Az még csak hagyján, hogy vasárnap a munkahelyemen, viszont buzi hideg van.

Vettem magamnak szobanövényekröl szóló okos könyvet, meg még három másikat. Eddig is szerettem az Európa könyvesházban, hogy megismernek az eladók, de most: bementem, és az egyik szabályosan lecseszett, mintha a saját nagymamám lenne. Ugyanis hogyan képzelem én, hogy csak úgy elköltözöm egy másik lakcímre?! És be sem jelentem nekik?! És "címzett ismeretlen"-felirattal visszaérkezik hozzájuk a kiküldött katalógus?! És amikor felhívnak mobilon, csak a rögzítöm válaszol?!! És amikor rábeszélnek, hogy legyek kedves felhívni öket és megmondani az új címemet, akkor nem hívom öket vissza?!!! Hebegtem valamit, hogy dehát két napja hívtak, és most azért jöttem be, hogy bejelentsem a címváltozást, de azért meg voltam hatva.
Meg a múltkor megszámoltam, hogy 51 könyvet olvastam a Nagy Könyv százas listájáról, és ez milyen szánalmasan kevés, és majd megveszem öket és elolvasom, de tegnap rájöttem, hogy valójában egyáltalán nem érdekelnek ezek a könyvek. Valószínüleg azért nem olvastam öket, mert nem érdekeltek. Eszem ágában nincsen elolvasni a Da Vinci kódot, sem pedig Wass Albertet; és mit nekem egy olyan lista, amin nincsen rajta sem a Brazília, sem az Arany virágcserép, sem a Hullámok.
Most éppen az angol vénkisasszonyokra vagyok rákattanva, eredeti nyelven 3000-szavas szókincsre butított változatban, éppenséggel az Üvöltö szeleket olvasom, vicces.

Bizonyos előre nem látható munkakörülmények miatt a tervezett délelőtt 10 helyett végül este hétkor indultunk el a kétnapos kongresszusra, úgyhogy az első napot eleve buktam. Másnap meg, azaz ma, délelőtt tízre kellett beérnem a munkahelyemre, úgyhogy a kongresszus mai, második napját is buktam. Mindez persze nem akadályozott meg benne, hogy leugorjak a többiekkel bulizni. Végül is, miért hagytam volna ki egy olyan város, ahol feltűnően sok jó pasi fordul meg a szórakozóhelyeken, és ahol egy átlagos csütörtök estén nagyobb eséllyel kínálnak meg fűvel, mint Amszterdam erre a célra szolgáló negyedében. Szóval Győr különleges hely, én pedig rendkívül morcos vagyok, amiért két és fél óra alvás után fel kellett jönnöm Pestre dolgozni, ellentétben azon kollégáimmal, akik a hotel szaunájában, illetve belvárosi kávézók teraszán töltik a mai napot.
Azért persze megtudtam ezt-azt megint, de nem különösebben izgatom magam, bár azt azért megjegyezném, hogy már akkoriban is szinte minden második alkalommal na jó, megyek és beleírom a titkos blogomba, hehehe :-)

Alaine: "Az a fő problémám az élettel, hogy nincs zenei aláfestés. Így sosem lesz olyan, mint a filmekben."

És egyébként egy furcsa, ám a szó valódi és átvitt értelmében egyaránt gyökeres változást figyeltem meg a jellemfejlődésemben. A jellemfejlődés hosszú folyamat, az ember ugyanis nem születik úgy, hogy bátor, talpraesett, becsületes, őszinte, felelősségteljes, valódi kötődésekre képes, empatikus, feltétel nélkül szeretni tudó lény. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy a tavaly ilyenkorhoz képest bátrabb ,satöbbi lennék. Egy dolog azonban megváltozott, és remélem, örökké így fog maradni.
Már nem pusztulnak el a szobanövényeim.
Szerintem a helyzet biztató. Ha ez így megy tovább, jövőre beújítok egy vagy két macskát is, aztán három gyereket.

Kiolvastam Jane Austen: Büszkeség és balítélet c. könyvét, hepiend. Igazából miután rájöttem, hogy tényleg semmi másról nem fog szólni, mint hogy vajon megkéri-e a büszke gentleman a bájos kisasszony kezét, vagy a gazdag gentleman a szegény kisasszony kezét, és az igent mond-e vagy sem, akkor elkezdett tetszeni. A sztori végig az, hogy ki mennyire jólnevelt, és ki kihez megy férjhez, de... bűbájos.
Úgy egyébként meg szokásomhoz híven új életet kezdtem, leszoktam a dohányzásról (!!!), fogyózom, reggel időben felkelek, tornázom, szóval a szokásos.
"reggel felkelek
este lefekszem
nem túl korán
ugyanúgy mint eddig
csak tudatosabban"

Szóval másnak is eszébe jutott :-)

Pénteken végül megelégeltem, hogy úgy nézek ki, mint aki most szívott el egy fél kenderültetvényt, és hogy mindenki "úristen-mi-történt-a-szemeddel"-lel köszön. Két hete piros, véreres, úgyhogy felkerestem a Szemészt.
- Rég láttalak, gratulálok az eljegyzéshez, milyen kisimult lettél - mondta, majd egy professzionálisan határozott mozdulattal kifordította a bal szemhéjamat és közvetlen közelről ezer luxszal belevilágított, miközben én a helyzethez illően hisztiztem. - Viszont allergiás vagy.
isolde: - Dehogy vagyok. Nem vagyok semmire allergiás.
 - Dehogynem, olyan a szemhéjad belülről, mint egy frottírtörölköző - közölte a Szemész ellentmondást nem tűrően. Erre nem tudtam mit lépni. - Itt ez a recept, háromszor csepegtess a szemedbe, aztán minden jót, forevör hepinessz! - folytatta meggyőzően, miközben bal szememből csorgott a könny, a másik meg nevetett. Hazafelé aztán beugrottam a boltba zsepit venni, mert két hete folyik az orrom, és azon gondolkodtam, micsoda hülyeség, hogy lennék én allergiás... Bassszus! 
Piros a szemem, mint a beszívott nyúlnak. Két hete tüsszögök és folyik az orrom. Itt a tavasz, tele van a város szerelemmel pollennel. Ááááá... magamtól is rájöhettem volna, hogy allergia :-)
Ezt így szépen levezettem, vállon veregettem magam zsenialitásomért, majd átmentem a gyógyszertárba allergiaellenes szerekért. Megérte. A pult mögött a világ Leghelyesebb Pasija szolgált ki, amitől nem csak én hagytam fel egy időre a könnyezéssel, hanem a törzsgárda öregasszonyai is eléggé feldobódtak. A sor mondjuk fele olyan lassan haladt, mint a másik, az ilyenek miatt:
Patikus: - Akkor itt a vérnyomáscsökkentő meg a cukorgyógyszer.
Néni: - Tudja mit, fiatalember... - pajkos hunyorítás - adjon nekem valami jó szemránckrémet!
Patikus. - Milyenre gondolt?
Néni: - Valami jó erőset!
Patikus: - Itt a Vichy, van normál és száraz bőrre. Milyen a bőre?
Néni: - Hát... nem tudom... Tudja mit, elviszem mind a kettőt! - és üdvözült mosollyal perkálja ki a tizenhatezer forintot. Tavasz.