom radikális nézeteimet és azt gondolom, hogy mocskos terroristák, mindegyiket meg kell kínozni, mielőtt felakasztjuk őket. Akármilyen nemzetiségűek. Mégis milyen más megoldás létezik? A terrorizmust a lehető legaljasabb harcmodornak tartom, és nehéz lenne ennek az ellenkezőjéről meggyőzni.

Később elkövettem azt a hibát, hogy tovább követtem a neten az eseményeket, meg elolvastam a szemtanúk visszaemlékezéseit, úgyhogy most már teljesen odavagyok. annak idején egyáltalán nem izgatott a World Trade Center, kit érdekelnek az amerikaiak, de most úgy érzem, mintha engem támadtak volna meg. (Annak ellenére, hogy nem robbant fel egyik kedvenc budapesti bevásárlóközpontom sem, haha.) Jobb, ha nem is írok többet a mocsk az arabokról aktuálisan fennálló véleményemről, mert asszem személyesen keresne fel az al-Kaida. Egyébként aranyos, hogy a képek meg a beszámolók alapján a londoniak "rezignáltan vették tudomásul az eseményeket" és "fegyelmezetten másztak ki a szerelvényekből." A híres brit hidegvér azért még ott van valahol.

Szóval most állt elő az az eset, amikor pontosan ugyanazt gondolom, amit a Gyurcsány*. Hogy ez már tényleg megdöbbentő és túlmegy minden határon, és London valamiért amúgy is közel áll a szívemhez. Tizenhét éves hippikoromban még szívből védelmeztem az arab népeket mindenféle előítéletekkel szemben. Aztán a koleszban módomban állt egy folyosón lakni néhány arabbal, akik elég lesújtó képet mutattak a szülőhazájukról. Az idióta elvakult fanatikus robbantgató terroristákról meg kizárólag a halálbüntetésre tudok asszociálni (bár öngyilkos merénylők esetén ez nem sokat számít). Lehet elítélni, akkor is kinyírnám őket.
Abban mondjuk erősen kételkedem, hogy az al-Kaida szeretné felrobbantani a Mammutot meg a Westendet :-)

* Nem elfogadható, hogy bárhol, Londonban, vagy a világ bármely más táján, védtelen emberek - felnőttek és gyerekek - szenvedő alanyai legyenek kevesek elfogadhatatlan terrorjának.

A londoni metróban???? Azonnal bombázzuk le azokat, akik ezt csinálták.

Elmeséltem a pszichológusomnak azt az álmomat, amelyikben pszichotikus voltam és szörnyű volt, a saját kórházunkban feküdtem. Már kiengedtek és lábadoztam, amikor Niké, Kolléga meg én elmentünk valami szektás helyre, mondjuk a szcientológia egyház kedd esti gyűlésére vagy ilyesmi. Mondták nekem, hogy ne menjek be, hanem várjam meg őket kint, mert egy ilyen rendezvénytől visszaeshetek, és jobb, ha vigyázok magamra. A pszichológusom szerint a pszichotikus állapot a kiszolgáltatottságot, tehát a gyermekkort jelenti, Niké és Kolléga pedig védelmezőként, magyarul szülőként szerepeltek. Hát, nem tudom. Kolléga, mint az apám, ez mondjuk több, mint vicces :-)

Azt azért elárulom, hogy a város legjobb sajttortáját az Eurocenterben, a Viktória bécsi kávézó nevű helyen adják. Jövő héten fogyózni is fogok. Vagy ne rontsam el vele a szabimat?

Hétvégére szerveztem esőt, hogy ne legyenek annyian a Volton, és hogy legyen ürügyem, ha nem lesz kedvem kimenni, muhaha. ("A legjobb az egészben a cselszövő kacaja" :-)) Jövő héten meg szabin leszek, és semmi mást nem fogok csinálni, mint naponta kétszer edzeni, olvasni, talán novellákat írni és talán napozni a Margit-szigeten.

Ooops, kiderült egy kollégámról, hogy fél évre Angliába megy dolgozni rengeteg pénzért a mocskos mázlista. Ha szakorvos lennék, pontosan ez lenne az álmom, fél évig Londonban dolgozni a szakmámban, annyi pénzért, hogy megéljek és akármelyik hétvégén hazaugorhassak.
Ja és persze fél év után hazajönnék, mert alapjában véve nem akarok külföldön élni.

Egy órával hamarabb eljöttem a munkahelyemröl, mert tegnap ügyeltem és mert aerobicozni akartam menni a Norbi bootcamp-órájára. Az ugyanolyan alakformáló óra, mint bármelyik, csak extra a neve, de azért elég jó, meg hát ott van maga Norbi a klasszikus bicepszeivel. Még így sem olyan jó mondjuk, mint Rezsö, a kedvenc oktatóm, egy kb kétméteres, vékony, kopasz, elálló fülü pasi, képzeljük el, ahogy fel-alá járkál egy aerobicteremnyi felüléseket csináló nö között, egyiknek-másiknak kiköti a cipöfüzöjét, és közben ilyeneket mond: - Fújod a levegöt, mindenkinek nyitva van a szája, na jó, aki mosott fogat és nem hord protézist, ki ne essen, na most kell keménykedni, nem amikor fözni kell, így lesztek szépek, mindenki szebb, aki hozzám jár, nézzétek meg az Évit, milyen jól néz ki, négy unokája van. Imába foglaljátok ti még a nevemet, "a Rezsi, az milyen jó edzö, csak kicsit közönséges", vagy az anyámét, akit érdekel, Katalinnak hívják, na akkor még harminc, harminc plusz Rezsi, bár holnap lehet, hogy úgy fogtok járni, mint a birodalmi lépegetö, remélem, senkinek nincs randija, neked van? Hát akkor ezt elvesztetted. De nem baj, én jól érzem magam...
Szóval bemegyek az öltözöbe, átöltözöm edzöruhába, konstatálom, hogy otthonhagytam a cipömet, felöltözöm utcaiba és hazajövök. Tiszta szerencse, hogy nem vagyok idegsebész, az ügyeleteket követö mütéteim biztos viccesek lennének.

Pont egy hónapja küldtem be a Galaktikának a novellámat, akik nem válaszoltak. Valamint nem válaszolt a rengeteg fordítóiroda sem, ahová ott dolgozó ismerőseim ajánlására küldtem be az önéletrajzomat. Igazán vehetnék a fáradtságot ezek az emberek, és írhatnának annyit, hogy "köszi, nem."
Kár, azt hittem, hogy legalább vicces visszautasító leveleket fogok kapni, mint Snoopy a Snoopy világhírű író lesz-ben.

Hétvégén megnéztük a Világok harcát, előrebocsátanám, hogy irodalomsznob könyvízlésemmel ellentétben filmízlésem abszolút populáris, tehát nagyon tetszett. Nem, a "nagyon tetszett" talán mégsem a legjobb kifejezés arra, hogy a film első háromnegyed órájában gyakorlott horror-rajongóként is halálra paráztam magam, félelmetes volt látni, ahogy a dicsőséges emberi faj percek alatt kétségbeesetten futkozó hangyabollyá avanzsált. Még annál is rosszabb volt, mint amikor a Galaxis útikalauz egyik jelenetében szempillantás alatt egy marék hamuvá válik a Föld. Tom Cruise-t mondjuk alapból utálom, és nem nehéz kitalálni, vajon eltették-e láb alól a szörnyek; a hepiend pedig még a szokásosnál is jóval sziruposabb, már csak egy kiskutya, egy amerikai zászló és a kék égen alakzatban repülő harci gépek hiányoztak, bár ha jobban belegondolok, lehet, hogy amerikai zászló volt is. Szóval remek film.
Ha már kultúra, elmesélem, hogy meguntam Eric Fromm: Menekülés a szabadság elől-t, amelyből megtudhatjuk, milyen pszichológiai jellemzők miatt hajlamos az emberiség diktatúrában elnyomottként élni. Már az első húsz oldalon kiderült, a többi pedig a világtörténelem elemzése ennek fényében, ami nem nagyon érdekel, de legalábbis kevésbé, mint a Stardust (Neil Gaiman) hősének kalandjai. Mondtam már, hogy Neil Gaiman rajongó lettem? Valaki igazán lefordíthatná az eddig lefordítatlan könyveit, vagy fizethetne nekem, hogy megtegyem.